Töredék...



Milyen érdekes is az emberi elme. Emlékeink kusza szövevényt alkotnak, mely az idő múlásával fokozatosan veszít sűrűségéből, és mint egy porló szövetdarab a múltból, egyre vékonyodva, ritkulva, áttetsző hálóvá silányul, majd végül az is szertefoszlik. Talán egy-két apró részlet megmarad a csillogó pókfonálból: néhány pillanat, néhány finom kis rezdülés, de leginkább csak halovány benyomások.

Utólag visszatekintve, így vagyok emlékeimnek azon szakaszával is, ahol életemnek még fontos része voltál. Már csak homályos képeim vannak, megsárgult kópiák, egykor súlyos szavak töredékei, különös ízek a számban, kusza impressziók. A nagyváros semmi máshoz nem hasonlítható hangulata, íze, szaga, amelyet észre sem vesz talán, aki minden nap benne él.

Valahányszor ott jártam, körüllengett különös misztikuma, de sohasem álltam meg, hogy szépségében gyönyörködjek. Legutóbbi ottlétem alkalmával sikerült megfognom belőle valamit. Ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint ködös gyermekkori emlékképek felidézésekor, melyeknek hiába kutatom a helyét és forrását, sohasem találom. Láttam már ezt a várost, jártam már ezen a helyen, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kötődöm ide. Folyton keresem azt a helyet, azt a házat, és a hozzá kapcsolódó érzést, ami több évtizede, vagy még régebb óta kitörölhetetlenül az emlékeimben él. Nem a nappalok nyüzsgő forgataga, inkább a város nyugodt magánya: a pesti éjszaka. Látom magam előtt a kihalt, csendes utcákat, a kandeláberek vibráló fényeit, amelyek, ha hunyorítok, színes kaleidoszkóppá változnak; látom a hold opálos udvarát a házak markáns sziluettje fölött, melyből bizarr mintákat takarnak ki a tetők komoran sötétlő bádogdíszei. Néha egy macska kecses körvonala rajzolódik ki, tekintetemmel követem, ahogyan átsuhan a gerincen, majd eltűnik egy padlásablak feketén ásító nyílásában. Távolról színes neonfények törnek maguknak utat a sötétben, zölden és pirosan villózva hirdetnek cégért és csalogatnak éjszakai vendéget.

Egy lokál nyitott ajtaján zene szűrődik ki, valami keserű blues… Elszorul a torkom. Kedvem volna beülni, és meginni valamit. Egy eldugott sarokban a kerek asztalka fölött könyökölve a megkönnyebbülésig sírni, és próbálni felejteni. De úgysem menne…
Azt hazudom magamnak, hogy szabad vagyok, egy mélyet szippantok a sűrű, friss levegőből, és nem zavar, ha a hajamat az arcomba fújja a szél, a sminkemet már lemosták a könnyek. Csak a cipőm kopogása hallatszik a dermedt aszfalton, és árnyékom játszik csalfa játékot velem, amint hosszúra nyúlik, majd megrövidül, ahogyan elmegyek egy újabb lámpatest alatt. A fák meghajtják nekem nehéz lombjaikat, fájó titkokat suttognak, és újra emlékeznem kell. Sikítva mar bensőmbe a felismerés, hogy nem létezik az a nyugodt otthon, amit egykor megálmodtunk, és Te már nem vársz rám sehol.

Aztán már a pályaudvaron járok, a vonatom is bent áll, de még nem szállok fel. Búcsút intek a helynek, és elsétálok a legtávolabbi peronig, hogy meggyőződjek róla, nem vagy-e ott. A választ tudom, mégis úgy érzem magam, mint a kutya, mely halott gazdáját keresve nyüszít nyughatatlanul a régi, megszokott helyeken, hátha egyszer mégis eljön.

Majd a vonat piszkos ablaka mögül nézem a távolodó házakat, a város egyre halványuló, és könnycseppen át elmosódó fényeit, de minden egyes alkalommal itt hagyom a lelkem egy darabkáját.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Még ha fájóak is emlékeid, nekem gyönyörűséget okoztál a filmvetítéssel. Szívesen olvasnám korábbról és tovább.

prayer

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Enyém az öröm, hogy elolvastad... Nincs korább, és nincs tovább.... Ez csak ennyi. Vannak dolgok, amit nem kell folytatni.

Norvi képe
Norvi
Offline
Csatlakozott: 2008/10/05

Az emlékek furcsa tulajdonsága; a rossz halványul, a jó megszépül a távolsággal arányosan... hát szépüljenek azok az emlékek...

Az első írásaim tizenévesen írtam, de azokon még nagyon érződtek az olvasmányaim. Később különböző stílusokat próbálgatva kerestem önmagam. 1995-ig inkább csak a fióknak írtam, akkor kerültem be egy irodalmi közösségbe, ahol már nyomtatásban is megjele

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Egy bizonyos határon túl már nem lesz szebb a szép, és nem lesz halványabb a rossz sem... Azokat a morzsákat még ki kell írni, amíg még fellelem őket magamban... Köszönöm, hogy olvastad! Mosoly)

Norvi képe
Norvi
Offline
Csatlakozott: 2008/10/05

Ez jó megoldás... ird csak ki... van amit 30 év után írtam ki...

Az első írásaim tizenévesen írtam, de azokon még nagyon érződtek az olvasmányaim. Később különböző stílusokat próbálgatva kerestem önmagam. 1995-ig inkább csak a fióknak írtam, akkor kerültem be egy irodalmi közösségbe, ahol már nyomtatásban is megjele

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Látod, ezért kell és ezért jó írni! A töredéket teljessé kell tenni! A vonaton ülve vissza lehet gondolni az elmúlt életre, az elmúlt szerelemre. És kész a regény.

- hori -

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Köszönöm.... Mosoly) Több oka is van annak, hogy mégsem teszem... Olykor a töredékben is benne van az egész, és nem lenne sokkal nagyobb hozzáadott értéke annak, ha kiegészíteném teljessé. Meg aztán van, amit temetni jobb...

Lyrian képe
Lyrian
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

http://www.youtube.com/watch?v=W3SCOlv3mVY

Én ezt küldem mellé. Mosoly

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Jó választás a pesti képekkel..... Mosoly))) Köszönöm szépen, Lyr...

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Ha töredék, magadban, nincs értelme másként tekinteni rá, a jövőben sem. Írásod, egy okosan végiggondolt múlbeli fotó.

Femis

saxon
Offline
Csatlakozott: 2008/10/10

Tetszik ez a kiragadott érzelem- gondolat, nekem inkább csak azzal van bajom, hogy egy kicsit túlcicomázottak a mondatok. Jelző jelző hátán, ami néhol már a mondanivaló rovására megy. Talán a kevesebb több. Ha szinte minden mondatot ennyire felöltöztetünk, pont a lényeg veszíti el köntösét.

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Igaz, éppen erre utaltam hozzászólásomban..

Femis

Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Azt hiszem igazad van, kedves Femis. Az alapprobléma az, hogy nem vagyok híve az egyszerűségnek... Nehezebb nekem tőmondatokban írni, pedig néha azt kellene.

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Életkép foszlányok ez jutott eszembe ahogy olvastam!...Igazat adok abban, hogy van amit el kell dönteni, hogy érdemes e tovább lépni, vagy maradni sanyargatva magunkat és a másikat!...Jó írás, a "cicomáid" is tetsznek nekem!...))))...Lyza


Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Drága Lyza, köszönöm szépen a figyelmed.  És örülök, hogy annyira azért nem vészes a stílusom, hiszen neked is tetszik! Mosoly))

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Nekem általában tetszik a stílusod és amiről írsz, bár néhol valóban kicsit sok a jelző. Engem nem zavar, mert én is szeretem halmozni őket, már szóvá is tette a szerkesztőm, hogy néhol túl választékosan akarok írni, ezért olyan hétköznapi szavakat alig talál nálam, hogy "mondta" Mosoly) Egy apróság, amit szerintem kicsit valóban túlragoztál: "...ami több évtizede, vagy még régebb óta kitörölhetetlenül az emlékeimben él." Ha több évtizede, az már embernél akár egy egész élet is lehet, s ha még régebb óta, az mennyi is? Minimum száz év? A több évtizedet már nem érdemes fokozni (és nem is lehet), mert önmagában is igen sok, kedves Rose. Bocs, hogy beleszóltam:)

Üdv: Szeplő


Desert_Rose (nem ellenőrzött)

Érdekes, mert az iskolában annak idején irodalomórán rákényszerítettek arra, hogy minél hosszabb mondatokat szerkesszünk, és lehetőleg ne tőmondatokban írjunk. Nálam ez akkor alakult ki. Ugyanakkor autentikus klasszikusok műveit olvasgatva, nem mondanám, hogy ők túl egyszerűen fejeznék ki magukat. Olvastam egyszer egy öt soros mondatot, de az úgy volt megfogalmazva, hogy nem vesztettem el közben a fonalat, és mind nyelvtanilag, mind pedig logikailag nagyon a helyén volt.

Örülök a véleményednek, köszönöm!

erda
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Szép írás. Elgondolkodtatott, mint mindig. Mosoly))

Szeretettel: Éva

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Vörösmarty Mihály: Szózat / Aufruf toni 2021/05/13 - 08:19 2021/05/13 - 08:19
Irodalom Radnóti Miklós: Tétova óda / Zögerliche Ode toni 2021/05/11 - 09:03 2021/05/11 - 09:03
Irodalom Petőfi Sándor: Nézek, nézek kifelé / Ich schaue, schaue nach aussen toni 2021/05/10 - 09:50 2021/05/10 - 09:50
Irodalom Bakonyi Károly: A Tisza-füzesben / In der Theiss Weid toni 2021/05/08 - 10:32 2021/05/08 - 10:32
Irodalom Tóth Árpád: Olykor éjjel / Manchmal nachts toni 2021/05/03 - 23:46 2021/05/03 - 23:46
Irodalom Arany János: Családi kör / Familienkreis toni 2021/05/02 - 00:14 2021/05/02 - 00:14
Irodalom Sajó Sándor: A honti erdőben / Im Wald von Honti toni 2021/05/01 - 00:34 2021/05/01 - 00:34
Irodalom Arany János: Szondi két apródja / Die zwei Pagen von Szondi toni 2021/04/28 - 09:01 2021/04/28 - 09:01
Irodalom Krüzselyi Erzsébet: Idaál / Ideal toni 2021/04/25 - 15:19 2021/04/25 - 15:19
Irodalom Arany János: A Walesi bárdok / Die Barden von Wales toni 2021/04/23 - 08:47 2021/04/23 - 08:47
Irodalom Radnóti Miklós: Tajtékos ég / Schaumiger Himmel toni 2021/04/21 - 08:21 2021/04/21 - 08:21
Irodalom Reményik Sándor: Hová / Wohin toni 2021/04/18 - 10:06 2021/04/18 - 10:06
Irodalom Arany János: Ez az élet / Das ist das Leben toni 2021/04/17 - 13:17 2021/04/17 - 13:17
Irodalom Reményik Sándor: Estére / Am Abend toni 2021/04/11 - 10:18 2021/04/11 - 10:18
Irodalom Petőfi Sándor: Fa leszek, ha / Baum wird’ ich, wenn toni 2021/04/04 - 11:40 2021/04/04 - 11:40

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50