Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Katasztrófális nyári szabadság

- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Itt a december. Ilyenkor mindenki előre borzad a szakállkás Mikulkástól, a karácsonyi bevásárlás-felhajtástól, az újévi "ereszdelahajamtól". Aztán eljön a január, és aléltan próbáljuk kiheverni az ünnepeket. Már akinek sikerül, hiszen az évvégi hajrá után kezdődik az éveleji hajrá.
Én most a nyárról szeretnék írni. A szabadságomról. Arról a két hét csodáról. Istenem, de szép is volt! Szétszikrantott a napfény, döglődtünk a 45 fokban, nyűglődtünk az elsötétített szobában... és aki tehette, elvigadolt szabadságolni. Az enyém valahogy megint másképp sikerült... tulképpen olyanra sikerült, amilyen vagyok.
Éljen a "Nagy, Évi, Jólmegérdemelt Szabadság"!!!
Éljen! Egy hete vagyok szabin. Még előttem áll egy hét. Ebben az évben az első, és egyben az utolsó szabim. Összefoglalom, mit is csináltam pihenésképpen.
Nekiláttam takarítani. Mert azt kell. Muszájos. Négyen lakunk a lakásban, képzelhetitek, milyen lehet, főleg, ha olyan kölykei vannak az embernek, akik azt hiszik, a tányér önként beveti magát a mosogatóba, magától elmosódik, sőt, helyére is ugrik a szekrénybe, a kő, a szőnyeg, és a függöny öntisztul, ugyanez vonatkozik a wc-csészére, és a kádra is. Kivételt képez nagylányom közülük, de szegény gályázik ezerrel már második hete, 10 órákat nyom le melóként naponta. Este, mikor hazaérkezik, csak leül, elmeséli mi történt vele a nap folyamán, először lelkesen, aztán egyre nagyobbakat pislogva. Majd magához vesz pár szendvicset, meg üccsit, és elvonul a szobájába. Fiam, ki szakács, és néha főz is itthon (abban a botor hitben élve, hogy nálunk is létezik olyan, hogy "fekete" és "fehér" mosogatólány, pici, fehérhabos köténykében), óriási rumlit tud maga körül teremteni egy rántotta művészi elkészítésénél, aztán mindent ottanhagy. A szépen összekötözött, csurigteli, felhalmozott szemeteszacskókról nem is beszélek már...
Az én szobám a "Nagy Közös". Mindenki itt tanyázik, ha kell, ha nem. Általában nem kell, de itt olyan jó! Na, meg itt van az egyetlen tévé is, ami működőképes. Igaz, a képe fut, mintha folyamatosan a 100-as sprintre edzene, de kb. fél óra múlva (ha szerencsénk van, de általában továbbtart a dolog), szépen behangolja magát, innentől csak hullámzik a műsor, futni csak akkor kezd újra, amikor a legizgalmasabb résznél tart a film... előbb-utóbb tengeribetegek leszünk tőle. De ez van, ezt köll szeretni, másik egyhamar nem lesz. (Többször próbálkoztam már venni másikat, részletesre, de amikor benyújtottam a papírjaimat, szétröhögték magukat a fizetésivégösszegem láttán.)
Nyahszóval, nekiláttam takarítani kis "menedékemet". Ezt azzal kezdtem, hogy szétbombáztam. Felmásztam, bekúsztam, sepertem, kidobáltam, egyik helyről a másikra pakoltam a fellelt cuccokat, a szemetet, néha sikkantva, boldogan kiabáltam, hogy "végre megvaaaan!!!". Pl. a magamtervezte ezüstfülbevalómat, amiből csak egyet csináltattam, a bal fülembe... (nekem minden ezüstcuccom a fejemből kipattogott ötletek megvalósításának eredménye, egyedi, és pótolhatatlan), a "pótegeremet", amit 3 hónapja kerestem csak..., a kedvenc melltartómat, ami "valahogy" felszívódott..., a kisollómat, amivel vágni is lehet, nem csak kínlódni... ééééééés... az ágy alatt egy vietnámi veteránt is, akit sikerült meggyőznöm, hogy vége a harcoknak, mehet szépen haza...
Mire végeztem, szétfájt a két kezem. Hetek óta kínlódok már vele. Alattomosan nyilalgatott eddig is, de most teljesen használhatatlanná vált. Még a poharat sem tudtam megfogni, hogy üccsit igyak, ha megszomjazom a nagy rendrakásban. Igaz, a kupakot sem tudtam letekerni az üvegről, nem tudom, mit is akartam a pohártól... Borogattam, tapaszoltam, kentem mindenféle csodabizgerével, fásliztam, közben szépen belázasodtam (majdnem 40 fok). Öndiagnosztizáltam: begyulladt... (Neeem kéremszépeeen, nekem senki ne emlegessen orvost, én szépen meggyógyulok segítség nélkül is!) Majd szépen lefeküdtem, csodáltam munkám végeredményét, néha (sokszor) felugráltam, helyreigazítottam valamit, ami nem úgy állt, ahogy én szerettem volna, egy ujjal pötyögtem pár sort a könyvem előszavába, bepakoltam a mosógépbe, kiteregettem... és közben folyamatosan fájtam... és szidtam magam, hogy mi a fenének kellett nekem belekezdenem ebbe az egész tortúrába...
Esténként leültem ide a géphez, szétértekeztem magam magánügyileg tündérbogarammal, aki szintén szabin van, és pihenésképpen festi a lakást... nem is találkoztunk, mióta élvezzük a nagy pihenést... csak itten, virtuálisan... azt sem sokáig, mert szegény hóóótosan fáradt folyamatosan... nem csodálkozom rajta...
Elgondolkodtam ezen... ahelyett, hogy szétpihegnénk az agyunkat valami csodálatos tó partján, vagy benne a vízben..., vagy csak úgy nekilódulnánk valamerre, aztán néha megállnánk egy jót ökörködni... vagy csak itt lennénk egymásnak... de neeeem, mi nem vagyunk ilyen átlagemberek... mi folytatjuk a gályát otthon is... mikor máskor? Dolgozósnapokon nem tudnánk megcsinálni, ehhez a szabi kell...
Még előttem áll a többi helyiség. Ha már tudok valamit fogni is a kezemmel, nem csak csüngetem magam mellett bénántosan. A konyhába, ha bedobnék egy kézigránátot, pánikszerűen visszafordulna röptében, és visítva menedékjogot kérne... másnál... ilyen környezetben ő ugyan nem robban!!!
A mellékhelyiségek két intimszférájában felgyűlt megint a sok üres flakon, a kinyonyorgatott fogkrémestubusok, a leszakadt piperésfürdős-polc vígan vakációzik a földön, még nem sikerült visszavarázsolódnia a falra, a vizes törölközők szétdobálva, a csap lankadatlanul csöpög, és pergeti a vízórát, mint az imamalmot (én jobb ha nem nyúlok hozzá, abból csak katasztrófális árvíz lenne!), és... nem sorolom tovább...
A sok restanciám pedig ott pihenget a helyén... a "kinemolvasott", de bőszen "olvasásisorrendben" felhalmozott könyvek, a rajzcuccaim, a gépen a "végreelkezdett" könyv pár oldala (már eljutottam az előszó végéig!), a sok dvd, amit még nem láttam, de "majdhaszabinleszekakkormegnézemőketjusztis!" (még egyet sem sikerült), a lista, hogy kihez kellene ellátogatnom, mert hónapok óta nem láttak már, max. telefonon beszélgettünk esténként, félálomban...
Tegnap este megbeszéltük tündérvirágszálammal, hogyha végre végzünk mindennel, és sikerül egy helyre orientálni magunkat, akkor célirányosan belőjük az ágyat... naaa, nem azért... ne tessék 'rosszra' gondolni, és alszunk, alszunk, alszunk... rogyásig!!! A szabi fáradalmait pedig majd kipihegjük a melóhelyen, ha visszamegyünk dolgozni.
De addig Éljen a "Nagy, Évi, Jólmegérdemelt Szabadság"!!!
Megjegyzés: Azért sikerült 1!!! teljes napot a szabadságomból úgy eltöltenem, mint a normális embereknek. Vagy mégsem? No, majd azt is leírom.
2007. nyár-tél
tudod is te mi a szórakozás. A festés mázolás, meszelés. Az az igazi
igen István, a másik féltől hallottam róla... még azért lennének ötleteim
Hihihi!...Ez aztán hasonlít az én szabimhoz is!...És szétnevettem az agyam pezsgő nélkül is!...Ölellek: lyza
ember tervez, osztán végez... a házidolgokkal...
Nagyon jó írás, szagos - olyan élettel teli.. sajna nagyon igaz is..
Ember tervez, de minek - szabadságtól sokat várunk, felét sem tudjuk teljesíteni, akkormár miért ne élvezzük inkább? Magam sem értem..
én mindent életből merítek... és az én életem már csak ilyen femis
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Haraszthy Lajos: Parázs a hamu alatt / Glut unter der Asche | toni | 2025/01/12 - 13:36 | 2025/01/12 - 13:36 | |
Irodalom | Lauka Gusztáv: A titkok költészetéből / Aus der Poesie der Geheimnisse *** | toni | 2025/01/12 - 08:59 | 2025/01/12 - 08:59 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Az életünk / Unser Leben | toni | 2025/01/11 - 14:07 | 2025/01/11 - 14:07 | |
Irodalom | Krüzsei Erzsike: Levél / Brief | toni | 2025/01/11 - 09:55 | 2025/01/11 - 09:55 | |
Irodalom | Felszeghy Dezső: A habok titka / Das Geheimnis der Schäume | toni | 2025/01/10 - 09:21 | 2025/01/10 - 09:21 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Die Stille / A csend | toni | 2025/01/09 - 13:09 | 2025/01/09 - 13:09 | |
Irodalom | Dapsy Gizella Nin Dalok / Lieder | toni | 2025/01/09 - 09:29 | 2025/01/09 - 09:29 | |
Irodalom | Draskócsy Ilma Én / Ich | toni | 2025/01/08 - 13:20 | 2025/01/08 - 13:20 | |
Irodalom | Lélekutakon | Aylon | 2025/01/08 - 12:07 | 2025/01/08 - 12:07 | |
Irodalom | Jékely Zoltán: Fenyőfák tánca, Vízkereszt után / Tanz der Tannenbäume, Nach dem Dreikönigstag | toni | 2025/01/08 - 08:56 | 2025/01/08 - 08:56 | |
Irodalom | Feleki Sándor: Ibolyaillat / Veilchenduft | toni | 2025/01/07 - 08:58 | 2025/01/07 - 08:58 | |
Irodalom | Keszler József: Nézem a / Ich schaue das | toni | 2025/01/06 - 20:23 | 2025/01/06 - 20:23 | |
Irodalom | mikor egy verset kétféleképpen írtam Kedves Olvasóim! | toni | 2025/01/01 - 13:32 | 2025/01/01 - 13:32 | |
Irodalom | Felszeghy Dezső Mióta láttam / Seitdem ich sie gesehen habe | toni | 2025/01/01 - 10:19 | 2025/01/01 - 10:19 | |
Irodalom | Ady Endre: Boldog új évet / Frohes neues Jahr | toni | 2024/12/31 - 14:32 | 2024/12/31 - 14:32 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Andy Baron: Sziúk | ambrusa | 2018/02/16 - 23:00 | 2018/02/16 - 23:00 | |
Audió | B. Faragó Aranka: Hadi árvák | ambrusa | 2018/02/13 - 23:58 | 2018/02/13 - 23:58 | |
Audió | B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája | ambrusa | 2018/02/13 - 21:59 | 2018/02/13 - 21:59 | |
Audió | Álmodik az öreg vasutas | ambrusa | 2018/02/08 - 09:54 | 2018/02/08 - 09:54 | |
Audió | Lackfi János: Alkohol haladóknak | ambrusa | 2018/01/25 - 19:18 | 2018/01/25 - 19:18 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | PELLENGÉR | prayer | 28 | 2012/12/11 - 09:33 | 2012/12/14 - 23:22 |
Fórumtéma | Köpködő | prayer | 30 | 2012/11/22 - 10:30 | 2012/12/14 - 00:26 |
Fórumtéma | Advent...- György Viktória Klára | Taygeta | 4 | 2012/12/13 - 00:10 | 2012/12/13 - 20:22 |
Fórumtéma | Vers és prózaverseny 2012.12.03 - 12.09 | Tiszai P. Imre | 43 | 2012/12/02 - 21:49 | 2012/12/10 - 08:17 |
Fórumtéma | Főzzünk valami jót ! | Desert_Rose | 250 | 2009/05/05 - 20:06 | 2012/12/09 - 18:27 |
Fórumtéma | Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) | Bakos Erika | 34 | 2012/12/07 - 15:10 | 2012/12/09 - 17:09 |
Fórumtéma | I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) | anyatka | 2 | 2012/12/05 - 11:01 | 2012/12/08 - 22:50 |
Fórumtéma | Kováts Péter_skorpio Disszonancia | skorpio | 2012/12/03 - 21:08 | 2012/12/03 - 21:08 | |
Fórumtéma | "verselvtársak" | zsuska | 14 | 2012/12/01 - 22:21 | 2012/12/02 - 21:14 |
Fórumtéma | Vers és prózaverseny 2012. 11.26 - 2012.12.02 | Tiszai P. Imre | 151 | 2012/11/25 - 22:51 | 2012/12/02 - 20:30 |
Friss blogbejegyzések
- Whispers of the Dark Wood
- Inner Galaxy - Jazz, Nu Art, Indie, Electro, Bossa Nova & Moombahton Album
- "Night & Jazz" ~ 30 minutes Jazz & Swing Album
- Kávé és Jazz ~ Lo-fi Jazz Cover | Pihentető dallamok meghitt pillanatokhoz
- Kreatív kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak!
- ☕ Paris Café Jazz ☕ ‖ 30 minutes relaxation
- Kiáradás
- Cosy & Sweet Jazz Album ‖ 30 minutes relaxation
- Őszi rapszódia - 60 perces zenehallgatás - zongora, hegedű
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Őszi CINKE Kávéház | capek | 2016/10/14 - 17:00 | 2016/10/06 - 14:11 | |
Rendezvény | CINKE Alkotóműhely Program | capek | 2016/09/30 - 16:00 | 2016/09/27 - 10:50 | |
Rendezvény | Mester és Tanítványa | capek | 2016/09/16 - 17:00 | 2016/09/16 - 12:41 | |
Rendezvény | "Tiszta lappal indulok" | capek | 2016/08/05 - 17:00 | 2016/08/01 - 11:59 | |
Rendezvény | CINKE VI. Antológia átadó | capek | 2016/07/30 - 10:00 | 2016/08/01 - 11:57 |
Friss hozzászólások
8 hét 4 nap
8 hét 4 nap
8 hét 5 nap
9 hét 7 óra
9 hét 10 óra
16 hét 6 nap
18 hét 5 nap
18 hét 5 nap
21 hét 4 nap
22 hét 6 nap