Mária néni /Történetek 1/

agnes képe

 





A napsugár kacagva szökött be az ablakon, megcirógatva
az ébredező betegek arcát.
Most is a szokásos reggeli élet folyt az osztályon. A korterem
,,lakói" halkan beszélgettek. Az egyes ágyon fekvő Mária néni
minden erejét összeszedve,- jajgatás nélkül - igyekezett felülni,
de nem sikerült.
Az ajtó előtt akkor haladt el nesztelen lépteivel Katalin, aki fél
szemmel látta a beteg erőlködését, pár perc múlva hozott is
egy fejtámaszt..

- Mária néni majd segítek, és reggelizhetünk is.

De a beteget kiméletesen tartani, és a fejtámaszt alá tenni
nem ment egyedül. Így segítséget kért, bár ne tette volna.
A dúlva-fúlva érkező Kamilla azonnal elkezdte a nénit
felrángatni.
 
-Nem kell itt szimulálni, van elég munkánk így is!

A korteremben vágni lehetett a csendet, melynek sűrűjén
utat tört magának, a ki nem mondott ellenszenv, és lassan
körbefonta Kamillát. Arca furcsán megrándult ,de úgy tett
minha semmi sem történt volna.

- Reggeli után vegye be a gyógyszereit!

mondta, mintha Katalin nem tudná a dolgát, és kiviharzott.

-Naa.. most mit mond nővérke? - kérdezte az egyik szobatárs.

Nem sok ideje volt a gondolkodásra. Kamilla reggel rossz-
kedvüen érkezett..jutott eszébe.
 
- Ne haragudjanak rá! Tudják a nővér is emberből van. Őt
is érhetik olyan hatások, amikor nem képes átgondolni amit
mond. Már reggel rosszkedvűen, kisírt szemekkel érkezett.
Azóta biztosan nagyon szégyenkezik a viselkedése miatt.

Lassan körbenézett a betegeken, és láss csodát! Az
ellenszenv együttérzésé szelídült a szemekben. Gyorsan a
néni elé készitette a reggelit, és megette, a gyógyszerével is.
Egészségére kívánta a reggelit, és kiment. Kicsit zavarban
volt önmaga előtt az előbbi kegyes hazugság miatt. Talán
erre mondják hogy védte a mundér becsületét?
Közben egy idézet motoszkált az agyában:

,,Dübörgő lelked, zsúfolt birodalmát,
tedd tágassá, használd a szó hatalmát.
A szót mi néked pórfelhők hada, hát
kérlek becsüld meg, és ne légy ostoba."
Szemendei Ágnes: A szó/

Bízott abban hogy Kamilla elnézést fog kérni. Aznap nem tette,
és már soha többé nem teheti. Mária néni még aznap este,
belehalt a ,,szimulálásba".

 

 

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Már hiányoztak prózáid, türelmesen vártam rá. Most megérkezett, mellbe vágott. Nyitott szemmel jársz, szívfájdító történeted ennek méltó példája. Tetszik.

Femis

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Drága Femisem! A türelem ezek szerint prózát terem. Nem sok prózám van,...de meg szeretném osztani veletek. Szeretttel ölellek

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

A legfájdalmasabb,  Katalin én voltam, ez a történet igaz,....és velem történt meg....Köszönöm a nekem adott szavaid.

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Khmmmm...Még megszólalni sincs erőm...Annnyira az életből ellesett példa!...Ágikám, mlyen megrendítő történet!...Gratulálok szeretettel: Lyza


agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Még mindig hat rám, mikor eszembe jut.....Ölellek Lyza

Eroica képe
Eroica
Offline
Csatlakozott: 2008/08/14

Drága Ágikám!

Mennyi mindent átéltél ott a kórházban. Szép és nehéz, de nemes munka.

Nem hiányzik?

Puszillak!

Eroica

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Erikám!  Nagyon de nagyon hiányzik,...de így jártam, és maradt az írás. Szeretettel

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Hát igen... Nem minden javítható.

prayer

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Tökéletesen igazad van! Köszönöm, hogy olvastad !  Örültem neked

Könyves Tóth Enikő képe
Könyves Tóth Enikő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/27

Fájdalmas és szomorú,  talán ha szépen megformáznád még hatásosabb lenne kedves Ágnes

Szeretettel: Enikő


agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Köszönöm Enikő! Köszönöm, a nálam hagyott szavaid! Megfontolom.

se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18

Jól láttatod ...s erről talán a betegek tudnának még sokat mesélni,akik nap mint nap ki vannak szolgáltatva...mert vannak köztünk "Kamillák " is,de általában nekünk kell kompenzálni,hogy megvédjük a mundér becsületét...én mindig csak azzal a közhellyel élek: mindenki képzelje oda a saját hozzátartozóját:(((

Szeretettel ,és csak folytasd,én majd akkor írok ilyesmiről,ha nyugdíjba megyek( még odébb van,remélem megérem)most még kínos lenne,ha néhányan magukra ismernének:)))

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Ebben a hónapban lettem rokkantny....míg nővér voltam nem voltam táppénzen,..akkor sem mikor szükség lett volna rá. Tudod, szabadnap 2-3, csak nem feküdtem ki...
Az utolsó tüdő és mellhártyagy. így együtt hatásos volt, egy kicsi mellkasi folyadékkal.
De mindig kevesen voltunk,....

MmeDegard
Offline
Csatlakozott: 2008/09/19

"Már meg is énekelték: A szó veszélyes fegyver - de éppen olyan veszélyes a hiánya is. A szóval jól bánni művészet." Mama G.

 

Most akkor hogyan csináljon jót az ember...?

"Ahhoz, hogy a lehetséges valóra váljon, meg kell kísérelnünk a lehetetlent!" (ismeretlen)

Minden jót Neked és Általad!

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Temetők Tündérei Zsigai Klára 4 2008/11/02 - 13:37 2008/11/03 - 07:54
Irodalom akarlak se 17 2008/11/02 - 00:54 2008/11/03 - 01:27
Irodalom Valamikor Lácai Mihály 6 2008/11/02 - 05:30 2008/11/02 - 20:52
Irodalom Akarlak magamnak Anonymous 22 2008/11/01 - 23:59 2008/11/02 - 20:33
Irodalom Éji mulatság MmeDegard 3 2008/11/01 - 17:53 2008/11/02 - 14:20
Irodalom Danse macabre* MmeDegard 3 2008/11/01 - 18:22 2008/11/02 - 14:17
Irodalom Mennyit ér? szeplő 4 2008/11/01 - 15:33 2008/11/02 - 13:06
Irodalom Jó éjszakát! gabiga 8 2008/11/01 - 01:25 2008/11/02 - 11:39
Irodalom Mindenszentekéji álom tokio170 4 2008/11/01 - 01:34 2008/11/02 - 10:47
Irodalom A hangok völgye Eroica 18 2008/08/26 - 09:32 2008/11/01 - 22:59
Irodalom Pillantás a végtelenbe Eroica 10 2008/10/26 - 22:56 2008/11/01 - 22:54
Irodalom Egy szakítás története... Lyrian 5 2008/11/01 - 10:12 2008/11/01 - 20:08
Irodalom Kérész története (búcsú) Lyrian 9 2008/10/31 - 20:50 2008/11/01 - 16:09
Irodalom Emlékezz... Könyves Tóth Enikő 22 2008/10/06 - 22:47 2008/11/01 - 11:20
Irodalom Láttam, ahogy szaladnak a fák Könyves Tóth Enikő 13 2008/10/04 - 14:15 2008/11/01 - 11:19

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40