A bűn a sajtos pultnál ólálkodik

Donna Ihunte Mária képe

 

 A bűn a sajtos pultnál ólálkodik

 

A kis Bendegúz alig múlt 3 éves, de roppant büszke rá, hogy egyedül mehet vásárolni a házuk melletti boltba. Törékeny kis legényke volt, akiből, első látásra nem nézné ki egy idegen, hogy milyen ügyesen tud fára mászni! Ez volt az egyik kedvenc játéka. A környék összes fáját megostromolta már, és néhány mecseki fán is kipróbálhatta az ügyességét. Még csak tanulgatott járni, amikor először kimászott a rácsos kiságyból. Akkor tanulta meg, hogyan kell kapaszkodni, és hogy a kapaszkodót soha ne engedje el, mert segít, ha úgy érzi bajban van. Ennek a tudásának többször is hasznát vette, amikor lecsúszott a lába a faágról, vagy a mászókáról, és mégsem huppant le a földre. Mivel konok is volt, csak végső esetben engedte, hogy valaki segítsen, egyedül küzdötte vissza magát a biztonságot jelentő támasztékra. Ilyenkor mindketten nagyon büszkék voltak, és együtt örültek. Virgonc volt és gyors észjárású, de anyukája még azt a pici fiúcskát látta benne, aki nemrég csak térden kúszott- mászott, és szótár kellett, hogy valaki megértse a szavait, mert halandzsázni azt nagyon tudott. 

Most is, mint mindig, indulás előtt többször elismételték, mit kell vásárolni, és merre találja meg a boltban. A biztonság kedvéért a kezébe nyomott egy kis cédulát, amire  fel voltak írva a vásárolnivalók.

- Tudod, kisfiam, ha bármi gond van, elfelejtenéd mit kell venni, nem találod, vagy csak nem éred el, mutasd meg valamelyik néninek a céduládat, és kérd meg, hogy segítsen!

- Jaj, Anyu, én már nagyfiú vagyok, ősszel ovis leszek! – de közben már nyargalt is lefelé a lépcsőn.

Az eladók és pénztárosok jól ismerték a talpraesett kisfiút, naponta jött vásárolni, mindig kedvesen köszönt , és nagyszerűen eligazodott a sokféle áru között. A sajtos pultnál majdnem mindig megállt nézelődni. Míg más gyerekek a csokiknál időztek, ő a sajtot szereti. Csak állt ott sóvárgó szemekkel, nagyokat nyelt, aztán továbblépdelt…  A trappista sajt volt a kedvence. Azokon a ritka napokon, amikor vettek belőle, anyukája mindig kért neki is külön egy szeletet, amit aztán a pénztárig jóízűen meg is evett.

(Hamar meg kellett tanulnia, hogy sajtra csak ritkán futja kevéske pénzükből, pedig anyukája két helyen is dolgozott, hogy előteremtsen minden fontosat. Ő akarta ezt a gyereket, mindenáron, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, az apuka nem vállalja. Ezt a döntését soha nem bánta, egyetlen pillanatra sem, csak elszomorodott, amikor nem tudott neki megadni valamit… Valamit, ami nem igazán fontos, nem létkérdés, éppen „csak” a kisfia nagyon örült volna neki.)

Ma csak 3 kiflit és tejfölt vásárolt. A pénztárnál fizetés után megtorpant, mintha nagyon gondolkodna valamin.

- Elfelejtettél valamit, Benike? – kérdezte a pénztárosnő mosolyogva.

- Neeem… - válaszolta bizonytalanul, és a szokásosnál halkabban köszönt el. – Csókolom.

Az ajtónál ismét megállt egy pillanatra, tanácstalanul visszanézett, mintha azt várná, hogy valaki visszahívja, aztán futott hazáig. Gyorsan lepakolt a konyhaasztalra, letette a visszajáró pénzt is, és szó nélkül eltűnt a szobájában. Mi lelte ezt a gyereket, tűnődött el az anyukája, nem szokott ő ilyen lenni?! Abbahagyta a főzést, és besietett a szobába megnézni, mi történt. A gyerek az ágy szélén üldögélt, előtte egy Mackó sajt, és potyogtak a könnyei. Rekedtes, elcsukló hangon, összeszorult torokkal kérdezte:

- Kitől kaptál sajtot, Benikém?

- Én nem akartam… - kezdte most már hangosan zokogva – Vissza akartam tenni, de annyira szerettem volna… és valahogy egyszer csak benne volt a zsebemben.

- Nézz rám, Benike! Most nagyon komolyan el kell beszélgetnünk…

Alig telt el negyed óra, amikor ismét megjelent a boltban de most már anyukájával kézen fogva, aki egész idő alatt bíztatóan, bátorítóan nézett rá, és viszonozta az aprócska kéz szorítását . A pénztárosnő elé letette a sajtot, erősebben szorította anyukája kezét, lehorgasztott fejjel, kipirult  arccal vett egy mély lélegzetet, és egyszuszra hadarta:

-Ne tessék haragudni, én zsebre tettem ezt a sajtot, de nagyon megbántam, és anyukámmal visszahoztuk. –  egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal zárta a mondandóját, de közben lázas izgalommal taposta egyik kis lábával a másikat. A szeme is tele volt félelemmel vegyes várakozó izgalommal. Még szőke, göndör hajtincsei is önálló életre keltek, de most sokkal izgatottabb volt, mint hogy a szemét félig takaró rakoncátlan hajtincseket próbálja megzabolázni.

A pénztárosnő arcán őszinte meglepetés tükröződött. Naponta találkozott olyan apróságokkal, akik a pénztárnál a kezükben szorongattak valamit, amit aztán a szüleik pironkodva tettek a pultra, Nagyon jól tudta, mekkora  kísértés egy kisgyerek számára a sok elérhető magasságban elhelyezett finomság, hiszen ők csak most ismerkednek az élet szabályaival. Ami meglepte, és egyúttal meg is hatotta, hogy Benike ez a karakán kisfiú oda mert állni elé,  és bevallotta, hogy rossz fát tett a tűzre. Maga adta vissza, az elcsent sajtot, és bocsánatot kért …. Kiszaladt a kisfiúhoz felemelte, és megpuszilta.

-Derék ember lesz belőled Benikém! – és valami furcsa csillogás látszott a szemében.

 

Kisunokám tágra nyílt szemekkel csodálkozva nézett rám:

- Mama, köszönöm, hogy elmesélted nekem ezt a történetet! Most már értem, miért nem haragudott Apu, amikor…

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Marika kedves!

Szeretettel gratulálok a prózádhoz, itt is szívesen olvastam, mint a prózaversenyben.

Ölellek: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Köszönöm kedves hozzászólásodat Évi! Én is élvezettel olvastam írásodat a fórumon.

Gyere máskor is!

Puszi Marika

Barátsággal Marika

 

Csillagvirág képe
Csillagvirág
Offline
Csatlakozott: 2012/09/13

Kedves Mária!

Gratulálok prózádhoz, nem tudtam szavazni, csak később olvastam a műveket is.

Igazi Nagyika vagy!!

szeretettel ölellek

 

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Drága Margit!

Ha van egy ember, akiben ilyen gondolatokat ébreszt az írásom, akkor érdemes volt leírnom ezt a történetet. Számomra többet jelent, mint ha megnyertem volna a versenyt.

Puszillak, és maradok hűséges olvasód.

Barátsággal Marika

 

mickey48 képe
mickey48
Offline
Csatlakozott: 2009/01/30

Nagyon szép - Gratulálok.

 

Üdvözlettel - Miki

Szívemben a nyár sosem ér véget.

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Kedves Miki!

Örülök, hogy meglátogattál, és nem találtál komoly hibát az irományomban.

Szívesen fogadok minden tanácsot és jószándékú kritikát, mert van mit tanulnom. Mosoly

Barátsággal Marika

 

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Marika -most én nem vagyok formában.

Se pro-se kontra...

Tetszett írásod, no persze ez persze a nesze semmi fogd meg jól !

Még csak 'kóstolgatlak' mennyi a határ nem tudom, hátbacsapás? Bokánrúgás ?
Évikét majdnem sárbatapostam...de kiegyeztünk, hol a határ !

Pusszantalak

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Jánosom, tudni fogsz róla, ha átléped a határt!!! ... (ami gyakran változik, pillanatnyi szeszélyem, és úri kedvem szerint... ) Talán ne vesd be azonnal a nehéztűzérséget :) 

Köszönöm, hogy olvastál! Puszi

 

Barátsággal Marika

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Újra olvastalak! Mosoly

 

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Juhász Gyula: A nyári Tiszánál / Der Sommer Theiss toni 2023/08/02 - 08:57 2023/08/02 - 08:57
Irodalom Mucsi Antal: Egy késő nyári estén / Ein Spätsommer Abend toni 2023/08/01 - 08:03 2023/08/01 - 08:03
Irodalom Juhász Gyula: Tájkép / Landschaftsbild toni 2023/07/31 - 07:39 2023/07/31 - 07:39
Irodalom Szuhanics Albert Tiszavirág / Eintagsfliege toni 2023/07/30 - 07:25 2023/07/30 - 07:25
Irodalom Kisfaludy Károly: A Tiszának kies partján / An den einsamen Theiss Ufer toni 2023/07/29 - 09:03 2023/07/29 - 09:03
Irodalom Tibor Rigo: Nem is gondolnád / Das würdest du gar nicht glauben toni 2023/07/28 - 08:20 2023/07/28 - 08:20
Irodalom Juhász Gyula: Ember, állat / Mensch, Tier toni 2023/07/27 - 07:15 2023/07/27 - 07:15
Irodalom Radnóti Miklós: Októberi vázlat / Oktoberskizze toni 2023/07/26 - 07:26 2023/07/26 - 07:26
Irodalom Juhász Gyula: Tiszai csönd / Theiss-Stille toni 2023/07/25 - 06:49 2023/07/25 - 06:49
Irodalom Bányai Kornél: A Tisza / Die Theiss toni 2023/07/24 - 08:40 2023/07/24 - 08:40
Irodalom Juhász Gyula: A nagy víz emlékére / Erinnerung an das große Wasser toni 2023/07/23 - 07:44 2023/07/23 - 07:44
Irodalom Juhász Gyula: A régi víz felett / Über dem alten Wasser toni 2023/07/22 - 08:17 2023/07/22 - 08:17
Irodalom Szuhanics Albert: Tisza-parti menyecske / Braut von Theiß-Ufern toni 2023/07/21 - 06:49 2023/07/21 - 06:49
Irodalom Juhász Gyula: Olvadáskor / Beim Auftauen toni 2023/07/20 - 07:20 2023/07/20 - 07:20
Irodalom Szuhanics Albert: Szőke Tisza / Blondes Theiss toni 2023/07/19 - 06:42 2023/07/19 - 06:42

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tiszai P. Imre: Lassan fogok elégni Judit 2 2014/11/12 - 22:46 2014/11/12 - 23:23
Audió Katona Béla György: Találd meg a madarat Judit 6 2014/10/26 - 17:31 2014/11/11 - 21:59
Audió Fuchs Izabella: Méltósággal Judit 2014/11/03 - 23:03 2014/11/03 - 23:03
Audió Tóth Árpád Lélektől lélekig Judit 2014/10/26 - 17:35 2014/10/26 - 17:35
Audió Gyertyaszentelő éjszakája ambrusa 1 2014/10/22 - 15:15 2014/10/22 - 17:52

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Taygeta - videóim prayer 14 2009/12/17 - 09:14 2010/06/15 - 15:13
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2009. rendelés prayer 42 2009/11/10 - 08:35 2010/06/03 - 22:17
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma Nem mindennapi mesék prayer 20 2010/03/03 - 19:50 2010/05/17 - 11:07
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma Kalandozás a gasztronómiában blue 7 2009/03/25 - 12:48 2010/03/01 - 08:25
Fórumtéma Legjobb prózák prayer 2010/02/27 - 21:17 2010/02/27 - 21:17
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Dancs Rózsa Pokoljárás című könyvének bemutatója capek 2014/11/26 - 20:37 2014/11/26 - 20:37
Rendezvény Papp Judit fotókiállítása Kínáról capek 2014/11/26 - 11:55 2014/11/26 - 11:55
Rendezvény Vincze Mihály kiállítás megnyitója capek 2014/11/17 - 16:24 2014/11/17 - 16:24
Rendezvény Falusi Csaba kiállítása prayer 2014/11/10 - 09:11 2014/11/10 - 09:11
Rendezvény Varga Tibor előadása: "József Attila verseinek természetrajza" capek 2014/10/09 - 16:12 2014/10/09 - 16:12