Heti nyertes:

Heti nyertes:

Bocsi, nem tudtam a hátterét és azt sem kié, csak számoltam. Ahogy jónak látod Tesó, ha így érzed jónak, akkor így a jó!

Erika.....a 4-es próza....és második lett volna...de mivel többek szerint nem a támában írtam ..és nem kötődik a télhez....így kizártam magam a játékból....így érzem tisztességesnek.......(bár annyira azért nem megyek le, hogy egy prózát elrontsak a szájbarágós módival....nekem nem fontos a helyezés...).....rendben van így???..

Valami azt hiszem el lett számolva! A 4-es vers is 12 pontot kapott, nem 11-et!

Majd nézz Imre utána!

Szeretettel gratulálok a helyezetteknek!

Gratulálok a vers-és prózaverseny I. helyezettjeinek, valamint az összes résztvevő kedves klubtársamnak!

Szeretettel: Évi.

Végeredmény

Versek:

1 helyezett 6. vers  Gemini - Szeretet üzen 14 pont

2 helyezett 1. vers  Gemini - Téli tündérkert  12 pont

3 helyezett 7. vers  dreaming58 - Hópihés álmok 8 pont

4 helyezett 13-as 4 pont, 5. hely. 3-as 3 pont, 6. hely. 5-ös 2 pont, 7-8.hely 4-es és 11-es vers 1 pont, 9-19. hely. 2-es, 8-as, 9-es, 10-es, 12-es, 14-es, 15-ös, 16-os, 18-as, 19-es vers - 0 pont.

Prózák:

1 helyezett 2-es próza Donna Ihunte Mária - Hóvihar után 13 pont

2 helyezett 1-es próza siktár éva - Téli hangulat 12 pont

3 helyezett 3-as próza Anyila - Egy téli emlék 11 pont

Vers-próza nov. 26 - dec. 02

vers-1 Gemini - Téli tündérkert
vers-2 barnabyy - Az éj hideg
vers-3 dreaming58 - Fagymese
vers-4 Judit - Télhangulat
vers-5 Judit - Szonett a télről
vers-6 Gemini - Szeretet üzen
vers-7 dreaming58 - Hópihés álmok
vers-8 János - Téli pillanatkép
vers-9 János - Téli pillantkép-2
vers-10 barnabby - Tél....
vers-11 Bakos Erika - Ünnep
vers-12 dreaming58 -Téli festmény
vers-13 barnabyy - Téli dal
vers-14 János - Hártya vékony jégre léptem
vers-15 János - A tél farkasa a H1N1
vers-16 Csillagvirág - Gyere már
vers-17 dreaming58 - Jégvirágos szerelem
vers-18 dreaming58 - Ünnepváró
vers-19 Csillagvirág - Elbujdosnék
vers-20 ermi-enigma - Jéghideg szonett

próza-1 siktár éva - Téli hangulat
próza-2 Donna Ihunte Mária - Hóvihar után
próza-3 Anyila - Egy téli emlék
próza-4 ermi-enigma - Ha egy nyúl "sír"

1  4. próza

2. 3. próza

3. 1. próza

1.Vers 6 Szeretet üzen

2.Vers 7Hópihés álmok

3.Vers 3 Fagymese

Szavazás:

Vers: 6, - 7, - 17,

Próza: 2, - 1, - 3,

Garatulálók az alkotóknak!

Szeretettel:

vers: I-1; II-3; III-7

próza: I-1; II-2; III-3

Szavazatom:

Versek: 6 - 13 - 7

Próza: 3 - 1 - 4

Szavazatom:

Vers: 1 - 20 - 6

Próza: 4 - 3 - 2

Vers

1, 13, 11

Próza

2, 1, 4

szavazok:

vers:l:1.  ll:7  lll:6

Próza: l:4: ll:1.  lll:2

Gratulálok mindenkinek:))

Szavazatom a következő:

Versek vonatkozásában:

I. 6.sz. vers.

II. 5. sz. vers.

III. 4.sz. vers.

Prózák: I. 2. sz. próza

              II. 3. sz. próza

              III. 4. sz. próza

Kedves Imre! Szerintem is elég lenne a 3-3 nyertes művet vizsgálni, és ha nem felel meg a kiírásnak, akkor kizárni, és a sorban következő veszi át a helyét... Ez a Te munkádat is megkönnyíthetné... 

Vers-próza..
Nem vizsgálom, hogy a "tiltott" szavak szerepelnek vagy sem, arra már nincs energiám, de kérek mindenkit, hogy az általa első három helyre javasolt alkotásnál legyen erre is figyelemmel. Az összesített eredmény után én is megnézem az első három helyezettet és kizáró ok lesz ha valamelyik szó szerepel, vagy éppen a vers nem ölelkező rímelésű (kivéve a szonettek tercináit).

vers-20

ermi-enigma - Jéghideg szonett

Hó hull a tájra, az éjfél közel,
hangokat neszez a kihalt világ,
földön, fákon születik a jégvirág,
színeket temet a szürke ködlepel.
 
Harangszó bolyong lélekbe marva,
hideg szobákban rossz álmok születnek,
magány csöndjében halnak a szerelmek,
fagyok között tép az elmúlás karma.
 
Már csak felsejlő pillanat a tavasz,
és mintha nem is lett volna forró nyár,
az ősz meghalt, az ég könnyeket havaz.

Isten elfáradt, Lucifer él, ravasz,
furcsán fordul a világ, megváltást vár,
de "ez" csak legyint, ám vigyorog "amaz".

vers-19

Csillagvirág - Elbujdosnék

Fehér köntösű estén
felhők mögé
bújt a nap,
a fáradtság
nyugalmat kér,
piheágyat
sorakoztat a képzelet.

Lennék törzse akár
egy kidőlt fának,
betakarnak az ágak,
zord tél elől
elbujdosnék,
fagyoskodnék
egy égi ösvényen,
vagy inkább vállamon
szárnyakkal
világgá repülnék.

próza-4

ermi-enigma - Ha egy nyúl "sír"

Jól emlékezem arra a napra, sőt az előző estére és éjszakára is.
Már a vacsoránál is kiérdemeltem apám szigorú tekintetét és anyám egy-két tasliját is. A televíziót néztük lefekvés előtt, addig míg apám nem kezdett el szokása szerint horkolni a fotelban. Persze amikor anyám kikapcsolta a Kékest, azonnal felébredt, hogy ő bizony nézi a filmet, mire anyám közölte vele:

- mit nézel? A Csárdáskirálynő volt színházból, de már sokszor láttuk, kikapcsoltam, a gyereknek most aludnia kell, holnap korán kel.

Az a gyerek én voltam, annál is inkább, hogy egyetlen utódjuk voltam és maradtam is, nem született testvérem.

De miért is kellett korán kelnem? Miért is voltam olyan izgatott? Miért is nem tudtam én még egy óra mulva sem elaludni?

Lakott egy bolgár kertész az utcánkban. Ez az utca a város legszebb része volt - akkor és ma is - a Holt-Tisza partján futott végig. Nos, ez a kertész egyúttal vadászott is, aki néha - mi szegények voltunk - egy-egy nyulat, vagy fácánt adott nekünk. Persze apámnak valamilyen formában le kellett dolgoznia az árát. Két héttel az események előtt furcsán nézett rám, aztán anyámékra, aztán vissza rám. Kezdett kényelmetlen lenni, de amikor megszólalt, minden tisztázódott, sőt, akkor lett igazán érdekes nekem az egész:

- Teca! Ez a nagy lakli (tizenkét éves múltam még csak de jó erőben voltam) hasznomra tudna lenni a következő vadászaton. A hajtóm eltörte a lábát a múlt héten. Bírná már ez a gyerek. Tíz-tizenkét kilométert gyalogolunk a szántón, bokrosokban, erdőszélen, hat-nyolc fácán és vagy négy öt nyulat kellene a vállára akasztania. Bírni fogja. A bére egy fácánkakas és egy nyúl. Rendben?

Apám válaszolt:
- Megtisztel minket Dimó úr, hogy felfogadja. Erős gyerek, nem fog szégyent vallani. Szóljon előtte  amikor vadászat lesz és menni fog.

Hát így jött el az a vasárnap hajnal, amikor már négykor  kukorékolt a kakas nekem. Gyors macska-mosdás. Kisebb vita az öltözködés közben, mert anyám mindent rám akart adni, végül csak ezek kerültek rám: flanel gatya (útáltam), két trikó, két ing, egy "pufajka" nadrág, újságpapírral is bélelt gumicsizma, egy mellény (már mint egy díjbirkozó olyan vastag voltam mellben), pufajka kabát, sál (vastag, anyám-kötötte), bárány-bunda sapka (no nem valami fényes, volt az már előttem is használva sokat). Egy szatyorba anyám négy szelet hagymával bélelt zsíros-kenyeret (összeborítva) rakott, mellé egy csatos-üveg vizet és kiálltunk a ház elé, a műút mellé. Egy kisebb teherautó szedte össze a kompániát, azt hiszem Csepel volt.

Nem részletezem a vadászat indulását. Röviden: fél óra múlva egy közeli falu határában kaptuk az eligazítást, ami jószerivel csak abból állt, hogy ne álljunk a lövöldöző vadászok elé, amit meg lelőnek - és a kutyák behozzák - azokat fűzzük madzagra és cipeljük. Ment is minden a maga útján. Nagy zajjal riasztottuk a bokrokban, fákon alvó fácánokat (már azokat akik még tudtak aludni, vagy annyira buták voltak, hogy nem szállták már túl heted-hét határon). Puska ropogás, sörétek süvítése, gyorsan szaladt az idő. Bírtam a tempót. Nem volt semmi baj, mindaddig, míg Dimó úr egy nyulat úgy nem talált el, hogy annak csak az egyik hátsó lábát lőtte húscafatokká. Dimó úr fogta és kezembe adta a hátsó lábainál fogva:

- Lógasd fejjel lefelé, ide a nyakára (mutatta hová) a tenyered élével amekkorát csak bírsz rávágsz. A nyakát kell az ütéssel eltörnöd és utána mehet a madzagodra.

Hallott már valaki "sírni" egy sebesült nyulat? Én igen. Akkor. Életemben először és utoljára. Mint egy kisbaba, aki az életéért küzd. Csak álltam - és szégyen nem szégyen - sírtam én is a nyúllal. Folytak a könnyeim. Nem mertem Dimó úrra nézni. Ő is állt egy darabig szótlanul, aztán kivette a kezemből a nyulat és ahogy nekem magyarázta, oly módon "kivégezte". Odadobta elébem:

- Fűzd fel és menj a teherautóhoz. Ott várj meg bennünket. Semmi ember lesz belőled gyerek, szégyent hoztál apádékra. Semmit sem fogsz hazavinni. Nem vagy hasznomra. Takarodj a szemem elől.

Nem érdekelt engem mit mond. Elindultam a Csepel felé - ami már jó két kilométerre volt. Feldobtam a vállamon lévő fácánokat és nyulakat. Aztán leültem egy kőrakásra. A műútról néha egy-egy autó vagy motor zaja szűrődött be. Talán öt-hatszáz méterre volt a szántón keresztül. Fáztam. Enni sem volt kedvem. Még a dél is messze volt. - mit csinálok én itt napnyugtáig. Gondoltam egy merészet és célba vettem a műutat a szántáson keresztül. Nem sokára már az úton ballagtam a tízegynéhány kilométerre lévő város felé.
Egy motor állt meg mellettem. IZS volt, pótkocsis. Az időkben még márkának számított. Vattakabátos, fiatal  férfi kérdezte:

- Hová kölyök így kiöltözve? Ne ijedj meg tőlem ......János vagyok a TSz "úgrómókusa".

Nem hazudtam. Elmondtam a történetem őszintén. Nézett rám és csóválta a fejét:

- Ha a vadászatnak vége lesz keresni fognak. Még nagyobb bajod is lehet. Menj vissza!

- Nem. Soha. Nem megyek.

Nézett és gondolkodott. Aztán beindította a motort ismét. Intett, hogy üljek be a pótkocsiba. Rám igazította a vastag viaszos vászon láb takarót:

- A TSz majornál láttam a teherautótokat. Odamegyünk.

Nem tudtam mit akar, de izgalmas volt motorozni és bizalmam ébredt felé. Rábíztam magam. Odaérve a Csepelhez egy noteszt és egy tintaceruzát vett elő és pár sort írt egy lapra, amit az esőtörlő lapát alá tett. Utána visszakanyarodott a város felé. Megkérdezte hol lakunk és a ház előtt tett le. Apámmal beszélt aki igen "sötét" szemekkel méregetett. Amikor elbúcsúztak és bementünk a házba, tudtam nincs menekvés. Nem is apámtól. Ő hallgatott. Anyám faggatott. Elmondtam mindent. Az jött amire számítottam. Anyám kinyitotta a pofonládát és nem volt zsugori, osztott belőle rendesen. De fél óra múlva már asztalhoz ültetett és a finom tyúkhúslevest tette elém, aztán meg a tyúkpörköltet nokedlivel. Valamiért még azt is megbocsájtotta, hogy a húsokhoz nem nyúltam. Pedig máskor lett volna érte kapsz.
                                       *
Jó pár év múlva, mint a megyei sporthivatal revizora jártam újra abban a faluban a helyi sportegyesület pénzügyi gazdálkodását ellenőrizni. Hamar végeztem az "alig-filléres" tételekkel és semmi szabálytalanságot nem találtam. Még a 10/1963. Korm.rend. leltározásra vonatkozó előírásait is betartották (hogy a fenébe tud megragadni az ember fejében ilyen szám?). Elköszöntem az SE gazdasági felelősétől amikor a csinos titkárnő bejött a poros kis irodába:

- Az elnök elvtárs szeretne az elvtárssal beszélni.  Várja az elvtársat. Bekísérem az elnok elvtárshoz (Isten bizony ennyiszer mondta ki az elvtárs szót).

Az "elnök elvtárs" egy böhömót íróasztal mögött ült. Kicsit már őszülő, de még fiatalos ember nézett rám a fekete keretes szemüvege mögül:

- Meghívom az elvtársat a TSz konyhájára egy ebédre. Ma nagyon finom a nyúlpörköltünk.

Ekkor esett le a "tantusz", az "ugrómókus" volt aki úgy látszik már elnökké lépett előre. Meg sem várta, hogy tiltakozzak (valóban - én azóta nyúl húst soha nem ettem), rám nevetett:

- Nem nyúl lesz az, valami gulyásleves meg krumplistészta, de nagyon jól főznek itt - meg ingyen van "hajtó úr"! Na, milyen az arcmemóriám? Felismertelek annyi év után. Tegezz nyugodtan - én már akkor is tegeztelek. Legalább nem csendőrpertu volt.

Elnevettem magam én is:

- Megvan még a motorod? Mert ha soká tart az ebéd akkor bizony elmegy az utolsó buszom.

próza-3

Anylla - Egy téli emlék
 

Toncsi megvásárolta az ajándékot lányának, Dominikának. Születésnapjára síléceket kért. Tegnap járta végig a boltokat és tájékozódott a sílécek méretéről, minőségéről és tartósságáról. A gondosan becsomagolt ajándék most ott díszelgett a sarokban.
   Toncsi eltűnődött azon, hogy mikor is húzott fel utoljára síoverált. Volt, hogy családdal mentek sítúrázni és volt, hogy  az iskolával.
   - „A Főiskolán, az volt az igazi!” – jutott eszébe hirtelen.

   Már az első napon izgalmas dolgok történtek. A vonaton gubbasztva fázott a társaság, mert a fűtés elromlott.
   - Mi lesz veletek a hófödte dombokon? - kérdezte nevetne a tanáruk, Lilla néni.
   - De Tanárnő, ott nem lehet fázni! – szólalt meg a csoport izompacsirtája.
Fekke, aki valójában a Ferenc névre hallgatott, szerette hallatni a saját hangját. Amolyan „mindenlében-kétkanál”  típus volt. Most az egyszer azonban igazat szólt.
   - Ha mozgunk, lehet akármilyen hideg, legfeljebb az orrunk fázhat, mert az áll ki legjobban az arcunkból – folytatta a tudományos értekezést.
Ezt már azonban nem lehetett nevetés nélkül kibírni. Mindenki kacagott, még a kocsi végében ülők is.  Lilla néni csak egy fintort vágott, mert sejtette a folytatást. De a csoport üdvöskéje, Karolina ekkor nyafogva közbevágott:
   - Lilla  néni! Mikor érünk már oda?
Pedig pontosan tudta, hogy még majdnem  öt órányi út vár rájuk. Ez a tény azonban láthatólag Karolinán kívül senkit sem zavart. A jókedvű társaság elfoglalta magát, Lilla néni olvasta kedvenc folyóiratát, a fiatalok beszélgettek és volt, aki szundikált.

   A harmadik nap reggelén a szokásos reggeli torna után elindultak a „piros” pályához. Oda dupla felvonóval lehetett eljutni. Ez a sípálya már hosszabb, és meredekebb volt.   Az izomlázzal küszködő lányok örültek, hogy a felvonón ülni tudtak. Az edzettebbek még bírták, és szisszenés nélkül tűrték a bokasérüléseket, térdre-eséseket, és hason-csúszásokat. Toncsi is elhasalt párszor még az első napokban, azonban hamar rájött a síelés fortélyaira. Ő már haladónak számított. Karesz, a síoktató külön foglalkozott a kezdőkkel és utána a haladóknak magyarázott. Minden kérdésre készségesen válaszolt, például arra is, amikor a kicsi Rozál megkérdezte:
   - Karesz, és ha hátrafelé kezdek el csúszni, akkor mit tegyek?
Halvány mosoly bújt meg a férfi szája szegletében, miközben válaszolt:
   - Ék-alakba forgatod a léceidet. - S máris bemutatta, miről beszélt az imént.
   - Ha, azonban nagyon begyorsulnál, legegyszerűbb és legcélszerűbb, ha lekapcsolod a léceket a lábadról – hangzott a szakszerű magyarázat.
Többen ujjongtak és tapsoltak, de Toncsi csak mosolygott Karesz „balett-mutatványán”.  
   Az est fénypontja  Karolina volt, akinek leégett az arca a vakító napsütésben.  Rajta  kacagott az egész csoport, ugyanis lepirult  arcán szeme körül látszott a síszemüveg formája, mintha még most is hordaná. Lilla néni rákacsintott:

   -Most vagy csak csinos igazán!- rikkantotta,  és szeretettel nyújtott át egy tubus arckrémet a lánynak.
   A táj is csodaszép volt, szinte mesébe illő. A hóval borított fák ágai leereszkedtek a pompás súly alatt és hajladoztak a lágy szellőtől.  A csillogó hótakaró az alacsonyabb bokrokat is befedte. A távolban a magas hegyek ormai fehéres-szürkén virítottak a napsütésben.  A  dombtetőről lenézve kis fekete, piros, zöldeskék pöttyöknek látszottak a sportoló emberek. Ide-oda kanyarogtak,  ahogy a „piros” sípálya útja engedte őket…

    Ekkor megcsörrent a telefon. Toncsi rápillantott a kijelzőre, s  füléhez emelte a mobilt.  Dominika hívta, a lánya:
   - Anya! Elindultál már?  Egyre sűrűbben esik a hó!
   - Ott leszek hamarosan! – válaszolta mosolyogva  Antónia, miközben  a nagy születésnapi partira gondolt.

vers-18

dreaming58 - Ünnepváró

Sarkokban bujkál múlt nyarak álma,
ébredezik a tél fehér szelleme,
fagysóhajú vihar paroláz vele
- dombokon túl már köd kúszik a tájra.

Jégcsipkét érintett ablakon a hajnal,
fázik a reggeli álmos gondolat
éji melegségből semmi sem maradt:
körbefon a való deres ujjakkal.

Távolban csillan az ünnep reménye,
lépkedek felé vastag tollkabátban,
lelkem felvidítja - képzelem hogy nyár van,
- örömmel, s jobb kedvvel érek a télbe.