Gratulálok a heti nyerteseknek!

Gemini
Füles
ermi-enigma

Mindenkinek köszönöm a részvételt!

Heti nyertes

Próza 3.

ermi-enigma - Szeretlek

Tab a barlang előtt készítette a sült húst. Amíg meleg az idő jobb volt kinn mert a barlangban a füst sokáig megülte a levegőt. Száraz páfrányt szedett össze egy öllel és erős parazsat szított a pudvás ágakból, levélszárakból. Aztán a nem régen felfedezett ízes leveleket rádobta és a csíkokra hasított húst egymás mellé ráfektette, néha sodort rajtuk egyet az egyenletes sütés miatt. Egy-két árnyékmozdulás alatt már készen is volt. Az időt a nap mozdulásával mérték. Az árnyékmozdulás szó szerint azt jelentette, hogy az árnyék szemlátomást mozdult. Ez volt a legkisebb egység, a legnagyobb a napkeltétől napnyugtáig tartó idő. Ezen túl már csak a fák zöldbe borulása jelentett mérhető időt, vagyis még egy: a születés és halál. Rövid idő volt az is. A természet pusztította őket. Egy-egy állat elejtése kezdetleges dárdáikkal sokszor követelt életeket, volt olyan is, hogy a hosszú vadászat közben nem tudtak a tűzre vigyázni és megfagytak.
Egy fa lapra kapkodta ki a húsokat és bevitte a barlangba.
Karr már a Nagy Morgós állat bundájából készített ruháját húzta magára. Ha magán viselte mindig emlékezett rá milyen könnyű préda volt. Egy fán kúszott az állat a Zümmögők odvához az édes sárga ragadósért. Könnyű volt a mellső lábai alá döfni a dárdát. Egyetlen szúrással megölte. A bundáját éles kőszilánkjaival lenyúzta, a húsát nagy darabokra hasította, indákkal összefonva a hátán cipelte a barlangig. Sokáig elég volt a hús. Java részét kiszárították a napon, de amit lehetett megsütötték a barlang előtt örökké égő tűzben.
Evett pár csík húst, hozzá a Tab által szedett mindenféle fák kincseit. A két kicsijük éhesen nézték Karrt, ahogy eszik. Dobott nekik pár csíkot, ráérnek még enni. Alig jött föl a Sárga Tűz a nagy kékségre.
Egyedül indul most vadászni. Van elég élelmük, de egy agyaras, földet dúrkáló falkát látott tegnap a hegyoldalban és ki akarta próbálni az íját amit egy nem rég talált nagyon erős és ruganyos fiatal fából készített.
Végignézett a gyerekeken, a nőjén és egy mély torokhangon búcsúzott: - húst hoz Karr.
Tab ételt adott a gyerekeknek akiket utána az erdőbe indított. A Nagy Sárga legmagasabb pontjáig az a dolguk amíg van mit találni, hogy az erdőben minden ehetőt gyűjtsenek össze. Az aszalt termések szépen gyűltek a barlang végén lévő sziklába vájt üregekben. A Fehér Időkben majd tűzön olvasztott Kő-vízben elkeverve étel lesz belőlük.
Egy férfit támogattak többen a barlang bejáratához többen. A férfi combján nagy gennyes seb éktelenkedett. Látszott már a húst is megtámadta a gennyesedés. Tabot gyógyítónak tartották és volt is benne némi igazság. A harmincnyolc Zöldbe-borulást megélt - hosszú életű - anyja tudományát már gyerekként elleste, tanulta. Ismerte a füvek titkait és maga is sok mindent kipróbált. Többek között azt is, hogy az ilyen gennyes sebeket egy lilás színű bokor leveleit szárítva, porrá zúzva, azzal a porral a gennyesedést beszórva gyógyul a seb és ha nem is nyomtalanul, de elmúlik.
Most is ezt tette. Elővette az állatbőrbe csomagolt port és óvatosan a sebekre szórta, kezével rálapigatott. Halkan duruzsolta az anyjától tanult segítő mondókát. Mikor végzett intett, hogy ennyi volt. A sérült férfi egy csomagot helyezett a barlang szájához amiben szárított hús, lépesméz volt. Néha Tab volt az aki - ha rossz volt a vadászat - eltartotta a családot. Fontos volt a tudása a törzsnek. A sérült harcosnak két útja volt: vagy meggyógyult, vagy ha meghalt akkor a törzset szolgálta vele, mert a hús érték volt - az ő húsa is - étel volt.
Már a távolság felé közeledett a Nagy Sárga amikor a Karr visszaért. Véres volt, a bőrök szétszakadva rajta és a bal kezét furcsán tartotta - a csuklója fölött megtört, keresztben állt a karjára. Tab megijedt. Látta, hogy Karr állapotának néhány Árnyékmozdulás alatt már híre ment a törzsben és gyülekeznek a többiek a barlang előtt. Tudta mi következik. Karrnak ki kell mennie majd és törzs legerősebbje a bunkóval a háta mögé állva a koponyájára mér egy ütést. Aztán fele húst nekik hagyva a többit szétosztva a törzsnek vége Karr életének. Vele mindenki úgy bánhat ahogy akar. Bármelyik férfi maga alá gyűrheti mert kell az egészséges élet törzs szaporodásához. A gyerekeik tanító nélkül nőnek fel. Valami fájdalmat érzett. Nem tudta mi az. A szerelem még ismeretlen volt, Karr párja úgy lett, hogy az apja három Morgós húsáért és bundájáért adta őt neki. Most mégis úgy érezte, hogy meg kell mentenie Karrt.
Kiállt a barlang bejáratához és Karrt magához intette. Megfogta a karját. A lefittyedt részt a másikhoz igazította, összenyomta, érezte, hogy valahol helyrekerült. Karr felüvöltött, patakzott az arcán a víz a fájdalomtól. Tab egy puha bőrdarabot tekert a törés köré és fahánccsal fonta át szorosan.
Karr megtörölte az arcát. Ránézett az összegyűltekre és hangosan rájuk kiáltott: - haza! Vadászat húsz Nagy Sárga után! Csinálni fegyvert!
Ezzel kezébe vette az íját és megfeszítette. A nyílvessző sziszegve suhant és beleállt egy távoli fa törzsébe. A fájdalomtól megszédült - ha nem állt volna mögötte Tab, aki megtámasztotta hátulról, el is zuhan -, a bal karját mintha sziklákkal hasogatták volna darabokra, de arcán nem látszott semmi belőle. Nyugodtan leült a földre és Tabhoz szólt: - enni !

Tab ránézett. Mintha mosoly jelent volna meg az arcán és Karr is furcsán nézett rá. A tekintetük mondta el a még nem ismert hiányzó szavakat - köztük egy csodálatos szót:

- szeretlek.

Heti nyertes

Próza 4.

Füles - Labirintus

A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött, váratlanul kinyílt egy ajtó és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról, visszafelé pörgetve a számokat. Óvatosan beléptem az ajtón, amelyik azonnal becsukódott mögöttem. Egy folyóson találtam magam. Itt már egy kicsit színesebb volt a világ. A fal kék színre volt festve, balra egy virágokkal díszített, jobbra geometrikus ábrákkal felvértezett ajtó várt rám. Rövid gondolkodás után a virágosat választottam és beléptem rajta.  Kíváncsian körbenéztem, közben az ajtó a falba olvadt. Szépen berendezett gyerekszobában találtam magam, kisággyal, játékokkal, csillogó, forgó fénypontokkal. Biztonságot éreztem, meleget és szeretetet. Az óra most egy nagy plüssmaci hasán számolta az időt. Amikor 11:00 lett újabb ajtó nyílt ki. Egy ideig gondolkodtam, hogy inkább maradok a biztonságot nyújtóban, amikor a falak kezdtek egymáshoz közeledni, nem hagytak választási lehetőséget, menni kellett tovább. A folyosó most zöld színben pompázott. Most is két ajtó közül választhattam. Az egyiken iszonyatos tempóban képek váltogatták egymást, a másikon lágy dallam kíséretében, színes képek úsztak át egymásba. Az utóbbin léptem be. Már meg sem lepődtem, amikor az ajtó egyszeriben eltűnt, elveszítve a visszajutás lehetőségét. A falakon képek váltották egymást. A helység közepén egy forgószék állt.  Beleültem, és arra fordultam, amelyik képsorozat a legjobban megragadott. Éreztem, ahogy a képek megérintenek, szépen sorban elrendeződnek bennem. Egy idő után sötét lett és már én vetítettem a képeket a falra a saját érzéseim szerint. Jó volt valami újat létrehozni, alkotni. Lehet, hogy ha utánam valaki itt jár, már az én képeimet fogja nézni és alakítja a saját képére? – kérdeztem magamtól. Az óra mindenütt ott volt akármerre fordultam. Mintha egy kicsit gyorsabban peregett volna az idő rajta. Amikor a számok 9:00 mutattak, a fény kigyulladt és a képek eltűntek. A forgószék a padlóba süllyedt, és nyílt a következő ajtó. Már nem vártam meg, hogy kiüldöztessem, mentem tovább az utamon.  Egy nagy terembe értem, amely tele volt további választási lehetőséggel. Volt itt minden fajta bejárat a következő szintre. Az egyik ajtón egy magányos hintaszék, a másikon egy mikroszkóp, a harmadikon szemetes konténer, a negyediken egy ijesztő arc volt látható. De a következőt választottam, amelyen egy gyümölcsöktől roskadozó terebélyes fa pompázott. Bent a falakon mindenütt hangszórók meredeztek. Ahogy becsukódott a visszajutás kapuja, szinte egyszerre megszólaltak a hangok. Volt közte, gyereksírás, munkagép zaja, egy női sikoly, kacagás, tengerzúgás, félelmetes szélvihar robaja, szívdobogás, veszekedés artikulátlan hangkavalkádja. A hangok időnként az elviselhetetlenségig felerősödtek, máskor tücsökciripelésé halkultak. Néha úgy éreztem, itt kell maradnom, néha pedig menekültem volna. Az idő itt, alattam a padlón számolt vissza, óriásszámokkal, nagyon felgyorsulva. Amikor elérte az 5:00-át a hangszórók visszahúzódtak a falakba, kigyulladtak a fények. A szembe lévő falon három ajtó jelent meg.  Az elsőn egy átszellemült arcú ember ült joga ülésben, körülötte csillagok. A középsőn egy a Holdra vonító magányos farkas volt festve. A harmadikon egy békésen legelésző birkanyáj. Az elsőt választottam. Ahogy beléptem, nyugalmas éteri zene fogadott. Leültem a középen elhelyezett párnára és átadtam magam a gyönyörű zene varázsának. Körülöttem kék fénnyel csillagok úsztak át a helységen. Belső nyugalmat, békességet éreztem magamban. Behunytam a szemeimet és úgy éreztem túljutottam téren és időn. A zene azonban szép lassan elhallgatott és világos lett. Felálltam, kerestem az órát. A párnán találtam meg 1:00-át mutatott. A párna váratlanul eltűnt és megjelent két ajtó, egymás mellett. Teljesen egyformák voltak, jeltelen fehérek. Egy kicsit sétáltam előttük nem tudtam dönteni, végül a másodikat választottam. Tökéletes sötétség fogadott. Hirtelen felgyúltak a fények, egy keskeny kis szegélyen találtam magam, előttem feneketlen mélység. Moccanni sem tudtam, csak meredtem a semmibe. A félelem lett úrrá rajtam. Kerestem az órát. Ahogy felnéztem megtaláltam, a semmibe íródott ki. Úgy éreztem, lelassul az idő, vánszorognak az egyre fogyó számok. Szorult helyzetemben már csak arra vágytam, hogy leperegjenek a reménytelenség másodpercei. 00:10, 00:09, 00:08, 00:07, 00:06, 00:05, 00:04, 00:03, 00:02, 00:01, 00:00.

Megérkezett a nagy kéz és felemelt. Ahogy emelkedtem felfelé és visszanéztem, láttam, hogy egy labirintusban botorkáltam és nagyon közel voltam egy helyhez a labirintus közepén, ahol kék volt az ég, a tengerparton föveny várta a mezítlábas csámborgót, és ahol az idő végtelen.

Ez volt az utolsó kép, amit láttam. Még hallottam, ahogy a kéz gazdája megszólal:

– Most azért jobban teljesített, mint a múltkor.

– Mi legyen vele, újra megpróbálhatja – kérdezte egy másik hang.

– Nem, most egy kicsit pihentetjük, és visszatérhet, mint fehér egér. Most pedig töröljétek a memóriáját.

Heti nyertesek

Prózák

        
Füles - Labirintus           ermi-enigma - Szeretlek

Heti nyertes

Vers 11.

Gemini - Hallgatag ház

A mami háza árva, elhagyatott,
a kerítést a falánk rozsda rágja ,
a kertet bitorolják a gizgazok,
borostyán kúszott a ház ajtajára.

Omlott vakolat lapít a lépcsőkön,
sírva nyikordul a kilincs az ajtón,
némán néz rám a porlepte tükörből
idegennek tűnő, üveges arcom.

A kihűlt ágy téli álmát alussza,
a biblia megpihent az asztalon,
nem bújik már láb a puha papucsba,
hiába hiszi, nem lesz rá alkalom.

Üres a hűtő, kong a kenyértartó,
nincs a mosogatóban piszkos pohár,
megreccsen halkan a magányos padló,
a gáztűzhely körül hűvös a homály.

Ködös a szoba, a bútorok árnyak,
a festményen fakul a virágcsokor,
a tévéből csönd és sötétség árad,
csak az eső kopog az ablakokon.

Lángokra emlékszik a cserépkályha,
testében szunnyad az utolsó hamu,
Isten ítélte melegét halálra,
a fázós fotel szomorú szemtanú.

Elmegyek, fáj a megmásíthatatlan,
a fogason lóg a kiürült kabát,
szótlanul kéri, hogy megsimogassam,
s zárjam a házba a bénult hallgatást.

Végeredmény

Vers:

11. = 6 pont
  5. = 4 pont
  4. = 4 pont
  7. = 3 pont
15. = 3 pont
10. = 2 pont
  1. = 2 pont
  2. = 1 pont
  3. = 1 pont
  6. = 1 pont

Próza:

  4. = 6 pont
  3. = 6 pont
  1. = 5 pont
  2. = 4 pont
 

Szavazás:

Vers 5 - 4 - 7

Próza: sajnos a beküldött írások - egy kivételével - nem kapcsolódnak a témához, míg a "Füles" versenyen kívül van és az sem kapcsolódik a megadott témához....ezért nem szavazok....

Szavazás:

I:11   II:6   III:15

Próza:

I:1   II:4    III:2

Gratulálok mindenkinek.

Szavazás!

Vers: 4 - 15 - 11

Próza: 3 - 1 - 4 

Szavazás:

Vers:  15 - 2 - 10

Próza: 4 - 2 -3 

Vers: I-3; II-11; III-1

Próza: I-1; II-4; III-3

Örülök a mostani eredménynek. A versek kiemelten jók ezen a héten. Akár, még Antológiába is látnám az összeset. Legszívesebben, mindre szavaznék. ...Bár ez nem lehet, ezért javaslatom a következő:

Vers:

7
5
4

A prózák is erősödtek végre. Bár, jobban kedvelem a nem szájbarágósan megírt műveket, hanem a színes, tömör lényeget, ahol a szellem is velem dolgozik, míg olvasom. Ezért a javaslatom itt is a következő:

Próza:

4
3
2

Vers: 11 - 1 - 4

Próza: 1 -  3 - 2    

4  Füles nálam kiemelt, különdíjas!

Mivel az én értelmezésemben most nem választható, de az írását nagyra tartom!

Vers:   5 - 11 - 7

Na mi van - senki nem akar szavazni ezen a héten???

Nos, akkor én megkezdem

vers: 11, 5, 10
próza: 1, 4, 3

Próza 4.

Füles - Labirintus

A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött, váratlanul kinyílt egy ajtó és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról, visszafelé pörgetve a számokat. Óvatosan beléptem az ajtón, amelyik azonnal becsukódott mögöttem. Egy folyóson találtam magam. Itt már egy kicsit színesebb volt a világ. A fal kék színre volt festve, balra egy virágokkal díszített, jobbra geometrikus ábrákkal felvértezett ajtó várt rám. Rövid gondolkodás után a virágosat választottam és beléptem rajta.  Kíváncsian körbenéztem, közben az ajtó a falba olvadt. Szépen berendezett gyerekszobában találtam magam, kisággyal, játékokkal, csillogó, forgó fénypontokkal. Biztonságot éreztem, meleget és szeretetet. Az óra most egy nagy plüssmaci hasán számolta az időt. Amikor 11:00 lett újabb ajtó nyílt ki. Egy ideig gondolkodtam, hogy inkább maradok a biztonságot nyújtóban, amikor a falak kezdtek egymáshoz közeledni, nem hagytak választási lehetőséget, menni kellett tovább. A folyosó most zöld színben pompázott. Most is két ajtó közül választhattam. Az egyiken iszonyatos tempóban képek váltogatták egymást, a másikon lágy dallam kíséretében, színes képek úsztak át egymásba. Az utóbbin léptem be. Már meg sem lepődtem, amikor az ajtó egyszeriben eltűnt, elveszítve a visszajutás lehetőségét. A falakon képek váltották egymást. A helység közepén egy forgószék állt.  Beleültem, és arra fordultam, amelyik képsorozat a legjobban megragadott. Éreztem, ahogy a képek megérintenek, szépen sorban elrendeződnek bennem. Egy idő után sötét lett és már én vetítettem a képeket a falra a saját érzéseim szerint. Jó volt valami újat létrehozni, alkotni. Lehet, hogy ha utánam valaki itt jár, már az én képeimet fogja nézni és alakítja a saját képére? – kérdeztem magamtól. Az óra mindenütt ott volt akármerre fordultam. Mintha egy kicsit gyorsabban peregett volna az idő rajta. Amikor a számok 9:00 mutattak, a fény kigyulladt és a képek eltűntek. A forgószék a padlóba süllyedt, és nyílt a következő ajtó. Már nem vártam meg, hogy kiüldöztessem, mentem tovább az utamon.  Egy nagy terembe értem, amely tele volt további választási lehetőséggel. Volt itt minden fajta bejárat a következő szintre. Az egyik ajtón egy magányos hintaszék, a másikon egy mikroszkóp, a harmadikon szemetes konténer, a negyediken egy ijesztő arc volt látható. De a következőt választottam, amelyen egy gyümölcsöktől roskadozó terebélyes fa pompázott. Bent a falakon mindenütt hangszórók meredeztek. Ahogy becsukódott a visszajutás kapuja, szinte egyszerre megszólaltak a hangok. Volt közte, gyereksírás, munkagép zaja, egy női sikoly, kacagás, tengerzúgás, félelmetes szélvihar robaja, szívdobogás, veszekedés artikulátlan hangkavalkádja. A hangok időnként az elviselhetetlenségig felerősödtek, máskor tücsökciripelésé halkultak. Néha úgy éreztem, itt kell maradnom, néha pedig menekültem volna. Az idő itt, alattam a padlón számolt vissza, óriásszámokkal, nagyon felgyorsulva. Amikor elérte az 5:00-át a hangszórók visszahúzódtak a falakba, kigyulladtak a fények. A szembe lévő falon három ajtó jelent meg.  Az elsőn egy átszellemült arcú ember ült joga ülésben, körülötte csillagok. A középsőn egy a Holdra vonító magányos farkas volt festve. A harmadikon egy békésen legelésző birkanyáj. Az elsőt választottam. Ahogy beléptem, nyugalmas éteri zene fogadott. Leültem a középen elhelyezett párnára és átadtam magam a gyönyörű zene varázsának. Körülöttem kék fénnyel csillagok úsztak át a helységen. Belső nyugalmat, békességet éreztem magamban. Behunytam a szemeimet és úgy éreztem túljutottam téren és időn. A zene azonban szép lassan elhallgatott és világos lett. Felálltam, kerestem az órát. A párnán találtam meg 1:00-át mutatott. A párna váratlanul eltűnt és megjelent két ajtó, egymás mellett. Teljesen egyformák voltak, jeltelen fehérek. Egy kicsit sétáltam előttük nem tudtam dönteni, végül a másodikat választottam. Tökéletes sötétség fogadott. Hirtelen felgyúltak a fények, egy keskeny kis szegélyen találtam magam, előttem feneketlen mélység. Moccanni sem tudtam, csak meredtem a semmibe. A félelem lett úrrá rajtam. Kerestem az órát. Ahogy felnéztem megtaláltam, a semmibe íródott ki. Úgy éreztem, lelassul az idő, vánszorognak az egyre fogyó számok. Szorult helyzetemben már csak arra vágytam, hogy leperegjenek a reménytelenség másodpercei. 00:10, 00:09, 00:08, 00:07, 00:06, 00:05, 00:04, 00:03, 00:02, 00:01, 00:00.

Megérkezett a nagy kéz és felemelt. Ahogy emelkedtem felfelé és visszanéztem, láttam, hogy egy labirintusban botorkáltam és nagyon közel voltam egy helyhez a labirintus közepén, ahol kék volt az ég, a tengerparton föveny várta a mezítlábas csámborgót, és ahol az idő végtelen.

Ez volt az utolsó kép, amit láttam. Még hallottam, ahogy a kéz gazdája megszólal:

– Most azért jobban teljesített, mint a múltkor.

– Mi legyen vele, újra megpróbálhatja – kérdezte egy másik hang.

– Nem, most egy kicsit pihentetjük, és visszatérhet, mint fehér egér. Most pedig töröljétek a memóriáját. 

Próza 3.

ermi-enigma - Szeretlek

 
Tab a barlang előtt készítette a sült húst. Amíg meleg az idő jobb volt kinn mert a barlangban a füst sokáig megülte a levegőt. Száraz páfrányt szedett össze egy öllel és erős parazsat szított a pudvás ágakból, levélszárakból. Aztán a nem régen felfedezett ízes leveleket rádobta és a csíkokra hasított húst egymás mellé ráfektette, néha sodort rajtuk egyet az egyenletes sütés miatt. Egy-két árnyékmozdulás alatt már készen is volt. Az időt a nap mozdulásával mérték. Az árnyékmozdulás szó szerint azt jelentette, hogy az árnyék szemlátomást mozdult. Ez volt a legkisebb egység, a legnagyobb a napkeltétől napnyugtáig tartó idő. Ezen túl már csak a fák zöldbe borulása jelentett mérhető időt, vagyis még egy: a születés és halál. Rövid idő volt az is. A természet pusztította őket. Egy-egy állat elejtése kezdetleges dárdáikkal sokszor követelt életeket, volt olyan is, hogy a hosszú vadászat közben nem tudtak a tűzre vigyázni és megfagytak.
Egy fa lapra kapkodta ki a húsokat és bevitte a barlangba.
Karr már a Nagy Morgós állat bundájából készített ruháját húzta magára. Ha magán viselte mindig emlékezett rá milyen könnyű préda volt. Egy fán kúszott az állat a Zümmögők odvához az édes sárga ragadósért. Könnyű volt a mellső lábai alá döfni a dárdát. Egyetlen szúrással megölte. A bundáját éles kőszilánkjaival lenyúzta, a húsát nagy darabokra hasította, indákkal összefonva a hátán cipelte a barlangig. Sokáig elég volt a hús. Java részét kiszárították a napon, de amit lehetett megsütötték a barlang előtt örökké égő tűzben.
Evett pár csík húst, hozzá a Tab által szedett mindenféle fák kincseit. A két kicsijük éhesen nézték Karrt, ahogy eszik. Dobott nekik pár csíkot, ráérnek még enni. Alig jött föl a Sárga Tűz a nagy kékségre.
Egyedül indul most vadászni. Van elég élelmük, de egy agyaras, földet dúrkáló falkát látott tegnap a hegyoldalban és ki akarta próbálni az íját amit egy nem rég talált nagyon erős és ruganyos fiatal fából készített.
Végignézett a gyerekeken, a nőjén és egy mély torokhangon búcsúzott: - húst hoz Karr.
Tab ételt adott a gyerekeknek akiket utána az erdőbe indított. A Nagy Sárga legmagasabb pontjáig az a dolguk amíg van mit találni, hogy az erdőben minden ehetőt gyűjtsenek össze. Az aszalt termések szépen gyűltek a barlang végén lévő sziklába vájt üregekben. A Fehér Időkben majd tűzön olvasztott Kő-vízben elkeverve étel lesz belőlük.
Egy férfit támogattak többen a barlang bejáratához többen. A férfi combján nagy gennyes seb éktelenkedett. Látszott már a húst is megtámadta a gennyesedés. Tabot gyógyítónak tartották és volt is benne némi igazság. A harmincnyolc Zöldbe-borulást megélt - hosszú életű - anyja tudományát már gyerekként elleste, tanulta. Ismerte a füvek titkait és maga is sok mindent kipróbált. Többek között azt is, hogy az ilyen gennyes sebeket egy lilás színű bokor leveleit szárítva, porrá zúzva, azzal a porral a gennyesedést beszórva gyógyul a seb és ha nem is nyomtalanul, de elmúlik.
Most is ezt tette. Elővette az állatbőrbe csomagolt port és óvatosan a sebekre szórta, kezével rálapigatott. Halkan duruzsolta az anyjától tanult segítő mondókát. Mikor végzett intett, hogy ennyi volt. A sérült férfi egy csomagot helyezett a barlang szájához amiben szárított hús, lépesméz volt. Néha Tab volt az aki - ha rossz volt a vadászat - eltartotta a családot. Fontos volt a tudása a törzsnek. A sérült harcosnak két útja volt: vagy meggyógyult, vagy ha meghalt akkor a törzset szolgálta vele, mert a hús érték volt - az ő húsa is - étel volt.
Már a távolság felé közeledett a Nagy Sárga amikor a Karr visszaért. Véres volt, a bőrök szétszakadva rajta és a bal kezét furcsán tartotta - a csuklója fölött megtört, keresztben állt a karjára. Tab megijedt. Látta, hogy Karr állapotának néhány Árnyékmozdulás alatt már híre ment a törzsben és gyülekeznek a többiek a barlang előtt. Tudta mi következik. Karrnak ki kell mennie majd és törzs legerősebbje a bunkóval a háta mögé állva a koponyájára mér egy ütést. Aztán fele húst nekik hagyva a többit szétosztva a törzsnek vége Karr életének. Vele mindenki úgy bánhat ahogy akar. Bármelyik férfi maga alá gyűrheti mert kell az egészséges élet törzs szaporodásához. A gyerekeik tanító nélkül nőnek fel. Valami fájdalmat érzett. Nem tudta mi az. A szerelem még ismeretlen volt, Karr párja úgy lett, hogy az apja három Morgós húsáért és bundájáért adta őt neki. Most mégis úgy érezte, hogy meg kell mentenie Karrt.
Kiállt a barlang bejáratához és Karrt magához intette. Megfogta a karját. A lefittyedt részt a másikhoz igazította, összenyomta, érezte, hogy valahol helyrekerült. Karr felüvöltött, patakzott az arcán a víz a fájdalomtól. Tab egy puha bőrdarabot tekert a törés köré és fahánccsal fonta át szorosan.
Karr megtörölte az arcát. Ránézett az összegyűltekre és hangosan rájuk kiáltott: - haza! Vadászat húsz Nagy Sárga után! Csinálni fegyvert!
Ezzel kezébe vette az íját és megfeszítette. A nyílvessző sziszegve suhant és beleállt egy távoli fa törzsébe. A fájdalomtól megszédült - ha nem állt volna mögötte Tab, aki megtámasztotta hátulról, el is zuhan -, a bal karját mintha sziklákkal hasogatták volna darabokra, de arcán nem látszott semmi belőle. Nyugodtan leült a földre és Tabhoz szólt: - enni !

Tab ránézett. Mintha mosoly jelent volna meg az arcán és Karr is furcsán nézett rá. A tekintetük mondta el a még nem ismert hiányzó szavakat - köztük egy csodálatos szót:

- szeretlek.

Vers 15.

ermi-enigma - Hallgatsz és hallgatok

Ismersz?
Te úgy érzed immár mindent tudsz rólam?
Pedig csak azt amit én is akartam,
mit magamban hurcolok az a fájdalom,
azt a dallamot csak magamnak dúdolom.
(Te mindig csak mosolyt láthatsz arcomon)

Álmodsz?
Vágyakat fonsz rám és ízedre teremtesz,
most úgy érzed nélkülem nem létezhetsz,
holnap már mint eső verte vakolat hullnak
pillanataink a sárba és szétáznak.
(Idő-temető sírjai ránk várnak)

Hallgatsz?
Szavak sorakoznak benned, de még félsz,
magadra zárod tapasztalatod, s nem kérsz,
csak elfogadsz és adsz, lelked kis kincseit,
letépve magadról múltad bilincseit.
(Véreddel mosod el a "volt" fájdalmait).

Hallgatok !
Őszinte vagyok és hazudni nem tudok,
félek, arcodra csak mosolyt simíthatok,
a könnyek zavarnak, fényük lélekbe mar,
érzem, hogy dobban és szívem mit akar,
(álmok, de az éj-sötét temet, betakar).

Hallgatsz és hallgatok.

Próza 2.

dreaming58 - Gyermekcsinyek


Rég volt...

Mikor még cseppnyi kisgyermekként játszottam a porban, és mindent rendjénvalónak éreztem a világ folyásában.
Nem tartottak rossz gyereknek, de emlékeim szerint voltak kis csínyeim. Persze óvodáskorú kislányként nem magamtól rosszalkodtam, de hozzám illő korú gyerek nem lakott a környéken, így minden nap repesve vártam: ideérjenek a napmintnap házunk előtt hazaigyekvő nagyok az iskolából.
A füves árokparton ácsorogtam, és a szívem is nagyobbat dobbant, mikor feltűnt a távolban Zoli sziluettje. Zoli igazi "átokrossz" kölök volt, de az én ötéves szememben igazi hős! Vele mindenféle érdekes dolgot lehetett művelni...
Májusban cserebogarakat fogtunk együtt, aztán ő ügyesen cérnaszállal hámba fogta őket, és dióhéj-szekeret próbált vontattatni velük - ez nekem fölöttébb tetszett.
Következő "haditettünk" az volt, hogy házunkkal átelleneben az árokparton - ahol mindig vártam a gyerekeket - a gyönyörű selymes zöld fű között fogtunk egy gyönyörű zöld levelibékát. Nekem nagyon tetszett!...
Édesanyámnak már kevésbé - mikor nagyboldogan vittem be a konyhába megmutatni neki a "zsákmányt"...sőtmitöbb majdnem elájult...szegénykém az egértől is mindig sikítófrászt kapott, ha találkozott vele, hát még egy békától!

Kutatok az emlékezetemben...konkrét esetek nem jönnek elő most, de sok (gyermekésszel) fínom dolgot műveltünk még az én hősömmel...kerestünk kincset a domboldalban tátongó - már fűvel benőtt, és valószínüleg homok kitermelésére ásott - hatalmas árokban...ne persze sikertelenül - csak horpadt lábost, és rozsdás szerszámfejeket találtunk...

Egyszóval sok kalandot éltünk át - jó volt az "ősidőkben"!

Aztán a sors iróniájaképpen felnőtt fejjel kiderült, hogy az én Zolim későbbi férjem egyik legjobb haverja volt. Felnőttként se lett igazán "jófiú" sok zűrös dolgáról hallottam.

...de így visszagondolva sokszor vágyom vissza az "ősidőkbe", mikor még igazi gyermek lehettem, és az volt a legnagyobb gondom, hogy is fogjam meg, és főképp hogy tartsam markomban a jéghideg kis békát míg a konyháig érek...

Jó lenne néha újra gyermeknek lenni!

Vers 14.

dreaming58 - Vége!

Csendet hasít az éjszakába
a hallgatás pengéje,
megbántottság szorítja szívem,
érzem: mindennek vége!

Elnémult szívvel könnyeim hullva
derengő ablakom nézem,
csendsikoly karma torkom szorítja,
halkan elfoszlok az éjben.

Vers 13.

dreaming58 - Az elmúlás csendje

Fényt fércel a hallgatag égre az ősz,
csendes felhők között múlás időz.
Csak kúsznak...hajtja őket a szél,
tél közeledtéről némán beszél.

Hallgat a lélek, hallgat a táj,
a mély csendtől az ember szíve fáj.
Elmúlás nesztelen ideje jött el,
róla rozsdás levél hangtalan énekel.

Hallgatás témára nyilván mindenkinek volt több verse is, ezért villámgyorsan fölkerülhettek ide. Ekkora mennyiségben már nem vállalkozom az egyenkénti véleményezésre. Döntsön majd a szavazás! Szerintem fejenként 1-1 vers beküldése elég, így egy kicsit elveszünk a dömpingben. nagyjából 10-12 verselőre lehet számítani, de ilyen triviális témára nyilván minden érdeklődő, és valaha verselő rámozdul. Mindenkinek jó olvasást kívánok! Tapasztaltam, hogy ahány ház, annyi ízlés, a megkritizáltnak mindig kerül védője, a megdícsértnek kritikusa. De jól van ez így! Igazából az lenne jó, ha nem a szerzők szavaznának, hanem olyanokat kérnénk föl erre, mondjuk a főoldalon, akik maguk nem játszanak ebben a játékban, nem küldenek be verset, prózát. Bár attól tartok, hogy ilyen érdeklődők, és vélekedni merők/tudók kevesen akadnának. Így aztán, mint sok más netes és valós fórumon, a közreműködők magukat szórakoztatják, külső érdeklődés hiányában...

Vers 12.

dreaming58 - Néma sikoly

Lábujjhegyen lép a bánat,
nem csap zajt, hallgat az éj,
emlékmorzsát tart tenyerén.

Némafilmen pereg az élet,
nézem ahogy siklik tova,
jelenem valódi csendszoba.

Hallgatok most, eltűnt a hangom,
kiáltanék, de torkom szorul,
ajkamra néma sikoly tolul.

Vers 11.

Gemini - Hallgatag ház

A mami háza árva, elhagyatott,
a kerítést a falánk rozsda rágja ,
a kertet bitorolják a gizgazok,
borostyán kúszott a ház ajtajára.

Omlott vakolat lapít a lépcsőkön,
sírva nyikordul a kilincs az ajtón,
némán néz rám a porlepte tükörből
idegennek tűnő, üveges arcom.

A kihűlt ágy téli álmát alussza,
a biblia megpihent az asztalon,
nem bújik már láb a puha papucsba,
hiába hiszi, nem lesz rá alkalom.

Üres a hűtő, kong a kenyértartó,
nincs a mosogatóban piszkos pohár,
megreccsen halkan a magányos padló,
a gáztűzhely körül hűvös a homály.

Ködös a szoba, a bútorok árnyak,
a festményen fakul a virágcsokor,
a tévéből csönd és sötétség árad,
csak az eső kopog az ablakokon.

Lángokra emlékszik a cserépkályha,
testében szunnyad az utolsó hamu,
Isten ítélte melegét halálra,
a fázós fotel szomorú szemtanú.

Elmegyek, fáj a megmásíthatatlan,
a fogason lóg a kiürült kabát,
szótlanul kéri, hogy megsimogassam,
s zárjam a házba a bénult hallgatást.

Vers 10.

ermi-enigma - Hallgatva

Apró gyertyaláng pisla fényében árnyakkal játszik a képzelet,
magányom csendjébe fulladt halott szavak kérnek tőlem életet,
most hallgatok és hallgatsz, a pókhálós falakra arcod rajzolom,
a csönd temet, átsuhansz rajtam, egy gondolat vagy, rólad álmodom,
fáj a hallgatás, fáj a távolság, belém mar hiányod, vigyázok
mint zsugori kufár, mosolyodban ne hervadjanak a virágok.

Vers 9.

barnabby - Hallgat a csend

Senki ne törje meg a csendet,
itt valami, ma  meghalni készül...

Hírtelen mindenütt nagy rend lett,
s a fájó napfény, az estbe szédült
Egyedül keserű a szó, ha kimondatlan
s rágatlanul marad, mint az estebéd…

Értelmetlenné lesz a szentbeszéd,
ha társra találsz a harangszóban, és
benne halkul el a másik szólam,

s  mire kezdenéd elfelejted. Dúdolnád dallamát,
kísérnéd a taktust ütemmel, ahogy jár a láb...
Ma még be sem vetetted az ágyad,
és ki is kellene  meszelni újra a házat...

Nem szólsz, csak hallgatsz. Mert nehéz
formálni a szót, nyelved sem pereg úgy,
pedig "sertepertélni" annyira szerettél...

Hogy hallgatnád a hangját! Ahogy korholna szeretve;
Te akkor megsértődsz, játszanád el nevetve,
s az öröm pirosra festené az arcod...

Már feladtad rég. Megvívtál minden harcot.
Betakart a csend, pókhálóba fonta hallgatásod,
tükörbe sem nézel,  szemedben a lelked sírni látod.

Az éj csendben jön el, dermedni melléd telepszik .
Mindig várod. S együtt hallgattok hosszan  reggelig…

Vers 8.

dreaming58 - Szerelemcsend

Angyalszárnylebbenés hangtalan suhan el,
csendesült szívünkön boldogságot nevel.

Lelkünket bársony tenyerén tartja a csend,
a hallgatás most jó - nem bánatot jelent.

Elnémult ajkunknak nem kell szó, átölel
mi szívünkben lakik, szemeink mondják el!