Mint egy levél üzenet

Lénárd József képe


A Balaton Akadémián
elhangzott beszédekhez.

 

Innen Pécsről üzenem,
még megyünk előre, s a küzdelem
erősödik bennünk.
Néha megállunk levegőt venni,
de fulladásunk közel kerül.

Országunk kettészakadt.  
Sokan emelik poharukat;  
Egyikoldalon a menekülés,  
a másik oldalon a hatalom miatt.  
Vándormadár a biztonság,
s a tűrés, réskeresés.
Gyermekeink, mint törött szárnyú
sok madár, kik csak nézik a távozókat,
topogásukban hangjuk kevés.
Soha sem panaszkodnak.
Amikor dolgozni mentem,
szüleimet én segítettem.
És eljött az idő,
megfordult minden.
Unokáim, Istenem
mi lesz velük? Oly hirtelen
múlik az idő, s a küzdelemben
én sem érem utol magam.
Erősödik a vágy-üzenet.
Akinek van még hite, hisz.
Sok lett az üres, közömbös mára,
soknak a kokárda csak dísz.
S a felejtés homálya örökös
kezd lenni az ültetett politikában.
A nép fél, a hatalom terror,
érdek-ellentét lett az állam.
Kettévágtak egy országot. Ez a híre.
S most négyelik tovább.
Van kinek érdeke, hisz itt lépett színre
tetteket gyakorolni még.
Kezébe adták a fegyvereket,
s ő lövetett mindenkire.
Magyar magyar-ellen
Oszd meg és uralkodj ez a nagy híre.

Hát vagyunk még, s megyünk,
mint Jerikó trombitásai,
hogy omoljanak le a lelkek
tévedésből emelt nagy várfalai.

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Való igazság versed minden sora! " Vándormadár a biztonság,
s a tűrés, réskeresés."- meddig mehet ez így még?

Gratulálok, kedves József!

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Grat a versedhez.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Azok a kokárdák zavarnak engem is nagyon! ...Nekem már miattuk szégyen hordanom.

Versed dühe bennem is lobog.

prayer

Lénárd József képe
Lénárd József
Offline
Csatlakozott: 2008/08/23

Soha se szégyeld, a kokárda jelképe 
magyarságunknak.Öntudatosan
viseld csak egy pár napra, ' nem félsz látszodjon.

Legyen bármi amit festenének,
ha szép nekem dal, madárének.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Álomtörés Anonymous 2 2008/07/31 - 07:55 2008/08/01 - 06:22
Irodalom A kék erdő meséje Anonymous 2 2008/08/03 - 10:42 2008/08/03 - 17:54
Irodalom Szárnyak Anonymous 2 2008/08/05 - 05:14 2008/08/05 - 08:26
Irodalom Parázs Anonymous 3 2008/08/04 - 07:04 2008/08/04 - 09:20
Irodalom Bélyeg a homlokon (irodalmi blog) Anonymous 5 2008/08/09 - 15:33 2008/08/26 - 20:20
Irodalom Mert árulók vagytok... Anonymous 7 2008/09/29 - 20:34 2008/09/30 - 20:59
Irodalom A csiga és a tücsök Anonymous 1 2008/07/31 - 22:32 2008/08/01 - 06:56
Irodalom ÉNEKÓRA Anonymous 1 2008/08/24 - 15:00 2008/08/25 - 21:04
Irodalom Álomkristály Anonymous 4 2008/08/10 - 11:14 2008/08/26 - 20:18
Irodalom A BOLDOGSÁGRÓL Anonymous 1 2008/08/24 - 14:59 2008/08/25 - 20:58
Irodalom Kopott fényű csillag Anonymous 7 2008/09/29 - 20:09 2008/09/30 - 21:04
Irodalom HAJNAL ELŐTT A CSÖND Anonymous 1 2008/08/24 - 15:01 2008/08/25 - 21:08
Irodalom Az érintés varázsa Anonymous 4 2008/08/23 - 22:03 2008/10/22 - 13:45
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom A bizalom pillangója Anonymous 6 2008/08/03 - 10:07 2008/08/07 - 18:25

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Ülj mellém kedves Anonymous 8 2009/02/08 - 16:20 2009/02/10 - 00:35
Audió Erotikus éjszaka Anonymous 11 2009/02/08 - 15:05 2009/02/08 - 18:25
Audió hang - marad-ok Anonymous 4 2009/02/17 - 21:49 2009/02/19 - 23:21
Audió Desert Rose - Marian verse Anonymous 12 2008/10/26 - 11:07 2008/11/01 - 20:33
Audió ABRACADABRA - HOLNAPTOL abracadabra_zenekar 3 2012/04/12 - 13:32 2012/04/15 - 17:51

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény CINKE Farsang az Origó-Házban! capek 2014/02/19 - 00:39 2014/02/19 - 00:39
Rendezvény RELL KATA kiállítás megnyitója capek 2014/02/04 - 15:55 2014/02/04 - 15:55
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - A PiCINKÉK bemutatkozása capek 2014/03/21 - 15:52 2014/03/21 - 15:52
Rendezvény Izgalmas program az Origó-Házban! Gyere el! capek 3 2014/01/17 - 18:38 2014/01/24 - 13:52