A könnyei potyogtak, leáztatva az egy órája még tökéletes állapotú sminkjét. Minden Jenő miatt történt. Ha ő nincs, soha nem vetemedik ilyesmire.
Jenő nála dolgozott múlt hónap elseje óta, a gazdasági irodán. Pályázati és protekciós úton jutott az álláshoz. Szlapacsek szólt az érdekében, azt mondta ez a Jenő ambiciózus fiatalember. 
Mióta Jenő betette az antilop bőrcipős lábát az irodába, minden női dolgozót mintha kicseréltek volna. A gazdasági iroda hím-nőstény aránya az utóbbiak javára dőlt el. Így mikor a – valljuk meg, kellemes külső adottságokkal rendelkező - férfi egyed bekvártélyozta magát közéjük, a hölgyek heves érdeklődéssel fordultak feléje. Jenő a maga százkilencven centijével, kisportolt testalkatával, hullámos szőke hajával és markáns, ám mégis kisfiús mosolyt hordozó arcával egyszeriben a nők bálványa lett. A Jenő korszak kezdetével szembetűnő változásokon mentek keresztül az irodista hölgyek. Maca a könyvelők gyöngye azelőtt minden reggel olyan kócos hajjal érkezett, mint aki akkor kelt ki az ágyból. Aztán a snájdig, jól fésült szőke herceg rámosolygott Macára és megsimogatta madárfészekre emlékeztető frizuráját, majd elbűvölő stílusban megkérdezte tőle:
- Te boglyas, te….Miért nem bízod szakemberre a fejedet?
Maca elpirult egy cseppet. Ezekre a kedves szavakra igazán nem számított. Másnap a kollégák nem ismertek rá. Trendi, vörös melírral megbolondított, tépett frizurát viselt. Szégyenlősen, laposakat pislogva a többiek felé, várta a véleményeket. Persze, leginkább Jenő bókjaira pályázott. Nem hiába.
- Nini, Macácska! Elkapott a fűnyíró az éjjel? Máskor jobban vigyázz!
A gazdasági részleg így maradt egyik percről a másikra könyvelő nélkül. Nem is ocsúdhattak fel első döbbenetükből, mert Jenő már át is vette a könyvelés vezetését. Fogfehérítő reklámnak is beillő mosolyával már Zsazsikát csábítgatta. Zsazsika volt a beszerzésért felelős munkatárs. Férfias jelenség. Örökösen ingbe, zakóba járt. Férfi szabású nadrág feszült idomain. Egy szép, napsütéses, rigófüttyös napon imígyen szólította meg őt Jenő:
- Zsazsika, drágám! Olyan jó, kis tapogatnivalók a lökhárítóid! Gyönyörű hosszúak a lábaid, mint a faragatlan ceruzák! Miért takargatod ilyen lazsnak gatyákba?
Zsazsika elalélt e keresetlen szavak hallatán. Előbb elkéredzkedett az irodából és bejárta város összes butikját, hogy kiválassza az új kollekcióját. Másnap szuper divatos, szűk mini ruhában tipegett be a munkahelyére. Minden szem rátapadt, mint légy a ragasztópapírra. Zsazsika szép sorba bezsebelte az elismeréseket. De mi tagadás Jenő maradt csak adósa ezzel, igaz nem sokáig. Amint megérkezett, zakóját hanyagul a vállára csapva, foghegyről odaszólt az új ruhájában büszkén feszítő nőnek:
- Zsazsikám, neked olyanok a lábaid, mint az őznek! Na, nem olyan kecsesek, hanem olyan szőrösek!
Így lett Jenőből beszerzésért felelős munkatárs. Igaz, a Szlapacsek megmondta, hogy ambiciózus a fiatalember, de ezt ő sem gondolta volna, hogy ennyire. A vezetői íróasztalától napról-napra aggályosabb pillantásokkal mérte fel dolgozói létszámának vészes csökkenését. Szinte már minden asztalnál Jenő dolgozott és közben ő feléje is szünet nélkül villogtatta fogsorát. Mindazonáltal nem átallott kacsintgatni rá. Kemény munkával négy napig állta a sarat. Nem reagált az egyértelmű udvarlási próbálkozásokra. Ám a negyedik napon megtört a jég. Hosszú évek óta küzdött a feleslegesnek vélt kilókkal és a kalóriák számolgatásával. Egyik héten leadott egy egész kilót, következő héten a dupláját nyerte vissza egy-egy lelki válság kompenzáló édességnap után.
Elhessegette magától a férfi nyilvánvaló hátsó szándékát, miszerint a vezetői hátsójánál a vezető széke sokkal jobban tetszik neki. Már-már kezdett imponálni neki a férfi kitartó közeledése, elképzelte magukat így-úgy romantikus helyzetekben. Amikor is Jenő egy-két jól irányzott mondattal az elevenébe talált.
- Főnökasszony! Ne vegyél túl nagy levegőt, mert lepattannak a gombok a blúzodról! Nem híztad ki egy kissé?
Nyelt egy nagyot, de úri asszony módjára tudott felelni a fiatalember ellenállhatatlan kérdésére.
- Az lehet, te nagy marha. De csak azért, mert kiváló a konyhám. Megismertetlek vele. Ma este nyolckor legyél nálam. Isteni tatár bifszteket csinálok.

A könnyei potyogtak, leáztatva az egy órája még tökéletes állapotú sminkjét. Így volt ezzel Macácska és Zsazsika is. Rengeteg vöröshagymát pucoltak meg és szeleteltek fel. Előkészítették a fűszereket, tojást. Szusszantak egyet. Gyönyörű mély bordó színű, száraz vörösborral koccintottak. Macácska bedugta a konnektorba az elektromos húsdarálót. Boglyas fejével, várakozóan rájuk tekintett:
- Darálhatjuk a marhát?
- Természetesen. – válaszolták szinte egyszerre.
Azzal az előszobából, lábainál fogva behúzták a konyhába az eszméletlen Jenőt.