fotó: www.varpalota.huparasztház

...a papírt bal kezébe fogta,
jobbal friss vágott dohánnyal
gondosan egy sorba beszórta,
sodorta szikkadt ujjai között,
s nyelve hegyével szálba
tapasztotta mielőtt
komótosan rágyújtott.

Nem sietett. Élvezte
minden percét.
Ahogy tüdőre leszívta
készített még egy párat,
a dózniba csinos
sorba rakta mint a bálákat
kinn az udvarán.

A  füstbe fulladt lámpafénynél
bíborban csillant meg a pohár.
Fejét könyöklőn tenyerében hagyta
pihenni, míg gondolata messze járt.

Kismargitom a keszkenőt
homlokába húzva
csak úgy magának dünnyögte,
nem is apjukomnak mondta:
nagy már nekünk a ház, a határ,
a jószágot ellátni is egyre jobban fáj.
A dinnyefődet el kellene adni,
a disznókért sem éri meg az ár!
De akkor mibő lesz
a gyerekeknek ajándék,  kabát?

Kismargitom ne duruzsolj már!

Kézfejéről feje az asztalra csuklott.
Kevéske bor helyett dolgoktól kopott
életét álmodta tovább.
Néhány órára feledte
a mindennapok szürke nyomorát,
míg kismargitom szokott mozdulattal
a stelázsira visszatette a pohárt.


2010.02.13.
Zsefy Zsanett