Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
A sors játéka
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A sors játéka
János, bár, már harmincas éveit taposta, még ma is szertelen és szeszélyes természetű volt. gyermekként is rengeteg problémát és keserűséget okozott szüleinek, akiket már korán elveszített.
Nevelésének minden terhét nagynénje vállalta fel, aki egyedüli rokona volt és János örökbefogadásáig pár hervatag muskátli, néhány fukszia mellett egy lompos puli jelentette számára a társaságot, oldotta a magányt. Nagynénje nem csak pszichopata, de egyben gyógyszerfüggő is volt. olykor számolatlan szedte a különböző pirulákat, gyűjtögette őket és színük, formájuk, méretük szerint rendszerezve tartotta kis éjjeliszekrényének fiókjában. Egy alkalommal az egyik üvegcsében korábban találomra feloldott pirulákat, némi víz hozzáadásával, felhígítva, lefekvés előtt még magához vette. Reggelre, visszaadta lelkét a teremtőnek.
Jánosnak az önkormányzati lakást jogfolytonosság hiányában el kellett hagynia. A kiköltözésre három hónap haladékot kapott, ekkor dörömbölt ajtaján először a magány. Pénz, barátok, rokonok nem lévén, kilátástalan helyzetbe került.
Megtakarított pénze nem volt, így még albérletre sem futotta, legfeljebb pár görbe estét tudott volna kimasszírozni a tárcájából.
A nappalokat az öreg bérház vastag falai közt töltötte. Élvezte a csendet és csak esténként hagyta el a lakást, mint tette azt most is.
Odakinn vigasztalanul esett. Összébb húzta magán a kabátot, a tócsákat óvatosan kerülgetve céltalanul bolyongott a lámpák kisárgult fényében tocsogó utcákon. Végtelenül elhagyatottnak, és kisemmizettnek érezte magát. Egy szerelmespár közeleg feléje. Kezüket szorosan egymásba kulcsolva lépdeltek, tudomást sem véve a világról, a szélről, az esőről és a velük szembe haladó kopott kabátról.
Keresztény világ legnagyobb ünnepére készült a város. A fákon már meggyújtották a karácsonyi fényeket, apró lámpafüzéreket ringattak az ágak. Az utca sarkán, a kocsma előtt részegek hangos duhajkodása karistolta össze az éjszakát. tudomást sem véve a hangoskodókról, lába csak vitte. A belváros felé vette az irányt.
Észre sem vette az idő múlását. együtt sétált az utcákkal, az elfüggönyözött ablakú házakkal, üzletek előtt haladt el, melyek kirakatának kínálatai és árai számára elérhetetlennek tűntek. Egyszer csak hirtelen éhséget érzett. Eszébe jutottak nagynénje vasárnapi ebédjei, a fűszertelen, diétás ételek, a levesek, húsok, az illatos sütemények.
Hirtelen azon kapta magát, hogy egy fényárban úszó épület előtt áll. a bejáratnál egy tiszteletet parancsoló, testes alak állt. hosszú kabátot és valami ódivatú kalapot viselt. Mintha csak a XVIII. századból tévedt volna ide.
A bejárat felett, mint valami olcsó Hollywood-i díszlet villogott a felírat. „Game World Casino”
Csak állt és nézte a forgóajtón ki-beáramló népet, aztán bizonytalan léptekkel indult meg a bejárat felé. az ajtónálló szenvtelen pillantásokkal kísérte mozdulatait. Szegény ördög, - gondolta magában.
Amint az előtérbe ért, elkérték a kabátját. zavarba jött. csak egy ócska, nem ide való kopottas, régi pulóver volta alatta. Jóleső érzéssel lépkedett végig a süppedő vörös szőnyegen.
Mindenütt játékgépek csilingeltek, izgatott tekintetek tüzében égett a csarnok.
— Ez igen. — Fennhangon mondta, a tudatalattiak összegezéseképpen. Sok ezer hangya bizsergett benne, és ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy belevesse magát a fények bűvkörébe, és elvegye jogos tulajdonát: a mások zsebébe szétszórt pénzét.
Elhatározása nem egyszerre születhetett meg, mert egy darabig lehorgadt fejjel állt ott, a négybe hajtott húszezresét tapogatva zsebében.
Boldog elképzelés tűzijátéka hevítette, hogy csekély pénzecskéje vagyonná dagadhat. Három vagy öt perc alatt százszor elismételte gondolatban, hogy nincs mit veszítenie, elképzelte életét egy új világban, ahol ő az úr, majd az érem másik oldalát is szemügyre vette. Belepirult az örömbe, hogyha leég, villamosra sem marad, vagy kicsapongó életre adja fejét és lelkében derűs elszántsággal megindult, vállalva a kockázatot.
A recepciós kiolvasta szeméből a szándékát, ő pedig dobogó szívét csitítgatva, felváltotta pénzét ezresekre. Szokatlanul könnyed léptekkel siklott a játékterembe. Nyomban három fiatal alkalmazott lány sietett oda hozzá, tudakolták, hogy mit szeretne fogyasztani italt, helyet foglal-e valamelyik játéknál, illetve hová vihetik a kért italát.
- Játszani szeretnék – felelte, és elindult az egyik játékgép felé.
Közben körülnézett, nagyon vegyes társaság vette körül, német, angol, vietnami, kínai és színes bőrűek.
— Itt mindenki meg akar ma gazdagodni? — mondta magában.
A másik oldalon bordó bársonnyal borított hosszú asztalok körül pókereztek, ruletteztek.
A teremben nagy tömeg ült feszült, néma csendben, az asztalok fölé hajolva, szerencséjüket várva.
Leült a játékgéphez, betette első ezresét. Alig kezdett forogni a kerék, már is megállt, de egymás után adta is a nyert összeget. Elsőre tízezer forinttal lett gazdagabb.
Nagyon elcsodálkozott, de mégsem volt boldog. Azt hitte a Fortuna csak játszik az érzelmeivel. Elszántan még egy próbát tett, akkor is szerencséje volt. Úgy látszik, tényleg a Fortuna kegyeltje, hisz megnyerte a Jackpotsot, mely huszonkétmillió-hatezer forint volt.
Nem tudta eldönteni, játsszon-e tovább, vagy hagyja itt ezt a helyet. Míg a zsetonokat szedte ki egy kis vödörbe, ezen törte a fejét.
Húszezer forinttal lépett be a játékterembe, és most úgy érezte, ha tovább játszik, lehet még több szerencséje lesz, de elveszítheti mindet, s neki nagy szüksége van most a pénzre, hogy elkezdhesse új életét.
Mire kiszedte az összes zsetont, döntött: - most kell abba hagynom. Ha lesz saját tőkém, újra megpróbálom.
Odament a pénztárablakhoz, beadta a kis vödröt. Nagyon szép lányok voltak a pult mögött. Fehér blúz, vörös mellény és fekete szoknya borította szép alakjukat, mely még tetszetősebbé tette őket.
Amikor megszámolták a zsetonokat, megkapta a nyert összeget. Kérték, hogy tegye a számlájára, mert nem biztonságos ezt a nagy összeget magával vinni. Mondta, hogy nincs számlája, és szeretné most megkapni.
Beletette kézi táskájába, ami nem fért el, azt a zsebeibe gyömöszölte. Szóltak a lányok, hogy kérjen kísérőt, de még úgy sem biztonságos, főleg az éjszakába, gyalogosan. A taxit is felajánlották.
Szinte égette bőrét a sok papírpénz, homloka is gyöngyözni kezdett az izgalmak hatására. Talán nem is hallotta a sok figyelmeztetést, az a nagy összeg lebénította tudatát.
Gondolatban már az új házat, autót látta szeme előtt, és elhatározta, elmegy hajóval világ körüli útra.
Hátat fordított a játéktermeknek és sebesen elhagyta az épületet.
Vissza sem fordult, nehogy elhagyja a pillanatok alatt kapott szerencséje.
Az utcán már nagyon sötét volt, a lámpák is alig világították meg a járdát. Tőle úgy tíz méterre négy fiatal hőzöngött, szerette volna őket messzire kikerülni, de már nem volt rá ideje. Mind a négyen rárohantak, agyba-főbe rugdalták, az egyik a fejét találta el, úgy érezte az agya szétrepedt. A feje elnehezedett, nem volt képes többre emlékezni. Kiforgatták zsebeit, pénzét azonnal megtalálták, és elfutottak a sötét utcán keresztül.
A támadók, ahogy az ilyenkor már lenni szokott, elmenekültek, elvitték a pénzt és nyomukban szertefoszlott az új életbe vetett remény.
A játékterem portása meghallotta kint az üvöltözést, oda futott, de csak a vértől átázott fiatalembert találta. Rémülten szaladt vissza, és hívta a mentőket és a rendőrséget. A fiatalember életét sajnos már nem tudták megmenteni, belehalt a fejét ért rúgásokba.
A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták konstatálni. János arca az átélt borzalmak dacára nyugalmat tükrözött, ökölbe szorított markából pár vértől maszatos bankó kandikált ki.
A játék ezzel befejeződött. Csak a hajnali szellő nem vett róla tudomást. Ő tovább játszott, incselkedett, meg- meglebbentve a bankókat.
A boldog elképzelés tűzijátéka ezzel véget ért.
2008. december 07.
Szervusz, kedves Marika!
Szeretettel köszöntelek a "fészekben"! ))
Mondhatni, stílusosan mutatkozol be, hisz' az élet a legjobb tanítómester.
Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is!
Nagyon életszagú az írásod!...Gratulálok!...Szép bemutatkozás!...Lyza
Kedves Zoltán!
Mégegyszer KÖSZÖNÖM a meghívást. Szép a lapotok, és tartalmas.
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy olvastál, kedves szavaidat külön köszönöm, sajnos ma ilyen a világ. Remélem még jobbá fordulnak a dolgok.
Hát igen Marika, A nyomorult élet, a varázslat, és megint csak a valóság.
Örülök, hogy itt talállak
Szia István!
Köszi az észrevételt. Sajnos a pénz ől és butít. Nem gondoljuk át a cselekedeteinket.
Sajnos egyre inkább félni kell, egyre több a szegényember és a zsebes(finoman).
Az értékeinkre jobban kellene vigyázni. Pl. Most történt: Édesanyám a postásnak adott egy levélért 5640.-
és ismeretlen cég küldte a nevemre, utánvéttel. Persze ő nem tudta, hogy kamu levél, és kifízette.
Puszi Marika
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal | toni | 2024/05/13 - 08:12 | 2024/05/13 - 08:12 | |
Irodalom | Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen | toni | 2024/05/12 - 08:12 | 2024/05/12 - 08:12 | |
Irodalom | Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände | toni | 2024/05/11 - 07:51 | 2024/05/11 - 07:51 | |
Irodalom | Siklossy László Hangok / Stimmen | toni | 2024/05/10 - 09:11 | 2024/05/10 - 09:11 | |
Irodalom | Joachi Ringelnatz: Missglücktes Liebesabenteuer / A félresikerült szerelmi élmény | toni | 2024/05/09 - 09:02 | 2024/05/09 - 09:02 | |
Irodalom | Sas Ede Az éjszakába / In die Nacht. | toni | 2024/05/08 - 08:53 | 2024/05/08 - 08:53 | |
Irodalom | Havasi István A szegények háza / Das Armenhaus | toni | 2024/05/07 - 08:37 | 2024/05/07 - 08:37 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Meddő órán / An karge Stunde | toni | 2024/05/06 - 07:54 | 2024/05/06 - 07:54 | |
Irodalom | Radnóti Miklós: Gyökér / Wurzel | toni | 2024/05/05 - 09:16 | 2024/05/05 - 09:16 | |
Irodalom | G. Diószeghy Mór Ahol nyilnak az akácok / Wo die Akazienbäume blühen | toni | 2024/05/04 - 08:18 | 2024/05/04 - 08:18 | |
Irodalom | Jakab Ödön: Édesanyámnak / Zu meiner Mutter | toni | 2024/05/03 - 07:15 | 2024/05/03 - 07:15 | |
Irodalom | Rigó Tibor Május ha lehetnék / Wenn ich könnte Mai sein | toni | 2024/05/02 - 07:46 | 2024/05/02 - 07:46 | |
Irodalom | József Attila: Munkások / Die Arbeiter | toni | 2024/05/01 - 07:51 | 2024/05/01 - 07:51 | |
Irodalom | Palágyi Lajos Reggel a tengeren / Morgens auf das Meer | toni | 2024/04/30 - 07:29 | 2024/04/30 - 07:29 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Cigány keringő / Zigeunerwalzer | toni | 2024/04/29 - 08:08 | 2024/04/29 - 08:08 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét