Csak tudnám végre!

amoriana képe


Már nem tudom mi is a dolgom, hitemre mondom,
Hiába kérdem Istent, választ nem ad rá itt bent,
Magam hümmögni hallom, máskor sóhaj a hangom,
Az időm pedig őszül, s bolond ki futni készül.

Most száguld előlem, bohócot csinál belőlem.
Nem rég még én űztelek, de az évek hűtlenek,
Hova rohansz – kiáltanék, nincs benned semmi fék!?
Hé! Pihenj néhány évet, ne félj, hogy utolérlek.

Nekem öregszel, téged öröklét nem ereszt el,
Mint másokat, engem, azt értem hova kell mennem,
Temető tölteléknek, s ki tudja meddig élek,
Kaptafára kapott létem, csak ösztönből féltem.

Nem sok amit elértem, pedig én nem henyéltem,
Másnak adni próbáltam, még sorból is kiálltam,
Csak tudnám végre mi a dolgom, hitemre mondom,
Megteszem, vegyed hasznom, semmiért nem haragszom.
 

genálpiroska képe
genálpiroska
Offline
Csatlakozott: 2010/06/20

Kedves Amoriana!

Gratulálok szép versedhez, mely az életünkről szól,

remek megfogalmazásban és rímbeszedve!

Szeretettel olvastalak. Piroska

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Kedves Piroska!

Köszönöm, hogy olvastad.

Szeretettel: Adrienn

Antal Adrienn

barnabyy képe
barnabyy
Offline
Csatlakozott: 2012/08/26
Nagyon szép vers. Nekem mégis, az a "temetőtöltelék"valahogyan nem illik bele a vers hangulatába,és komoly mondanivalójába ...gratulálok versedhez:B

Olvasni nagyon tudok, írni még nem...

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Kedves Barnabyy!

Köszönöm, hogy olvastad. Pedig bizony megtöltjük a temetőket. Ez a szó csak annyira drasztikus, mint maga a halál. Én bizony temetőtöltelék leszek, mert nem szeretném, ha szétszórnák a hamvaimat (majd).

Szeretettel: Adrienn

 

Antal Adrienn

barnabyy képe
barnabyy
Offline
Csatlakozott: 2012/08/26

Ahogy gondolod kedves Adrienn...nekem a töltelékről más jut eszembe...a temetővel, és a halállal, valahogy nem tudom "összehozni" ...bocsika, de megértelek, Te így gondolod, és látod.Üdvözöllek:B:)

Olvasni nagyon tudok, írni még nem...

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Életünk nehezül,  s olykor a lét is keserűbb, de a lélek az mi akkor is, azért is... szeret, remél, haza vár...
Nemes, ha nem bosszúálló, nem neheztelő, haragvó!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Így van Zsuska és minden nappal rövidül.

Ölellek: Adrienn

Antal Adrienn

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Verseid közül még csak ezt olvastam. Azonnal látszik, formamester vagy ezzel a tiszta belsőrím-kavalkáddal, ami nagyon hangulatossá teszi a művet. Ilyenkor arra kell vigyázni, hogy minden sor okkal legyen ott a versben, ne csak a rímeltetés kedvéért.

Góth László

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Kedves László!

Köszönöm, hogy olvastad.

Hidd el nekem, minden sor szándékosan van ott és nem a rímhez kerestem tartalmat, hanem a tartalomhoz rímeltem. Több okból vannak így a rímek, egyrészt mert így jöttek, másrészt, mert ezzel is fokozni akartam a feszültséget, harmadrészt pedig ugyan ez a vers meg van más bontásban is, de úgy gondolom, ide elég az egyik változat.

A modernebb változat első versszaka  így néz ki:

Már nem tudom mi is a dolgom,
hitemre mondom,
hiába kérdem Istent,
választ nem ad rá itt bent,
magam hümmögni hallom,
máskor sóhaj a hangom,
az időm pedig őszül,
s bolond ki futni készül.

Szeretettel: Adrienn

Antal Adrienn

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

A belső rím jobban üt, mint a különféle sorhosszakat záró páros. Tartsd meg! 

Góth László

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19

Kedves Adrienn !

Én is sokszor feltettem ezt a kérdést, de választ én sem kaptam. Azt hiszem, ezt magunknak kell megválaszolni, sajnos.

Nagyon szép versedhez szeretettel gratulálok: Meláni

 

"Csak tudnám végre mi a dolgom, hitemre mondom,
Megteszem, vegyed hasznom, semmiért nem haragszom."

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Kedves Melánia!

Köszönöm, hogy olvastad.

Szeretettel: Adrienn

Antal Adrienn

Bakos Erika képe
Bakos Erika
Offline
Csatlakozott: 2012/02/14

Nagyon szép vers, kedves Adrienn!

Szeretettel gratulálok!

Erika

"Akinek hite van, mindene van, s akinek hite nincs, semmije sincs."

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Köszönöm Kedves Erika. Mosoly

Szeretettel: Adrienn

Antal Adrienn

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Mindig örülök, ha itt látlak Adrienn Mosoly Nem véletlenül......

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Krómer Ágnes
Offline
Csatlakozott: 2011/08/02

Kedves Adrienn!

 

Lendületes vers. Jók a kimondtlan kérdések. A vége szép.

Olyan megnyugtatóan hangzik.

 

Szeretettel: Ági

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40