Vers-8

hubervili - Veres lé

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér s korcsmának a pult.
minden csepped egy álommal felér, a végtelen múlt
jó kedve velünk, mit érzett mind ki itta s támasztotta falát
helyeknek s hol vedelte minden szittya hordóm borát.
Kesernyés bánat hadd el szívem, zöld vesszeje e lének
mit kiereszt magából a föld, egy év alatt felélek.
Kapáltam, kaszáltam, metszettem vesszejét
s az őszön elkértem sógorom szekerét
s került pincémbe hat hektó nedv,
hogy télen és tavasszal legyen jó kedv.
Fal mentén vessző, lesz belőle kosár,
ha fonom nincs messze tőlem a pohár.
borom - borom drága veres lé
én a tied-s te az enyémé!

Vers-1

dreaming58 - Jókedvre derítő

Szekér hordja szét a langyos estet,
dombokra messze fel, s a völgyekbe le,
bánat ejt érte gyémántkönnycseppet:
esőt könnyez az őszi égbolt szeme.
Vigaszul hívja a hegy édes levét:
pohárnyi boldogság, s jókedv vele
együtt csorran végig torkunkon, s hevét
küldi hordóban érő bor ereje.
Tudjuk, egyszer zöld lesz még a mező,
látjuk, a föld mindig új csodát terem,
hisszük, jövőnk szépséget csal elő,
szétterül a remény erdőn, réteken.
    Szőlő lelkét nyomban ízleljük hát!
    Borral ajkunkon még szebb a világ!

Vers-7

barnabyy - Szüret

Énekszó hallik, vidámság. Boldog időket élnek a lankák,
szüretre hív az ősz, még zöld lombú venyigékhez...
Méz-fürtökbe zárva a nyár, s lesz majd téli vigasság,
ha egy jó kupa borral, emlékeidben megidézed.
Örömmel köszönt e föld, adva ma isteni áldást
nagy hasú hordód vérszínű musttal, ím, telemerve.
Csordultig a pohár is, mennyei zamattal vár rád,
bánatod boldogan hagyd el, szélnek eresszed...
Megrakva vár a szekér had, csurran a víg-kedv,
hazaindul deli lélekkel a dolgos szüreti népség.
Bízva reménnyel, hogy jövőre majd megin' így lesz.
Rejtőzik a nyár, s az ősz, csupa dal, csupa szépség...
      Csendbe borul a völgy, könnyű szellővel ringnak a tőkék,
      terhüktől már szabadítva, ezt bőkezűen köszönték...

Vers-3

Vers-2

siktár éva - Szüret

Megérkezett sok atyafi és barát,
szüretelni megy, aki él és mozog
isszuk a gazdánknak tavalyi borát,
míg szekerünk kereke le-fel forog.
már sárgult a szőlő, de itt ott még zöld,
bánat nincs most, a kedv a bortól dalos,
puttonyos lába alatt porzik a föld,
körbe- körbe jár a bor amely piros.
Préselik a szőlőt, csordogál a must,
titokban meg-meg dézsmálják a lurkók,
hamar megtelt egy hordó, váltsunk rigmust,
már hozzák is a másikat a buzgók.
       Hidd el, meredek ám a pincegádor
       a sok-sok bortól meg már duplán látok.

Vers-6

Mandolinos - Október, szüret, must, bor és – humor…

Eljött október, szüret ideje,
hegyen, pincékben megpezsdül az élet;
szekerek jönnek népekkel tele,
s a tréfa, jókedv estig sem ér véget.
Puttonyok telnek, széles tölgyfakád
fogad magába ízletes gyümölcsöt,
tőkén a szőlő kínálja magát,
s a prés alól már van, ki mustot töltött.
Nyár derekán még zöldek a szemek,
de fény, eső, föld, ember összefogtak;
hordó, pohár majd teli így lehet,
s nem állhat ellen a bánat a bornak.
          Szüretelők, hej, ki az, aki ül?
          Napszámot sem kap, aki nem fütyül!

Vers-9

Dóra - Koma-nóta
 
 
Szekér iramlik szőlődomb alatt,
kerekek alól földgöröngy repül,
nem térhet nyugovóra addig a nap,
míg termésünk a tőkén szenderül.
Barátom! Kedved bánat ne szegje,
kapd a puttonyt, ma még dolgozni kell,
mézédes, zöldellő fürtökkel telve,
a fehérnép karján ringó veder.
Holnap a hordó aljára nézünk,
óborral hasában táncol a pohár,
gigánkat biz’ isten nem kíméljük,
férfiember szesztől lesz csapodár!
         Igyunk, bár tudjuk: megvet a világ,
         díszítse orrunk nyíló borvirág!

Próza-1

siktár éva - Az első csók

Szerelem az illatával nyitott kincs,
lábad elé vörös rózsa szirmot hint,
fogadd el Őt igazán, ha szereted,
megszépíti drága kicsi életed.

Ezt a négy sort skandálta Ádám, amíg várakozott az iskola folyosólyán Veronikára. El szerette volna neki mondani - ha merte volna -, hogy ezt a verset ő írta az éjjel szerelmének Veronikának. De egyelőre csak addig jutott, hogy megtanulta kívülről a szöveget.

Figyelt, minden reggel egy fél órával hamarabb érkezett a gimibe, csak, hogy lássa Őt, Őt, aki olyannyira megdobogtatja a szívét, azt a gyöngyörű, kék szemű, szőke hosszú hajú lányt, akinek a napfény játszik a csigákba omló hajzuhatagán végig a derekáig. Szerelmes volt, érezte, hogy nem tud élni egy percet sem tovább a lány nélkül. Egyelőre a folyosóról figyelte, de most, majd ma, igen, ma - gondolta - összeszedi az összes bátorságát és megszólítja. Feltünt a lány a folyosó elején, mindjárt ideér, bátorság Ádám - így lelkesítette magát és hirtelen jött ötlettől elé állt a lánynak. Veronika megtorpant egy pillanatra, de érezte, hogy az ő szíve is hevesebben kezd dobogni, hiszen látta ő már korábban is, hogy Ádámnak nagyon tetszik ő és be kellett, hogy vallja önmagának, hogy számára sem közömbös a fiú.

- Szervusz, Kovács Ádám vagyok és szeretnék Veled találkozni az utolsó óra után, szeretnék Veled beszélgetni, mert... (no itt légy okos Ádám, mi a fenét fogsz most kinyögni, no persze százezerszer elmondtad már magadnak, magadban a vallomást, de most itt állj végre a sarkadra - így gondolkodott Ádám) mert nagyon tetszel nekem. (Ennyire futotta és rettenetesen elpirult) Veronika észrevette végtelen nagy zavarát - ő is zavarban volt, de talán nem annyira mint Ádám - és a segítségére sietett, kedvesen mosolyogva, közben igazgatva csodálatos szőke fürtjeit, megszólalt.

- Rendben Ádám, én is szeretnék Veled megismerkedni, először is bemutatkozom, Lukács Veronika vagyok és a III.B-be járok, tudom, hogy Te negyedikes vagy.- találkozhatunk az utolsó óra után, itt várlak a gimnázium előtt az egyik padon. - mondta Veronika és mosolyogva indult az osztályterme felé.

Ha nem lettek volna a gimnáziumban, most Ádám örömében talán az égig ugrott volna, lelke szárnyalt, boldog volt, szíve majd kiugrott a helyéről. Alig várta, hogy vége legyen a mai napnak - persze, hogy az utolsó órán már tűkön ült, nem tudott figyelni, nem baj, majd bepótolja a tananyagot, úgyis a kedvenc szeretett tantárgya volt az utolsó óra, az irodalom, simán menni fog. Most elsősorban Veronika csodálatos lénye lebegett szemei előtt, végre, végre elmondhatja neki a verset, nézheti gyönyörű szemét, talán még meg is érintheti hosszú szőke haját, talán... talán.

Veronika már várt rá, Veronika a gyönyörű lány, aki miatt már napok óta, mit napok óta, hetek, hónapok óta nem alszik, nem tud koncentrálni a feladataira, semmi más nem érdekli most, csak, hogy ez a gyönyörű lány randevúzik vele.

Beszélgettek sok mindenről, Veronika csodálatos teremtés volt, hangja mint egy csilingelő csengő, szavai kellemesen bizsergették Ádám egész lényét. Csodálta a szemét, az alakját, az eszét, mert végtelenül intelligens és nagyon okos lány volt, összességében annyira elvarázsolta Ádámot, hogy a vers helyett csak annyit tudott mondani, hogy.

- Veronika, megcsókolhatlak? - és lágyan átkarolta a vállát, mélyen egymás szemébe néztek, hosszú percekig nézték egymást és önfeledten összeért az ajkuk. Lehetfinom volt ez a csók, semmi máshoz nem hasonlítható édes érzés, azt érezték, hogy soha, de soha nem akarnak elválni egymástól, nincs az az ember a Földön, aki szerelmüket szét tudná szakítani. Igen, ezt érezték, és azt, hogy soha, de soha nem akarnak egymás nélkül élni.

Így kezdődött életük első szerelme, mely diákéveiket a továbbiakban még inkább megszépítette, együtt tanultak, együtt csináltak mindent, nagy-nagy véget nem érő szerelemben.

Vers-4

ermi-enigma - Ősz-takaró

dombok között futó úton zökkenő,
küllőkön forgó vasráfos keréken,
hepehupákat, gödröt kerülgető
öreg szekér kanyarog az útszélen,
saroglyába gurult több akós hordók
várják száraz torkok nemes nedüjét,
a bort, miben apró maligán-manók
csiklandozzák bánatos népek kedvét,
emeld hát poharad, tartsd a nap felé,
élvezd szép színét, illatát, zamatát,
s ha megjött pajkos kedved, keress melléd
fehérnépet és élvezd édes csókját.
          körötted szép világ, a tavaszi zöld
          tűnt, ősz-takarót húz magára a föld

Próza-2

Bakos Erika - Gyerekszerelem

Régen történt ez az eset, amelyet elmesélek most nektek; - figyeljetek!

Tizenegy éves voltam, még általános iskolás, itt falun akkoriban minden  gyerek  tanítás

után  vagy libát őrzött, netán tehenekért ment a mezőre, vagy otthon segített, mindenkinek megvolt a saját feladata. A nyári szünetben meg tarlóra hajtottuk a disznókat, ott voltunk  egész estig..

Nagyapám keltegetett minden reggel; - menj  hajtsd  ki a többiekkel a disznókat.

Szegény nem is tudta, hogy mennyire meghatározó lesz az életemben a korán kelés!

Csapatokba verődve indult a falu fiatalsága egy hatalmas konda disznóval a tarlóra, gyerekzsivajtól hangos hajnali  órában. Régen még nem volt nagy gurigás szalmabála, csak kicsik, mi gyerekek  várakat építettünk, amíg a disznók legelésztek. Zoli, aki két évvel volt idősebb tőlem felfigyelt a csendességemre, és odatelepedett mellém. Egyszerű és zárkózott voltam, nehezen nyíltam meg mások előtt, de Zoli kedvessége gyorsan levett a lábamról; - azt mondta,  gyere építsünk egy saját várat. Boldog voltam, hogy én készíthetek Zolival egy szép „ otthont „. Nekifogtunk és lépésről lépésre haladt a várépítés. Volt szoba, konyha, minden aminek lennie kellett, de a többiek irigyek voltak, hogy milyen szépet építettünk, nem beszélve arról, hogy még csúfolódtak is.

„ két szerelmes pár mindig együtt jár” kiabálták torkukszakadtából. Minden reggel együtt indultunk, ha nem látott akkor megvárt, vagy fordítva. Ez így ment napról napra, mi felépítettük, a többiek délutánra lerombolták. Egyik alkalommal nem vették észre, hogy a „szerelmespár” bent szépíti a házát, ránk borították a szalmabálákat, Zoli, hogy megvédjen rám vetette magát, hogy a hátára essenek a bálák ne rám. Ekkor adott puszit először, én alatta, a bálák fölötte… Igazi gyerekszerelem volt, nagyon kedveltük egymást, amíg egy nap hazafelé jövet az üres horgolt szatyrából, melyben egy kis ennivalót hozott le, a benne lévő kése nem szúródott a lábamba a nagy lóbálás miatt. Igaz, én észre sem vettem, csak akkor  már, mikor a papucsom tele lett vérrel, na akkor elmúlt a nagy szerelem, mert úgy ordítottam, hogy fél falu összeszaladt, hogy mi történt. Felnőttebb fejjel már tudom, hogy ez véletlen volt, de akkor én nagyon megharagudtam rá!  Évekig nem szóltam hozzá, de később jóbarátok lettünk, de egyikőnknek sem jut eszébe  az a szerelem, ha netán mégis, már csak mosolygunk az emlékeinken , viszont a kés helye ma is látszik a lábamon,

VERS ÉS PRÓZA 10.01. - 10.07.

Elnézést kérek, hogy a múlt héten senki versét, prózáját nem véleményeztem, de az ország másik részére költöztem és semmire sem volt időm, illetve egy darabig gépnél sem voltam. Ezen a héten igyekszem aktívabb lenni.

Ősz van. A szűret időszaka lassan véget ér és hordókba kerül az új bor. A versek témája épp ezért legyen a BOR. A hozzá adott 7 szó a következő:

HORDÓ, FÖLD, POHÁR, ZÖLD, KEDV, BÁNAT, SZEKÉR

A forma: Shakespeare-i szonett. Nem kell megijedni. I egy csodálatos szonettjét olvassátok el

"Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
               Koldus-szegény királyi gazdagon,
               Részeg vagyok és mindig szomjazom."

Shakespeare LXXV szonett

Rímképlet: a b a b   c d c d   e f e f (eddig keresztrímek) g g (párosrím)  Amint látjárok három négysoros versszakra is oszthatjuk (sok szonettjét úgy is írta meg) és kapcsolódik hozzá egy páros rímelésű két sor. Ugy milyen egyszerű?

A szótagszám soronként 10 és 11...általában jambikus verselésű...de ezt nem kell szigorúan venni.

Tudom, hogy mndenki meg tudja csinálni, úgyhogy nincs felmentés senkinek sem. :DDD

A többség véleménye az, hogy csak egy-egy verset küldjön be mindenki és mandolinosra is gondolni kell, hogy tudjon alapos elemzéseket írni az alkotásokhoz----ezért kérem, hogy MINDENKI CSAK EGY VERSET KÜLDJÖN.

Próza:

A múlt héten vidámak voltunk. Próbáljuk ezt most is megőrizni ha egy mód van rá. Talán ha nem is nevetünk majd de legyen egy szép emlékről szó. A jelszónk most: DIÁKSZERELEM. Azt hiszem mindenkinek van emléke, csak tudjon választani majd. Ez esetben is kérem, hogy CSAK EGY ÍRÁST KÜLDJÖN BE MINDENKI.

Jó munkát, jó játékot kívánok.

A beküldés továbbra is hozzám történik és szerdán estig legkésőbb.

Köszönöm a figyelmeteket.

Vers-5

Gemini - Csók lesz

Hasas hordók pihennek telis-tele,
a pince előtt alszik a szekér,
illatos borrá vált a szőlő leve,
fürtöt sirat a lugas, a levél.
A magyar ember nem iszik ám vizet,
akár kedve, akár bánata van,
előkerül hamar a borosüveg,
s a poharat illeti az ital.
Amíg zöld a fű és forog a vén föld,
együtt sírunk és együtt nevetünk,
kell a lelkünknek a lebegő, szép köd,
vérré varázsoljuk a hűs nedűt.
       Koccints kiskomám, igyunk az életre,
       csók lesz a bor minden csodás cseppje!

Próza-3

Dóra - Szemüvegen át

              Végre itt a hétfő reggel! Gábor utálta a hétvégét, szíve szerint törölte volna a szombatokat és a vasárnapokat a naptárból. Van egy lány az osztályban, kék szemű, szöszke, ábrándos tekintetű. Szerencséjére Kinga az előtte lévő padban ült, ha nem is érhetett hozzá, de legalább minden nap beburkolózhatott az őt körülvevő illatba, szívta magába, barackvirágra emlékeztette. A fiú nem tartozott a népszerű srácok közé. Langaléta, törékeny termetével, SZTK-s, vastag keretű szemüvegével nem illett a vagány fiúk sorába. Kimaradt a fociból, - a dohányzós, italozós, lányokról dumálós bulikból, a többiek függőleges gilisztának csúfolták.

Az a bizonyos hétfő csalódást hozott. Jóval idő elő érkezett, és várta, hogy a lány belépjen az ajtón, majd a szokásos, balerinára emlékeztető könnyed lépteivel belibbenjen és hozza magával az imádott illatot. Kinga ugyan megjött, de lehajtott fejjel, - mintha szégyenkezne valami miatt – az első padba vackolta be magát. Gábor nem értette mi a helycsere oka, de hamarosan erre is fény derült. A lány látása romlani kezdett, otthon elpanaszolta, hogy elmosódottan lát mindent amit a tanár felír a táblára, így a szülők megkérték az osztályfőnököt, hogy amíg a szemvizsgálatok lezajlanak, elől ülhessen. Nem sok idő telt el, és Kinga a Gáboréhoz hasonló, - esztétikusnak egyáltalán nem mondható – szemüveggel jelent meg az osztályban. Láthatóan zavarta, a magabiztos lány magába fordult, a fiú szeretett volna mondani neki valami bíztatót, de még mindig nem érzett elég bátorságot a közeledéshez. Azután eljött az a bizonyos, sorsfordító testnevelés óra. Röplabdáztak, egy rosszul megküldött ütés eltalálta Kinga fejét, lerepült a pápaszem, majd a támadást kivédeni ugró osztálytárs ráugrott a szemüvegre, a keret meggörbült, a lencse megrepedt. A lány zokogva vette fel az immár használhatatlanná vált és cseppet sem kívánatos tartozékát a tornaterem padlójáról, és sírással  küszködve leült egy padra. Gábor nem sokáig habozott, otthagyta a pályát és a lány mellé huppant.

- Kinga! Ne keseredj el! Hidd el, nekem sem ez az első szemüvegem, amit rajtam látsz. Ha szeretnéd, akkor pontosan összeszámolom, de meglehet kevés lesz rá a tíz ujjam.

A lány felnézett, gyönyörű kék szeme könnyekben úszott.

- Annyira utálom! Tulajdonképp nekem kellett volna összetaposnom! Ez a vacak megkeseríti az életem! Mióta megvan, nem szeretek tükörbe nézni, olyan mintha a saját karikatúrámat látnám. Attól is tartok, hogy mit szólnak majd anyuék. Vehetnek egy újat, pedig elég rosszul áll most a családi költségvetés. Haza sem merek menni…na meg egyáltalán…hogy menjek haza? Homályban úszik minden…

Gábor nézte a lányt, és egy önkéntelen mozdulattal átkarolta. Más esetben ezt nem mert volna megtenni, de a sors a kezére játszott. Kinga nem húzódott el, hagyta, hogy a fiú keze a vállát simítsa.

-  Tudod mit? Leveszem én is a szemüvegem! Ha egy másik „vaksi” botladozik melletted, talán nem érzed magad annyira szerencsétlennek. Sőt! Ha nem tiltakozol, haza is kísérlek!

A lány ránézett, és megdöbbent a tengerzöld szemek láttán. Csodálkozott, hogy eddig sosem vette észre, mi bújik meg a szódásüveg vastagságú lencsék mögött.

- Rendben! Akkor vágjunk bele! Vak vezet világtalant? Ez érdekes lesz…

Felbotorkáltak a lépcsőn az emeleten lévő osztályterembe, kicsit rá is játszottak esetlenségükre, dülöngéltek, a tárgyakat kitapogattak maguk körül, és közben megállás nélkül kacagtak. Nagy sokára összeszedték a cókmókjaikat, majd kéz a kézben kisétáltak az utcára.  Gábor minden igyekezetével azon volt, hogy megnevettesse a lányt. Lefejelte az útjukba eső jelzőtáblákat, az összes oszlopot, közben gondosan ügyelve arra, hogy Kingának ne essen baja. A lánynak ismét potyogtak a könnyei, de most már jókedvében. A szembe jövők mosolyogva nézték őket, kikerülték a két tántorgó kamaszt, ők pedig élvezték az elmosódott világot, amiben élesen csupán kettejük vonala rajzolódott ki. Egy búzavirág szemű lány, egy tengerzöld szemű fiú…

 Sikeres érettségit diplomaosztás követett, még mindig fogják egymás kezét. Lencsén keresztül – vagy a nélkül – tisztán látják: különleges ajándékot kaptak a sorstól. Egymást. A két szemüveget egy közös tokban ereklyeként őrzik, ők is összesimulnak, és időnként cinkosul összekacsintanak: „nekünk köszönhetik”!

Vers-10

Dombyné Szántó Melánia - Szüret

Tovatűnt heve tikkasztó nyárnak
Zöld ruháját a föld színesre festi
Beköszöntött a Szent Mihály hava
Rőt ősz kínálja érett terméseit 
Családokban vidám a készülődés
Szüretre indul öreg s fiatal
Fürtök hullanak, - üresednek tőkék-
Nők vödréből puttonyba gurulnak
Szüretelők szorgosan dolgoznak,
Jó kedvük fokozza felcsengő dal,
egy-egy pohár óbor  a kanyarban,
S a bográcsból szálló étel illata.
      Hordók telnek, nincs helye bánatnak,
      Este szekéren mennek, s mulatnak.

Próza-4

ermi-enigma - Orgonavirág

Ugye nem kell mesélnem a varázslatos májusi éjszakákról? Amikor a lágy szellő simogatja arcunkat, a csillagfényes égen apró tüzek gyúlnak, a vén hold is elnézőn mosolyog rajtunk, amikor valami furcsa hangulatban ringatózunk, amikor a szívünk hevesebben dobban, amikor szeretnénk a világot magunkhoz ölelni (ha nem is mindenkit de legalább egy valakit). Szóval a szerelem játszik velünk az év legszebb hónapjában. A természet megújulása hat a lelkünkre, szívünkre is. Csodálatos dolgok történnek ilyenkor velünk. Mint velem is - valaha - több évtizede.

Egy alföldi kisvárosban épp a 17. születésnapomhoz közeledtem amikor egy randevúról igyekeztem este tíz óra körül az albérlet felé (a kollégium egy hónapig tűrt meg a falai között, aztán visszanyertem a szabadságom - anyámék legnagyobb "örömére" - mivel elég szép pénzt kértek már akkor is egy szobáért). Még számon égett az a néhány lopott csók amit a Berettyó partján csentem egy kicsi lánytól (16 évesen de szépek is). Élveztem a lágy meleget, a csillagok fényét és a virágok illatát. A templom-kert mellett haladtam ahol hatalmas orgonafák álltak a kerítésen belül és ontották az illatokat. Valóban fák voltak már. Sokszor láttam, hogy kisgyerekek másznak fel rájuk, akiket néha a pap kergetett el. Jót nevettem egyszer, mert az öreg pap még káromkodott is (persze nem az Istent szidta, de mégis csúnya volt az az ő szájából).

Ez a történet járt a fejemben amikor egy reccsenést hallottam, vele egy sikolyt és valaki a nyakamba esett, valamint orgona-eső hullott rám. Bevallom megijedtem én is, de aki a nyakamban ült talán még jobban, mert kiabálni kezdett rám:
     - Tegyél le azonnal, tegyél már le a földre, mit képzelsz itt fogok ücsörögni!
Elnevettem magam:
     - Mégis mit gondolsz? Én cibáltalak a nyakamba? Mindig így szoktál a fiúkkal ismerkedni? Lesben ülsz egy fán és a nyakába ugrassz? Azonkívül biztos jó lábad van, de ha így szorítod a nyakam vele akkor rövidesen megfulladok.

Ezzel leguggoltam, hogy a lába a földre érjen. Éreztem, hogy átlép a fejem felett. A cipőjét láttam. Sima tornacipő volt, aztán csak a lába - jó sokáig, mivel a miniszoknyája igen fent ért véget (na ez képzavar, de számítsa bele mindenki, hogy én alulról indultam el). Azonnal megállapítottam, hogy ilyen szép, formás lábakat, combokat még nem láttam. Ahogy emelkedtem úgy konstatáltam, hogy a lány többi része sem marad alul az előzőekhez képest (megint képzavar, ez az alul-felül itt furán jön ki).

Formás volt a testhez simuló vékonyka garbó is rajta. Ami pedig a legcsodálatosabb volt: a haja. Derékig érő holló-fekete hajzuhatag omlott alá. Látva elképedésem, rám nevetett:
     - Nagyon megütöttem a fejed, hogy így elvagy bambulva?
Visszanevettem:
     - Nem! Csak most mondok köszönetet az égieknek, hogy egy ilyen angyalt küldtek nekem. Mit csinálsz ilyenkor egy fa tetején - ha szabad megkérdeznem?
     - Mivel holnap ballagás van - és az én osztályom díszíti a termeket virágokkal, hát kell némi beszerzés is. A pap már alszik ilyenkor, úgyhogy gyere és segíts te is, ketten hamarabb végzünk. Majd kapsz egy jutalompuszit érte.

Nem puszi volt az, sokkal több. Érdekes, hogy a Berettyó parton lopott apró csókok íze valahogy elszállt amikor az ő ajka megérintett. Az is érdekes, ahogy telt az idő nemhogy hűvösebb lett volna, de egyre inkább melegem lett és úgy láttam neki is. Szóval már lassan majd' éjfél volt mikor hazakísértem. Még ott is támasztottuk a kapufélfát egy kicsit (miután a két nagy-ölnyi orgonát bedobtuk a kertjükbe). Lehet reggelig ott vagyunk, ha az édesanyja (később megismertem őt is - de sokat "takargatta" a dolgainkat a Gizella apja előtt - merthogy a lány Gizella névre hallgatott).

Csodálatos volt a május-június - amíg véget ért a tanítás - aztán a nyár még sok találkozást hozott. Ősszel én a régi iskolámban folytathattam a tanulást. a szülővárosomban (kissé eltértem korábban ott a diákokra vonatkozó rendszabályoktól - de egy év után bocsánatot nyertem). Még pár levél, aztán egyre ritkábban jutott eszembe - úgy lehet ő is így volt ezzel - ki tudja ma már ezt megítélni.

Tíz év múlva - mikor a munkám révén a városában jártam - az utcán futottunk össze. Egy-egy puszi. Néhány szóban mindketten elhadartuk az eltelt idők alatt megélt sorsunkat. Valahogy zavarban voltunk mikor a családunkról beszéltünk - hiszem arról álmodtunk valaha, hogy miként fogunk együtt élni.
Rám mosolygott:
    - Gyere, itt lakunk egy utcányira, bemutatom neked a fiam. Négy éves stramm kölyök. Érdekes, hogy fekete a haja és kék a szeme mint neked, de sokkal szebb mint te! - nevetett, én vele nevettem. Kicsit másképp dobbant a szívem, hogy vele voltam.

   A kisfiú a nagymama mellől szaladt az anyja elé. Szégyenlősen bújt mögé és onnan kérdezte:

   - Anyu, ki ez a bácsi?

   Gizella rám nézett és halkan így felelt:

    - Kisfiam...  ő...  ő... majdnem az apád... volt.

Fénylett a szeme és nekem is valami bogár szállhatott bele, mert titokban egy árulkodó könnycseppet dörgöltem szét.