SZILÁNKOK

Molnár Péter képe

Lassan sötétedik.
Ha lenézel fentről, egyre homályosabban látod magad alatt a szürke pontokat.
Itt-ott egy fehér villanás, valami ing vagy blúz, megcsillanó szikrák. Valaki rágyújt éppen.
Elhalkuló gépzene, vastagodó, nyomasztó homály.
Úgy érzed a szíved nem képes tovább dobogni, megsűrűsödik a levegő, erősödik a morajlás odalent, valami nyomás telepszik a gyomrodra.
Végül a teljes, átláthatatlan sötétség.
Elektromossággal telítődik a levegő, hajad szálanként mered az égnek, hideg fut végig gerinceden.
Az utolsó néma pillanat. Ez mindig, mindenütt egyforma, erre mindig emlékszel.
Egyetlen, véget nem érő pillanat. A teljes csend pillanata. Az elakadó lélegzetek pillanata.
A várakozás végső, legfeszültebb pillanata. Egyetlen erős, összeránduló szívdobbanás.
A vágható, harapható, nyelhető, fullasztó csend.
Lencsék, fényágyúk milliárd wattnyi hirtelen felizzása vág fehér plazmát tágra nyílt szemedbe.
A dob mellbe rúg, a gitár sikoltó reccsenéssel hasít, a basszus az agyad tépi szét.
A teljes üresség és néma csend felrobban, színek, kék, mély bíbor és narancs villámlanak.
A Hammond orgona benned rezeg, megrendül körülötted az elillanó racionalitás.
Egyetlen pillanat alatt porrá őröl, feldob a levegőbe és széjjelszór misztikus égtájak felé a zene.
Nem érzed a tömeg nyomását, fogalmad sincs, mikor ugrottál talpra, már süvölt az ének, mély, telten rezgő, füstökkel itatott, érces torokhang.
Ezer és ezer tüdőből sikolt a hirtelen felszabaduló levegővétel.
Dübörögve döngöl, szaggat, zakatol, zakatol, zakatol, zakatol...
Megkezdődött a rituálé!

Fat Bottomed Girls, aztán rögtön a Good Old Fashioned Lover Boy, végül az első nagy sláger: Good Company.
May keze szárnyal, a vörös gitár sír, sikolt, csilingel és durván hasít, lelket szaggat, szívet tép, ahogy a tortúra menete megkívánja.
Taylor a dobok mögött, hol van már a kisfiús, szinte szégyenlős mosoly... Viharvert, ráncokkal barázdált arc, lobog a fehér ing, betonkemény precizitás.
Féltünk, kételkedtünk. Freddy nélkül? Ugyan már...
És most ott szárnyal, pillanatra meg nem áll, kezében varázsos fegyverként pörög, felszikrázik a mikrofont tartó acélcső. Az öreg oroszlán, a hatvanas évek delíriumos jelképe, bőrben és vászonban, kicsit kopaszodón, ápolt körszakállal...
Csak a lendülete nem tört meg. Átrobbant a szkepticizmus falán.
Már a nagy nóták szólnak sorban. Harmincezer torok bőgi a dalokat, tiszta szívvel, felszabadultan.
A ceremóniát Paul Rodgers vezényli. Elementáris erővel ragadta torkon a kétkedőket és a bízva bízókat egyaránt. Zeng, árad, üvölt belőle a fájdalom, a boldogság, a keserűség és a hit, remény...
Ez nem egy tánc. Ez rock and roll!

Fekete csend...
May csöpp alakja, fémlábú, magas bárszéken. Ölében gyengéden ringatja hangszerét.
Csak tizenkét húr, semmi több...
Valahonnan, a háttérből beúszik Freddy hangja: - Tavaszi szél vizet áraszt... A legendává érett magyar népdal, egy párszi és indiai szülőktől származó rockbálvány szájából, tört magyarsággal. Vajon hányan tudják, hogy eredetileg Farrokh Bulsara volt a neve?
May hangja megbicsaklik, amikor arra kér, emlékezzünk pár pillanatig Freddyre.
Lágyan, halkan simogatja a tizenkét húrt. Love of My Life...
Harmincezer lehajtott fej, hatvanezer könnyező szem. Tízezernyi mécses, öngyújtó, gyertya. Taylor May vállát ölelve... Könnyek egy emberért, egy zseniért... Talán a világért, nem tudom.
A dal arról, hogy a szerelem gyilkol, a szerelem öl.
Piros szalagocskák, hajtókákon, ruhák vállán, azóta a nap óta. Egy jelkép, amely akkor született, amikor Mercury meghalt.
Élő zene, felette Freddy hangja szárnyal, We are the Champions, Bohemian Rhapsody,
és végül az utolsó dal: a műsornak mennie kell tovább. Mert a show nem állhat meg.
Az élet sem. Csak Rodgers áll a színpad bal oldalán félrehúzódva, lehajtott fejjel. Most nem énekel. Most nem... Mennyire lehet magányos, az emlékezés pillanataiban?

Tom-Tom-Takk
Tom-Tom-Takk
Tom-Tom-Takk... we will, we will ROCK YOU!!!
Vége a Memory block-nak. Mercury és Rodgers duettet énekel a technika segítségével.
Ökölbe szorított kezek... Kétszer a szívre, egyszer a levegőbe! Kétszer a szívre, egyszer a levegőbe!
Tom-Tom-Takk
Tom-Tom-Takk... we will, we will ROCK YOU!!! Harmincezer torokból süvölt a himnusz.
Mellettem apró, izzó szemű, lehet talán tizenhat éves... Csöpp ökle hangosan csattan bőrmellényén. Tiszta, még gyermeki arcán iszonyú elszántság, ahogy harsogja a tömeggel: we will, we will, ROCK YOU!!!
Mögötte ősz szakállú, hosszú hajú férfi, szemében végtelen szeretet. És könnyek. Nézi a lányát.
A rock örök.

Rodgers nagy pillanatai.
A csendes felvezetés, lágy akkordokból szőtt intro. Lágyan szól a füstös hang is, aztán a középrész, a refrén, elemi erővel robbanva... Feel like making love!
Újra halkan, újra robbanva! Feel like making love!
Énekelek. Arra gondolok, hogy ez az ember már Woodstockban is ott állt a csövekből, deszkákból és drapériákból összerótt színpadon. Negyven éve már annak is...
A szívem szakad ki a basszustól, a csikorgó gitártól... és még valamitől, aminek nincs kimondható neve...
A körülöttem állók dermedten kapják felém tekintetüket, amikor a dal végén, a pillanatnyi csendben kitör belőlem az üvöltés:
God BlessYou Paul! God Bless You!
Rodgers egy pillanatig áll, aztán visszalép a mikrofonhoz...
You too, Brother, You too...
A rock együttlélegzés, a rock szeretet, a rock maga a csoda. Nekem ma ennyi jutott a csodából.
Valaki átölel hátulról.

Ülünk, állunk, egymásnak dőlünk a fák alatt, isszuk a langyos sört, hozzá körbe jár néha a barna, szögletes üveg. Ballantine's...
Kicsiny kortyokban, hogy sokáig kitartson, hogy jusson elég mindenkinek. Az apró tizenhat éves, apja bőrdzsekijébe burkolózva, csillogó szemmel hallgat.
Neki még nincsenek emlékei. Nekünk már nincsenek.
Koncertek Varsóban, Prágában, Bécsben és Münchenben. Stones, Deep Purple, Pink Floyd...
A csöpp lányt végül megszánja a veterán apa, felé nyújtja az üveget, ujjával jelez: csak egyet... A kicsi bólint, apró madárkortyot nyel. Nézzük, szeretettel, elérzékenyülve.
Szürkül az ég a ligeti fák felett.
Utolsó cigaretta, utolsó kézfogások, rövid ölelések. Bőr súrlódik bőrhöz, mellények, kabátok, dzsekik. Bőr, nem ballon. A rock katonái... veteránok.
Mélyen leszívjuk a nyirkos, tiszta levegőt.
'...ennyi mára, gyerekek!'

Mehetünk felkelni...


2006.-ban éltem át. És tegnap este újra...

se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18

Most csak irígykedem:)))

Molnár Péter képe
Molnár Péter
Offline
Csatlakozott: 2008/09/24

Mások nem így látják. Meglepetes)))

nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Én ott voltam, és igen ez óriási volt..ahogy leírtad, pont úgy.

Minden pillanat csoda volt.

jaj az gitárszóló, és jaj az a dob, és az a dal. az  hang. és az emlékek jaj milyen jó is votl tegnap.

 

és jaj a koncert vége amikor a több ezer ember felállva tapsotl ordított, és bőgőtt.

jaj milyen jó este volt.

Talán Ők voltak akik előszőr jöttek Magyarországra, talán Ők mutatatták meg előszőr nekünk mi az a show..akkor is talán 25 éve.....és msot tegnap...megint megmutatták.

Tetszik nagyon ahoyg írtákl  a koncertről   köszönöm

nora

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Az ilyen élmények lehetősége miatt sajnálom néha, hogy nem a fővárosban élek! Mosoly

Jó, hogy legalább Te visszaadtál valamit belőle, ezt köszönöm.

Femis

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09
Irodalom Szilágyi Sándor: Hajladozik / Er biegt sich toni 2024/04/03 - 10:13 2024/04/03 - 10:13

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40