Utolsó utam

Ha majd a szemedre rátör a félhomály

ha majd már nem látsz semmit sem tisztán,

számodra megszűnt akkor már minden szabály

és egy csillag sem ragyog már neked az ég boltján.

Az akinek születtél, sohasem lehetettél

az élet egy örökös idegent csinált belőled,

 mint állandó vesztes mindig csak szenvedtél

míg végre jövőd ege is beborult előtted.

Álmodozni nem tudtál soha megtanulni

te mindig csak egyszerűen élni akartál,

egy új útra most már nem tudsz elindulni

és a sötétben, a tavaszi jégre bandukoltál

A jéghideg víznél csak két lehetőséged van

 vagy észhez térsz, vagy teljesen megdermeszt,

de az aki még tavasszal is a jégre téved céltalan

onnan már a halál önként senkit el nem ereszt.

Egész életedben fáztál, reszkettél a hidegtől

hihetetlen boldogság tölt el most a jéghideg vízben,

ott fenn a világosság, az élet, még kihívóan flörtöl

de többet nem hiszel, te most már senkiben.

Befejezésül, három egy-egy Haiku,  mint egy utolsó versszak.

Idegen földön fekete lovak a keresztútnál,

elhagyott temetőben búsan lépkednek velem, egy kopott kőkeresztnél

csendes sírhalom, végső utamon könnyek hullanak.