Az előadó

Sztolár Miklós képe

Apró termetű, rőt szakállú előadó perdült hallgatósága elé a zsúfolásig telt teremben. Elégedetten végignézett zsákmányállatain, és mire azok feleszméltek már el is indította az információzuhatagot.

Igen elégedett volt önmagával, ami mondandójának szervezését illette, és ugyan ki mert volna kételkedni ebben ? Hallgatósága semmiképpen sem, őket meggyőzte a vészesen közeledő vizsga ténye, és a tandíj összege.

Egyikük sem kérdezett, holott már néhány hete elveszítették a fonalat.

- Akkor, folytassuk. – vágott bele mondandójába - Az előző alkalommal tisztázott segédtételt figyelembe véve, könnyen belátható, hogy a tárgyalt mozgástípusokat sem első-, sem másod-, sőt harmadfokú egyenlettel nem írhatjuk le. Az is felmerül, hogy miért kell velük egyáltalán foglalkoznunk ?

Hallgatóságával kivételesen szinkronban volt. A teremben szinte fogni lehetett a mélységes egyetértést. Ezt azonban ő nem érzékelte, saját gondolatmenete sokkal jobban izgatta. Tulajdonképpen egy üres teremben is tökéletes előadást tudott volna tartani.

- Nos, elárulok Önöknek egy titkot, egyáltalán nem kell velük foglalkoznunk. Elég, ha annyit megjegyeznek, hogy ez a mozgástípus a szokásos módon nem írható le elegánsan. – nyilatkoztatta ki.

Az eleganciára mindig sokat adott, ez azonban elsősorban gondolataira vonatkozott. Levezetéseinek kristálytiszta mivolta kétségtelen volt, de mivel nem akarta alábecsülni hallgatóságát, soha nem untatta őket a részletekkel. A hallgatás beleegyezés, mondta magában, így aztán minden ment gördülékenyen.

- Ebből a témából már csak egyetlen logikai láncszem hiányzik, hogy ez mi, arra már nyilván rájöttek. Ennek végiggondolását Önökre bízom.

Ezúttal is igen frappánsan zárta le a fejezetet, állapította meg magában. Végignézett az első két soron, ahonnan tágra nyílt tekintetű, szorgalmasan jegyzetelő lányok bámultak rá. Az évfolyam minden férfi tanárral ezt a stratégiát folytatta, és ez többnyire be is vált. Vele azonban nem tudtak mit kezdeni, álomvilága bevehetetlen volt.

Soha nem volt gyakorlatias ember, így aztán nem meglepő, hogy amikor a témakör legfontosabb tételének bizonyítása közben leszakadt előtte a mozgatható tábla, egy pillanatnyi meghökkenés után rosszallóan körülnézett. Újra megállapította, hogy aznap is összeesküvés áldozata lett, de mivel már megszokta a sors efféle fintorait, vállat rántott, és mint, aki jól végezte dolgát elindult kifelé.

Az ajtóban azonban eszébe jutott hallgatósága, így aztán megtorpant, és egy pillanatra feléjük fordult.

- Köszönöm, hogy meghallgattak. A szabadesést még gondolják végig, az még benne lesz a vizsga anyagában. A viszontlátásra ! – mondta, és kiment a teremből.

- & -

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Érdekes eset ez az előadó. Na, de... Tőled megszoktuk már, hogy pszichikailag, lélektanilag is megközelited "áldozatod".

prayer

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Bizony, akad ilyen "fura" professzor... Az ember a földbe döngölődik attól, amit előadnak, hát még így...

- hori -

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Valóban fura alak volt, aki a mintát adta, jól érezte magát saját kis világában.Mosoly

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Akár milyen fura is,...sikerült jól visszaadni,,,szinte láttam mi történik a teremben.
Tetszett.

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Ágnes, ennek különösen örülök, ugyanis, mindebből egy szó nem hangzott el, egy momentum nem történt meg. Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Írásodról Flubber jut eszembe, a szórakozott professzor. Tetszett!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Felszeghy Dezső: Tudom / Ich weiss es toni 2021/08/16 - 09:09 2021/08/16 - 09:09
Irodalom Martos Ferencz: Pas de Quatre / Pas de Quatre. toni 2021/08/15 - 08:32 2021/08/15 - 08:32
Irodalom Kempelen Farkas: Fantom / Phantom toni 2021/08/12 - 09:23 2021/08/12 - 09:23
Irodalom Martos Ferencz: A földnek szive / Herz der Erde toni 2021/08/11 - 08:20 2021/08/11 - 08:20
Irodalom Békássy Helén : Életrajzom / Mein Lebenslauf toni 2021/08/10 - 09:15 2021/08/10 - 09:15
Irodalom Szalay Fruzina: Séta / Spaziergang toni 2021/08/09 - 07:37 2021/08/09 - 07:37
Irodalom Szentessy Gyula: Követválasztáson / Bei einer Nachwahl toni 2021/08/08 - 09:17 2021/08/08 - 09:17
Irodalom József Attila: Óda / Ode toni 2021/08/07 - 09:10 2021/08/07 - 09:10
Irodalom Tarcsafalvi Albert: Ha egykor innen / Wenn einmal von hier toni 2021/08/06 - 07:43 2021/08/06 - 07:43
Irodalom Víz Zoltán: Egyedül / Allein toni 2021/08/05 - 09:07 2021/08/05 - 09:07
Irodalom K. E. Knodt: Mein einziger Ruhm / Egyetlen dicsfényem toni 2021/08/04 - 07:58 2021/08/04 - 07:58
Irodalom Radnóti Miklós: Változó táj / Landschaft im Wandel toni 2021/08/03 - 07:54 2021/08/03 - 07:54
Irodalom Szabó Endre: Tele van a szivem / Mein Herz ist voll toni 2021/08/02 - 06:38 2021/08/02 - 06:38
Irodalom Békássy Helén: Az angyal kérdése / Die Frage eines Engels toni 2021/08/01 - 08:17 2021/08/01 - 08:17
Irodalom Pásztor Árpád: Remény / Hoffnung toni 2021/07/31 - 07:48 2021/07/31 - 07:48

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10