Szivárványösvény

Gemini képe

Már nem voltunk az élettől érintetlenek,
egyikünk sem érkezett fehér, tiszta lappal,
de melletted kékebb lett az ég a föld felett,
és szemed barna selymében ébredt a hajnal.

Bőrünket izzó csókok perzselték pirosra,
néha szürke utakon bolyongva kerestük
a boldogság ezüst csillagát, megkarcolva
az éj mély, szénfekete csöndjeit, a lelkünk
dalokat kottázott, minden jel vallomás volt.
Szívünket összeszőtték a színarany szálak,
bár lepergő, sárga homokszemekként táncolt
tenyerünkből az idő, mi örökzöld fákat
ültettünk a kertbe tarka virágok helyett.
Olykor sápadt arcunk a tükörben széttörött,
s a hűség vörös viaszpecsétje megrepedt,
fehér elefántcsonttornyaink pajzsa mögött
viseltük gyöngyökből kovácsolt láncainkat.
Suttogó imákkal szenderültünk álomra,
megjártuk hosszát önző védősáncainknak,
éreztük, nem létezhetünk, csak kézenfogva.

Hajnalok ébredtek szemed barna selymében,
és melletted kékebb lett az ég a föld felett,
mi színeket csodáltunk szivárványösvényen,
csak tőled kaphattam, csak én adhattam neked.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Nem akarok a trónusodon ülni, még csak melléd sem nőhetek, de mégis, mintha a magam gondolatát rendeznéd időre, lapra, hogy aztán rád, felnézhesselek.

...Nagyon szép!

prayer

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Túlzol Zoli, nem érdemlek én ilyen méltatást, de köszönöm...

Szeretettel:

Gemini

dreaming58 képe
dreaming58
Offline
Csatlakozott: 2012/09/21

Csodás - de már mondtam Mosoly

...már nem is tudom, hogy te hiányzol-e, vagy csak az, hogy hiányozz...

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Igen, kedves Éva, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet,

szeretettel köszönöm :

Gemini

barnabyy képe
barnabyy
Offline
Csatlakozott: 2012/08/26

Szeretném én is egyszer így megfogalmazni az érzéseimet, mint Te...Csak gratulálni tudok, és ízlelgetni még soraid...Szeretettel üdvözöllek:Barna

Olvasni nagyon tudok, írni még nem...

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Kedves Barna !

Ragyogó írásaid vannak, mindig szívesen olvaslak, hidd el, nem zöldebb a szomszéd kertje ....

Szeretettel láttalak, köszönöm szavaidat:

Gemini

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Gemini!

Igazán szép ez a versed, magamra is találtam benne...

Próbáltam kiemelni egy részletét, de nem tudtam, mert nincs olyan, ami kevésbé "érintene"... Köszönöm! Mosoly

Azt hiszem, sokan húzzák még magukra sorokat!

"

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Kedves Zsuska !

Jó olvasni, amit írtál, igen, valahol mindnyájan megjárjuk talán ugyanazokat az élményeket, jót és rosszat, közben hibázunk, botladozunk, hisz emberek vagyunk, de éppen ezért tudjuk, mire vágyunk, ki fontos és mi nem lényeges.

Szeretettel:

Gemini

Nyári Hajnal (nem ellenőrzött)

"mi színeket csodáltunk szivárványösvényen,
csak tőled kaphattam, csak én adhattam neked."

Szép vers. Remélem, hogy a címzetthez is eljutott. Jó volt olvasni.

Zsu Mosoly

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Kedves Zsu !

Sajnos a párom ezt már nem olvashatja, már nem él, ezért a múlt idő ... A kapcsolatunkban, házasságunkban rengeteg csodás év adatott meg , ám hazudnék, ha azt állítanám, mindig rózsaszínben lebegett a világ köröttünk, mi pedig szeplőtelenek voltunk. A lényeg, hogy mindkettőnknek a család, az otthon volt az a sziget, amit szerettünk és mindenkor ragaszkodtunk egymáshoz, úgymond jóban-rosszban ...

Köszönöm, hogy olvastál,

szeretettel:

 

Gemini

Bakos Erika képe
Bakos Erika
Offline
Csatlakozott: 2012/02/14

"Szívünket összeszőtték a színarany szálak,
bár lepergő, sárga homokszemekként táncolt
tenyerünkből az idő, mi örökzöld fákat
ültettünk a kertbe tarka virágok helyett."

Gyönyörű vers, kedves Erika, már a versenyen is nagyon tetszett!

Szeretettel gratulálok!

Erika

"Akinek hite van, mindene van, s akinek hite nincs, semmije sincs."

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Kedves Erika !

Mindig mosolyog a szívem, ha látlak, köszönöm.

Szeretettel ölellek:

Gemini

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Gemini...tökéletes.....



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Óh, Imre, ezt olvasni tőled, hihetetlen .... Mosoly

Gemini

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Gemini!..
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Igen, itt már mindenki, minden jót leírt!

Barátsággal jegyeztem.

 

Aylon

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Kedves Aylon!

Köszönöm, örülök szavaidnak !

Gemini

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Kedves Gemini,

ha már én sem találok 'fogást' rajta - mit gondolsz ? mi a véleményem ?

- Az ! (hisz ismersz !)

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

" Az" véleményednek nagyon örülök, kedves János,

szeretettel:

Gemini

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Ahogy írtam már Neked kedves Erika: két összetartozó lélek akkor is együtt marad, ha fizkai valójában nem lehet együtt. Csodálatosan szép soraidba belemerültem. Szivárványösvényed csúcsára ültem, s szerelem karjába repültem Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Drága Judit !

Olyan csodás HSZ-ekkel lepsz meg, hogy ezért érdemes bepiszkítanom a lapot  egy-egy verssel Mosoly

Ölellek

Gemini

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Akkor igyekszem gyakrabban jönni Mosoly))

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Ajajjj... most öngólt rúgtam ....?

Gemini

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Hm... Azt? Mosoly)

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Gemini képe
Gemini
Offline
Csatlakozott: 2012/07/05

Mosoly

Gemini

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Rigó Tibor: Egyre kevesebb / Immer weniger toni 2024/03/27 - 08:30 2024/03/27 - 08:30
Irodalom Bertolt Brecht: Der Abgerissen Strick / Az elszakadt kötél toni 2024/03/26 - 08:07 2024/03/26 - 08:07
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy hópehely toni 2024/03/25 - 21:18 2024/03/25 - 21:18
Irodalom Torkos László: Kerülöm az embereket / Ich übersehe die Menschheit toni 2024/03/25 - 08:37 2024/03/25 - 08:37
Irodalom Szüry Dénes Tavasz volt akkor / Es war Frühling damals toni 2024/03/24 - 10:01 2024/03/24 - 10:01
Irodalom Kozma Andor: Éji dal / Nachtlied toni 2024/03/23 - 09:02 2024/03/23 - 09:02
Irodalom Gyulai Pál: Hölgyeinkhez / An unsere Damen toni 2024/03/22 - 08:33 2024/03/22 - 08:33
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Carmen lugubre / Carmen lugubre toni 2024/03/21 - 10:16 2024/03/21 - 10:16
Irodalom Mucsi Antal: …és egy könnycsepp… / …und eine Träne… toni 2024/03/20 - 08:51 2024/03/20 - 08:51
Irodalom Jakab Ödön: A magvető / Der Seemann toni 2024/03/19 - 08:53 2024/03/19 - 08:53
Irodalom Arany János A tetétleni halmon / Auf dem Hügel von Tetétlen toni 2024/03/18 - 08:22 2024/03/18 - 08:22
Irodalom Lampérth Géza: Torinóban / In Turin toni 2024/03/17 - 10:06 2024/03/17 - 10:06
Irodalom Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber toni 2024/03/16 - 08:31 2024/03/16 - 08:31
Irodalom Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern toni 2024/03/15 - 10:20 2024/03/15 - 10:20

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40