Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
A bűn a sajtos pultnál ólálkodik

- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A bűn a sajtos pultnál ólálkodik
A kis Bendegúz alig múlt 3 éves, de roppant büszke rá, hogy egyedül mehet vásárolni a házuk melletti boltba. Törékeny kis legényke volt, akiből, első látásra nem nézné ki egy idegen, hogy milyen ügyesen tud fára mászni! Ez volt az egyik kedvenc játéka. A környék összes fáját megostromolta már, és néhány mecseki fán is kipróbálhatta az ügyességét. Még csak tanulgatott járni, amikor először kimászott a rácsos kiságyból. Akkor tanulta meg, hogyan kell kapaszkodni, és hogy a kapaszkodót soha ne engedje el, mert segít, ha úgy érzi bajban van. Ennek a tudásának többször is hasznát vette, amikor lecsúszott a lába a faágról, vagy a mászókáról, és mégsem huppant le a földre. Mivel konok is volt, csak végső esetben engedte, hogy valaki segítsen, egyedül küzdötte vissza magát a biztonságot jelentő támasztékra. Ilyenkor mindketten nagyon büszkék voltak, és együtt örültek. Virgonc volt és gyors észjárású, de anyukája még azt a pici fiúcskát látta benne, aki nemrég csak térden kúszott- mászott, és szótár kellett, hogy valaki megértse a szavait, mert halandzsázni azt nagyon tudott.
Most is, mint mindig, indulás előtt többször elismételték, mit kell vásárolni, és merre találja meg a boltban. A biztonság kedvéért a kezébe nyomott egy kis cédulát, amire fel voltak írva a vásárolnivalók.
- Tudod, kisfiam, ha bármi gond van, elfelejtenéd mit kell venni, nem találod, vagy csak nem éred el, mutasd meg valamelyik néninek a céduládat, és kérd meg, hogy segítsen!
- Jaj, Anyu, én már nagyfiú vagyok, ősszel ovis leszek! – de közben már nyargalt is lefelé a lépcsőn.
Az eladók és pénztárosok jól ismerték a talpraesett kisfiút, naponta jött vásárolni, mindig kedvesen köszönt , és nagyszerűen eligazodott a sokféle áru között. A sajtos pultnál majdnem mindig megállt nézelődni. Míg más gyerekek a csokiknál időztek, ő a sajtot szereti. Csak állt ott sóvárgó szemekkel, nagyokat nyelt, aztán továbblépdelt… A trappista sajt volt a kedvence. Azokon a ritka napokon, amikor vettek belőle, anyukája mindig kért neki is külön egy szeletet, amit aztán a pénztárig jóízűen meg is evett.
(Hamar meg kellett tanulnia, hogy sajtra csak ritkán futja kevéske pénzükből, pedig anyukája két helyen is dolgozott, hogy előteremtsen minden fontosat. Ő akarta ezt a gyereket, mindenáron, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, az apuka nem vállalja. Ezt a döntését soha nem bánta, egyetlen pillanatra sem, csak elszomorodott, amikor nem tudott neki megadni valamit… Valamit, ami nem igazán fontos, nem létkérdés, éppen „csak” a kisfia nagyon örült volna neki.)
Ma csak 3 kiflit és tejfölt vásárolt. A pénztárnál fizetés után megtorpant, mintha nagyon gondolkodna valamin.
- Elfelejtettél valamit, Benike? – kérdezte a pénztárosnő mosolyogva.
- Neeem… - válaszolta bizonytalanul, és a szokásosnál halkabban köszönt el. – Csókolom.
Az ajtónál ismét megállt egy pillanatra, tanácstalanul visszanézett, mintha azt várná, hogy valaki visszahívja, aztán futott hazáig. Gyorsan lepakolt a konyhaasztalra, letette a visszajáró pénzt is, és szó nélkül eltűnt a szobájában. Mi lelte ezt a gyereket, tűnődött el az anyukája, nem szokott ő ilyen lenni?! Abbahagyta a főzést, és besietett a szobába megnézni, mi történt. A gyerek az ágy szélén üldögélt, előtte egy Mackó sajt, és potyogtak a könnyei. Rekedtes, elcsukló hangon, összeszorult torokkal kérdezte:
- Kitől kaptál sajtot, Benikém?
- Én nem akartam… - kezdte most már hangosan zokogva – Vissza akartam tenni, de annyira szerettem volna… és valahogy egyszer csak benne volt a zsebemben.
- Nézz rám, Benike! Most nagyon komolyan el kell beszélgetnünk…
Alig telt el negyed óra, amikor ismét megjelent a boltban de most már anyukájával kézen fogva, aki egész idő alatt bíztatóan, bátorítóan nézett rá, és viszonozta az aprócska kéz szorítását . A pénztárosnő elé letette a sajtot, erősebben szorította anyukája kezét, lehorgasztott fejjel, kipirult arccal vett egy mély lélegzetet, és egyszuszra hadarta:
-Ne tessék haragudni, én zsebre tettem ezt a sajtot, de nagyon megbántam, és anyukámmal visszahoztuk. – egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal zárta a mondandóját, de közben lázas izgalommal taposta egyik kis lábával a másikat. A szeme is tele volt félelemmel vegyes várakozó izgalommal. Még szőke, göndör hajtincsei is önálló életre keltek, de most sokkal izgatottabb volt, mint hogy a szemét félig takaró rakoncátlan hajtincseket próbálja megzabolázni.
A pénztárosnő arcán őszinte meglepetés tükröződött. Naponta találkozott olyan apróságokkal, akik a pénztárnál a kezükben szorongattak valamit, amit aztán a szüleik pironkodva tettek a pultra, Nagyon jól tudta, mekkora kísértés egy kisgyerek számára a sok elérhető magasságban elhelyezett finomság, hiszen ők csak most ismerkednek az élet szabályaival. Ami meglepte, és egyúttal meg is hatotta, hogy Benike ez a karakán kisfiú oda mert állni elé, és bevallotta, hogy rossz fát tett a tűzre. Maga adta vissza, az elcsent sajtot, és bocsánatot kért …. Kiszaladt a kisfiúhoz felemelte, és megpuszilta.
-Derék ember lesz belőled Benikém! – és valami furcsa csillogás látszott a szemében.
Kisunokám tágra nyílt szemekkel csodálkozva nézett rám:
- Mama, köszönöm, hogy elmesélted nekem ezt a történetet! Most már értem, miért nem haragudott Apu, amikor…
Marika kedves!
Szeretettel gratulálok a prózádhoz, itt is szívesen olvastam, mint a prózaversenyben.
Ölellek: Évi
Köszönöm kedves hozzászólásodat Évi! Én is élvezettel olvastam írásodat a fórumon.
Gyere máskor is!
Marika
Kedves Mária!
Gratulálok prózádhoz, nem tudtam szavazni, csak később olvastam a műveket is.
Igazi Nagyika vagy!!
szeretettel ölellek
Drága Margit!
Ha van egy ember, akiben ilyen gondolatokat ébreszt az írásom, akkor érdemes volt leírnom ezt a történetet. Számomra többet jelent, mint ha megnyertem volna a versenyt.
Puszillak, és maradok hűséges olvasód.
Nagyon szép - Gratulálok.
Üdvözlettel - Miki
Kedves Miki!
Örülök, hogy meglátogattál, és nem találtál komoly hibát az irományomban.
Szívesen fogadok minden tanácsot és jószándékú kritikát, mert van mit tanulnom.
Marika -most én nem vagyok formában.
Se pro-se kontra...
Tetszett írásod, no persze ez persze a nesze semmi fogd meg jól !
Még csak 'kóstolgatlak' mennyi a határ nem tudom, hátbacsapás? Bokánrúgás ?
Évikét majdnem sárbatapostam...de kiegyeztünk, hol a határ !
Pusszantalak
Jánosom, tudni fogsz róla, ha átléped a határt!!! ... (ami gyakran változik, pillanatnyi szeszélyem, és úri kedvem szerint... ) Talán ne vesd be azonnal a nehéztűzérséget :)
Köszönöm, hogy olvastál!
Újra olvastalak!
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Fényzuhogás | Könyves Tóth Enikő | 5 | 2008/07/30 - 09:17 | 2008/08/09 - 09:30 |
Irodalom | Teázol, én ázom | Kerekesné Varga... | 7 | 2008/08/07 - 17:04 | 2008/08/09 - 12:35 |
Irodalom | Az utolsó perc | András | 8 | 2008/08/08 - 10:19 | 2008/08/09 - 13:55 |
Irodalom | Péter | erda | 8 | 2008/08/07 - 14:53 | 2008/08/09 - 22:31 |
Irodalom | Csilla és Péter története | erda | 9 | 2008/08/07 - 13:44 | 2008/08/09 - 22:33 |
Irodalom | Darabjaim | erda | 10 | 2008/08/04 - 18:44 | 2008/08/09 - 22:38 |
Irodalom | Igy élünk mi..... | skorpio | 5 | 2008/08/09 - 14:47 | 2008/08/10 - 08:06 |
Irodalom | A tündér | András | 19 | 2008/08/07 - 13:13 | 2008/08/10 - 13:20 |
Irodalom | Profán fohász | skorpio | 4 | 2008/08/10 - 17:20 | 2008/08/11 - 08:51 |
Irodalom | egymás tükrében | gabiga | 10 | 2008/08/10 - 17:08 | 2008/08/11 - 10:26 |
Irodalom | Enikőnek 18. születésnapjára | skorpio | 6 | 2008/08/14 - 19:37 | 2008/08/15 - 13:31 |
Irodalom | Meditácio >7< | skorpio | 3 | 2008/08/11 - 11:55 | 2008/08/15 - 14:43 |
Irodalom | Nyugodj békében Kolonics! | erda | 5 | 2008/07/19 - 22:52 | 2008/08/15 - 15:11 |
Irodalom | Szaggatott szívverés | erda | 11 | 2008/07/20 - 23:58 | 2008/08/15 - 15:22 |
Irodalom | A világ művészeinek | Petz Teri | 4 | 2008/07/20 - 08:49 | 2008/08/15 - 15:33 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Boldizsár Tünde színművész - Könyves Tóth Enikő Mindig | Könyves Tóth Enikő | 4 | 2008/10/18 - 19:36 | 2008/10/21 - 00:24 |
Audió | Lénárd József - A kezek hatalma | prayer | 2008/10/21 - 07:52 | 2008/10/21 - 07:52 | |
Audió | Mezei Katalin - Cserepek a múltból és a jelenből | prayer | 2008/10/21 - 09:48 | 2008/10/21 - 09:48 | |
Audió | skorpio - Petõfi Sándor Szeptember végén | skorpio | 5 | 2008/10/20 - 19:08 | 2008/10/21 - 10:54 |
Audió | Standovár Ágota - Nő, a lámpák mögül | prayer | 2008/10/21 - 17:04 | 2008/10/21 - 17:04 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Gondolsz-e rám? - versem | Taygeta | 16 | 2010/09/26 - 22:29 | 2010/11/08 - 12:10 |
Fórumtéma | Nézz le rám Istenem! | Taygeta | 7 | 2010/11/08 - 12:38 | 2010/11/15 - 00:18 |
Fórumtéma | Tárnok Mihály - Magamnak meséllek | Taygeta | 10 | 2010/11/15 - 00:21 | 2010/11/20 - 12:26 |
Fórumtéma | Édes emlék | Taygeta | 15 | 2010/11/22 - 14:54 | 2010/12/14 - 00:52 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 3. | prayer | 95 | 2010/05/29 - 21:04 | 2010/12/20 - 08:34 |
Fórumtéma | Szeretet.... | Taygeta | 6 | 2010/12/19 - 13:48 | 2010/12/22 - 01:51 |
Fórumtéma | ...ahogy nem szabad... | Taygeta | 8 | 2010/12/09 - 23:32 | 2011/01/08 - 17:34 |
Fórumtéma | Remény... | Taygeta | 4 | 2011/01/08 - 17:38 | 2011/01/21 - 20:15 |
Fórumtéma | Pannon Filharmonikusok 2011. évad Pécs | Lénárd József | 1 | 2011/01/22 - 15:53 | 2011/01/23 - 15:06 |
Fórumtéma | Hallgass a szívedre | Taygeta | 10 | 2011/01/24 - 17:38 | 2011/02/04 - 15:06 |
Friss blogbejegyzések
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
- Irodalmi pályázat: Horror-novella (Határidő: 2018. szeptember 30.)
- Irodalmi pályázat: Jókai-díj 2019. (Határidő: 2018. október 31.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Papp Judit kiállításának megnyitója | prayer | 2009/01/02 - 10:12 | 2009/01/02 - 10:12 | |
Rendezvény | Figyelem, változás! | prayer | 2009/01/19 - 10:08 | 2009/01/19 - 10:08 | |
Rendezvény | Meghívó | prayer | 2009/01/20 - 20:55 | 2009/01/20 - 20:55 | |
Rendezvény | Kiállítás megnyitó | prayer | 2009/01/28 - 19:16 | 2009/01/28 - 19:16 | |
Rendezvény | Április 24.-25. | prayer | 2009/02/04 - 21:20 | 2009/02/04 - 21:20 |
Friss hozzászólások
35 hét 3 nap
1 év 10 hét
1 év 19 hét
1 év 31 hét
1 év 45 hét
1 év 45 hét
1 év 47 hét
2 év 33 hét
2 év 37 hét
3 év 6 hét