November szegletén

Lácai Mihály képe

Nem láthatom ősz ráncodat, mely
búgó imádsággal sejlik gyermeked
szakadt ábrándjában. Találkozunk,
találkozunk az örök Igazságban.

Most még színezve haladsz, lehet
hogy meg sem őszülsz, mint virág,
melyről a dér visszaszédül,
s egy szín rólad rám sugárzik
a többi öröktől munkállik,
hetediknek jöttél, mint pihenésem,
mikor mosolygok:
áldásomat érzem.

Ahogy megoldást találok
én is titok vagyok,
a foszló anyag maradéka:
mozdulatok, mely gallyatlan
levélként száll,
csalf' árnyak mutatják,
és mint forduló csecsemő,
ha szájából kihull a mostoha emlő,
máshol érzem a szeretetkapcsolatot,
mikor magam is megmozdulok,
mikor én is velük teszem...

Emel végső vágyam:
Krisztusszegeletem.

Összevethetnék jelmezeket
rendezni belőlük karnevált,
mint pokolelőttes zavarban,
hol mindenki ismer minden hiányt,
kereshetném más utakon
eget hozó csillagokon, de
Ő mindig rám lehel,
ezért alapgondolatom,
s levedlik minden.

Elém vetődik a szép
benne sejtem lényegét,
egymás magányát elsikoltva,
elfeledten:
Isten itt a mélységzenész.

Csonka a lét, mert minket folyton
rabol a káprázatszerelem,
(időt mérünk ősz hajakon)
és sánta kegyben bízva gyógyít
egy még betegebb elmeorvos.

Hazafelé még feldereng hasonlósága:
mikor észrevettem:
hozzámért gyöngéd halandósága
s követném én, de semmivé vált
az előre-hátra mozgólépcsők
ellentétjén némasága...

Marad a fájdalom,
mit felold a dús képzelet,
s megszáll a nyúgalom:
sírkövön hajló kényelem,
melyben elfogy a világ
és fogy a nyár is,
egy csengettyűszólam
hidegben párázik és
beteljesül, nincs miért zokogni,
testünk felmerül! - Ő fog eléd hozni.

Elnézésedet kérem,
mikor nem tudtam mosolyogni.

nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

szép.Több most nem jön ki a lelkemből, mert raktároz. raktározza a szépet

nora

Lácai Mihály képe
Lácai Mihály
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Köszönöm Neked Nóra! Mosoly

csabaiandy képe
csabaiandy
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Elnézésedet kértem, így jönne ki jól a következő sor múltideje miatt, olvasd kicsit hangosan külső szemmel is ..Mosoly összekék ezt a két sort egyeztetni Mosoly) de a te versed én meg csak olvasok Mosoly) és összességében tetszett. grat. az íráshoz.

Lácai Mihály képe
Lácai Mihály
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szia itt is!

Na végre kapok valami "ráncot" is! Ennek azért örülök, mert külső szemmel nem tudom olvasni, ehhez még nem értek. A vers múltról szól valóban, de jelenben íródik. Ahogy kezdem úgy fejezem be, most kérem egy valamikoriért. (Na ezt most jól megfacsartam)
Igy hagyom, ha nem haragszol. Köszönöm Andy!

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

"Összevethetnék jelmezeket
rendezni belőlük karnevált,"

Hú, ezt elképzeltem, micsoda világkép alakulna!

Na, meg az utolsó mondatod!... Szuper hozzá!

prayer

Lácai Mihály képe
Lácai Mihály
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Igen, a világkép! Az nem mindig az igazi. Dehááát... minden kornak megvan a maga torzulása, miért a mostani lenne kivétel?

Köszönöm Zoli!

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Andy! Lehet, hogy rosszul értelmezem,de szerintem csak a mosoly a múlt,tehát a múltban nem tudott mosolyogni és a jelenben kér elnézést.Utólag...

Nagyon elgondolkodtat és nekem különösen, mert tudom egy szeretett lény fog kopogniu a vállamon,ha menni kell,Ő jön elém majd egyszer!

MIhály! Ízes elgondolkodtató tartalommal bír ez a versed is, gratula!

Aylon

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Nah látom Misi már megírta amit én jól éreztem...Mosoly)

Aylon

Lácai Mihály képe
Lácai Mihály
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Jól tudod Aylon! Mosoly

Köszönöm!

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Istenem drága Misikém! Hogy is maradhatott ki ez a fájdalmas csoda? Hát nem volt még sem gépem, sem netem és csak itthonról tudok Cinkézni... Szívből sajnálom.... Őszintén:((( Veled vagyok, ha kell egy jóbarát, tudod... bármikor...

Már értelek....

Szeretettel ölellek: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Lácai Mihály képe
Lácai Mihály
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Drága Juditom,
Mosoly

Köszönöm!

Fent van audio változatban is, a színésznő nagyon ráérzett!

Kacsint

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Vörösmarty Mihály: Szózat / Aufruf toni 2021/05/13 - 08:19 2021/05/13 - 08:19
Irodalom Radnóti Miklós: Tétova óda / Zögerliche Ode toni 2021/05/11 - 09:03 2021/05/11 - 09:03
Irodalom Petőfi Sándor: Nézek, nézek kifelé / Ich schaue, schaue nach aussen toni 2021/05/10 - 09:50 2021/05/10 - 09:50
Irodalom Bakonyi Károly: A Tisza-füzesben / In der Theiss Weid toni 2021/05/08 - 10:32 2021/05/08 - 10:32
Irodalom Tóth Árpád: Olykor éjjel / Manchmal nachts toni 2021/05/03 - 23:46 2021/05/03 - 23:46
Irodalom Arany János: Családi kör / Familienkreis toni 2021/05/02 - 00:14 2021/05/02 - 00:14
Irodalom Sajó Sándor: A honti erdőben / Im Wald von Honti toni 2021/05/01 - 00:34 2021/05/01 - 00:34
Irodalom Arany János: Szondi két apródja / Die zwei Pagen von Szondi toni 2021/04/28 - 09:01 2021/04/28 - 09:01
Irodalom Krüzselyi Erzsébet: Idaál / Ideal toni 2021/04/25 - 15:19 2021/04/25 - 15:19
Irodalom Arany János: A Walesi bárdok / Die Barden von Wales toni 2021/04/23 - 08:47 2021/04/23 - 08:47
Irodalom Radnóti Miklós: Tajtékos ég / Schaumiger Himmel toni 2021/04/21 - 08:21 2021/04/21 - 08:21
Irodalom Reményik Sándor: Hová / Wohin toni 2021/04/18 - 10:06 2021/04/18 - 10:06
Irodalom Arany János: Ez az élet / Das ist das Leben toni 2021/04/17 - 13:17 2021/04/17 - 13:17
Irodalom Reményik Sándor: Estére / Am Abend toni 2021/04/11 - 10:18 2021/04/11 - 10:18
Irodalom Petőfi Sándor: Fa leszek, ha / Baum wird’ ich, wenn toni 2021/04/04 - 11:40 2021/04/04 - 11:40

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50