A kékibolya szemed rámmosolygott, 2-ik változat

janos képe

Kihívóan néztél rám kedvesem,
no TE máris lázasan vetkezel !
Megbotlottam szoba- küszöbben,
mert siettem hozzád oly lelkesen

Az ágyon már ott fekszel ledéren,
hasmánt jó az drágám, erre kérlek,
így szoktuk meg ezen procedúrát,
odatérdeltem, hisz ő már várt rám

Kezemben a harminccentis tubus
gerincre , fenékre ebből csak jut
Masszíroztam lágyan majd keményen
Nyögdécselt, ez jó? Én azt reméltem !

Elmúlt a derékfájás szivecském ?
Betakarlak lepedővel, pléddel.
A reumakrémen olvastam ezt.
Elpihent a Drága, nyugalom lesz


 

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Kedves Jánosom!

Melyikkel kezdjem a rossz hírrel, vagy a jóval?

Kezdem a rosszal, mert úgy szoktuk, nem? Vagyis a hibákkal. Kapásból három alapvető hibát fedeztem fel.

1./ Az igeidők nem stimmelnek, vagyis keverednek, váltakoznak. (A jelen és a múltidő)

2./ A szótagszám nem következetes (itt is a probéma  a keveredés, váltakozás, ezért döccen a ritmus)

3./ A rímek sántítanak, de már itt-ott fellelhetők.

És most jó hír: A mondanivaló az jó.

Azért van még néhány apró kérdésem. Az, hogy a kedvesed vetkőzik, az oké - a ruhájára csak nem kenheted a reumaelleni kenőcsöt. Az, hogy megbotlottál a küszöbben, előfordul, hiszen siettél. De miért kellett Neked ehhez a művelethez letépni az ingedet?

Ja, hogy nehogy összekend a kenőccsel, most már kezd világosodni. "Szétterült az ágyon befogadóan" az valahogy nem illik a képbe, miért, nem tudta, hogy mi fog következni? Hogy ez "csak" egy reumatikus krémmel elkövetett masszázs lesz? Szóval átverted. "Maszíroztam lágyan, majd keményen", nagy hiba, hogy nem olvastad el a használati utasítást rendesen, mert azt csak lágyan szabad. Persze, hogy nyögdécselt kínjában, hiszen a reumatikus fájdalom az kegyetlen.Még, hogy keményen? Ki hallott már ilyet?

"Elmúlt a derékfájásod szívecském?" Dehogy múlt, de inkább azt mondta, hogy elmúlt, csak ,hogy nehogy újra kezdd! Inkább alvást színlelt, mint hogy még egyszer végig élje ezt a procedúrát.

No persze kedvesem, akkor nyugalom ült a házra, Te ott hevertél a fotelben vagy a kanapén félmeztelenül, egyik kezedben a távkapcsoló, a másikban egy jéghideg ásványvíz (buborékmentes) - és mint aki jól végezte dolgát - megnézted a kedvenc természetfilmedet a TV-ben. Ugye így történt? De közben arra lettél figyelmes, hogy 2 perc múlva reklám és bejátsszák, hogy hogyan kell használni azt a 3o cm-es tubus tartalmában lévő kenőcsöt reumatikus fájdalmakra. És ekkor lelkiismeret-furdalás gyötört, felébresztetted a kedvesedet és elővettél egy másik tubust és újrakezdted, de most már tutira jól. No eddig láttam a lelki szemeimmel a mondanivalódat.

Gratulálok szeretettel: Évi

Pussssssz!:*

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Persze Évikém, igazad van-Kitörlöm a 'szaromat'-csak egy oly hirten jött ötlet volt:

Irodalmilag 00-ás !

Pussz !

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

:)

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Persze Jánoskám, de  ez aTe döntésed..., én nem tenném...

Pussssz!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

No most meg már nem aktuális ez a hozzászólásom Jánoskám, mit tettél Velem? Ezért dolgoztam én hajnalban, direkt felkeltem korán, hogy én legyek az első hozzádszóló, most jól kibabráltál velem. No tök mindegy, ez most már itt marad, mert ezt nem tudom kitörölni! De vedd úgy, hogy storno!

Pusssssz!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

A kékibolya szemed rám mosolygott...

 

Felkérés a táncra ez kedvesem?

Hisz Te máris lázasan vetkezel?

Megbotlom a szoba köszöbében

sietek Hozzád, ingem letépem!

 

Fekszel az ágyon Te oly' csendesen,

rád szólok, fordulj hasra kedvesem!

Emlékszel? Procedúra így nyerő

térdepelve, tubust veszem elő!

 

Harminccentis krémtubusom bontom,

gerincre, majd derékra nyomom

tartalmát és masszírozlak lágyan,

vagy keményen? Nyögdécselsz, nő vágyam,

 

hogy elmúljon a fájásod szívem,

jobb már Neked? Mondd és én elhiszem,

betakarlak, aludj el kedvesem,

nyugalom! Megcsinálom rendesen.

 

Kedvesem! Én ezt a kis szösszenetet hoztam ki a fantáziám szüleménye: (jelen idő, következetesen tíz szótag, aabb (páros) rímszerkezet. Nos, tudom ez sem tökéletes, néha-néha megroggyan a rím  de a mondanivaló átjön, gondolom én. De majd jön Dórikánk - ő a szakértő (nk) verstanilag és értékeli. Én úgy gondolom, hogy ketten érünk egy felet, az már haladás.

Pussssssz!;)

 

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Felkérés a táncra ez kedvesem?

Hisz Te máris lázasan vetkezel?

Megbotlom a szoba köszöbében

sietek Hozzád, ingem letépem!

 

Fekszel az ágyon Te oly' csendesen,

rád szólok, fordulj hasra kedvesem!

Emlékszel? Procedúra így nyerő

térdepelve, tubust veszem elő! - ez modjuk eddi jó

 

Harminccentis krémtubusom bontom,- szóismétlés-tubus

gerincre, majd derékra nyomom

tartalmát és masszírozlak lágyan,- tartalmát? az egészet ?

vagy keményen? Nyögdécselsz, nő vágyam,- megtört a sor

 

hogy elmúljon a fájásod szívem,- megtört a verszak

jobb már Neked? Mondd és én elhiszem,

betakarlak, aludj el kedvesem,

nyugalom! Megcsinálom rendesen.- ez a legrosszabb sor, ez hülyeség, próbálod magyarázni a rizsában node...

 

Még rizsázhatnék erről, de a reumatológos mondta: a lepedő+fólia takarás fontos, úgy hat igazán a krém !

Pussz !

 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Oksa! Értelek! Nem próbálok én már megmagyarázni semmit még a rizsában sem! "Nyugalom! Megcsinálom rendesen", miért ez a legrosszabb sor, fejtsd már ki bővebben légy szíves. És mi az, hogy megtörik a sor, az áthajlik kedvesem. Hülyeség, amondó vagy az a legrosszabb sor? No direkt hibáztam ám, mert hiányzik a piros szín. De most átvertél, kékkel tiportad meg az önérzetemet, a lelkemet, nagyon leszoktál a virágról, mi a pálya, merre csatangolsz? No jó azt díjazom, hogy kékkel jelölted a hibáimat- a kék a kedvenc színem -. Nehogy azt merd mondani, hogy a Te versed jobb mint az enyém, mert rakéta indul! Előbb-utóbb most már úgy látom, hogy ki fogod provokálni!X(

Pussssssz!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Kihívóan néztél rám kedvesem,
no TE máris lázasan vetkezel !
Megbotlottam szoba- küszöbben,
mert siettem hozzád oly lelkesen

Az ágyon már ott fekszel ledéren,
hasmánt jó az drágám, erre kérlek,
így szoktuk meg ezen procedúrát
Odatérdeltem, hisz ő már várt rám

Kezemben a harminccentis tubus
gerincre , fenékre ebből csak jut
Masszíroztam lágyan majd keményen
Nyögdécselt, ez jó? Én azt remétlem !

Elmúlt a derékfájás szivecském ?
Betakarlak lepedővel, pléddel.
A reumakrémen olvastam ezt
Elpihent a Drága, nyugalom lesz

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Jánoskám! Megtáltosodtál? Ez szuper! Vagy félsz a rakétától, már vissza is helyezem, lefutok vele a pincébe!

Gratulálok!:O Össze kell szednem magam, hogy utólérjelek, de komolyan...

Pussssssssz!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Szivecském, múltkor egyszer őszinteségi rohamomban elrebegtem néked:

tudok 7 féle-képpen írni-ha akarok, meg kedvem van...
líraiolvasós, természetmegfigyelő, horror, dühös, elvont(nekednemjó), tréfás,
elmélkedő...írtam eposzt-ódát meg fittyfirittyett is...sőt még sok felejthetőt is..

Na Pussz !

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

No de azért, hogy egy kicsit az ego-dat letörjem, csak az első versszakod rímel szabályosan - az visszatérő rímszerkezet - a többin még dolgoznod kell egy kicsit, mert mindegyik versszaknak csak az első két sora jó a következú kettő nem rímel, de ezt én már úgy gondolom, hogy ellensúlyozza a szuper mondanivaló.

Ha nem lennél irigy, igazán megadhatnád a reumatológus telcsi számát, aki felírta ezt a szuper kenőcsöt, mert néha nekem sem ártana, én sem vagyok már mai pipi, sokszor fáj a derekam. Gondolod, hogy nekem is felirná? Dumáld már meg vele légyszíves, paraszolvenciára számíthat. Oksa?

Hát akkor legyen kedved... hétféleképpen írni, az elvontat kihagyhatod ha az én kedvemet akarod keresni...

Pusssssssz!>:D<

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Minden versednek jó az alapja, remek ötletek, csupán a kivitelezés hagy még némi kívánni valót maga után.

Harminc centis krémtubus??? Jesszus! Ezzel még egy mamutot is végig tudsz masszírozni! Kacsint

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

'Minden versednek.....' Kiolvastam ezt a hsz-edből, mind tök rossz !
Csak az alapötletek jók, na ja, a nagyok lesajnálják a szótag számot meg
az ölelkező rímet...meg minden....szabályt gyakran, no persze ők megtehetik.
Piszkozatok elérhetők Petőfi-Arany-Babits...többször átírta mielőtt megjelent-sőt
még utána is belepiszkáltak, újra megjelentették...módosítva...

Dórikám, csak keményen, ne hidd, hogy én ezért megharagszom !

Pussz !


 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

sjani képe
sjani
Offline
Csatlakozott: 2012/07/20

Gratulálok Druszám!

Ne hagyd magad!:)

Üdv.: Jani

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Az a baj Druszám-égek mint a Rechstag !
Lázas munkával átírtam

Kihívóan néztél rám kedvesem,
no TE máris lázasan vetkezel !
Megbotlottam szoba- küszöbben,
mert siettem hozzád oly lelkesen

Az ágyon már ott fekszel ledéren,
hasmánt jó az drágám, erre kérlek,
így szoktuk meg ezen procedúrát,
odatérdeltem, hisz ő már várt rám

Kezemben a harminccentis tubus
gerincre , fenékre ebből csak jut
Masszíroztam lágyan majd keményen
Nyögdécselt, ez jó? Én azt remétlem !

Elmúlt a derékfájás szivecském ?
Betakarlak lepedővel, pléddel.
A reumakrémen olvastam ezt.
Elpihent a Drága, nyugalom lesz

Jobb így ?  szótagszám-rímek ?

Kösz a biztatást !

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

sjani képe
sjani
Offline
Csatlakozott: 2012/07/20

Igen, ez már sokkal jobb Druszám, ne hallgass mindig Évimre, bevisz az erdőbe, Te csak ugyanilyen lelkesedéssel "alkoss", ne törődj senkivel, most már irigy egy kicsit Rád - nem szokott az lenni, de most meg van őrülve e "csodakenőcsért" könyörög, küldd már el a dokihoz légy szíves, mert addig úgysem hagy békén sem engem, sem Téged.

Gratulálok!

Üdv.: Druszád.

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

1. Bio-Vital-Pferdebalzsam-Lóbalzsam 500 ml- Madi in Germany (2500 Ft ?)
Lajos Trade 9012 Győr Győzelem u. 3 b.
Tel: 06-96-556-071 megrendelhető postán, interneten...: az összetevőiből pár

-propibaraben,menthol, gobulus,eucalipttus,butyparaben, limone, alcohol,
triethanole....

2. Voltaren-ez is szuper, gyógyszertár

Örülök, hogy segíthettem-Druszám !

 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

sjani képe
sjani
Offline
Csatlakozott: 2012/07/20

Köszönöm szépen a segítségedet DRUSZÁM!

Üdv.: Jani

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Már sokkal jobb János Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Juditkám, a lázas munka meghozta gyümölcsét ?

Pussz !

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Úgy tűnik Kacsint

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Rigó Tibor: Egyre kevesebb / Immer weniger toni 2024/03/27 - 08:30 2024/03/27 - 08:30
Irodalom Bertolt Brecht: Der Abgerissen Strick / Az elszakadt kötél toni 2024/03/26 - 08:07 2024/03/26 - 08:07
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy hópehely toni 2024/03/25 - 21:18 2024/03/25 - 21:18
Irodalom Torkos László: Kerülöm az embereket / Ich übersehe die Menschheit toni 2024/03/25 - 08:37 2024/03/25 - 08:37
Irodalom Szüry Dénes Tavasz volt akkor / Es war Frühling damals toni 2024/03/24 - 10:01 2024/03/24 - 10:01
Irodalom Kozma Andor: Éji dal / Nachtlied toni 2024/03/23 - 09:02 2024/03/23 - 09:02
Irodalom Gyulai Pál: Hölgyeinkhez / An unsere Damen toni 2024/03/22 - 08:33 2024/03/22 - 08:33
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Carmen lugubre / Carmen lugubre toni 2024/03/21 - 10:16 2024/03/21 - 10:16
Irodalom Mucsi Antal: …és egy könnycsepp… / …und eine Träne… toni 2024/03/20 - 08:51 2024/03/20 - 08:51
Irodalom Jakab Ödön: A magvető / Der Seemann toni 2024/03/19 - 08:53 2024/03/19 - 08:53
Irodalom Arany János A tetétleni halmon / Auf dem Hügel von Tetétlen toni 2024/03/18 - 08:22 2024/03/18 - 08:22
Irodalom Lampérth Géza: Torinóban / In Turin toni 2024/03/17 - 10:06 2024/03/17 - 10:06
Irodalom Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber toni 2024/03/16 - 08:31 2024/03/16 - 08:31
Irodalom Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern toni 2024/03/15 - 10:20 2024/03/15 - 10:20

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40