Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről

Standovár Ágota képe

Jónás Tamás,


Jónás Tamás költő és író. 1973-ban született Ózdon. 16 éves kora óta publikál verseket, első kötete 21 éves korában jelent meg „…ahogy a falusi vén kutakra zöld moha települ ...” címmel. Ezt négy másik követte (Nem magunknak, Bár, 1996,; Bentlakás, Noran, 1999; Ő, Magvető, 2002; Kiszámítható józanság, Magvető, 2006) és 2008-ban költészetnapra érkezett a hatodik kötet Önkéntes vak címmel. Cigányidők című kisregényében (Bár, 1997) a gyerekkori emlékek vallomásjellege szociografikus igénnyel társul. A könyv a Magyar Rádió „Napló” pályázatán első helyezést ért el, olaszra fordítása után pedig a Then Romano nevű olasz lap nemzetközi pályázatán a harmadik helyet szerezte meg. Ezután két elbeszéléskötete látott napvilágot, a Bánom, hogy a szolgád voltam, (Romano Kher, 2002) és az Apáimnak, fiaimnak (Magvető, 2005). Szerkesztett meséskönyvet, cigány irodalmi antológiákat. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa.

Forrás:KönyvesBlog

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Egyelőre nem nyitható a vers hanganyaga. Valamit rosszul adtál meg. Vagy az elérhetőségben, vagy ékezetet hagytál benne valahol.

prayer

Emeraude
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Nekem sikerült letöltenem és otthon meghallgatnom. Nagyon tetszett a vers is, és a szép előadásod is, kedves Stando! Gratulálok! (Még sok ilyet kérek! Mosoly )

Standovár Ágota képe
Standovár Ágota
Offline
Csatlakozott: 2008/07/23

Mosoly Köszönöm, Anita! Van még pár a tarsolyomban, csak nem nagyon boldogulok a feltöltéssel. Az itthoni gépemről nem megy. Szomoru Zolikám, talán ez válasz a Te problémáddra is. Max! Kukucskálnál kicsit a rendszerben?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szász Károly: Élet- halál / Leben - Tod toni 2020/06/02 - 08:21 2020/06/02 - 08:21
Irodalom Komocsy József: Elfeledve / Vergessene toni 2020/05/29 - 19:27 2020/05/29 - 19:27
Irodalom Pósa Lajos: A királyné álma / Der Traum der Königin toni 2020/05/16 - 00:08 2020/05/16 - 00:08
Irodalom Lampérth Géza: Genfi tó partjáról / Vom Ufer des Genfer Sees toni 2020/05/09 - 21:44 2020/05/09 - 21:44
Irodalom Szabolcska Mihály: Krónikás ének, Erzsébet királyasszonyunk temetéseko toni 2020/05/02 - 00:13 2020/05/02 - 00:13
Irodalom Endrődi Sándor: Anyám emléke / Die Erinnerung an meiner M toni 2020/04/25 - 12:33 2020/04/25 - 12:33
Irodalom Kozma Ferenc: Az én ősz hajszálim / Az én ősz hajszálim toni 2020/04/18 - 09:21 2020/04/18 - 09:21
Irodalom Vályi Nagy Géza: Három könny / Drei Tränen toni 2020/04/11 - 00:04 2020/04/11 - 00:04
Irodalom Tóht Kálmán: Édesanyám / Meine Mutter toni 2020/04/04 - 11:50 2020/04/04 - 11:50
Irodalom Szabolcska Mihály: A Tiszánál / An der Theiß toni 2020/03/28 - 08:00 2020/03/28 - 08:00
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Öntsünk tiszta vizet a pohárba / Füllen wir klares Wasser in das Glas toni 2020/03/20 - 13:46 2020/03/20 - 13:46
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: A 11-dik parancsolat / Das elfte Gebot toni 2020/03/14 - 01:28 2020/03/14 - 01:28
Irodalom Jókai Mór: Óh Petőfi, ha most élnél! / Ach, Petöfi, wenn jetzt lebtest! toni 2020/03/07 - 02:14 2020/03/07 - 02:14
Irodalom Jókai Mór: Igen sok magyar úr emlékkönyvébe / In das Poesiealbum vieler ungarischer Herren toni 2020/02/29 - 09:39 2020/02/29 - 09:39
Irodalom Hajnali búcsúvers Góth László 2020/02/26 - 08:45 2020/02/26 - 08:45

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Töprengek, mily furcsa a világ, s benne az ember. Sérelem éri, fegyvert ránt, csatázik ismeretlennel, nem nézi ki az, kit megöl Dóra 4 2012/12/06 - 23:03 2013/01/04 - 18:42
Audió skorpio - Meditáció 10 (ön-gyilkos) skorpio 5 2008/10/01 - 18:20 2013/01/04 - 01:04
Audió Ambrus Attila József: Az utolsó nap ambrusa 2 2012/12/20 - 16:28 2012/12/29 - 22:51
Audió zsuska - Mit adhat... zsuska 16 2012/09/17 - 22:19 2012/12/29 - 13:19
Audió Ennyi volt... Góth László 4 2012/12/23 - 05:07 2012/12/24 - 08:58

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40