Eszter nagyon örült a történetnek, és teljesen feldobódott ő is. Pár napot még otthon maradt, addig nagyon várta, hogy majd azzal látogatja meg Andi, hogy megbeszélték a randit.
Viszont a héten semmi nem történt. Nem találkozott Bogyószeművel sem reggel, sem délután, sem este, amikor hazafelé ment barátnőjétől. Ahogy teltek a napok, úgy lett Andi egyre szomorúbb, pénteken már szinte kétségbeesett.
A következő héten pedig már ketten mentek suliba reggel, de akkor sem látták. Viszont Andi ekkor már csak kétszer vonatozott, reggel a város felé, délután hazafelé. Elmaradt az esti különutazgatás. Bár Eszter javasolta neki, hogy néha jöjjön át hozzá más időpontban, de még csak azt sem tudták mondani a szüleiknek, hogy tanulni akarnak együtt, mert teljesen különbözőek voltak a tantárgyaik.
Azt találták ki, hogy hétvégén bemennek randizni Zolival a városba, és Andi mehetne velük. Vesznek neki mozijegyet, hogy ne unatkozzon. Eszter pedig ellátogatna Zoliékhoz. Végre már kettesben akartak lenni, de trükközni kellett: otthon a szülők úgy tudják róla, hogy Andival lesz, így biztosan elengedik. Mindenki jól jár… Zoli pedig egyedül lesz otthon, mert az öccse dolgozik, a szülők elutaztak.
Andinak tetszett az ötlet, egy fél napot kóricálhat a városban, egyedül.
Persze, a randiprogram kitalálója Zoli volt, de nem úgy gondolta, hogy Andi is velük lesz. Azt már Eszter akarta. Zoli meglehetősen meglepődött, és csak úgy egyezett bele, ha Andi tényleg mielőbb lelép tőlük. Később majd találkoznak vele, hogy együtt menjenek haza a lányok, de ne legyen a nyakukon egész nap.
Eszter és Andi megbeszéltek mindent, szombatra mindketten elkéredzkedtek otthonról, elengedték őket azzal, hogy este 9-re otthon vannak.
Délelőtt találkoztak, Eszter már fenn volt a vonaton, Andi csatlakozott hozzá, Zoli pedig majd a végállomáson várja őket, aztán szétszélednek. Mindkét lány nagyon izgatott volt, mindketten teljesen más okból.
Odafelé nem látták a Bogyószeműt. Talán majd ő is ott lesz az állomáson. És akkor lehet, hogy ők is tudnak randizni. Vagy legalább megbeszélni valamit.
Eszter Zoli nyakába borult, amikor megérkeztek, Eszterrel puszit adtak egymásnak. Körülnéztek, hátha nem kell azonnal indulniuk, de nem látták a fiút egyik induló vonatnál sem, még a resti felé is elnéztek. Andi kitalálta, hogy bemehetnének a boltba is. Szinte az összes létező helyet megnéztek, ahol eddig összefutottak, de nem találták.
Így aztán elindultak, először hárman. Andi egy jó darabig elkísérhette őket, mert a mozi után még jó ideig gyalogolni kellett. Ezen a környéken a többszintes társasházak voltak, nekik pedig át kellett menni a családi házak közé.
Közben megbeszélték, hogy mikor és hol találkoznak. Hogy Andi ne tévedjen el egyedül, a suli utáni parkba beszélték meg a találkozót, délután ötre. S kárpótlásul, mert Andi ilyen megértő velük, a randi után Zoli meghívja a cukrászdába mindkét lányt. Eszter pedig a mozijegyre adott pénzt barátnőjének.
Elbúcsúztak, Andi besétált a moziba.
Remekül el is szórakozott a filmen, romantikus vígjátékot nézett. Közben kikapcsolt és tudott ábrándozni is. Megevett egy mamut méretű popcornt, üdítővel. Amikor vége lett a műsornak, az órára nézve azt gondolta, visszaólálkodik az állomásra. Most indulnak a délutáni vonatok, egyszerre több is. Jó esélye van, hogy találkoznak.
Hát, minden reménye szétoszlott, ugyan valóban sok kalauz és sok vasutas lófrált a vonatok közelében, de a Bogyószemű sehol.
Visszasétált a városba. Megtalálta a háromszintes áruházat, megnézegette a kirakatot és úgy döntött, körülnéz odabenn. Minden szinten egy csomó időt eltöltött, vett barátnőjének egy pár fülbevalót. A ruháknál felpróbált néhány fölsőt, és egy lila darabbal megajándékozta magát.
Észre sem vette, hogy elszaladt a délután. Bár még mindig volt egy órája a találkozóig. De még ott volt a főutca, ami tele volt kirakatokkal, volt mit nézegetni.
A parkban aztán nem sokat kellett várnia Eszterre és Zolira, kicsit előbb is érkeztek, mert azért aggódtak érte.
Irányt vettek a cukrászda felé, és a habos krémesek mellett mesélte el Andi, mivel töltötte a napját, és odaadta az ajándékot.
Zoli kikísérte az állomásra a lányokat, és várt velük, amíg már ideje volt indulni.
A következő héten sem sok új élmény érte Andit. Mindössze annyi történt, hogy egyik reggel két vonat egyszerre ért be, és a Bogyószemű a másikkal érkezett, mint a lányok. A barátnők vonata késett, ezért ért be egyszerre a másikkal. Most már sietniük kellett. A fiú nem nézett körül, nem látta meg a sínek mellett gyökeret vert Andit. Eszter próbálta onnan elrángatni, hogy menniük kell a suliba, de a lány megmakacsolta magát: azt akarta, hogy a fiú észrevegye. És esetleg meg is szólítsa.
- De látod, hogy nem ér rá.
- Nem, azt látom, hogy nem vesz észre. Közelebb kéne mennem.
- Most úgysincs idő beszélgetni vele! Elkésünk a suliból!
- Nem érdekel.
- De engem igen. Úgyhogy én indulok.
- De már régen nem beszéltünk. Délután pedig már nem lesz itt. Légyszi, várjál velem pár percet! – könyörgött Andi. Fontos volt, hogy ennyi idő után legalább látta, de ha már látta, meg akarta tudni, hogy mikor találkoznak.
Ez nem az ő napjuk volt. A fiú megvárta, míg mindenki elhagyja a vonatot, aztán visszament a mozdonyvezetőhöz.
- Na ugye, nem ér rá! Megmondtam. Most pedig futás!
Andi teljesen összetört, hogy a fiú nem vette észre.
Eszter gyanította, hogy a Bogyószeműnek ez az egész nem fontos. Csak Andinak.
Egyik délután Andi egyedül ment haza a szokásos délutáni vonattal. Eszter suli után még Zolihoz ment.
A vágányok mellett megpillantotta a Bogyószeműt. Ott állt az ő vonata mellett, és ő is meglátta a közeledő lányt. Andi megörült, mindjárt beindult a képzelete, mi mindent fog mondani neki a fiú, de ő csak mosolygott és köszönt. Aztán úgy kezdte, mintha csak tegnap találkoztak volna legutóbb.
- Megint egyedül? Csak nem randizik Eszter?
„Emlékszik!! Tudja, hogy hívják a barátnőmet!! Vajon az én nevemet sem felejtette el?”
- D…de igen, k…később jön h…haza.
- És te még mindig nem randizol?
- N…nem.  És v…veled mi a h…helyzet?
A Bogyószemű megint rávillantotta gödröcskés mosolyát.
- Én sem. Nem nagyon van rá időm.
„Mégis mit csinálhatsz, hogy semmi időd? És mi lesz az ígéreteddel?”
- De neked ígértem egy városnézést…
„Tényleg gondolatolvasó…” Andi arca lángba borult, mint már oly sokszor, ha a Bogyószemű megjelent a színen.
- Majd megbeszéljük, most ülj fel, ne fázz!
Andi betelepedett a fűtőtest mellé, és várta, hogy majd beszélgetnek. Egy megállón keresztül „utaztak” együtt, beszélgettek a suliról, meg a télről, hogy mindketten utálják. A Bogyószemű megint átment a másik kocsiba. Andi látta viszont, hogy nem egyedül: amikor leszállt, egy másik pasit mosolyogva üdvözölt, talán egy kollégáját, majd együtt mentek át, és a Bogyószemű nem is jött vissza egészen addig, míg neki le kellett szállnia.
Amikor visszajött, mesélte, hogy már régen találkozott a pasival, tényleg a kollégája, és hát beszélgettek. Andiról megfeledkezett.
A lány felvette a kabátját és a többi téli kelléket, és az ajtó felé indult. Elköszönt a Bogyószeműtől, de most korántsem azzal az örömmel, amivel szokott.
Miután megállt a vonat, lelépkedett a lépcsőn, és máris indult volna tovább, de a Bogyószemű utánaszólt:
- Andi! Itt hagytad a kesztyűdet!
Utánahozta. Andi máris mosolygott, megköszönte és búcsút intett.
De hazafelé úrrá lett rajta a szomorúság és a csalódás érzése: találkoztak, beszélgettek, mégsem hívta randira.
A következő hetekben még rosszabb lett a helyzet: nem csak hogy nem vette észre a lányt, egyáltalán nem is látták!
De Andi mindig talált neki „alibit”: biztosan ő is beteg lett. Hideg a tél, és a vasutasegyenruha nem túl meleg. Vagy egyszerűen más időpontokban dolgozik, mint ahogyan ők suliba járnak. De az is lehet, hogy szabadságon van, és elutazott „melegebb éghajlatra”.
- Oda téged kéne már jól elküldeni! – dühöngött Eszter. Most már eleget hallgatta barátnője értelmetlen képzelgéseit.
Eszter sejtette, hogy a fiúnak van valakije, és éppen menekülőben van Andi elől.
A lány egész télen emésztette magát, fantáziált és mindenféle történetet kitalált, miért nem találkoznak, de az ábrándjaiban különböző helyeken, különböző szituációkban randiztak.
Kitavaszodott, mire legközelebb megint összefutottak. Andi ekkorra kezdett beletörődni, hogy a fiú elfelejtette. Erre megjelent!
Megint előbb ért ki a vasútállomásra suli után, mint Eszter. Most már teljesen lehangolt volt, a reményei mostanra megkövültek.
Gyönyörű volt az idő, virágillat érződött a levegőben, sütött a nap, de a lány mindebből semmit nem vett észre. Elhagyhatta már a nagykabátot, a kesztyűjét azóta éppen csak be nem keretezte, mert a Bogyószemű hozzáért… Ki nem mosta, hanem eltette a párnája alá.
Andi meg akarta várni Esztert, aki ma kivételesen időben ment haza, vele. Nézelődött és beleakadt a tekintete egy bogyós szempárba…
A fiú a restiben állt a pultnál, és szintén nézelődött. Pár perc múlva letette a sörét, és elindult Andi felé.
- Vége mára a sulinak? Hazafelé mész?
Megint mintha tegnap találkoztak volna… Andi nem tudta követni. Bólintott.
- És… te m…merre mész?
- Én is hazafelé.
Andi elszontyolodott. Akkor ma ennyi volt a találkozás.
- Azért mertem sört inni, mert már nem dolgozom. És most egy hétig sem. Talán vége a télnek, most végre kimászok a megfázásból. Napokig nyomtam az ágyat…
„Na ugye, hogy igazam volt, betegeskedett…”
- U… utazol is v…valahová?
- Nem, örülök, hogy végre otthon lehetek, úgy, hogy semmi bajom. Van egy csomó dolgom, meg a haverokkal fogok mászkálni.
„Csupa olyan program, amibe én nem férek bele. Biztosan lesz időd randizni is…”
Ezt nem említette. Azzal köszönt el, hogy „Majd találkozunk…” Andi ott állt és semmit nem értett. És ekkor megérkezett a barátnője, de most ő sem tudott okosat mondani. Illetve tudott volna, de félt, hogy túl fájdalmas lenne Andinak. Pedig lehet, hogy már le kellett volna tépni róla azt a nyavalyás rózsaszín szemüveget…

A Bogyószemű megint sokáig volt láthatatlan. De Andi most legalább biztosan tudta, hogy nem dolgozik. De ő azért várta. Most kívánta igazán, hogy egyszer meglepetésszerűen várhatná őt a vonatnál délután… És aztán elmennének sétálni…
Egyik pénteken Eszterrel megbeszélték, hogy később mennek haza, Andi adta megint az alibit Eszternek otthonra. A találkozót lefixálták, hogy egy vonattal tudjanak hazamenni.
Suli után mindketten mentek a maguk útjára, Eszter Zolihoz, Andi az állomáson akart körülnézni, aztán úgy gondolta, megnézi egyedül a várost este.
A Bogyószemű keresztülhúzta a számításait. Amikor kiért, megnézte, biztosan este nyolckor indul-e az a vonat, amivel legkésőbb haza kell menniük. Ahogy nézegette a táblát, valaki megszólította:
- Hová szeretnél utazni?
Andinak kiugrott a szíve, annyira megijedt. Hirtelen megfordult, és csodálkozott.
„Hogy nem vettem észre, hogy itt van?”
- M…majd cs…csak haza, de k…később.
- Tudom, tudom, Eszter randizik…
Egymásra nevettek.
Andi elmagyarázta, hogy addig nem tud hazamenni, amíg Eszter Zolinál van, mert lebukhatnak.
- Hát akkor most van egy kis időd. – Ez megállapítás volt. – Iszol velem valamit? Meghívlak egy…bármire.
- M…maradjunk az üdítőnél.
- Hát te. Én sörözök.
Andi beleegyezett, mert mit tudott volna tenni. Amikor elindultak a resti felé, ahová a meghívás szólt, a lány megállapította, hogy a Bogyószemű civilben van: farmer, póló. Tehát ő is ráér.
„Hűű, lehet, hogy most randizunk?”
Narancslevet kért, nem hagyta magát másra rábeszélni. Tibi valóban sörözött.
- V…véget ért a sz…szabi?
- Sajnos, igen rövid volt. És semmi különöset nem csináltam.
Andi még mindig nem vette észre, hogy ő kérdezett először. Őt jobban érdekelte, mi történt a fiúval, míg nem találkoztak.
A Bogyószemű csak nézte… De hogy! Andi még sosem tapasztalta, hogy szinte felfalta a tekintetével. A lány igyekezett akkorra meginni az üdítőt, mire a Bogyószeműnek elfogyott a sör. Remélte, hogy nem iszik majd még egyet. Csak sejtette, hogy aznap délután nem ez az ital volt az első. Sőt, amit nem tudott, hogy Tibi a sört kísérőként itta eddig a töményebb mellé.
Egyszer csak elhangzott a várva várt kérdés:
- Na, van kedved besétálni a városba?
Még világos volt ugyan, amikor indultak, de már szürkülni kezdett.
Andi annyira feldobódott, hogy kinyílt a szája, és szinte csacsogott. Kevésbé akadozott a beszéde, alig dadogott. Remélte, hogy később sem fog fázni, mert most határozottan melege volt. És a gyomrában kellemes bizsergést érzett.
Tibi mosolyogva figyelte a lány lelkes beszédét, ő maga inkább kevesebbet szólalt meg. Megfogta a lány kezét, és úgy mentek tovább.
Elhaladtak a mozi előtt, a cukrászda előtt, lassan elhagyták a társasházakat. A suli utcájánál megálltak.
- Ez egy kisebb park, nem a nagy liget. – magyarázta a fiú. – Ezt biztos ismered, mert minden nap elmész mellette.
- Igen, itt sz…szoktam találkozni Eszterrel.
- A másik, amit mutatni akarok, az sokkal nagyobb, és van benne kis színpad, meg egy minitó. Az kinn van a város vége felé.
- Ott még nem voltam.
Nem arra mentek, amerre Eszter és Zoli, hanem pontosan az ellenkező irányba. Andi minden egyes percet, mozdulatot, mosolyt próbált megjegyezni, hogy később felidézhesse. Az útvonalat is memorizálta, hogy tudja, merre jártak.
Megérkeztek a ligethez, és Andi szinte észre sem vette, hogy sötét lett. A park ki volt valamennyire világítva, de voltak sötétebb területek. A színpad látszott, és a tó körül is volt néhány lámpa. Néhány pad, rengeteg fa, némelyik már kezdett lombot bontakoztatni.
Amikor egy árnyasabb részhez értek, Andi ránézett Tibire, ő pedig hirtelen magához húzta a lányt és megcsókolta.
Andi elsőre megijedt, de aztán megnyugodott.
„Végre! Mennyit álmodtam erről, és most bekövetkezett.”
Ez jutott eszébe először. Percekig a fiúba kapaszkodott, nem akarta abbahagyni, ha már egyszer elkezdték. Bár érezte a sörszagot, de egyelőre nem ellenkezett.
Később viszont nem úgy folytatódott a dolog, ahogy álmaiban.
Andi még csak a csók feletti örömet érezte, Tibi pedig már rég nem ott járt. A fiú keze nagyon hamar a lány mellét kezdte tapogatni, Andi pedig próbálta elvenni a kezét. Nem sikerült. De csók közben nem tudta elmondani, hogy ez még korai. Eleinte kedve nem volt tiltakozni, aztán pedig lehetősége. Amikor hátrálni próbált, a háta hozzáért valamihez, és máris egy fához volt szorítva. Tibi szája most már szinte el sem akarta engedni, és Andinak mindkét kezére szüksége volt, de nem azért, hogy átölelje a fiút, hanem hogy az ő kezeit eltávolítsa a blúza és a szoknyája alól.
A Bogyószemű megérezte az ellenállást és nem értette. Tovább próbálkozott, a lábait befúrta a lány combjai közé, és csípőjét hozzászorította a lányéhoz. A percekkel ezelőtti laza csókolózásból mostanra szinte dulakodás lett.
Andi pánikba esett, és menekülni akart. De a Bogyószemű jóval erősebb volt nála. Próbált nemet mondani, de természetesen dadogott. A fiú kinevette:
- Csak nem szűz vagy? Azért félsz ennyire?
Még nem hallotta ezt a gunyoros nevetést.
- Jól felizgattál, tudod? Nem képzeled, hogy most abbahagyom! Hát nem ezt akartad?
Andi agyában sikított a gondolat:
„NEM! Nem ezt akartam! Nem így, nem itt… és most már nem veled…”
Amikor belenézett a fiú szemébe, semmi jóindulatot nem látott. Baljós csillogást annál inkább. Fölényes mosolyra fordult a gödröcskés arc.
Andi nagy, plátói szerelme pedig hirtelen utálatba.
Teljes erejéből eltaszította magától a Bogyószeműt és még jól ágyékon is rúgta. A fiú először megtántorodott a lökéstől, másodpercek múlva összegörnyedt a fájdalomtól.
Andi pedig „ráolvasott”:
- Mekkora egy szemét vagy! Utállak! Soha többé nem állok szóba veled, te görény!
Otthagyta a földre rogyott fiút, és elszaladt.
Nem tudta, melyik irányba fusson: ha az állomás felé menekül, ott kell maradnia nyolcig, amíg hazamehet, addig a Bogyószemű is odaér, és megint összefuthatnak.
Ha a város felé fut, akkor lehet, hogy eltéved, de találkozhat Eszterrel, amikor ő az állomás felé megy. De a Bogyószemű is arra lakik, mi van, ha hazafelé veszi az irányt?
„Addig nincs baj, míg előtte vagyok. Majd gyakran hátranézek…”
Rohanni kezdett befelé a kivilágított belváros felé. Úgy futott, mintha az életéért futna. Minél előbb minél messzebb…
És közben az agyát és a sírást nem tudta kikapcsolni. Az esze most rázódott helyre, ettől a pillanattól kezdve mindent tisztán látott.
„Erre a pasira pazaroltam majdnem egy teljes évet?? Teljesen odáig voltam érte, bármit megadtam volna, hogy szóba álljon velem, és azt hittem, hogy már én is tetszem neki, ehelyett ő csak egy alkalmat akart! Nem is érdekelte, mi van velem.”
Amikor Eszterrel összetalálkoztak, kitört belőle a pánik. Barátnője nyakába borult és zokogott. Sem Eszter, sem Zoli nem értette, mi a baj. Eszter próbálta kitalálni:
- Találkoztál a Bogyószeművel? – Andi csak bólogatni tudott, még mindig fojtogatták a könnyek.
- És mi történt? Láttad őt mással? Mondott valamit? Miatta sírsz?
Andinak percekbe telt, mire elkezdte mesélni. Közben Eszter terelgetni kezdte tovább az állomás felé, mert most már menniük kellett a vonathoz.
Elmesélte az egészet, még azt is, amit szégyellt. Zoli csak hallgatta, és tudta, hogy Andi nagy hibát követett el. A fiú egyszerűen kihasználta a naivitását, a szégyenlősségét. És az alkohol miatt fel volt pörögve. Még jó, hogy a lány el tudott szökni.
Eszter folyamatosan duruzsolt neki, hogy rendben lesz minden. Andi csak zokogott.
Amikor kiértek az állomásra, Zoli elkísérte őket a vonathoz. Legszívesebben velük tartott volna, de inkább megígérte, hogy másnap reggel várja őket, hogy biztosan tudja, jól vannak. Nagyon sajnálta Andit, mert ekkorát kellett csalódnia ahhoz, hogy kiábránduljon.
Eszter sem tudta megvigasztalni. A vonaton fogta a kezét, és csak mondta, hogy ha most hazamegy, kialussza magát, holnap könnyebb lesz.
- Ne gyere holnap suliba. Délután elmegyek hozzád, és majd dumcsizunk! Fel a fejjel! Ez egy szemét volt, nem érdemelt meg téged! Lesz majd sokkal jobb fiúd, meglátod!
- Én olyan kapcsolatot szeretnék, mint a tiéd.
- Oké. Akkor holnap kitaláljuk, mit csináljunk! De nehogy egy gondolatot is pazarolj most már erre az alakra! Felejtsd el!
Most mindketten azért imádkoztak, nehogy a következő pár napban találkozzanak vele.
Andi azért este elalvás előtt végiggondolta, mekkora balek volt. Jól kiadta magát a fiúnak, könnyű préda volt.
Eddig magasan lebegett, messze a föld felett, de most kilőtték alóla a felhőket, és hatalmasat zuhant a valóságba.
De majd feltápászkodik, és továbbmegy. Majd ő megmutatja, hogy nem áldozat fajta!
Amikor pár héttel később a Bogyószemű állt a délutáni vonatnál, Andi szíve elsőre nagyot dobbant, de ránézett Eszterre és cinkosan rákacsintott:
- Na most figyelj!

Magasra tartott fejjel, büszkén vonult közelebb, majd amikor a szeme sarkából látta, hogy a fiú észrevette, ránevetett Eszterre, mintha épp viccet meséltek volna.
Folyamatosan beszélt barátnőjéhez, és úgy elment a Bogyószemű mellett, hogy egy pillantásra sem méltatta, majd kényelmesen elhelyezkedtek az első kocsiban.
 

Vége.