A bűn a sajtos pultnál ólálkodik

A kis Bendegúz alig múlt 3 éves, de roppant büszke rá, hogy egyedül mehet vásárolni a házuk melletti boltba. Törékeny kis legényke volt, akiből, első látásra nem nézné ki egy idegen, hogy milyen ügyesen tud fára mászni! Ez volt az egyik kedvenc játéka. A környék összes fáját megostromolta már, és néhány mecseki fán is kipróbálhatta az ügyességét. Még csak tanulgatott járni, amikor először kimászott a rácsos kiságyból. Akkor tanulta meg, hogyan kell kapaszkodni, és hogy a kapaszkodót soha ne engedje el, mert segít, ha úgy érzi bajban van. Ennek a tudásának többször is hasznát vette, amikor lecsúszott a lába a faágról, vagy a mászókáról, és mégsem huppant le a földre. Mivel konok is volt, csak végső esetben engedte, hogy valaki segítsen, egyedül küzdötte vissza magát a biztonságot jelentő támasztékra. Ilyenkor mindketten nagyon büszkék voltak, és együtt örültek. Virgonc volt és gyors észjárású, de anyukája még azt a pici fiúcskát látta benne, aki nemrég csak térden kúszott- mászott, és szótár kellett, hogy valaki megértse a szavait, mert halandzsázni azt nagyon tudott. 

Most is, mint mindig, indulás előtt többször elismételték, mit kell vásárolni, és merre találja meg a boltban. A biztonság kedvéért a kezébe nyomott egy kis cédulát, amire  fel voltak írva a vásárolnivalók.

- Tudod, kisfiam, ha bármi gond van, elfelejtenéd mit kell venni, nem találod, vagy csak nem éred el, mutasd meg valamelyik néninek a céduládat, és kérd meg, hogy segítsen!

- Jaj, Anyu, én már nagyfiú vagyok, ősszel ovis leszek! – de közben már nyargalt is lefelé a lépcsőn.

Az eladók és pénztárosok jól ismerték a talpraesett kisfiút, naponta jött vásárolni, mindig kedvesen köszönt , és nagyszerűen eligazodott a sokféle áru között. A sajtos pultnál majdnem mindig megállt nézelődni. Míg más gyerekek a csokiknál időztek, ő a sajtot szereti. Csak állt ott sóvárgó szemekkel, nagyokat nyelt, aztán továbblépdelt…  A trappista sajt volt a kedvence. Azokon a ritka napokon, amikor vettek belőle, anyukája mindig kért neki is külön egy szeletet, amit aztán a pénztárig jóízűen meg is evett.

(Hamar meg kellett tanulnia, hogy sajtra csak ritkán futja kevéske pénzükből, pedig anyukája két helyen is dolgozott, hogy előteremtsen minden fontosat. Ő akarta ezt a gyereket, mindenáron, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, az apuka nem vállalja. Ezt a döntését soha nem bánta, egyetlen pillanatra sem, csak elszomorodott, amikor nem tudott neki megadni valamit… Valamit, ami nem igazán fontos, nem létkérdés, éppen „csak” a kisfia nagyon örült volna neki.)

Ma csak 3 kiflit és tejfölt vásárolt. A pénztárnál fizetés után megtorpant, mintha nagyon gondolkodna valamin.

- Elfelejtettél valamit, Benike? – kérdezte a pénztárosnő mosolyogva.

- Neeem… - válaszolta bizonytalanul, és a szokásosnál halkabban köszönt el. – Csókolom.

Az ajtónál ismét megállt egy pillanatra, tanácstalanul visszanézett, mintha azt várná, hogy valaki visszahívja, aztán futott hazáig. Gyorsan lepakolt a konyhaasztalra, letette a visszajáró pénzt is, és szó nélkül eltűnt a szobájában. Mi lelte ezt a gyereket, tűnődött el az anyukája, nem szokott ő ilyen lenni?! Abbahagyta a főzést, és besietett a szobába megnézni, mi történt. A gyerek az ágy szélén üldögélt, előtte egy Mackó sajt, és potyogtak a könnyei. Rekedtes, elcsukló hangon, összeszorult torokkal kérdezte:

- Kitől kaptál sajtot, Benikém?

- Én nem akartam… - kezdte most már hangosan zokogva – Vissza akartam tenni, de annyira szerettem volna… és valahogy egyszer csak benne volt a zsebemben.

- Nézz rám, Benike! Most nagyon komolyan el kell beszélgetnünk…

Alig telt el negyed óra, amikor ismét megjelent a boltban de most már anyukájával kézen fogva, aki egész idő alatt bíztatóan, bátorítóan nézett rá, és viszonozta az aprócska kéz szorítását . A pénztárosnő elé letette a sajtot, erősebben szorította anyukája kezét, lehorgasztott fejjel, kipirult  arccal vett egy mély lélegzetet, és egyszuszra hadarta:

-Ne tessék haragudni, én zsebre tettem ezt a sajtot, de nagyon megbántam, és anyukámmal visszahoztuk. –  egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal zárta a mondandóját, de közben lázas izgalommal taposta egyik kis lábával a másikat. A szeme is tele volt félelemmel vegyes várakozó izgalommal. Még szőke, göndör hajtincsei is önálló életre keltek, de most sokkal izgatottabb volt, mint hogy a szemét félig takaró rakoncátlan hajtincseket próbálja megzabolázni.

A pénztárosnő arcán őszinte meglepetés tükröződött. Naponta találkozott olyan apróságokkal, akik a pénztárnál a kezükben szorongattak valamit, amit aztán a szüleik pironkodva tettek a pultra, Nagyon jól tudta, mekkora  kísértés egy kisgyerek számára a sok elérhető magasságban elhelyezett finomság, hiszen ők csak most ismerkednek az élet szabályaival. Ami meglepte, és egyúttal meg is hatotta, hogy Benike ez a karakán kisfiú oda mert állni elé,  és bevallotta, hogy rossz fát tett a tűzre. Maga adta vissza, az elcsent sajtot, és bocsánatot kért …. Kiszaladt a kisfiúhoz felemelte, és megpuszilta.

-Derék ember lesz belőled Benikém! – és valami furcsa csillogás látszott a szemében.

Kisunokám tágra nyílt szemekkel csodálkozva nézett rám:

- Mama, köszönöm, hogy elmesélted nekem ezt a történetet! Most már értem, miért nem haragudott Apu, amikor…