Furcsa. - Hallgasd !

            a hangokat elfeledtem,

            és nem találok harmóniát.

Disszonáns, borzas hangok feszítik,

hangszálaim rekedt húrját.

 

Fülem nem fogad be,

    szárnyaló Verdit.

     Izomborzoló Paul Mc Cartney-t.

      Szobámban 100 decibel dönög,

       Saint Saéns haláltáncát járja,

            benne ezer csont csörög,

s mind köszöntésem várja !

 

Kezemben a Dán királyfi gondja morog :

„ Mert mily álmok jőnek a halálba,

ha leráztuk mind e földi bajt ?”

 

És tényleg !?- álmodunk-e majd ?!-

és szobámon átrobog a vonat,

és förtelmes kattogás morzsolja szét,

               József Atilla szép fejét.

 

A fotelban Ady  csipkefínoman lebeg:

            „ Őrizem a szemed „

            S kérdem Tőle : Én kinek ?

 

Hallgasd!

            A hangokat eltévesztem,

            csak verem a zongorát !

Tanultam énekelni ,

hosszú éveken át,

meleg fényű dalt dalolni,

és ADNI !-   

   HARMÓNIÁT !-

mindenkinek !- és kéretlenül is.

Most elhangolódott minden,

nem hallom a melódiát.

 

Kérlek ! taníts meg,

újra énekelni, ha tudsz !

Hiszen Te tudod engem, mi hajt.

Mond meg hát:

Akkor, - álmodunk-e majd ?!

Vagy mutass új verseket,

            és mutass új dallamot,

mert az összes régi,

      csúnyán megkopott!

 

A vidámból  -- kesergő lett.

A forte   -- pianóvá alkudott.

És NÉZD! -- a szobám halott !

a hamutartóban – Tömegsír –

            halom csikk hever,

                  mind égett ! remegett !

 

Jut eszembe szegény Radnóti szava :

„ Félig szítt cigarettát érzek

   a számban a csókod íze helyett.”

 

De voltak-e csókok ?

            Voltak-e ölelések ?

            Vagy mind, az én ostoba

            hazudozásom lopott

            fényében égett ?!

 

S ha voltak is,

               lesznek-e még,

s ha lesznek elhihetem-e,

            hogy őszinték.

 

Vagy azt mondd meg nekem :

Vajon – akkor –

 álmodunk-e még kedvesem ?

Vagy mondd el, ha tudod:

Tőlem, - Így !- miért szökik a fény ?

Az egyedüllét , miért enyém ?

Mi hibám miatt ? – van, hogy

Szerettem,

és mindent meg is tettem,

és most itt állok szárnyszegetten,

                        és egyedül !

 

S ha most a lelkiismeret,

            vagy az emberség,

            vagy szánalom,

tollat, papírt tesz eléd,

vagy megformálódik agyadban,

valamilyen példabeszéd,

Hát.... meg-ne erőltesd magad.

Sokat ne írj, ne is mondj nekem.

Tanácsid mind-mind ismerem !

( elmondtam magamnak én is !)

És ismerem kifogásaidat is,

mellyel megmagyarázod ,

            MIÉRT NEM !

Nos ezt ne tedd velem.

Csak arra kérlek,

ha számítok valamit még,

csak azt tudasd velem:

            „ha majd befagy a jég,”

Utána. --- álmodunk-e még ??!

 

Ajánlás

 

Ó ne hidd! -- versem olvasva—,

    hogy miattad,

      hogy sajnálatodért,

        kivált azt ne, hogy

           kegyelem szerelmedért !

                szólt e vers - ó nem !

Hiszen csak úgy elmélkedem,

s ha gondot okozna,

Hát ne törődj velem !