Verseim

Lácai Mihály képe

 

Elvétettem magamban
a zörgő terveket
klopfol a simaszép
s megcsillan rajta
a kiborult tavasz.
Álmom egéről lemállik
a föld, ez a türelmes áldozat,
nem kell hozzá ékes szólás,
ilyen kicsi a mi világunk,
mint feltétlen határ kering
a végletek közt egy hídon járunk
el-elcsöppent szerelem
a hű strázsa,
szárnyra kel egy új ruhában,
mint kisfiókák első szédülete
egy kiveszendő édes tájon
évekre év,
de hova is vezet
a kimondott szó,
mely mikor lehull,
hosszú fehér maszat
ébredő utcai neszekben
nézhet szemtől szembe
e világon.

Őt is érlelte lelkem,
ha a víz nem esne,
de idézi a frissülő lég,
mint szél süvít
felétek részvéttel,
bár tépelődve
feketét mutat
mint vászon ecsettel
a kósza városokban
és ment mendegélt
nem voltak alagutak
az áramlattal útra kel
fénylőn citerázó
mikor már nem mondhatod
megszűnt, csendben,
s hányan várják
egy pici szőke szitán,
és gyötörhet,
halhatatlan hatalmú
az alakuló ősbizalom.

A végtelen úton
az anyag fátyolként szakad
víz nélkül,
kiáltsam láthatatlan fény-síneken?

Az egész csak látomás,
mely folyton csak ég
türelmet fakasztó
örökkön zöld sugara.

Tiéd a teljesség,
pirosan áldoz
felette némán,
örökkön mosogató,
hangoddal épülő szebb hazán.
Jó lenne megfigyelni! -
mindenki így van ezzel
s nem lesznek többé
e szertelenség halmazon.

Az áramló erő
rólatok szól, mint
november szegletén
szilánkot hullajt az időkerék
sérülékeny kis szalagokon,
egyedi kincs,
simogatja titoknyi fény
hadd omoljon a szent vallomás
és észrevétlen új utakon
egy lépésen még gondolkoztál
betelt életed, boldogan,
mosolyod vár,
honnan a fény
betölt minden mozgatót
átröppenve féltve kérdi:
csillaggyümölcs?

Lágy szerepek
a túlértékelt légnyomásban
örök fénnyel, magabiztosan,
és én nélküle is vele vagyok,
látom megérint
a végtelen áramlatán,
van valami, hol béke,
az alvadt vásznakon:
remegő csillagok
imádkozó szerelemmel…
élő ártatlanság
lüktet veled…

a szeretet
sok ezer fénye csillan,
mikor fátyol lebben,
újra lobog! –
csiklandó szálacskák…

Te mindent megadó
mi vezet e földről,
hol megszülettem én?
igen kalimpált helyzet
tükrözi, hogy
részt kell vennem,
érzem,
perzselő nakonxipán,
honnan elindultam,
felhők feletti gondolat
egymásra kúszik,
az eredendő...
az egyetlen tiszta...
egy utolsó szívdöbbenés
új ünnepre hív,
pedig senki sem tudta
azt az Ítéletet...

Óv, feloldoz mindörökre
álom-csendben, mely
mikor betoppan gamma sugáron:
nem marasztal a távol,
a lehulló nemzedék…
a zempléni töredék…
 
Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Verseid egyenként és összességükben is igazgyöngyökként hullanak elénk Mosoly Koccc Misikém, Rád!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

verseiddel teljes a kép számomra

szükség van rájuk

barátsággal: András

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Igen bonyolult művelet, de én kiraktam: Gyönyörű! Mosoly

prayer

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40