Mese a csintalan manókról

anyatka képe

Volt egyszer hajdanán, Jégország határán, igen, pontosan ott,
 ahol az út kettéágazik, ahol minden nap, még nyáron is hó esik,
ott állt egy takaros kicsi házikó, nem lakott abban bizony más, csak a Télapó.
Persze vele élt még Télanyó és a három manó, kiknek csillagos jókedve el nem rontható.
Történt egyszer, hogy a levelek, ( amiket gyerekek, ti küldtetek ),
szóval az egész postai küldemény egyszer csak eltűnt, s megtalálni semmi remény.
Szegény Télapó, csak ült és gondolkodott:  Mit tegyek? Mit vigyek? Milyen ajándékot?
Télanyó is próbált segíteni, még a padlásra is felment keresni azokat a leveleket, ám hiába, ott sem találta.
Aztán gondolt egy szépet és varázslatos dologba kezdett.
Legalábbis a manók ezt hitték, miközben azt nézték,
Anyó hogy sürög-forog a konyhában, és valamit mormog magában.
Féltek, ebből jó nem sülhet ki, ezért szépen, csendben osontak a pajtába ki.
Ott aztán összedugták kis fejüket, nagyon komolyan, mint a nagyok,
vitáztak egy cseppet, de végül egy véleményre jutott mind a három furfangos manókobak.
Hisz ez az egyetlen járható út, a tisztesség is azt kívánja, hogy előkerüljön a nagy piros zsák még ma.
A zsák, amiben a levelek lapulnak, az, amiről azt hitték, hogyha eldugnak,
akkor Apó nem indul útnak, és csak övék lesz a Mikulás este, csak ők kapnak ajándékot, más emberfia egy se.
- De ezt nem lehet! Tudjátok jól! Hisz a gyerekek várnak rám mindenhol!
Borzolta a szakállát Télapó, emiatt a földön sűrűn hullt a hó.
- Tudjuk, már tudjuk, és bocsánatot kérünk! Megígérjük, mindenben segítünk!
Leszegett fejjel állt a három gyerek, mindegyik tudta, csúnya dolog, amit tett.
Télanyó lépett ekkor a szobába, kezében egy hatalmas tálca.
- Jól van, jól van, kezdhetitek a munkát, de előbb egyetek egy-egy szelet tortát.
Ezt sütöttem az előbb, kakaót is főztem, hosszú lesz ez a nap, kell energia bőven!
Szorgalmasan dolgoztak egész nap és éjjel, játékokat, édességet osztogattak széjjel,
majd a sok csomag a puttonyba került, onnan a szánra, Télapó már repült is a csillagos éjszakába.
Nálad is járt úgy tudom, nézz csak ki az ablakon!

 

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Kővel dodta be ablakom, most saját kakaóm kortyolom. Mosoly))

prayer

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Ma reggel már érdemes volt Cinkézni! Kedves Prayer, széles vigyorral az arcomon írom ezt a két sort. Csípem a humorodat és azt az őszinteséget, amivel eszedbe sem jut, hogy sértődés is lehet az ártatlan gondolatból! Szerencséd van, hogy szeretve vagy, és nálunk lakik a jószándékod!

Szeretettel: Sanyi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Zoli, Zoli,! Hát nem tudtad, hogy a csizmát kívülre kell tenni? Ha belül van persze, hogy betöri az ablakod:)))

Szeretettel: Andi

 

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Nagyon aranyos gondolatok, kedves Andi!

Szeretettel: Sanyi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm Sándor:)))

Szeretettel: Andi

 

Ruder Jana képe
Ruder Jana
Offline
Csatlakozott: 2010/04/18

Aranyos kis mese...

Gratulálok. 

Ma alvás előtt... ezt a történetet mesélem el, a kicsiknek...

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Remélem tetszik majd nekik:))) Köszönöm drága Jana! Mosoly) Andi

Szeretettel: Andi

 

Tides képe
Tides
Offline
Csatlakozott: 2009/07/08

Gyermeki lelkem gyermekországba repítetted Andi ! Köszönöm.

Edit

"Minden embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Drága Tides, akkor elértem, amit szerettem volna:))))  Köszönöm!!  Öleléseim: Andi

Szeretettel: Andi

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Andikám, én is örültem ajándékodnak Mosoly) Nagyon aranyos kis történet !

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Köszönöm drága Judit! Mosoly))Örülök, hogy örülsz:)))) Ölellek: Andi

Szeretettel: Andi

 

Ruder Jana képe
Ruder Jana
Offline
Csatlakozott: 2010/04/18

Elmeséltem... és nagyon tetszett a gyerekeknek...

Köszönöm...

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Tényleg? De jó!!!!! Én köszönöm!!!! Andi:))))

Szeretettel: Andi

 

eva képe
eva
Offline
Csatlakozott: 2008/08/30

Gyűjtöm ám ! Nem kell nekem mesekönyvet vennem .Andika és Magdika csudaszépeket hoz nekünk.

Pussz:Évi

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Évi drága! Nagyon aranyos vagy, köszönöm! Öleléseim: Andi:))))

Szeretettel: Andi

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hajnali búcsúvers Góth László 2020/02/26 - 08:45 2020/02/26 - 08:45
Irodalom Dömény József: A szerencsefiakhoz / Zu Glückskinder toni 2020/02/22 - 01:24 2020/02/22 - 01:24
Irodalom Dömény József: Pletyka néni / Klatsch Tante toni 2020/02/15 - 01:26 2020/02/15 - 01:26
Irodalom Herczeg János: Juliskámhoz / Zu meiner Juliska toni 2020/02/08 - 13:13 2020/02/08 - 13:13
Irodalom Sinka István: És elfelejtették / Und sie haben ihn vergessen toni 2020/02/01 - 21:02 2020/02/01 - 21:02
Irodalom Herczeg János: Téli tájon / Am Winterlandschaft toni 2020/01/25 - 19:12 2020/01/25 - 19:12
Irodalom A teremtés végén prayer 4 2019/12/26 - 20:25 2020/01/22 - 19:53
Irodalom Asszonyok utószezonban hori 2020/01/21 - 14:11 2020/01/21 - 14:11
Irodalom J. W. von Goethe: Den Freunden / A barátoknak toni 2020/01/18 - 14:34 2020/01/18 - 14:34
Irodalom A kitekintő tamiska 1 2020/01/05 - 09:58 2020/01/15 - 21:40
Irodalom Örökség (női hangra) Góth László 3 2017/10/22 - 03:41 2020/01/14 - 23:49
Irodalom Ahol hármat toppantott az ördög Markovics Anita 2020/01/13 - 14:26 2020/01/13 - 14:26
Irodalom Reviczky Gyula: A bánatból / Aus Trauer toni 2020/01/11 - 22:16 2020/01/11 - 22:16
Irodalom fényben karnevál 2020/01/11 - 13:27 2020/01/11 - 13:27
Irodalom Nyüszít a csend Pócsa Józsefné 2020/01/05 - 19:53 2020/01/05 - 19:53

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Felhívás a Horror Herót Antológia pályázatára Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40