Haverom a Sátán

Haverom a Sátán
(beceneve Kálmán).
Hívtam egy szép nap, úgy estefelé.
Dorka, kicsi párom,
eljön a barátom,
de kérlek esengve, ma csöndbe legyé'!

Bekopog a Sátán,
vigyor a pofáján,
úgy lesi nőmet a rusnya szemét!
Köszörüli torkát,
fűzögeti Dorkát,
meresztgeti rája a rusnya szemét!

...

Egyszeribe' látom,
sehol a barátom,
a Dorka benyelte az ócska dumát.
Ott rohan a Sátán,
Dorka meg a hátán,
bevágja a pár a pokol kapuját!

Vigye csak a Dorkát,
a csini boszorkát!
Jól tudom én, mi jön ott ezután:
mint a dühös orkán,
kifakad a torkán,
vad átka betölti a poklot, azám!

...

Azóta a Dorka
főnök a pokolba'
az abszolut ördög, a női vezér.
Menekül a Sátán,
szinte bekakálván,
a hangja szegénynek az égig elér:

"Megjavulok végre,
esküszöm az égre!
Pokol feje voltam, a ménkű belé!
Szakítok a ranggal,
leszek inkább angyal,
csak ne kerüljek a színe elé!"