Édes, és a porcelán

Emlékszel fenn a padláson egy kopott, ládában tartotta Édes a karácsonyi díszeket.
Gyere keressük meg, fújjuk le a pókhálót a tetejéről, és vegyük kezünkbe a gömböket.

- ott az a piros tudod, hogy ragyogott, mikor a gyertya megvilágította, Édes mindig oda állt, elé, és mint tükörnek arcokat vágott, és a gömb eltorzította gyönyörű mosolyát. Mennyit kacagtunk! Vedd elő az aranyboát, simítsad le róla az időt. Érzed pont olyan érdes, mint nagyanyánk keze volt, mikor végig cirógatta az arcunkat aranyport szórva szeretetével a lelkünkbe. Nézd, ott, a sztaniolba csomagolt dió, megmosolygod ugye????
- Nekem Nagyapám jut eszembe, ahogy a diót törte. Megsimogatva minden szemet. Néha megállt emlékezett a kézre ami a diófát ültette.
- És, ott lenn a láda alján egy törött hóember kacsint, ahogy Apa mikor letörted a beigli végét, az Ő szemében büszkeség bujkált huncutul, amiért meg merted tenni. Ő nem merte volna, mert félt utol éri Anya haragja.
Látod magad előtt a keményített ruhát, hallod a suhogását, ahogy Édes az asztalra tette, és érzed a porcelán hűvös tapintását. Tudod a fehérét arany szegéllyel, amit annyira féltett, hogy egy évben kétszer vette elő. Mind a két alkalom születésnap volt, az egyiken Te születtél, a másikon …..Ő. Mert Téged is úgy imádott, mint az Istent ahogy , csak egy Édes tudja imádni megfeszített egyszülött fiát.

Emlékszel????...... Emlékezz!..... Ünnepelj!......