A vén ingaóra

Sárkány Sándor képe

A vén ingaóra

 

Lehunyt szemmel heverészgetett még egy kicsit, bízva abban, hogy talán most sikerülhet összeilleszteni a ködbevesző álomképeket, de minden igyekezete ellenére, csak néhány halvány foszlány mutatta meg magát, ami ki tudja honnan érkezett és merre illant tovább.

Az álmok olykor annyira valóságosnak tűntek, - legalábbis azok, melyek néha elvétették a szabályt, és váratlanul kapott létezésükben lubickolva elfelejtettek időben kereket oldani, hogy a valóság köntösét magukra öltve, könnyedén bújhattak meg az elmorzsolódott nyolcvanhét év kesze-kusza emlékhalmazában.

Míg a hajnallal érkező derengés lustán alámerült a kisszoba méla sötétjébe, addig az öreg is csukva tartotta a szemét, aztán ahogy a fény egyre jobban feloldotta az éjszaka terhétől súlyosra ülepedett gondolatokat, és a július aranyával érkező napsugarak vallatni kezdték a kifakult párnahuzat egymásba fonódó virágmintáit, az álmok utolsó morzsái is áthullottak a felejtés rostáján.

A kecses falióra ingája hol erre, hol arra lendülve intett búcsút a múló időnek, és a számlap mögött egymásba kapaszkodó fogaskerekek fáradhatatlanul hajtották a hosszú nagymutatót, aki kisebb társánál láthatóan szorgalmasabb volt, mert egy egész kört szaladt, mire sikerült rávennie tömzsi testvérét, hogy egyik számról a másikra szíveskedjék átvánszorogni, hiszen az idő még az ő lustasága miatt sem állhat meg.

A kicsi azzal vágott vissza, hogy ő nem haladhat gyorsabban, mert a dobozban settenkedő fogaskerekek diktálják a tempót, és arról igazán nem tehet, hogy éppen neki jutott a lomhábbik.

Ekkora pimaszság hallatán, aztán az összekapaszkodó fogaskerekek is visszavágtak, hogy bizony össze-vissza mutogathatna mindkét mutató, ha ők nem végeznék hibátlanul a dolgukat, mert egy műveletlen mutatónak fogalma sem lehet arról, hogy egy precízen megmunkált fogaskeréknek hány foggal kell rendelkeznie ahhoz, hogy az óramű pontosan ketyegjen! Ráadásul nincs is két egyforma fogaskerék, tehát mindegyikük igazi egyéniség!

Az inga egy ideig türelmesen hallgatta a vitát, de magában azon morfondírozott, hogy miután az ütemet egyedül ő diktálja, nélküle süthetné a tudományát a legprecízebb fogaskerék is. Persze nem beszélhetett összevissza, mert félő volt, hogy kiesik a ritmusból, ezért kimérten csak annyit mondott, hogy nem-nem, nem-nem.

A fénycsóvában tündöklő mutatók, első meglepetésükből felocsúdva arra a megállapításra jutottak, hogy dolgozhat itt bárki a legprecízebben is, ha ők nem mutatnak a számokra, akkor bizony minden hiába. Ebben egy ideig megnyugodva békésen hallgatták a fogaskerekek egyenletes kattogásait, mígnem a nagymutató újra kezdte a régi nótát, hogy a vak is látja, hogy kettőjük közül azért mégiscsak ő tesz többet az ügyért.

A kicsinek sem kellett több! Duzzogva vágott vissza, hogy ő viszont cserébe, minden órában annyit kongat, amennyit mutat, de a nagymutató bölcs válaszán azért mégiscsak elgondolkodott, hogy ha ő óránként nem mutatna fel a világot igazgató magasságos Istenre, bizonyára a kongatás sem lenne lehetséges.

A tömzsi, miközben szokásához híven észrevétlenül vánszorgott, titokban kénytelen volt belátni, hogy a nagymutató mégiscsak bölcs lehet, mert az igazság valóban az, hogy kongatás az ő áhítatos imája nélkül bizony még sohasem volt, és nem is lehet talán.

Aztán a szeretetteljes gondolattól visszahiggadva békülékeny hangon emlékeztette sorstársát, hogy legszebben mégiscsak akkor zeng az öreg ingaóra hangja, amikor együtt imádkozva mutatnak az ég felé.

Ebben a pillanatban, ahogy ezt kimondta, világossá vált előtte, hogy mindnyájuk munkája egyformán szükséges a pontos működéshez, mert bármelyikük nélkül értelmetlen lenne az egész. Az inga nem beszélhetett össze-vissza, mert mégiscsak ő vigyázta az ütemet, hát egyik lendületnél azt mondta, hogy jól, a másiknál meg, hogy van, és a saját hangjában gyönyörködve egyre magabiztosabban hajtogatta, hogy jól van, jól van.

Az öreg arcán halvány mosoly suhant át, ahogy tekintete végigsimított a cirádás mutatókon, mert az idő múlására gondolva, hirtelen elészaladt gyermeksége, amikor még mezítelen lábujjai között szűrve az utca porát, egymást heccelve kergették az édesanyja által fabrikált rongylabdát.

- Istenem, de rég is volt! - Hol vannak már azok a dolgos kezek, amik, ha megsimogatták a tüskére nyírt gyermekfejet, az már maga volt a boldogság.

- Akkoriban kevesebb idő jutott a szeretetre, mert a ház körül és a jószágokkal, de kinn a földeken is rengeteg kézi munka volt. Ma mindent gépesítenek, amivel időt lehet megtakarítani, de a mai ember mégis mindig rohan. A régi emberek is csak ritkán borultak egymás nyakába, mégis valahogy tisztább volt az érzés, mert jó szóért, elég volt jó szót kapni.

Ma már boldogtalanok a gyermekek, akik másokénál kevesebbet kapnak, mert az ajándék, tán Istent is megkerülve, felmagasztalódott a szeretet értékmérőjévé, megölve ezzel a reményteli várakozás örömét, hisz a mai világban mindenkinek minden azonnal kell.

Megiramlott a világ, és nincs idő várni. Pedig milyen szép is volt, amikor hamvas arcú Rózáját várta a kertvégi kis patak keskeny hídkorlátján támaszkodva, belefeledkezve a fecsegő víz holdfényben csillogó játékába.

Az öreg óra az elmúlt időkkel mit sem törődve kizökkenthetetlen ütemmel mondogatja, hogy most, most, most, most, és nem érdekli, ami volt, de azon sem tépelődik, ami lesz, csak méri az időt kíméletlenül.

- Kitudja, hányszor fordulhattak körbe a vén mutatók, mióta az apja éppen arra a szögre akasztotta gondosan készített mesterművét. Krisztusi korban lehetett még akkoriban, de akár a hetedik faluból is eljöttek a munkájáért, mert minden óra lelkében olvasni tudott, és azonnal megérezte, miképp orvosolhatja betegségüket.

Az öreg révedezve simított egyet a takaró ráncain, pedig valójában a régi fiatalságán simított egyet, mikor eszébe jutott, hogy suhanc legényke korában milyen szívesen térdepelt az apró műhely padján, lesve az asztallapon félrebillent fogaskerekeket, bámulva a titokzatos csodát, hogy miként áll össze a bonyolult szerkezet.

Hiszen, van annak már vagy hetven éve is, hogy az öreg inga fáradhatatlanul hajtja az időt, és az óta csak néhányszor állt meg, de bizony akkor sem magától.

Először akkor fogta le az ingát, amikor huszonnyolc évvel ezelőtt a tavasz első hajnalával a megvénült órásmester lelke a mennyekbe szökött, ahol az időt percekben és órákban, de még napokban és években sem számolják, hiszen végtelen az, mint a magasságos mennybolt.

Másodszor azután szakította meg a monoton ketyegést, miután kedves Rózája utolsó éjszakáját virrasztotta végig, éppen ennek az ágynak a szélén szorongva, és gyenge kezét a markában melengette, mint egy kihűlt kis madárkát. Aztán a ráncos arc lassan kisimulni látszott és valami földöntúli béke költözött reá. 

A révedező szempillák alól két kövér könnycsepp köszöntötte a porlepte ablakon beleskelő napsugarakat, hogy aztán a mélyen barázdált arcon legördülve elvegyüljenek a párnahuzat kifakult virágmintáinak szövevényében.

A fénylő sugarak még jó ideig kedvükre hintáztak az öreg ingaóra ide-odalengő réztányérján, aztán a meszelt falon incselkedő árnyak játékától szédelegve, óvatosan kihátráltak az ablakon.

 

2011. január 25.

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Finom melegség, béke, szeretet és bölcsesség.... Ezek jutottak eszembe miután elolvastam... Szeretettel gratulálok: Andi:))

Szeretettel: Andi

 

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Köszönöm, hogy időt szántál erre a kis történetre, kedves Andi!
 

Szeretettel: Sanyi

Ruder Jana képe
Ruder Jana
Offline
Csatlakozott: 2010/04/18

Minden kétséget kizárólag mondom: nem csak az ecsettel, de a tollal is kitűnően bánsz.

Úgy látsz, hogy láttatsz is..., tanítod az olvasót ...

Szép, meghitt olvasmányban volt részem.

Köszönöm.

 

Jana

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Köszönöm szépen kedves Jana!  Jó érzés, ha így látod!

Itt ragadnám meg a kínálkozó alkalmat, hogy szeretettel gratuláljak a blogodhoz, szándékosan itt, hátha más is kedvet kap, hogy belekukkantson! 

Érzelemgazdag tartalommal bír!

Még folytatom az olvasást, mert még a felénél sem tartok. Novelláid különösen megérintettek!

Szeretettel: Sanyi

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Egyszerűen nagyon megszerettem stílusodat, írásaidat - verseidet, festményeidet.
Jó, hogy rendszeresen gondolsz rádióhallgatóinkra, ha most önös érdekeimet nem említem, mert Ők is szívesen veszik, ha fel-felolvasom őket.
Mondjuk a keddi adás tartalomjegyzéke ez a nosztalgikus gyöngyszem, ha megengeded. ...Hallgasd olyan szeretettel majd, ahogy átadni próbálom értékedet. Mosoly

prayer

Del képe
Del
Offline
Csatlakozott: 2010/05/03

Minden szavát élveztem ennek az írásodnak is!

Nekem úgy tűnik, ahogy az óra alkatrészeit  kellő humorral megszemélyesítetted, hogy ez csak ürügy volt egy sokkal komolyabb dolog említésére, az öregember emlékeire.

Szép, és megható novella. Mosoly Ági
 

,,Képről, szoborról amit tudni kell, azt látni kell tudni!" /Borsos Miklós/

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Szép emlékek megható novellája ez a történet...Remek, olvasmányos írás.!

Gratulálok!

Üdv: Lyza


Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Köszönöm a látogatást, kedves Lyza!

Szeretettel: Sanyi

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Remekbeszabott novelládat olvasva gyakora futották el könnyek a szemeim, olyan meghitt, szívmelengető hangulatot hoztál el közénk. Szeretem a lelkivilágod visszatükröződéseit látni, olvasni, mert valóban, minden munkád maga a szépség és szeretet. Olyan cizellált finomsággal osztottad meg velünk az idős bácsi visszamlékezését, az idő múlását, az élet minden apró pontjának szerepét, hogy teljesen belefeledkeztem soraidba. Néha még éreztem is Édesanyám, és szeretett Nagyanyáim simogatását a hajamon, látva magam kislányként, amint rohanva ölükbe, majd feldöntve Őket szeretemmel vegyes szelességemmel....

Szép pillanatok voltak, melyeket köszönök Neked ismét, kedves Sándor. Ha Hozzád térek be, sosem csalódom Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Lelkünk hasonló érzékenységgel reagál az élet dolgaira. Így fordulhat elő, hogy együtt mosolygunk és könnyeizünk. Megint csak azt mondom, amit a múltkor, hogy akinek az emlékeit szeretettel őrizzük, azt sohasem veszíthetjük el, és ha e kis írásom kapcsán újra rádtaláltak az emlékek, akkor ők találtak rád.

Köszönöm neked az olvasást és a lelkesítést, mert ezek a visszajelzések erősítenek meg abban a törekvésemben, hogy továbbra is írjak, és ne csak a fióknak.
 

Szeretettel: Sanyi

mickey48 képe
mickey48
Offline
Csatlakozott: 2009/01/30

Kedves Sándor!

Képeid csodaszép történetet elevenítettek meg.

Külön ki kell emelnem hibátlan helyesírásodat, melynél fontosabbat alig ismerek egy irodalmi oldalon való publikálásnál.

Az meg, hogy egy ilyen hosszú írásnál egyetlen betűkihagyás fordul elő ( magsságos), külön elismerést érdemel.

Tisztelettel - Miki

Szívemben a nyár sosem ér véget.

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24

Köszönöm szépen a látogatást, kedves Miki! A hibát javítottam. Köszönöm, hogy jelezted.

Szeretettel: Sanyi

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Versek a gyerekkoromról 60 *** A „St. Becej” hajó utolsó útja a Tiszán 1931-ben toni 2025/03/19 - 12:53 2025/03/19 - 12:53
Irodalom F. Galambos Margit Szemben a halállal / Vis a Vis mit dem Tod toni 2025/03/19 - 09:09 2025/03/19 - 09:09
Irodalom Palágyi Lajos: Anyámhoz / Zu meiner Mutter toni 2025/03/18 - 10:01 2025/03/18 - 10:01
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2025/03/17 - 08:53 2025/03/17 - 08:53
Irodalom Kétértelmű, két értelmű toni 2025/03/16 - 13:07 2025/03/16 - 13:07
Irodalom Gergely Boriska Mindennapunk / Unser Alltag toni 2025/03/16 - 08:45 2025/03/16 - 08:45
Irodalom A végtelenség (egy képre írt vers) toni 2025/03/15 - 14:01 2025/03/15 - 14:01
Irodalom F. Galambos Margit Hova meneküljek / Wohin soll ich flüchten toni 2025/03/15 - 09:35 2025/03/15 - 09:35
Irodalom Csak egy kis karó 19 toni 2025/03/14 - 13:41 2025/03/14 - 13:41
Irodalom Palágyi Lajos: Hiszek / Glaube es toni 2025/03/14 - 09:42 2025/03/14 - 09:42
Irodalom Utolsó Utam toni 2025/03/13 - 12:59 2025/03/13 - 12:59
Irodalom Szulik József A jótékony szeretet / Das Wohlwollendes Liebe toni 2025/03/13 - 09:01 2025/03/13 - 09:01
Irodalom A „Bukott” nő“ toni 2025/03/12 - 15:17 2025/03/12 - 15:17
Irodalom Gergely Boriska Levél egy poétának / Brief an einen Poeten toni 2025/03/12 - 08:00 2025/03/12 - 08:00
Irodalom F. Galambos Margit Lélektelenül / Seelenlos toni 2025/03/11 - 09:54 2025/03/11 - 09:54

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40