Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
A bűn a sajtos pultnál ólálkodik

- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A bűn a sajtos pultnál ólálkodik
A kis Bendegúz alig múlt 3 éves, de roppant büszke rá, hogy egyedül mehet vásárolni a házuk melletti boltba. Törékeny kis legényke volt, akiből, első látásra nem nézné ki egy idegen, hogy milyen ügyesen tud fára mászni! Ez volt az egyik kedvenc játéka. A környék összes fáját megostromolta már, és néhány mecseki fán is kipróbálhatta az ügyességét. Még csak tanulgatott járni, amikor először kimászott a rácsos kiságyból. Akkor tanulta meg, hogyan kell kapaszkodni, és hogy a kapaszkodót soha ne engedje el, mert segít, ha úgy érzi bajban van. Ennek a tudásának többször is hasznát vette, amikor lecsúszott a lába a faágról, vagy a mászókáról, és mégsem huppant le a földre. Mivel konok is volt, csak végső esetben engedte, hogy valaki segítsen, egyedül küzdötte vissza magát a biztonságot jelentő támasztékra. Ilyenkor mindketten nagyon büszkék voltak, és együtt örültek. Virgonc volt és gyors észjárású, de anyukája még azt a pici fiúcskát látta benne, aki nemrég csak térden kúszott- mászott, és szótár kellett, hogy valaki megértse a szavait, mert halandzsázni azt nagyon tudott.
Most is, mint mindig, indulás előtt többször elismételték, mit kell vásárolni, és merre találja meg a boltban. A biztonság kedvéért a kezébe nyomott egy kis cédulát, amire fel voltak írva a vásárolnivalók.
- Tudod, kisfiam, ha bármi gond van, elfelejtenéd mit kell venni, nem találod, vagy csak nem éred el, mutasd meg valamelyik néninek a céduládat, és kérd meg, hogy segítsen!
- Jaj, Anyu, én már nagyfiú vagyok, ősszel ovis leszek! – de közben már nyargalt is lefelé a lépcsőn.
Az eladók és pénztárosok jól ismerték a talpraesett kisfiút, naponta jött vásárolni, mindig kedvesen köszönt , és nagyszerűen eligazodott a sokféle áru között. A sajtos pultnál majdnem mindig megállt nézelődni. Míg más gyerekek a csokiknál időztek, ő a sajtot szereti. Csak állt ott sóvárgó szemekkel, nagyokat nyelt, aztán továbblépdelt… A trappista sajt volt a kedvence. Azokon a ritka napokon, amikor vettek belőle, anyukája mindig kért neki is külön egy szeletet, amit aztán a pénztárig jóízűen meg is evett.
(Hamar meg kellett tanulnia, hogy sajtra csak ritkán futja kevéske pénzükből, pedig anyukája két helyen is dolgozott, hogy előteremtsen minden fontosat. Ő akarta ezt a gyereket, mindenáron, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, az apuka nem vállalja. Ezt a döntését soha nem bánta, egyetlen pillanatra sem, csak elszomorodott, amikor nem tudott neki megadni valamit… Valamit, ami nem igazán fontos, nem létkérdés, éppen „csak” a kisfia nagyon örült volna neki.)
Ma csak 3 kiflit és tejfölt vásárolt. A pénztárnál fizetés után megtorpant, mintha nagyon gondolkodna valamin.
- Elfelejtettél valamit, Benike? – kérdezte a pénztárosnő mosolyogva.
- Neeem… - válaszolta bizonytalanul, és a szokásosnál halkabban köszönt el. – Csókolom.
Az ajtónál ismét megállt egy pillanatra, tanácstalanul visszanézett, mintha azt várná, hogy valaki visszahívja, aztán futott hazáig. Gyorsan lepakolt a konyhaasztalra, letette a visszajáró pénzt is, és szó nélkül eltűnt a szobájában. Mi lelte ezt a gyereket, tűnődött el az anyukája, nem szokott ő ilyen lenni?! Abbahagyta a főzést, és besietett a szobába megnézni, mi történt. A gyerek az ágy szélén üldögélt, előtte egy Mackó sajt, és potyogtak a könnyei. Rekedtes, elcsukló hangon, összeszorult torokkal kérdezte:
- Kitől kaptál sajtot, Benikém?
- Én nem akartam… - kezdte most már hangosan zokogva – Vissza akartam tenni, de annyira szerettem volna… és valahogy egyszer csak benne volt a zsebemben.
- Nézz rám, Benike! Most nagyon komolyan el kell beszélgetnünk…
Alig telt el negyed óra, amikor ismét megjelent a boltban de most már anyukájával kézen fogva, aki egész idő alatt bíztatóan, bátorítóan nézett rá, és viszonozta az aprócska kéz szorítását . A pénztárosnő elé letette a sajtot, erősebben szorította anyukája kezét, lehorgasztott fejjel, kipirult arccal vett egy mély lélegzetet, és egyszuszra hadarta:
-Ne tessék haragudni, én zsebre tettem ezt a sajtot, de nagyon megbántam, és anyukámmal visszahoztuk. – egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal zárta a mondandóját, de közben lázas izgalommal taposta egyik kis lábával a másikat. A szeme is tele volt félelemmel vegyes várakozó izgalommal. Még szőke, göndör hajtincsei is önálló életre keltek, de most sokkal izgatottabb volt, mint hogy a szemét félig takaró rakoncátlan hajtincseket próbálja megzabolázni.
A pénztárosnő arcán őszinte meglepetés tükröződött. Naponta találkozott olyan apróságokkal, akik a pénztárnál a kezükben szorongattak valamit, amit aztán a szüleik pironkodva tettek a pultra, Nagyon jól tudta, mekkora kísértés egy kisgyerek számára a sok elérhető magasságban elhelyezett finomság, hiszen ők csak most ismerkednek az élet szabályaival. Ami meglepte, és egyúttal meg is hatotta, hogy Benike ez a karakán kisfiú oda mert állni elé, és bevallotta, hogy rossz fát tett a tűzre. Maga adta vissza, az elcsent sajtot, és bocsánatot kért …. Kiszaladt a kisfiúhoz felemelte, és megpuszilta.
-Derék ember lesz belőled Benikém! – és valami furcsa csillogás látszott a szemében.
Kisunokám tágra nyílt szemekkel csodálkozva nézett rám:
- Mama, köszönöm, hogy elmesélted nekem ezt a történetet! Most már értem, miért nem haragudott Apu, amikor…
Marika kedves!
Szeretettel gratulálok a prózádhoz, itt is szívesen olvastam, mint a prózaversenyben.
Ölellek: Évi
Köszönöm kedves hozzászólásodat Évi! Én is élvezettel olvastam írásodat a fórumon.
Gyere máskor is!
Marika
Kedves Mária!
Gratulálok prózádhoz, nem tudtam szavazni, csak később olvastam a műveket is.
Igazi Nagyika vagy!!
szeretettel ölellek
Drága Margit!
Ha van egy ember, akiben ilyen gondolatokat ébreszt az írásom, akkor érdemes volt leírnom ezt a történetet. Számomra többet jelent, mint ha megnyertem volna a versenyt.
Puszillak, és maradok hűséges olvasód.
Nagyon szép - Gratulálok.
Üdvözlettel - Miki
Kedves Miki!
Örülök, hogy meglátogattál, és nem találtál komoly hibát az irományomban.
Szívesen fogadok minden tanácsot és jószándékú kritikát, mert van mit tanulnom.
Marika -most én nem vagyok formában.
Se pro-se kontra...
Tetszett írásod, no persze ez persze a nesze semmi fogd meg jól !
Még csak 'kóstolgatlak' mennyi a határ nem tudom, hátbacsapás? Bokánrúgás ?
Évikét majdnem sárbatapostam...de kiegyeztünk, hol a határ !
Pusszantalak
Jánosom, tudni fogsz róla, ha átléped a határt!!! ... (ami gyakran változik, pillanatnyi szeszélyem, és úri kedvem szerint... ) Talán ne vesd be azonnal a nehéztűzérséget :)
Köszönöm, hogy olvastál!
Újra olvastalak!
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | ...hiányod... | blue | 16 | 2008/07/15 - 10:45 | 2008/09/09 - 09:47 |
Irodalom | Belső utakon | erda | 15 | 2008/09/04 - 21:11 | 2008/09/09 - 09:23 |
Irodalom | Őrizd meg! | erda | 17 | 2008/09/06 - 21:59 | 2008/09/08 - 18:48 |
Irodalom | A búcsúzók | András | 14 | 2008/09/07 - 15:45 | 2008/09/08 - 17:56 |
Irodalom | A sas-madár és én | skorpio | 5 | 2008/09/07 - 21:34 | 2008/09/08 - 17:35 |
Irodalom | Félúton | Marien | 14 | 2008/09/07 - 07:40 | 2008/09/08 - 17:29 |
Irodalom | Nyár és Ősz | agnes | 6 | 2008/09/05 - 13:16 | 2008/09/08 - 17:18 |
Irodalom | Nem leszek | blue | 12 | 2008/07/24 - 06:47 | 2008/09/08 - 06:48 |
Irodalom | A 'Tó'-parton | skorpio | 5 | 2008/09/05 - 13:34 | 2008/09/07 - 16:54 |
Irodalom | Idézet | Eroica | 12 | 2008/09/06 - 22:42 | 2008/09/07 - 16:46 |
Irodalom | Hozd nekem el | András | 14 | 2008/09/05 - 12:29 | 2008/09/07 - 14:50 |
Irodalom | Önmagam gyóntatója... | erda | 14 | 2008/09/05 - 22:17 | 2008/09/06 - 22:10 |
Irodalom | Oázis | Eroica | 14 | 2008/09/04 - 09:56 | 2008/09/05 - 21:34 |
Irodalom | A lampion | Eroica | 20 | 2008/08/30 - 08:20 | 2008/09/05 - 17:55 |
Irodalom | Haza (de hova?) | András | 20 | 2008/09/04 - 11:22 | 2008/09/05 - 15:06 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
- Irodalmi pályázat: Horror-novella (Határidő: 2018. szeptember 30.)
- Irodalmi pályázat: Jókai-díj 2019. (Határidő: 2018. október 31.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
17 hét 6 nap
44 hét 6 nap
1 év 1 hét
1 év 13 hét
1 év 27 hét
1 év 27 hét
1 év 29 hét
2 év 15 hét
2 év 19 hét
2 év 40 hét