Vers és prózaverseny 2012.12.24 - 12.30

31 válasz [Utolsó bejegyzés]

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.
prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Heti nyertes:

ermi-enigma - Pillangóvilág

(meseregény - 1. fejezet)

 

Peti morcoskodott. No, nem az új szánkó miatt amit végre megkapott - bár már tavaly is ezt várta karácsonyi ajándékként. Végre az az igazi fából készült, vékony fém lappal takart siklólécekkel, felálló orrszarvakkal, áramvonalas formában- végre megszabadulva az apja által idomvasakból hegesztett otrombaságtól. Eddig csak egy gyerek birtokolt ilyet, de hát neki az anyja orvosként mindent meg tudott venni. Ő feszített a "Rettenthetetlenek" kölyök focicsapat kapitányaként is, focilabda tulajdonosként - bár három bal-lábbal rendelkezett egyszerre. A szánkónak Peti nagyon örült, de annak már nem, hogy azt a nevetséges bakancsát kellett felvennie, aminek az oldalán egy nagy kék pillangó virított, ráadásul hülyén a bőrbe préselve és ráégetve olyan festék ami lekaparhatatlan. Rajta röhögnek még az ötévesek is, pedig ő már szeptemberben iskolás nagyfiú lesz. Mindegy. Tudta, hogy most ő fogja megnyerni a "Gátoldal" hivatalos világbajnokságot szánkóban - igaz télen naponta rendezték ezt meg, de annyi baj legyen, egy évig várhatnak rá úgyis.
Az anyai tanácsokat zsebre-vágva felhúzta a gátoldalba épített lépcsőn az új szánkót és miután szétnézett az úton - semmi forgalom nem volt - szépen átment a túloldalra, ahol meredek volt a lejtő, egy erdőbe torkollott, hatalmasakat lehetett siklani. A többi srác - köztük két lány is - pillanatok alatt körbefogta az új szánkót csodálva. Anni - aki eddig csak biggyesztette rá a száját - most odasimult hozzá és édesen mosolyogva közölte vele, hogy a páros versenyben ő akar mögé ülni. A doktornéni fiacskája elszontyolodva látta, hogy Anni elpártolt tőle. Büszke volt a szánkóra Peti, meg hát önmagára is. Végre ő is "vezér" lesz a kis csapatban.
Első siklás az övé lett. Nem számított más, mint ki jut messzebbre az erdőben. A meredek végén azonnal kezdődtek a fák, vigyázni kellett, hogy ne kapja a szánkós valamelyiket telibe, de már rutinjuk volt ebben, esetleg apróbb horzsolásokat szedtek össze néha, hozzá persze otthon atyai és anyai pofonokat.
Érezhetően másképp siklott a szánkó. Szinte röpült. Lábát az orr áthidalóra tette fel. Élvezte, hogy a felcsapódó porhó az arcába vág. Figyelnie kellett, mert gyorsabb volt a szánkó a réginél és a fáknál bizony majd meg kell dőlnie, hogy besurranjon a két sor közé. Felkészült. Hirtelen furcsa dolgot látott, érzett. A bakancsán a pillangó verdesni kezdte a szárnyát és megszólalt:
- Hideg van itt, megfagyok, gyere, szálljunk a virágos mezőre, meglátod milyen jó lesz a napsütésben suhanni.
Szájtátva nézte a pillangót, közben érezte, hogy könnyűvé válik és lebeg a levegőben. Nem nőttek szárnyai mégis repült, jobban mondva lebegett. Fecskék húztak el mellette, pacsirtát látott a felhők alatt, lenn a mezőn pedig ezer, tízezer pipacs virított. A kék pillangó körül röpdöste és beszélt:
- Segítened kell. A pillangók királynőjét - Mirandát, a csodálatost - a gonosz lódarázs - Arion - egy mély oduba zárta. Emberkéz kell hozzá, hogy az Arion  által épített falat áttörje és kiszabadítsa Mirandát. Segítened kell.
Peti rántott egyet a vállán, ha már valami csoda történik vele akkor bármire képes.
- Mutasd hol van az az odu. Téged, hogy hívnak?
- Maja vagyok. A boldogság kék lepkéje. De majd erről máskor beszélgetünk. Most gyere. Itt ez az öreg fűz, a törzsén látod azt a nagy forradást? Ott van alatta Miranda. Csak vigyázz, ha betöröd a falat, ő meg ne sérüljön.
Peti a földre libbent. Épphogy felérte a forradást a törzsön. Látta, hogy kézzel semmire sem megy. Szétnézett és egy nagy kődarabot vett a kezébe. Nekivágta a törzsnek. Alig bírt a visszapattanó kő elől elugrani. Ezt még sokszor megismételte, míg végre egy reccsenéssel szétszakadt a faháncs és egy rés tátongott alatta. Maja a vállára szállt és feszülten figyelt. Szólította Mirandát:
- Királynőm. Én vagyok és egy embergyerek. Peti a neve. Ő szabadított ki. Gyere a napfényre, a szabadságba.
Halk nesz hallatszott. Mintha szárnyait próbálgatta volna valaki. Aztán egy színpompás pillangó röppent a napfénybe. Arany, vörös, sárga, kék, zöld mintás szárnyaival. barna törzsével csodálatos látvány volt.
Egy pipacs kelyhére telepedett. A kehely mélyén megbúvó harmatcseppekből ivott egy kortyot és hálásan nézett Petire:
- Köszönöm Peti. Ha nem szabadítasz ki, akkor a pillangók világában rossz idők jöttek volna, de az angyalkák is bajba kerülnek ha a mi világunkban zavar támad. Hálás vagyok neked és kívánj bármit, amit tudunk teljesítünk neked. Ne kapkodd el. Maja mindig veled van, ő a cipődön lakik. Csak olyat kérhetsz amivel senkinek nem ártasz. Ugye érted?
Peti csak bámult rá. Mintha egy mesében szerepelne. Bele is csípett a combjába, de fel is jajdult, annyira fájt. Tehát nem alszik és álmodik. Megköszörülte a torkát és csak annyit mondott:
- Én köszönöm, hogy itt vagyok veletek Miranda. Ezt nem fogják elhinni a barátaim.
- Nem is mondhatod el senkinek. Nem hinnék el, kicsúfolnának. A gyerekek között is vannak gonoszok és irigyek. Nem kell tudniuk mi történt. Majd Maja segít neked. Rendben?
- Igen. Most azt kérem, hogy valahogy menjek vissza közéjük, lehet már világbajnok vagyok a "Gátoldalon".
- Rendben Peti. Csukd be a szemed, hallgasd a szellő hangját, a madarak énekét. Most álomba szenderülsz - utazni fogsz - és ott ébredsz fel a többi gyerek között.
Énekelni kezdett. Vele énekelt Maja is. Furcsa dallamok voltak. Lágyan simogatón ölelték a hangok, a szívében érezte őket. Egyre inkább eltűnt körülöle a világ. Mintha újra lebegett volna, de mintha álmodna. Aztán nagy csattanás hangját hallotta és Anni sikolyát. Alig bírta kinyitni a szemét és csak azt látta, hogy a meredeken lefelé a többi gyerek rohan. A szánkó mellett feküdt a hóban. Valami folyt az arcán. Meleg volt. Odanyúlt és megrémült amikor a vörös lett a keze. Ernő, a legerősebb fiú kiadta a parancsot a többieknek:
- A szánkóra üljön mögé Anni és fogja, hogy le ne essen. Húzzuk haza, de kerüljünk a lejtős rész felé, hogy bírjuk is. Aztán otthon majd a felnőttek segítenek. Te Barna szaladj előre és szólj az apjának.
Barna elrohant. Anni mögéje ült. Bár mindene fájt, de azért jó volt érezni Annit ahogy hozzásimult vigyázva rá. Kicsi karjaival átölelte.
Hárman fértek a szánkó köteléhez, de így is gyorsan haladtak. Öt perc múlva már az ágyában feküdt. Anyja vizsgálgatta a fejét, de nem talált más sebet mint az arcán lévőt. Egyszer kihúzta az ágyból és közölte, hogy álljon egy lábon. Miután látta, hogy az egyensúly érzéke megvan, csak annyit mondott:
- Semmi baj. A fejed jól beverted, de nincs agyrázkódásod. Két-három nap alatt rendbe hozlak. Addig fekszel, csak kis időkre kelhetsz fel.
Peti sóhajtott egyet. Az éjjeli szekrényre készített csipkebogyó teából kortyolt. Aztán utána szólt az anyjának:
- Anyu. Hozd már ide a bakancsom. Tedd egy újságpapírra, hogy ne legyen vizes a szőnyeg. Megszerettem a bakancsomat. Vele akarok aludni.
Az anyja mosolyogva nézett rá:
- Mégis csak megüthetted a fejed alaposan. Utáltad a bakancsod a pillangó miatt. No de rendben. Behozom.
Azzal térült-fordult és egy perc múlva a bakancs az ágy mellett volt.
- Most pedig alvás. Rád fér a pihenés. Gyógyulj.
Peti lenézett a bakancsra. Mintha a kék pillangó szárnya megrezdült volna, halk dallam zsongta körül.
- Igen Anya. Köszönöm, hogy ápolsz. Szeretlek. Jó éjszakát.
Anyu odalépett mellé, megsimogatta sebesült arcát, egy puszit lehelt a homlokára és lassú léptekkel elindult kifelé, mentében lekapcsolva a villanyt.
Petit a dallam ölelte és álomba ringatta.

prayer

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Heti nyertes:

vers 5.

siktár éva - Hej, de kutya jókedvem van

Hej, de kutya jókedvem van, szilveszteri hangulat,
gyere drágám hadd csókoljam, borvirágos arcodat!
Számot vessünk a múlt évről? Ott egye meg a fene!
Jövő év az hátha jobb lesz, forog élet kereke!
 
Hozd a pezsgőt, koccintanék, alkohollal dúsított
édes párom illeg-billeg, vagy csak szemem káprázott?
Ide találsz tudom rögvest, jól vedd be most a kanyart
megtalálom boldogságom, Te most engem nem zavarsz!
 
Ropd a táncot kis tubicám, lakodalmas muzsika,
ne hagyd abba csak hajnalba' látom, érted tutira!
Igyunk most egy szebb jövőre, hogyha nagyon akarod
teljesülhet minden vágyad, gondolkodj és azt kapod
 
amiről most filozofálsz, nem érdekel senkit sem,
élj a mának, minden rendben, adj egy csókot, s elhiszem,
hogy az élet könyörtelen, de mi mégis mulatunk
kit érdekel az, hogy egyszer mi is úgyis meghalunk!
 
Hej, de kutya jókedvem van, húzzad cigány a dalom
húszezres a vonódba jer, nem lesz több ily' alkalom!
azt húzzad, hogy szép az élet szegényen is kell nekem,
megtépázott életemet így is, úgy is szeretem!

 

prayer

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Gratulálok kedves Erika!

Úgy látom, hogy egy kis adminisztrációs hiba "becsúszott", mert Te a 4.sz. verset írtad, én pedig az 5. számút! Biztos vagyok benne, hogy korrigálva lesz!

Szeretettel: Évi.

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

VÉGEREDMÉNY:

Versek:

1. vers-5 siktár éva - Hej, de kutya jókedvem van       17 pont         
2. vers-3 ermi-enigma - Éjféli harangszó                    15 pont       
3. vers-4 Bakos Erika - Boldog Új Évet                      14 pont
4. vers-2 siktár éva - Szilveszter éjszakáján                 6 pont
5. vers-1 ermi-enigma - Leltár szilveszteri hangulatban  3 pont

Próza:

mivel csak egyetlen beküldés volt:

1. próza-1 ermi-enigma - Pillangóvilág (meseregény - 1. fejezet)



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Vers: 5 - 2 - 4



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Csillagszóró képe
Csillagszóró
Offline
Csatlakozott: 2010/11/12

Vers: 3-4-5

Sok szerencsét,  Boldog Új Esztendőt kívánok és vele sok szép alkotást.

Bakos Erika képe
Bakos Erika
Offline
Csatlakozott: 2012/02/14

Vers: 5 - 2 -3

Gratulálok mindenkinek és Boldog Új Évet Kívánok!

"Akinek hite van, mindene van, s akinek hite nincs, semmije sincs."

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

5-4-2

A 3 számú vers jó, de a kiírásban az ünnephez nem kapcsolható! Különdíjas nálam!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Zsuska......Nagyon is kapcsolódó....az éjféli harangszó....nem ismered?



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Fekete Istvántól?

Most mindkettőt újra olvastam, de akkor is ez a véleményem és ez a szavazatom!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

barnabyy képe
barnabyy
Offline
Csatlakozott: 2012/08/26

Szavazok

Vers: 5 4 3

Gratulálok, és Buék mindenkinek!!!!Mosoly

Olvasni nagyon tudok, írni még nem...

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Szavazatom: Vers 5 - 3 - 2

Sajnálom, hogy ebből  körből kimaradtam, remélem lesz következő...

Gratulálok a résztvevőknek, és várom a regény folytatását!

Barátsággal Marika

 

sjani képe
sjani
Offline
Csatlakozott: 2012/07/20

Versek vonatkozásában szavazok:

I. 4, II.3, III. 1.

B.U.É.K MINDENKINEK SZERETETTEL!

Jani

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Szavazatom a következő:

Vers: 3,4,1,

Mivel prózából egy van, így véleményem szerint okafogyott, vagy nem tudom, hogy mi ilyenkor a szabály.

Kívánok Minden kis-Cinkének nagy Boldog Új Évet, jó egészséget, szép, szebb jövőt!

Szeretettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Évi....mivel csak egy van (okát nem tudom miért), ezért persze, hogy győztes...nem is kell a prózában így szavazni....



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Vers:

3-4-5

 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

vers-5

Hej, de kutya jókedvem van

Hej, de kutya jókedvem van, szilveszteri hangulat,
gyere drágám hadd csókoljam, borvirágos arcodat!
Számot vessünk a múlt évről? Ott egye meg a fene!
Jövő év az hátha jobb lesz, forog élet kereke!
 
Hozd a pezsgőt, koccintanék, alkohollal dúsított
édes párom illeg-billeg, vagy csak szemem káprázott?
Ide találsz tudom rögvest, jól vedd be most a kanyart
megtalálom boldogságom, Te most engem nem zavarsz!
 
Ropd a táncot kis tubicám, lakodalmas muzsika,
ne hagyd abba csak hajnalba' látom, érted tutira!
Igyunk most egy szebb jövőre, hogyha nagyon akarod
teljesülhet minden vágyad, gondolkodj és azt kapod
 
amiről most filozofálsz, nem érdekel senkit sem,
élj a mának, minden rendben, adj egy csókot, s elhiszem,
hogy az élet könyörtelen, de mi mégis mulatunk
kit érdekel az, hogy egyszer mi is úgyis meghalunk!
 
Hej, de kutya jókedvem van, húzzad cigány a dalom
húszezres a vonódba jer, nem lesz több ily' alkalom!
azt húzzad, hogy szép az élet szegényen is kell nekem,
megtépázott életemet így is, úgy is szeretem!



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

vers-4

Boldog Új Évet!
 
Eljött hát a perc, tizenkettőt üt az óra,
új vágyat és új évet hoz majd, virradóra,
szívekben vidámság csipetnyi pajkos kéj,
malac visít, pezsgő durrog így telik az éj.
 
Mindenfelé papírtrombiták hangja harsog, 
tűzijáték fényeitől színesek az arcok,
habkönnyű ruhában ringatóznak a csípők,
kótyagosan szeretkeznek az élvezet hívők.
 
Másnap a detoxban már gyomrokat mosnak,
egyetlen lány sem maradt a szűzvadászoknak,
Szebb és jobb évet remél mostantól mindenki,
de csak szemétkupac nő, nem változik semmi... 
 
Fogadalmak sokasága hangzott el ismét,
magában mindenki tudja az őszintét,
ezek az ígéretek fabatkát sem érnek,
helyette kívánok inkább, Boldog Új Évet!



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

vers-3

Éjféli harangszó

Távolból felhangzó utolsó harangszó,
életet lezáró fájdalmas hívása
lélekbe markolón fut rá a tájra,
zsongása magányos lélekben visszhangzó.
 
Görcsös kéz markol a semmibe, menedék
a szakadék széle, de csábít mélysége,
hív, érezve, hogy a szív szakad szét !
 
Szél süvít, megmar a kábító zuhanás.
Felgyorsul az idő, hová lett az erő?
Miért veszít az értelem? A vakmerő
ifjúság eltűnt világ, nincs már akarás.
 
A harang szava, kondulása érted zeng.
Még érzem érintésed, bőrömre égett.
Nincs erőd, nem nyúl most utánam kezed.
 
Egy csattanás, mikor a lélek szétszakad,
Egy roncs test, mi a mélyben várja porrá
zúzza a múlt idő, hang halkul holt dallá,
mi még az éjben kísért míg a nap virrad.
 
Ölel egy régi alkonyat, mikor rám fontad
szerelmed, vár az a pad, hol csókodat
adtad és vár szobánk örök néma csöndje.



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

próza-2

Chippendale Show szilveszterkor (is)

Sajnos ezt a remek írást törölnöm kellett, mert már a Napkorongon régebben publikálta Varika12......
elnézést kérek érte....



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

vers-2

Szilveszter éjszakáján

Szilveszteri éjszakában megkerested lelkemet,
azon nyomban veszítetted el a kicsi eszedet
megláttál és megszerettél, csak egy röpke pillanat
nem hitted, hogy ez az érzés rögtön el is illanhat
 
Pezsgős üveg jégbe hűtve, gyöngyfűzér a derekán,
vedd le róla, szabadítsd meg, hadd ízleljem meg netán!
Csordogál az édes nedű, hadd hatoljon most oda
ahol Téged szeretve vár mindennap egy új csoda!
 
Szilveszter van, nem kell félned, mulass velem kedvesem
szeretlek majd minden éjjel, keress fényt a lelkemen
ne hagyd abba a kutatást, kincsesbánya a szívem
mély mint a sok tenger vize, elmerülsz Te úgy hiszem
 
Tudsz-e úszni szép szerelmem, súgjad most a fülembe
mentőmellény van-e nálad, ha nincs, akkor gyűjtsd csak be!
Idő előtt aztán kedves, nehogy megfulladj nekem
szép szerelmes éjszakámon ki fogja majd a kezem?
 
Veled aztán sokra mentem, alszol mint a "Rózsika"
Miért ittál annyi pezsit, tudtad, mi vár íccaka!
Elhajoltál gyöngyvirágom, de én nem haragszom Rád
Szilveszternek éjszakáján, Te is megbocsájtanád!
 
Újév van az Istenedet, most már kelj fel rendesen!
Ígérd meg, hogy józan maradsz, ne ejts foltot lelkemen!
Vagy, tudod mit? Igyál tovább, neked úgyis mindegy már,
Szilveszternek éjszakáján trombitád most minek már?



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

próza--1

Pillangóvilág

(meseregény - 1. fejezet)

 

Peti morcoskodott. No, nem az új szánkó miatt amit végre megkapott - bár már tavaly is ezt várta karácsonyi ajándékként. Végre az az igazi fából készült, vékony fém lappal takart siklólécekkel, felálló orrszarvakkal, áramvonalas formában- végre megszabadulva az apja által idomvasakból hegesztett otrombaságtól. Eddig csak egy gyerek birtokolt ilyet, de hát neki az anyja orvosként mindent meg tudott venni. Ő feszített a "Rettenthetetlenek" kölyök focicsapat kapitányaként is, focilabda tulajdonosként - bár három bal-lábbal rendelkezett egyszerre. A szánkónak Peti nagyon örült, de annak már nem, hogy azt a nevetséges bakancsát kellett felvennie, aminek az oldalán egy nagy kék pillangó virított, ráadásul hülyén a bőrbe préselve és ráégetve olyan festék ami lekaparhatatlan. Rajta röhögnek még az ötévesek is, pedig ő már szeptemberben iskolás nagyfiú lesz. Mindegy. Tudta, hogy most ő fogja megnyerni a "Gátoldal" hivatalos világbajnokságot szánkóban - igaz télen naponta rendezték ezt meg, de annyi baj legyen, egy évig várhatnak rá úgyis.
Az anyai tanácsokat zsebre-vágva felhúzta a gátoldalba épített lépcsőn az új szánkót és miután szétnézett az úton - semmi forgalom nem volt - szépen átment a túloldalra, ahol meredek volt a lejtő, egy erdőbe torkollott, hatalmasakat lehetett siklani. A többi srác - köztük két lány is - pillanatok alatt körbefogta az új szánkót csodálva. Anni - aki eddig csak biggyesztette rá a száját - most odasimult hozzá és édesen mosolyogva közölte vele, hogy a páros versenyben ő akar mögé ülni. A doktornéni fiacskája elszontyolodva látta, hogy Anni elpártolt tőle. Büszke volt a szánkóra Peti, meg hát önmagára is. Végre ő is "vezér" lesz a kis csapatban.
Első siklás az övé lett. Nem számított más, mint ki jut messzebbre az erdőben. A meredek végén azonnal kezdődtek a fák, vigyázni kellett, hogy ne kapja a szánkós valamelyiket telibe, de már rutinjuk volt ebben, esetleg apróbb horzsolásokat szedtek össze néha, hozzá persze otthon atyai és anyai pofonokat.
Érezhetően másképp siklott a szánkó. Szinte röpült. Lábát az orr áthidalóra tette fel. Élvezte, hogy a felcsapódó porhó az arcába vág. Figyelnie kellett, mert gyorsabb volt a szánkó a réginél és a fáknál bizony majd meg kell dőlnie, hogy besurranjon a két sor közé. Felkészült. Hirtelen furcsa dolgot látott, érzett. A bakancsán a pillangó verdesni kezdte a szárnyát és megszólalt:
- Hideg van itt, megfagyok, gyere, szálljunk a virágos mezőre, meglátod milyen jó lesz a napsütésben suhanni.
Szájtátva nézte a pillangót, közben érezte, hogy könnyűvé válik és lebeg a levegőben. Nem nőttek szárnyai mégis repült, jobban mondva lebegett. Fecskék húztak el mellette, pacsirtát látott a felhők alatt, lenn a mezőn pedig ezer, tízezer pipacs virított. A kék pillangó körül röpdöste és beszélt:
- Segítened kell. A pillangók királynőjét - Mirandát, a csodálatost - a gonosz lódarázs - Arion - egy mély oduba zárta. Emberkéz kell hozzá, hogy az Arion  által épített falat áttörje és kiszabadítsa Mirandát. Segítened kell.
Peti rántott egyet a vállán, ha már valami csoda történik vele akkor bármire képes.
- Mutasd hol van az az odu. Téged, hogy hívnak?
- Maja vagyok. A boldogság kék lepkéje. De majd erről máskor beszélgetünk. Most gyere. Itt ez az öreg fűz, a törzsén látod azt a nagy forradást? Ott van alatta Miranda. Csak vigyázz, ha betöröd a falat, ő meg ne sérüljön.
Peti a földre libbent. Épphogy felérte a forradást a törzsön. Látta, hogy kézzel semmire sem megy. Szétnézett és egy nagy kődarabot vett a kezébe. Nekivágta a törzsnek. Alig bírt a visszapattanó kő elől elugrani. Ezt még sokszor megismételte, míg végre egy reccsenéssel szétszakadt a faháncs és egy rés tátongott alatta. Maja a vállára szállt és feszülten figyelt. Szólította Mirandát:
- Királynőm. Én vagyok és egy embergyerek. Peti a neve. Ő szabadított ki. Gyere a napfényre, a szabadságba.
Halk nesz hallatszott. Mintha szárnyait próbálgatta volna valaki. Aztán egy színpompás pillangó röppent a napfénybe. Arany, vörös, sárga, kék, zöld mintás szárnyaival. barna törzsével csodálatos látvány volt.
Egy pipacs kelyhére telepedett. A kehely mélyén megbúvó harmatcseppekből ivott egy kortyot és hálásan nézett Petire:
- Köszönöm Peti. Ha nem szabadítasz ki, akkor a pillangók világában rossz idők jöttek volna, de az angyalkák is bajba kerülnek ha a mi világunkban zavar támad. Hálás vagyok neked és kívánj bármit, amit tudunk teljesítünk neked. Ne kapkodd el. Maja mindig veled van, ő a cipődön lakik. Csak olyat kérhetsz amivel senkinek nem ártasz. Ugye érted?
Peti csak bámult rá. Mintha egy mesében szerepelne. Bele is csípett a combjába, de fel is jajdult, annyira fájt. Tehát nem alszik és álmodik. Megköszörülte a torkát és csak annyit mondott:
- Én köszönöm, hogy itt vagyok veletek Miranda. Ezt nem fogják elhinni a barátaim.
- Nem is mondhatod el senkinek. Nem hinnék el, kicsúfolnának. A gyerekek között is vannak gonoszok és irigyek. Nem kell tudniuk mi történt. Majd Maja segít neked. Rendben?
- Igen. Most azt kérem, hogy valahogy menjek vissza közéjük, lehet már világbajnok vagyok a "Gátoldalon".
- Rendben Peti. Csukd be a szemed, hallgasd a szellő hangját, a madarak énekét. Most álomba szenderülsz - utazni fogsz - és ott ébredsz fel a többi gyerek között.
Énekelni kezdett. Vele énekelt Maja is. Furcsa dallamok voltak. Lágyan simogatón ölelték a hangok, a szívében érezte őket. Egyre inkább eltűnt körülöle a világ. Mintha újra lebegett volna, de mintha álmodna. Aztán nagy csattanás hangját hallotta és Anni sikolyát. Alig bírta kinyitni a szemét és csak azt látta, hogy a meredeken lefelé a többi gyerek rohan. A szánkó mellett feküdt a hóban. Valami folyt az arcán. Meleg volt. Odanyúlt és megrémült amikor a vörös lett a keze. Ernő, a legerősebb fiú kiadta a parancsot a többieknek:
- A szánkóra üljön mögé Anni és fogja, hogy le ne essen. Húzzuk haza, de kerüljünk a lejtős rész felé, hogy bírjuk is. Aztán otthon majd a felnőttek segítenek. Te Barna szaladj előre és szólj az apjának.
Barna elrohant. Anni mögéje ült. Bár mindene fájt, de azért jó volt érezni Annit ahogy hozzásimult vigyázva rá. Kicsi karjaival átölelte.
Hárman fértek a szánkó köteléhez, de így is gyorsan haladtak. Öt perc múlva már az ágyában feküdt. Anyja vizsgálgatta a fejét, de nem talált más sebet mint az arcán lévőt. Egyszer kihúzta az ágyból és közölte, hogy álljon egy lábon. Miután látta, hogy az egyensúly érzéke megvan, csak annyit mondott:
- Semmi baj. A fejed jól beverted, de nincs agyrázkódásod. Két-három nap alatt rendbe hozlak. Addig fekszel, csak kis időkre kelhetsz fel.
Peti sóhajtott egyet. Az éjjeli szekrényre készített csipkebogyó teából kortyolt. Aztán utána szólt az anyjának:
- Anyu. Hozd már ide a bakancsom. Tedd egy újságpapírra, hogy ne legyen vizes a szőnyeg. Megszerettem a bakancsomat. Vele akarok aludni.
Az anyja mosolyogva nézett rá:
- Mégis csak megüthetted a fejed alaposan. Utáltad a bakancsod a pillangó miatt. No de rendben. Behozom.
Azzal térült-fordult és egy perc múlva a bakancs az ágy mellett volt.
- Most pedig alvás. Rád fér a pihenés. Gyógyulj.
Peti lenézett a bakancsra. Mintha a kék pillangó szárnya megrezdült volna, halk dallam zsongta körül.
- Igen Anya. Köszönöm, hogy ápolsz. Szeretlek. Jó éjszakát.
Anyu odalépett mellé, megsimogatta sebesült arcát, egy puszit lehelt a homlokára és lassú léptekkel elindult kifelé, mentében lekapcsolva a villanyt.
Petit a dallam ölelte és álomba ringatta.



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

ermi-enigma versenyfóruma jól pörgött. Imre azzal a közhellyel él, hogy "a csúcson kell abbahagyni". Döntését magam is sajnálom.
Hétköznapi munkáim miatt nekem kevés, vagy tán semennyi időm sem lesz így kiszolgálni ezt a fórumot. Biztosan, minden alkalommal késve fogom lereagálni, vagy feltölteni az alkotásokat, melyeket majd levélben küldtök. A témaválasztásaim is egyszerűbbek lesznek, mert mint mondtam, idő hiányában nem tudom úgy körüljárni a költészet csínját-bínját. Ezért, minden javaslatot szívesen fogadok ennek a fórumnak a megmentésére. Imre, tizennégy alkalommal vitte sikerre ezt a játékos versenyt. A mostani a tizenötödik, akár, egy kis jubileum is, ezért arra kérlek benneteket, vegyetek részt benne, ha időtök, alkotókedvetek engedi.
Bárhogy is lesz, megelégednék azzal, ha sorban, mindenki vállalna ennyi hetet ebben a játékban.

Akik rendszeresen eljárnak rendezvényeinkre, azok tudják, milyen összekovácsoló ereje van a közös verselésnek. A virtualitásban ez (is) egyfajta kohéziós erő.
Várom azok jelentkezését, akik szívesen részt vállalnak ebben a fórumban, mint házigazdák. Természetesen, Imrét továbbra is, de ha már így alakul, akár hetente adhatjuk át a stafétabotot egymásnak. Ezzel nem csak a témák, a kivitelezési szándék színesedhet, hanem az internet, a CINKE honlap tanulása is cselekvésre serkenthet bennünket.

De lehet akár ez is egy verseny:

Aki megnyeri az adott hét versenyét, az lesz a következő házigazda, és így tovább. Ha mind a vers, mind a prózaversenyben is első, akkor természetesen, mind a kettőt Ő korrigálja, és adja meg a témákat.
Úgy gondolom, hogy ne érezze senki kirekesztésnek, a nyertes, a nyertesek is indulhassanak a versenyeken. Csupán az lenne a kérésem, hogy a szavazataik az első, vagy az elsők között legyen. Így, a végeredmény kimenetele nem a számolgatásokon múlhat.
 

Miért ne lehetne ez is egy nívó, egy presztízs, mint egy, kiemelésre szánt felület a legjobbaknak!


 

prayer

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Zoli...na ezt megkaptam "Imre azzal a közhellyel él"...Mosoly)....pont én aki üldözi a közhelyeket, de egye fene. Azt hiszem felületesen olvastál el "engem". Szó sincs arról, hogy a csúcson éreztem volna a fórumot, sőt, csak az út elején jártunk. De úgy látszik túl érzékeny vagyok a támadásokra és nem vagyok hajlandó elviselni. Van ilyen, de spongyát rá, múltidő már.

A javaslatoddal egyetértek, Nagyon jó ötlet. Aki megnyeri a hetet az legyen az adott ág következő heti házigazdája, mégpedig úgy, hogy a saját játékában nem vesz részt - helyette jutalmazd meg a munkájáért oly módon, hogy a főoldalra egy verset vagy egy prózát többletként feltehet /függően attól, hogy melyikben nem indulhat). Ennyi jár neki és könnyen megoldható. Ez egy érdekes felvetésed: "Csupán az lenne a kérésem, hogy a szavazataik az első, vagy az elsők között legyen. Így, a végeredmény kimenetele nem a számolgatásokon múlhat." Sokáig gondolkodtam, hogy mit is jelent ez, aztán rádöbbentem, hogy ez ismét egy pikírt megjegyzés volt valaki részéről (nem rád gondoltam...más kombinálgat így). Csakhogy! Az utolsó hetet megnézheted. Utolsónak szavaztam. A prózáknál előtte 11-11 ponttal álltunk hárman. Mivel hat próza volt, így tudtam volna a maradék háromra osztani a szavazataimat és akkor a prózában is nyertes vagyok (holtversenyben). De én ezen nem gondolkodtam. Nekem Erika ízes "útmutatója" magasan az első helyen szerepelt - tehát rá szavaztam. Ugye milyen bolond vagyok? Ahelyett, hogy magam is győztesnek hoztam volna ki. Na ennyit a kombinálásról. Tudom, hogy ilyen leveleket is kapsz, hát az illető biztos önmagából indult ki és nem tudja elképzelni, hogy más lehet becsületes. Igaz, nálam megvolt, hogy ki-mit írt, de amikor én "olvasok" akkor eszembe sem jut a név - csak az írás érdekel. Hihetetlen? Bánja a fene.

Természetesen továbbra is aktívan résztveszek a fórum életében - sőt - még nyerni is szeretnék...:DDD...Majd a következő heti faladványoknál adok néhány jótanácsot az adminisztrációra vonatkozóan. De utánna is állok a heti "házigazdák" rendelkezésére, bármiben segítek.

 



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

vers-1

Leltár szilveszteri hangulatban

Édes kicsi Piroska, melleid halma mint két alma,
nekem adtad, bátorságom jutalma, más nem kaphatja,
Aliz, ki mindenkinek hisz, furcsa, szeme sárga írisz,
egy szemhunyást se alhattam melletted, Te mindent kibírsz,
és te hollófekete Beatrix, maga a tűz vagy, az fix,
hiába mondtam neked, hogy pszt! a szex neked egy kemény mix,
Csenge, Te sem maradtál sohase csendbe, ha az este
meghozta étvágyad a szexre, ott voltam leteperve,
Dolli, neked se kellett kétszer mondani, hogy széttenni,
össze sem tudtad már azt zárni, jól be kellett "kapálni",
Enikő, ugye mondtam neked sokszor, hogy enni is 'kő,
mert végül a szexben egy éhező nő végelgyengülő,
Flóra, neked mindig nagyon korán kakukkolt az óra,
magad velem betakarva vonszoltál a vetett ágyra,
Gyöngyvér, egy kicsit igaz kövér, de buzgott benned a vér,
odavoltál mindenér', tudtad, férfi veled csúcsra ér,
Helén, mint egy tehén, de azért nagyon nem is bántam én,
elvoltam combjai közén, jobbra-balra nő kényelmén,
Ivetta, zúgtál mint egy babetta, magam alá kapva,
de én voltam horogra akadva, ki lettem facsarva,
Júlia, erkély nélkül is meggyújtva, fáklyám lobbantva,
jól eldugva, hátamon még mindig ott van karmod nyoma,
Ráhel, aki nem is tudom, hogy hol milyen lyukon szelel,
mert neki mindenhova kell, egy bebújó kőkemény "jel",
Virginia, kinek nevében ott van a szűz mivolta,
de magasról letojta a csúcsra vivő úton járva,
Zsanett, helyed a sorvégén lett, pedig a csodás tested,
ahogy tetted-vetted, mindenki előtt vitte a prímet,
hej de sok kimaradt, és persze számos olyan is akadt,
kit az idő felfalt, nevét se tudom már, az idő elszaladt.



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

MINDENKINEK...

Ahogy már jeleztem az üzenőfalon, ezen a héten befejezem a Vers-próza fórum szerkesztését. Nincs semmi baj, csak amit célul tűztem ki azt nem igényli a Cinke közössége és inkább problémát jelent a személyem.
Mit is szerettem volna, Csak annyit, hogy játékos formában próbáljunk picit előrelépni és legyünk jártasak ott is, amit eddig nem túlságosan ismertünk és pont ezért idegenkedtünk tőle. Azt tudtam, hogy az elején támadások fogják a fórumot érni - személyes okok miatt - territórium féltés, nimbusz-nyirbálás, egó-ébredés...és még pár ok miatt, de azt is tudtam, hogy ezek majd csillapodnak. Úgy is lett. Egyre többen vettek részt a "játékunkban" és egyre szebb dolgok születtek. Elképzeltem azt az idillikus képet magam előtt, hogy egy - nem rövid - idő után szinte bejárjuk a költészet minden területét, sőt, a prózáknál még többet akartam. Egyesével mindenbe belekóstolni, ismeretet szerezni azokban a dolgokban amik mint részletek alkotnak egy egészet: egy REGÉNYT. Magyarul: megismerni a regény írásának alapfeltételeit. Sajnos nem vagyok jó tanító (részint én is veletek egy időben tanultam volna ezt - függetlenül attól, hogy egy regényem már a kiadónál várja, hogy elinduljon a nyomdai munka - másrészt pedig mindig voltak olyan egyéni "igények" amik el-el térítettek a követendő úttól), így aztán úgy döntöttem feladom ezt az elképzelésem. Abban pedig, hogy csak ad-hoc tíz odadobott szóval írjunk valami verset (arra egy hatéves gyerek is képes, egy idő után tök unalom), vagy hiába írom ki, hogy a prózában mi a követelmény, nem számított. Más biztosan jobban tudja kezelni az ilyen helyzeteket, én úgy látszik alkalmatlan vagyok rá. És tudjátok mi az érdekes? Az, hogy akik a követelményeknek igyekeztek megfelelni azok nem éppen eredményesen szerepeltek. Bár nyert Gemini, barnabyy és Bakos Erika is - az utóbbi most is prózában - de volt amikor a kérteket abszolút figyelmen kívül hagyó írások vitték a prímet - egyéni szimpátia vagy mit tudom én mi alapján. Más lenne a helyzet ha valamiféle zsűri pontozna - és akkor ők egymás között az írás szabályai, a megadott követelmények alapján döntenének - de így én hiába kérek bármit is, döntenek a szavazatok. Talán még ezt is letudtam volna a cél érdekében, de az már sok volt, hogy gyanúsításokat is kaptam. Mármint, hogy egy korábbi versemből szedek ki tíz szót és azokkal adom meg a vers feladványt. Ez nevetséges, mert a google keresővel ez két másodperc alatt kiderül. Aztán azt is mondták, hogy a magam céljainak megfelelő témákat adok. Mármint, hogy én nyerjek. A fenét se érdekli, hogy nyerek vagy sem, ezt próbálja már elhinni mindenki. A net rang egy fabatkát sem ér. Az, hogy valakit egy portálon ajnároznak és kikiáltják költőnek az csak megmosolyogtató. Egy kiadó által (nem saját költségen) megjelentetett kötet már mond valamit, vagy éppen a Szépírók Társaságának tagja lenni már valóban a költő címet jelenti, de a poet szívtörősdije, vagy éppen a Cinke népszerűség egy pici zárt kőrben még semmi sem. Természetesen itt a barátok között nagyon jóleső érzés ha figyelnek az emberre, de ez még sokat nem jelent. Még az olyan - szigorúan zsűriző - portálokon való eredményes szereplés sem mint a 7torony, vagy a DOKK.
A múlt héten kaptam olyan kritikai megjegyzést is, hogy nem etikus, ha egy fórum irányítója indul a versenyben. Elfogadom, hogy így van (bár nem értem mért is). Kicsit rosszul is esett, merthogy a munkám jutalma az, hogy ki vagyok zárva a "játékból". Hát ezért csináljam? Azért, hogy büntessenek érte? Ha nem is sok munka, de heti 5-6 órám elveszi. Épp ezért majd Zoli megoldja a fórum további sorsát, azért nem leszek a Cinke adminisztrátora egy odafigyelést és munkát igénylő "játékban", hogy támadási felületet adjak és elvegyék a kedvem még az írástól is. Nem kell a kritizálóknak reagálni erre a bejegyzésre, mert én neveket soha nem fogok említeni, ez ne szítson további viszályt.
Köszönöm szépen azok "munkáit" akik együtt akartak velem működni, szép és jó játék volt.

További Boldog Karácsonyt......

Tiszai P Imre



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Kedves Imre!

Én személy szerint végtelenül sajnálom, hogy így döntöttél, ahogy. Én eleinte ódzkodtam, hogy részt vegyek-e ebben a játékban - pontosan a viták, veszekedések, sértődések végett, nem ezen a portálon, hanem egy másikon történtek miatt- de aztán rábeszéltem magam, hogy miért is ne próbálhatnám meg. Előrebocsátom, hogy nem az motivált, hogy nyerek-e vagy sem, mert ez engem abszolut nem érdekel. Már kezdtem megszeretni, megkedvelni ezt a "játékot" és most tessék, Te pedig így döntesz! Mindenesetre gondolom, hogy meg van rá az okod, hiszen én úgy vettem észre, hogy Te ezt a feladatot szívvel-lélekkel, mindenre odafigyelve végezted, tehát az ok nyomós lehet, amiért így döntöttél, de nyilván tiszteletben tartom döntésedet és ha tetszik, ha nem, el kell, hogy fogadjam. Bár még egyszer meg kell, hogy mondjam nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

Ennek tudatában viszont engem már ez a hét is hidegen hagy, nem veszek részt benne, - tudom, ez a lőtéri kutyát sem érdekli - mert nem lesz folytatás, legalábbis általad.

Mindenesetre köszönöm az eddigi játékot, a lelkiismeretes munkát mellyel vezetted ezt a fórumot.

Szeretettel és barátsággal: Évi.

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Évi...bizonyára lesz folytatás...és olyan ami tényleg csak játék lesz mindenféle elvárás nélküli. Ha nincs igény másra akkor miért ne?

És nagyon kérlek, ne maradj tőle távol, nincs szükség szolidaritásra, így is eléggé megosztó személyiség vagyok.

Ha meg annyira becsülsz engem...akkor most pedig az utolsó hetemen igenis kötelező neked résztvenni benne...(bár tudom, hogy téged a "kötelező" irritál... :DDD.....)...



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Imre! "Megosztó személyiség?" Mondd meg nekem, hogy ki nem az? Én nem szolidarításból írtam Neked azokat amit írtam, hanem meggyőződésből. Én becsüllek Téged - miért is nem kellene? -és végtelenül sajnálom, hogy így döntéttél. Azt is sajnálom, hogy senkinek nincs erről véleménye csak nekem, aki a legkevésbé ismerlek Téged és a legkevesebbet vettem részt ebben a játékban.

Igen, a "kötelező" irritál, mert én eddig amíg játszottam a fórumodban, szívesen tettem, mintegy szórakozásképpen - mindamellett, hogy tanultam is közben - de mivel a jövő évben nem csinálod tovább, ezt a hetet kihagyom... mert nincs kedvem vidám történetekhez, mert nekem speciel hiányozni fogsz...Ennyi... nem hiszem, hogy én vagyok egyedül ezen a véleményen...

Szeretettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Bakos Erika képe
Bakos Erika
Offline
Csatlakozott: 2012/02/14

Nem Te vagy egyedül, Évikém!

Sajnálnám, ha elmenne Imre, amit tudok eddig a verselésről, azt mind tőle tanultam! Ezért hálás vagyok neki.

Nem vagyok a szavak embere a hozzászólásokban, így csak annyit írok, kérlek ne hagyd abba Imre a játékot!

Vezesd ezt a csapatot hited szerint, a költészet iránti mély tisztelettel.

Szeretettel: Erika

 

"Akinek hite van, mindene van, s akinek hite nincs, semmije sincs."

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Ennek nagyon örülök kedves Erika, hogy nem vagyok egyedül... aki így gondolja.

Szeretettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Nagy Vendel Vakon-dok-ok Nagy Vendel 1 2015/09/08 - 21:10 2015/09/15 - 19:55
Irodalom Csend Góth László 2 2015/09/07 - 21:17 2015/09/15 - 19:54
Irodalom Hervadó nyárra ősz borul leka 9 2015/09/04 - 13:50 2015/09/15 - 19:48
Irodalom Elaludt a Nap zsuska 6 2015/08/30 - 01:13 2015/09/13 - 23:48
Irodalom Hogyha szeretnél... barnabyy 4 2015/07/03 - 21:49 2015/09/13 - 23:44
Irodalom Csak ennyit amoriana 7 2015/06/21 - 19:21 2015/09/13 - 21:40
Irodalom Őszi kert zsoló 4 2015/09/05 - 22:51 2015/09/07 - 21:12
Irodalom Te-énem zsoló 6 2015/08/31 - 20:28 2015/09/07 - 21:05
Irodalom Mintha még dreaming58 6 2015/09/01 - 21:53 2015/09/07 - 19:43
Irodalom Tűzijáték Judit 10 2015/08/19 - 22:59 2015/09/07 - 18:54
Irodalom A tudás Góth László 2 2015/09/01 - 16:19 2015/09/06 - 20:57
Irodalom A Harcos Góth László 6 2015/09/02 - 10:32 2015/09/06 - 20:25
Irodalom Kiszámoló Góth László 4 2015/09/03 - 15:50 2015/09/06 - 20:18
Irodalom Nagy Vendel Vakablak Nagy Vendel 2 2015/08/27 - 12:38 2015/08/31 - 19:33
Irodalom Lenn a lóstrandon toni 1 2015/08/30 - 12:39 2015/08/30 - 14:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Lácai Mihály - Rólatok szól Lácai Mihály 4 2008/11/04 - 06:10 2008/11/06 - 05:22
Audió Lácai Mihály - Még nem láttalak Lácai Mihály 8 2008/11/02 - 05:52 2008/11/02 - 21:05
Audió [Sipos Vera színművész - Könyves Tóth Enikő Őszi est Könyves Tóth Enikő 4 2008/10/25 - 11:45 2008/11/02 - 11:19
Audió Desert Rose - Marian verse Anonymous 12 2008/10/26 - 11:07 2008/11/01 - 20:33
Audió skorpio - Sirfelirat most skorpio 1 2008/10/29 - 16:27 2008/10/30 - 11:26

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40