Ünnepély, Antológia, és kiállítás megnyitó

prayer képe

 A CINKE program életre hívása óta számos népszerű eseményt rendeztünk, fesztiválokkal fűszerezve.
Sok-sok kiállításnak adtunk otthont, megszámolhatatlan rádióadással, irodalmi estekkel, melyeken
a közönség is bevonásra került. Írástudóink külön kiemelésben is részesültek szerzői bemutatkozásaikkal,
néhányan közülük többszöri visszatapsolással. Két Antológiánk eljutott a világ nagy egyetemeihez, könyvtáraihoz,
ahol a diaszpórában élő Magyarok örömmel kölcsönzik, és olvassák szeretettel.

December 17-én, 18 órai kezdettel a 2010-es év zárásaként nagyszabású ünnepséget rendezünk, melyen átadásra kerül a
CINKEfészek Antológia 3.
Erre az eseményre Papp Judit pécsi irodalmár – képzőművész kiállításra elhozza Nekünk viasztechnikával készített képeit,
mely januárig látható lesz.

Hangulat függvényében élő rádióközvetítést adunk egy darabig, hogy aztán átadhassuk magunkat az önfeledt ünneplésnek.
Mivel ez az esemény mégsem zártkörű, így nagy szeretettel várjuk eddigi, és új lelkes közönségeinket, hozzátartozóikat,
hogy a CINKE program méltó megünneplésre kerülhessen.

A honlapon tevékenykedő alkotók, olvasók, szimpatizánsok hozzanak magukkal kedvenc, vagy akár az ünnephez igazítható verseket, verseiket.

A hangszerek ne maradjanak otthon! Mosoly))

Jó szórakozást kívánok mindenkinek! 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A teremtés végén prayer 4 2019/12/26 - 20:25 2020/01/22 - 19:53
Irodalom Asszonyok utószezonban hori 2020/01/21 - 14:11 2020/01/21 - 14:11
Irodalom J. W. von Goethe: Den Freunden / A barátoknak toni 2020/01/18 - 14:34 2020/01/18 - 14:34
Irodalom A kitekintő tamiska 1 2020/01/05 - 09:58 2020/01/15 - 21:40
Irodalom Örökség (női hangra) Góth László 3 2017/10/22 - 03:41 2020/01/14 - 23:49
Irodalom Ahol hármat toppantott az ördög Markovics Anita 2020/01/13 - 14:26 2020/01/13 - 14:26
Irodalom Reviczky Gyula: A bánatból / Aus Trauer toni 2020/01/11 - 22:16 2020/01/11 - 22:16
Irodalom fényben karnevál 2020/01/11 - 13:27 2020/01/11 - 13:27
Irodalom Nyüszít a csend Pócsa Józsefné 2020/01/05 - 19:53 2020/01/05 - 19:53
Irodalom Radnóti Miklós / Nem tudhatom / Ich kann es nicht wissen toni 2020/01/04 - 08:39 2020/01/04 - 08:39
Irodalom Mindennapi pszico - A ragyogás határa - (regény) Markovics Anita 2 2019/12/30 - 11:22 2019/12/30 - 17:56
Irodalom Heinrich Heine: Graue Nacht liegt auf dem Meere / Szürke az éj a tengeren toni 2019/12/28 - 10:19 2019/12/28 - 10:19
Irodalom A föld alól is prayer 2019/12/27 - 23:14 2019/12/27 - 23:14
Irodalom Karácsonyi gondolatok karácsony után és újév előtt! toni 2019/12/26 - 22:18 2019/12/26 - 22:18
Irodalom Szabados János: Bizon, bizon / Wahrlich, wahrlich toni 2019/12/21 - 10:29 2019/12/21 - 10:29

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Felhívás a Horror Herót Antológia pályázatára Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40