1.

Nemrég, hajnalban, elindultunk dolgozni. Lemmy kipakolta a táskáját, a kis kajásdobozát, amiben előző nap főtt kalbászocskát vitt evészet céljából a melóhelyére. Kitett egy piros flakont is, amit én szépen felnyaláboltam, és "kepöcsnek a hűtőben a helye!" felkiáltással bedobtam az ajtajába.

Pár nappal később látom, hogy lányom töprengő arccal áll a nyitott hűtő előtt, és elgondolkodva néz rám.
- Anszi, figyu, Andris azt kérdezte tegnap, hogy mi a célod ezzel a flakonnal, hogy a hűtőbe tetted? Mondjuk, én is feltenném ezt a kérdést!
- Miért? Még nem láttál kepöcsöt a hűtőnkben?
- Azt igen, de miért hűtöd az Old Spice tusfürdőt???? -, és kezembe adta kérdése tárgyát.

Megnéztem, és tényleg!!! De mit vártak tőlem hajnali négykor, teljesen kómásan, kávészívás nélkül? Piros, piros, flakon, flakon... előző napi kaja... tehát logikus volt, hogy csak kepöcs lehet... fene olvasgatta, hogy mi is van ráírva.


2.

Tegnap reggel piacoltunk. Manó lányom is jött, mert ma megy nagy-nagy szülcsinapos buliba, fel is volt pörögve iszonyúan. Az ünnepelt szivesmacit kért. Lett belőle egy enyhén depresszáns, de nagyon aranyos szakadt maci. Hazafelé jobbról és balról is csak ezt hallgattam, amíg cipeltük a szatyrokat hárman, teljesen felcuccolva:

- Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?
- Bokánrúglak!
Csak nem hagyták abba. A sürgős, és halaszthatatlan bokarugdosási kényszer az átjáró kellős közepén lett elintézve. Szép látvány lehettünk, ahogy ott ugri-bugriztunk a szatyrokkal.
Mire balról bölcsen Manó:
- Szerintem ne kezdj ki anyuval!
Két cselezés között jött a válasz:
- Már késő!

A mondat értelmezése már rám lett bízva.


3.

Lányom a múltkor így szólt hozzám, miközben megperdült maga körül, és mellettem:
- Mamszi, látsz rajtam valamit?

Hmmmm! Anyám aszondta régen, hogy látni fogja rajtam, ha először...

Csitrim közben két centire dugta oda arcát az enyimhez, és simán közölte velem:
- Naaaa! Már nem vagyok szűűűűűz!!! Naaaa! Nem látod rajtam????

Kész! Padlót fogtam. Hogy csak így bejelenti! A szemembe mondja! De olyan mint én. Az én anyám se vette észre. Felnőnek. Istenem, nemsokára nagyi leszek. Kezdtem keresgélni az "ásdelmagadfelszerelésem". Én, mint nagyi!!!!!!!! Kezdtem roskadozni, felforgatni a lakást imamalomért, rózsafűzérért....

- Naaaaa! Tényleg nem? Pedig nem is fááájt!

Úristeeeen! Még ez is! Most elmondja pontról pontra. Részletesen. Hogy milyen volt. Hmmm, vannak még emlékeim mondjuk, arról is, meg arról a másik izéről is, ami két különnemű ember között szokott történni... rég volt, talán igaz sem vooolt!

Még közelebb dugta a pofiját:
- Már nem vagyok gyantaszűűűűz!!!! Kiszedettem a szemöldököm!!!!! És te észre sem vetted! Hát anya az ilyen????? - és elröhögte magát! Szétbugyborékolt a nevetése a szobában.

A megkönnyebbült sóhajomtól négy vitorlás vígan elszelelgetett volna a világ bármely tájáig. Mégsem leszek még nagymama!!!!!


4.

Nemrég ültem a buszon hazafeléjövet, legnagyobb hangerőn hallgattam jó kis zenéket, dübörgőset, kedvenceket. Öregbácsi elmenekült mellőlem, átült tőlem jó távoli székre. Egyszercsak lehuppant mellém egy srác. De milyen srááááác! Hosszú haj (istenkirályosan állt neki), hatalmas szemek, és szempillák... nah, nem részletezem tovább...

Rázkódunk a hepehupikon, s látom, jár a feje ezerrel. Gondoltam, biztos ő is jó zenét hallgat. Fenéket! Az éntőlem felébombázó mjúzikra ingatta...
Aztán megkopogtatta a vállam:
- Bocsi, nem adnád ide a felét?

Egy húron lógtunk a Szent Imréig. Két idegen, egy szív, egy dobbanás.
Amikor leszálltunk, csak ennyit mondott:
- Élmény volt veled utazni! - és integetve elhúzott.

Két idegen a buszon, akiket a zene összehozott/kötött. Ha csak pár megállóig is.

Köszi Ismeretlen, nekem is élmény voltál!


5.

Közel 3 éve járunk már Visegrádra, a Palotajátékokra. Először a kíváncsiság hajtott minket, utána az, hogy egyszerűen annyira megfogott minket a múlt szelleme, az a "semmihezsemhasonlítható" magyari virtus, a kalandozás a történelem ezen korába, a vásári forgatag vígsága... és minden, minden, minden... ezt látni kell, át kell érezni/élni, ott kell lenni!

Első alkalommal, amikor nekilódultunk, azt sem tudtuk, merre induljunk, annyi látványosság, annyi újdonság tárult elénk. Persze, ott is hoztuk a megszokott formánkat. Amikor a hét magyar vezérrel az elején megindult a kígyózó sor bevonulása a Nagy Lovagi Játékra, én könnyező szemmel néztem a hét fejedelmi lovast, a büszkeséget, méltóságot az arcukon, mikor barátnőm megrángatta a karom, és átszellemült arccal, sikkantva üvöltötte szét a világba csodálatát:
- Odanééézzz, mekkora .....izéjeee van annak a lóóónaaaak!!!! ?

Sürgősen arrébbkotródtam mellőle, mindenféle ismeretséget tagadva vele.

A Salamon-toronyban lovagi vívódásokat néztünk. Amíg fellihegtünk, barátnőm lehorgonyzott két Ifjoncnál, akik éppen próbavívásukat végezték egy fakorlát mögött a füvön. Addig könyörgött, amíg az egyik daliás ifjú a kezébe helyezte a kardját. Csajszi elegáns mozdulattal, pilláját verdesve, fél kézzel vette át, s hanyatlott a fakorláton keresztül, mert senki nem világosította fel a kard eredeti súlyáról. Majd a földön hasalva, csudanőies pózban, de a kardot a világ minden kincséért el nem engedve dicsérte fennhangon a régi vitézek erejét, igaz, jóédesszülőanyjukat is sűrűn emlegette. Később csak ennyit mondott:
- Már a pasik miatt is megérte hülyét csinálni magamból!


6.

Nem szeretek haragban, "nemírokneked-jusztsem" hangulatban lenni. Nemrég összevesztem a barétosnémmal. Tudni kell, hogy iszony sok idő kellett ahhoz, hogy egymásbakavarodjunk, úgy barátilag. Aztán jött egy félreértés, egy kiabálás, egy "nemakarlaktöbbetlátni", "nemértelekmeg". Naponta fent voltunk msn-en, egy szót nem szóltunk egymáshoz, érlelődtünk, megrágtuk, de nem szóltunk, nem kerestük a másikat. Több mint két hónap telt el így. Tegnap "nevesnapja" volt. Írtam neki. Az én ilyetén üdvözleteimet mindenki elteszi, szívhez szólnak, egyénhez igazítva (és talán egyszer, ha nagyon híres író leszek, talán anyagilag is jól fogok jönni - na jóóóó, itten most gonoszolok ). Ezt írtam neki:

"Drága ......! (csőváz, meg ilyenek!)

Az emberi lét oly véges, nevetünk, sírunk, összeveszünk, kibékülünk. A sok tüske néha annyira tud szúrni, nem lenne jobb, ha egyenként, akár egy szemöldökcsipesszel is, de kiszedegetnénk őket? Talán akkor te is éreznéd, hogy nem csak szimplán, udvariasságból írom most:
nagyon boldog névnapot kívánok!
Boszi"

... és felvillogott az msn-em:
"nekem van szemöldökcsipeszem..."
"nekem is..."

Rendbetettük, elindultunk újra egymás felé...
... nektek van szemöldökcsipeszetek? ha nincs, gyorsan szerezzetek be egyet, és szedegessétek... a tüskéket...

2007. össze-visszaidő