Mint egy levél üzenet

Lénárd József képe


A Balaton Akadémián
elhangzott beszédekhez.

 

Innen Pécsről üzenem,
még megyünk előre, s a küzdelem
erősödik bennünk.
Néha megállunk levegőt venni,
de fulladásunk közel kerül.

Országunk kettészakadt.  
Sokan emelik poharukat;  
Egyikoldalon a menekülés,  
a másik oldalon a hatalom miatt.  
Vándormadár a biztonság,
s a tűrés, réskeresés.
Gyermekeink, mint törött szárnyú
sok madár, kik csak nézik a távozókat,
topogásukban hangjuk kevés.
Soha sem panaszkodnak.
Amikor dolgozni mentem,
szüleimet én segítettem.
És eljött az idő,
megfordult minden.
Unokáim, Istenem
mi lesz velük? Oly hirtelen
múlik az idő, s a küzdelemben
én sem érem utol magam.
Erősödik a vágy-üzenet.
Akinek van még hite, hisz.
Sok lett az üres, közömbös mára,
soknak a kokárda csak dísz.
S a felejtés homálya örökös
kezd lenni az ültetett politikában.
A nép fél, a hatalom terror,
érdek-ellentét lett az állam.
Kettévágtak egy országot. Ez a híre.
S most négyelik tovább.
Van kinek érdeke, hisz itt lépett színre
tetteket gyakorolni még.
Kezébe adták a fegyvereket,
s ő lövetett mindenkire.
Magyar magyar-ellen
Oszd meg és uralkodj ez a nagy híre.

Hát vagyunk még, s megyünk,
mint Jerikó trombitásai,
hogy omoljanak le a lelkek
tévedésből emelt nagy várfalai.

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Való igazság versed minden sora! " Vándormadár a biztonság,
s a tűrés, réskeresés."- meddig mehet ez így még?

Gratulálok, kedves József!

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Grat a versedhez.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Azok a kokárdák zavarnak engem is nagyon! ...Nekem már miattuk szégyen hordanom.

Versed dühe bennem is lobog.

prayer

Lénárd József képe
Lénárd József
Offline
Csatlakozott: 2008/08/23

Soha se szégyeld, a kokárda jelképe 
magyarságunknak.Öntudatosan
viseld csak egy pár napra, ' nem félsz látszodjon.

Legyen bármi amit festenének,
ha szép nekem dal, madárének.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Sóhajok tánca! Zsigai Klára 10 2008/10/12 - 10:43 2008/10/12 - 18:23
Irodalom Perverz versek Myrthil 7 2008/10/11 - 22:18 2008/10/12 - 15:05
Irodalom Szüleimre emlékezve Zsigai Klára 10 2008/10/11 - 19:14 2008/10/12 - 13:04
Irodalom Mint hajad fonata Lénárd József 8 2008/10/10 - 21:29 2008/10/12 - 13:01
Irodalom A tudás törtrészei Marien 3 2008/10/10 - 15:26 2008/10/12 - 12:14
Irodalom Jöjj velem András 12 2008/10/10 - 10:27 2008/10/12 - 10:34
Irodalom Tánc András 11 2008/10/11 - 12:15 2008/10/12 - 10:29
Irodalom A meztelen igazság szeplő 20 2008/10/09 - 11:46 2008/10/12 - 08:41
Irodalom Léleklakat (szeplőnek ajánlva) Lyrian 3 2008/10/11 - 08:12 2008/10/12 - 07:50
Irodalom Szemedben élek szeplő 21 2008/10/10 - 10:37 2008/10/12 - 07:47
Irodalom Nancy a rezervátumban szeplő 7 2008/10/10 - 10:36 2008/10/12 - 07:17
Irodalom Családi szeretet - újabb részlet Myrthil 3 2008/10/11 - 15:06 2008/10/11 - 21:01
Irodalom Tegnap elszakadt egy fonál Dominus Litis 2 2008/10/11 - 00:15 2008/10/11 - 17:59
Irodalom Egy plázacica naplója... azaz milyen egy igazi NŐ... szerinte... Lyrian 13 2008/10/10 - 10:36 2008/10/11 - 17:44
Irodalom Elfújta a szél... Lyrian 4 2008/10/10 - 21:46 2008/10/11 - 17:03

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40