"Ülök a szobámban, búsan egyedül"...

siktár éva képe

Történetem fikció, de lehet, hogy valakivel megtörtént...






Erzsébet csúnyácska kislány volt, szüleinek egyetlen gyermeke. Amikor átlépte serdülő-korszakának küszöbét még rosszabb lett a helyzet, még csúnyább lett, apró pici pattanások tarkították egybként sem szép arcát, vézna teste nem igazán akarta felvenni a nőiesség formáját. Apró mellei, vékonyka dereka, lapos hasa, még laposabb feneke, inkább hasonlított egy sovány nyúrga fiúéra, mint lányra. Egyébként is gátlásos volt, de csúnyasága, soványsága, formátlan idomai még inkább visszavetették önbizalmát. Viszont roppant okos kislány volt, az általános, közép és felsőfokú iskoláit viszont kitűnőre végezte, talán azért is, mert minden eregiáját a tanulásba vetette. Legalább valamiben legyen sikerem, így gondolkodott, mert nem igazán zsongták körül a férfiak a szépségéért. Az, hogy okos volt, mindenben tájékozott megfogta az embereket, a férfiakat is, de egyetlen fériszívet sem dobogtatott meg. Egészen harmincöt éves koráig, amikor egy hivatali értekezleten meg nem látta Őt! Ekkor történt életében a csoda! Értekezlet után Géza meghívta vacsorázni a szálloda éttermébe. Először nem akart lemenni, ugyan már, hiszen ez nem lehet igaz, hogy Őt egy férfi, egy ilyen sármos férfi, aki után buknak a nők, egy ujjára is akadna ezer szebbnél szebb, kívánatosabbnál kívánatosabb, nem ez csak tévedés lehet. Este 19.oo órába beszélték meg, hogy találkoznak az étteremben. Géza fel akart menni a szobábjába, hogy együtt menjenek az étterembe, de Erzsébet elutasította, mert egyáltalán nem volt biztos benne, hogy le fog menni. De azért készülődött, a legszebb alkalmi ruháját vette fel - mert azért az mindig nála volt bárhol is legyen az értekezlet -melyre eddig ugyan nem került sor, de most itt a lehetőség, csak élnie kell vele. Halványkék csillogó sminket tett a szemhéjára, fűszeres-édes illat keverékét a csuklójára és a fülei mögé - úgy ahogy azt édesanyjától látta -és ekkor kopogtak az ajtaján.
Miután kiszólt, hogy bejöhet aki kopog, meghatódott a gyönyörű vörös rózsa csokron, melyet a londiner-fiú adott át neki.
Beleszagolt az illatozó rózsacsokorba és akkor látta meg a névjegykártyát a kedves üzenettel:
"Szeretettel várlak, siess! Géza".
Jó, hogy felküldte Géza ezt a csokrot, mert már azon gondolkodott, hogy lerángatja magáról estélyi ruháját és letelefonál, hogy ne várja, mert rosszul érzi magát. A rózsacsokor által magába szívott az illaton keresztül egy kis önbizalmat és elindult az étterem felé.
Géza már várt rá, udvariasan kihúzta az asztal alól a széket és rámutatott kedvesen, hogy foglaljon helyet Erzsébet. Ehhez hozzá volt szokva, hiszen udvarisas emberek között élte életét, de eddig ez az udvariasság csak mint illemszabály érintette, semmilyen érzelem nem társult hozzá. De ez most más volt, érezte, hogy vonzódik a férfihoz és Géza is hozzá. Mert azért ezt érezte, még ha nem is tapasztalta eddig.
Megvacsoráztak, szakmai dolgokról beszélgettek, majd táncoltak.
Lágyan egymáshoz símultak, Géza szerelmes szavakat suttogott a fülébe, olyanokat, hogy "régóta várok-e percre, meg hogy mennyire vozódom hozzád, és végül, hogy szerelmes vagyok beléd, nem tudom elképzelni az életemet nélküled". Erzsébet kissé megszédült ezektől a szavaktól, hiszen férfi még neki ilyen csodálatos dolgokat soha nem suttogott a fülébe. Úgy érezte, hogy minden ereje elhagyja, de most nem is bánta, annyira szíven ütötte e vallomás. Össze kell szednem magam - gondolta - ez nem lehet igaz, ez valami félreértés lesz, hiszen ő a csúnyácska lány, még most 35 éves nőként sem nevezhető szépnek.
Véget ért a zene és ezzel együtt az étterem is bezárt Géza felkísérte a szállodai szobájába Erzsébetet és újraéledt a vágy. Megcsókolta a lányt - aki eddig még nem tapasztalta, hogy milyen is egy csók, mert nem, minden tekintetben szűz volt még, hiszen nem volt senki, aki rátalált volna- de most szíve megremegett. Vágy gyúlt a szívében, lelkében, testében, mely eddig ismeretlen volt számára, de egyre sürgetőbb, követelőzőbb volt. Géza szerelmes szavakat suttogott a fülébe, tudta hogyan kell fokozni egy nő vágyát egészen addig, amíg az előjáték arra a szintre nem jutott, hogy egymáséi legyenek. Csodálatos érzés kerítette hatalmába mindkettőjüket, úgy ölelték egymást, mintha soha többé nem akarnának elválni. E mámoros éjszaka után románcuk folytatódott, olyannyira, hogy összeköltöztek, együtt tervezték a jövőt. Ámor nyila mindkettőjük szívét "megsebezte" és ez a seb soha be nem gyógyulónak igérkezett. Boldogok voltak, boldogok egészen öt éven keresztül. Erzsébetnek mintha visszatért volna az elveszettnek vagy nem is létezőnek hitt önbizalma, minden kétséget kizáróan magára talált. Legalábbis így hitte. Gyermekük nem született, mert Erzsébet nőgyógyásza nem javasolta neki harmincöt éves korát tekintve a terhességet miután többször is felkereste ez ügyben. Tulajdonképpen nem hiányzott neki a gyermek, hiszen így maximálisan tudott koncentrálni a munkájára melyet nagyon szeretett és Gézára, akit még jobban szeretett. Azt hitte, hogy soha nem lehet vége szerelmüknek, amikor egyik nap Géza bánatosan jött haza az irodából.
- Mi baj kedvesem, olyan feszültnek, idegesnek és rossz kedvűnek látszol, mi a baj, hogy segíthetnék.- kérdezte kedvesen vacsora közben férjétől Erzsébet.
- Nagy baj van kedvesem, szerelmes vagyok.-mondta Géza lehajtott fejjel. Először Erzsike nem értette és spontán válaszolt, gondolkodás nélkül.
- De hiszen miért olyan nagy baj ez, én is szerelmes vagyok, te is együtt vagyunk egymásba vagyunk szerelmesek már ötödik éve, miért baj ez?- és amikor e szavakat kiejtett a száján akkor nyilalt tudatába az érzés, akkor fogta fel, hogy mit is mond Géza. Nem ez nem lehet, amikor már végre önbizalma is van, szeretni tud szerelemmel, nem ez nem lehet igaz, ez csak egy rossz álom és mindjárt felébredek, gondolta, de nem így történt, nem kellett, hogy felébredjen, mert valóság volt. Egy pillanat alatt megszakadt benne minden, mérhetetlen csalódottság vette át helyét szívében és lelkében az örömnek.
- Kedvesem, tudom, hogy mit érzel, de sajnos nem tehetek róla, beleszerettem az egyik kolléganőnkbe és szenvedek, a szó szoros értelmében szenvedek, nem tudom, hogy mitévő legyek? Tudom, hogy most végtelenül megbántalak, mit megbántalak talán "meg is ölök" benned minden érzést, de nem tudom mit tegyek.- mondta Géza könnyeivel küszködve.
Erzsike magához tért, megpróbált "okosan" viselkedni és amit az esze diktált azt mondta, félretéve most szerelmes érzéseit.
- Nézd kedvesem, ha nem tudsz nélküle élni, hát ne tedd, én szeretlek téged annyira, hogy el foglak engedni még akkor is ha a szívem szakad meg. Csomagolj és tűnj el egy időre - vagy örökre - majd meglátod, hogyan alakulnak a dolgok, azt tudnod kell, hogy én egy ideig visszavárlak. Hogy meddig az nem tudom megmondani, de egy ideig biztosan. Géza megkönnyebbülve, de azért fájó szívvel hagyta el Erzsikét.
Teltek a hónapok, Géza nem jelentkezett. Zsike visszatért a munkájához, minden idejét, energiáját lefoglalta, túlórázott inkább, csak hogy kevesebbet kelljen otthon lenni magányosan emlékeibe burkolózva.
Csörgött a mobilja, a kolléganői hívták, hogy menjen velük szinházba, majd szinház után egy kis nosztalgia-estre. Tették ezt már nem egyszer az elmúlt hónapok alatt, de Erzsike mindig kitérő választ adott, hivatkozott rengeteg munkájára, de most hirtelen meggondolta magát.
- Tudjátok mit, barátnőim, gyertek el értem egy fél óra múlva, készen leszek, megyek veletek, csak közben még van egy kis elintéznivalóm és várlak titeket.
Lassan készülődni kezdett, szépen felöltözött, smink, parfüm, hajsütés - mert a frizura az nagyon lényeges, a legcsúnyább arcot is lenyűgözővé tudja varázsolni, ha jól van elkészítve - ezt is az anyukájától tanulta -, de amíg készülődött meghallgatta még egyszer, de most már utoljára kedvenc számát .

 
 

 

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Nagyon szépen köszönöm kedves Imre, ez igen, így teljes a prózám ezzel a befejezéssel - csak tudod, hogy én technikai analfabéta vagyok, soha nem fogom tudni bemásolni a videót -.

Szeretettel: Évi:)

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Drága Barátném!

Pillanatnyilag az ágyban fetrengek Gyuszival, (tüdőgyuszival) és mivel minden rosszban van valami jó, alkalmam nyílt elolvasni a prózádat.  Technikai szempontból csupán azokat a dolgokat emelem ki,  amik leginkább szemet szúrtak. "belépett serdülő-korszakának küszöbén" helyett: átlépte serdülő korszakának küszöbét. "együtt tetvezték a jövőt" ??? Viccelsz? Nem inkább tervezték? Véleményem szerint a számnevek betűvel írása sokkal igényesebb, egy irodalmi alkotásban pedig egyenesen kötelező. Tudom, most azt mondod, inkább került volna el a tüdőgyulladás, akkor nem lenne alkalmam kekeckedni. Kacsint

A mondanivalót illetően tökéletesen egyetértek, az igazi szerelem az, amikor képesek vagyunk elegendi a másikat.

Pusszantalak!

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Drága Barátném!

Egyáltalán nem vettem kekeckedésnek észrevételeidet, igazad van, javítottam a hibákat. Köszönöm. Azt viszont végtelenül sajnálom, hogy beteg vagy, azért Gyuszit minél előbb száműzd magadtól, nincs Rád jó hatással, már csak azért sem mert megbetegített. :(Gyógyulj meg minél hamarabb azt kívánom Neked és köszönöm, hogy olvastál.

Szeretettel: Évi

Puszi!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Nem mondom, hogy örülök Gyuszinak, de annak igen, hogy van időm kicsit fészkelődni közöttetek...Mosoly

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Örülök Neked barátném, Gyuszit pedig vágd pofán az antibiotikummal, hogy merészel melléd feküdni? No csak találkozzak vele, leteperem!~X(

Pusssz! Vigyázz magadra!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Nem a Gyuszi teper le, hanem az antibiotikum. A doktornő azt mondta, csak akkor vegyem be, ha ágyközelben vagyok, mert olyan mint a lórúgás. Mit mondjak, igaza volt...

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Tudom kedves, de én a Gyuszit fogom leteperni amiért bánt Téged. Az antibiotikum egyszer úgyis az utamba sodorja, ha még lesz annyi ereje, bár ha lórugást kap, akkor kétlem. Akkor viszont vedd oda a laptopodat az ágyba, nehogy még nagyobb baj legyen...

Puszi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Évikém! Igyekszem elkerülni a nagyobb bajt, már eljutottam arra a szintre, hogy képes voltam több órán keresztül aludni. Majd csak kikecmergek, ha nem előbb, akkor utóbb.

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Nagyon örülök Neked Dórikám! Majd csak elpusztul lassan Gyuszkó, a fene enné meg! Vigyázz magadra!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Az antibiotikum neve: Leteperin. Ugyanazok a gyógyszertárak forgalmazzák, amelyek a Cumicecidet, a Lapidusz cseppeket, a Karakán tablettát és a Fidibusz balzsamot, csak a mellékhatásokra kell ügyelni. Van, akinél veszélyes szentimentalizmust okoz.

Góth László

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Lacikám kedves "veszélyes szentimentalizmus"? No látod erre nem is gondoltam, akkor lehet, hogy ez a gond nálam, sok "Leteperint" kaptam gyerekkoromban, mert mindig tüszős mandula gyulladásom volt. Lapidusz cseppeket később kaptam a Karakánnal együtt - ez már olyan tizennyolc éves koromban lehetett, ahogy visszaemlékszem -, Cumicecidet és Fidibusz balzsamot pedig a gimiben, no az a balzsam gyógyír volt a lelkemnek (is) arra kristály tisztán emlékszem, még szárnyakat is adott. De a mellékhatások azok egy idő után megszűnnek, de úgy látszik, hogy ezek nagyon jó antibiotikumok, mert erősítik az immunrendszert, hatnak az egyéniségre, no és nem utolsósorban a mandula gyulladásra, hiszen azóta sem gyötört ez a betegség, mert időközben kivették a mandulát, de úgy látszik a szentimentalizmus maradt.

Nagyon szépen köszönöm a rögtönzött gyógyszer tájékoztatót, tudtam, éreztem, hogy Benned nem csalódhatom, bölcs tanácsaiddal ott a figyelmed, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Szeretettel: Évi:)

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Kedves Dóri, nyelvújító vagy ?
Van ott a válaszodban egy új magyar szó, számomra ismeretlen: :?

'az, amikor képesek vagyunk elegendi a másikat.'

Bocsi !
Jobbulást. :)

Pussz

 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Ó, te! Csippantom azt a sas szemed! Sajnos már nem tudom javítani, ezért kénytelen leszünk bevenni a szótárba...Nagy vigyor Mellesleg: milyen jó a dallama! ,)

Köszönöm, igyekszem!

Pussz!

 

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

DRÁGÁIM, Dórikám Jánoskám, úgy egyébként imádlak benneteket, hogy ilyen jól eldiskuráltok a REMEKMŰVEM alatt, nekem pedig az a javaslatom, hogy beszélgessetek csak nyugodtan én addig feltetetem még egyszer a videót és hallgatom közben amíg Ti "nyelvészkedtek". Miért, nem jó ötlet? Az előző két példányban már meghallgattam, most következik a harmadik, így is tudom már kívülről a szövegét is a dallamát is, a mondanivaló meg önmagáért beszél.

Jánoskám, drága pici szívem! És úgy egyébként véleményed egy szál sincs a MŰVEMRŐL? Nem baj, nem számít, csak úgy óvatosssssan megkérdeztem. Csak azért írtam ennyi essssssel, hogy... no azért...szeretek újítani. Különben is nem tudom, hogy miért kell fennakadni egy-két betűn, hiszen vaksi az egész társaság és ha nem jól helyezzük fel a szemcsót?  Én például van amikor a tarkómra teszem, persze, hogy nem látok semmit....

Pusszantalak Titeket, örülök NEKTEK KEDVESEIM!8|

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

Megegyeztünk !

De én szólok Kazinczy-nak, támagasson minket.
Nehogy mások partinzánakciónak tekintsék !

=D>

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

;)

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

! Mevisz Icip
.
Keltevök má né tnim  gye atyukicsnip, ed kacs ahén toknakkav.

Sssszup .

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

No, látod kedvesem, ezt kristály tisztán értem. Nem hiába ismerlek már lassan egy fél éve. Te jó ég, mi lesz velünk húsz év múlva, már megszólalnunk sem kell, írni meg főleg nem, mert már nem is fogunk látni - most sem nagyon -, csak elég lesz egy szemkontaktus így a monitoron keresztül és már tudni fogjuk, hogy mi a pálya. Azért nem reflektáltam hirtelen a javaslatodra - mármint hogy nyelvet újítsunk, mint ahogy Kazinczy tette, mert időutazáson vettem részt. Úgy itéltem meg, hogy neki tudni kell róla, hogy miben törjük a fejünket, ugyanis visszamentem az 177o-es évekig, először is katonákat kerestem (volna) mivel apja először katonának szánta. No de elkéstem, hosszú, viszontagságos utazást tettem élete különböző állomásain - igen, még a börtönben is -, de mindenhová későn érkeztem,tovább utazott, én is. Eljutottam egészen az 1831-es évig, ahol ugyanis szintén elkéstem, mert kitört az országos kolerajárvány, melynek Ő is áldozata lett. No de eljutottam Széphalmi kertjébe, ahol eltemették. Mivel vele személyesen nem tudtam már beszélni - nyelvújításunkat szerettem volna vele megvitatni, illetve a tanácsát kérni -de a képzelemet maximális sebességre kapcsoltam és örömmel konstatálom, hogy "rábólintott" a kezdeményezésünkre, úgy hogy miénk a pálya. 

Azt üzeni még, hogy alkossunk minél több szép magyar szót, nem számít ha kihagyunk egy-két betűt, majd Ő "onnan" korrigálja.

Pussssz! Tubicám!;;):*

Ui.: Természetesen a kapcsolattartó én leszek vele, mert most speciel csak engem ismer.:)

Ja, és ne haragudj, hogy nem egyeztettem Veled időpontot, hogy mikor indulok hozzá, de meg akartalak lepni ezzel az infó.-val, de mivel Te is arra az elhatározásra jutottál, hogy megkéred, hogy támogasson minket, megadom a koordinátákat, a hullámsávot (herz, jól írom, vagy ez nem azt jelenti, no ez fizika, nem szeretem) ahol el tudod érni, nekem már elárulta, de a lelkemre kötötte, hogy csak a barátaimnak árulhatom el a titkunkat, hogy "találkoztunk" és kommunikáltunk".Úgy hogy küldöm e.-mailben a Titoktartási kötelezvényt aláírásra, mert enélkül nem áll szóba velünk többé.

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

janos képe
janos
Offline
Csatlakozott: 2009/01/24

:)]

Várjál Pici Szivem , egypár percet !

Most megbeszélem a holt lelkek raktárát őrző biztonsági őrrel, hogy mikor nincs ott nagy forgalom,
akkor mi KETTEN beslisszanunk a NAGY MAGYAROK LELKEI  zárolt raktárba, persze virtuálisan.
Ott ŐVELE le 'tuggyuk' rendezni e VILÁGOT is megrengető problémát és 'első kézből' tudunk infót
szerezni az általad vázolt eseményekről. Habár én elhiszem, Te BIZTOS forrásból szedted az infókat,
Ha Te elhozol NÉKI a csodaszép műveidből párat, én is kikeresek néhányat,az Ő számára is érthetőt.
Bizton remélem ,ha bemutatjuk ezeket ,szóba áll velünk és megosztja titkait, jövőelméletét velünk.

A fene egye meg , épp mondja a volt munkatársam, hogy a Cinkén-asszem az Édenből, Évától megjent 
eszmefuttatás miatt, már lefoglaltak 2017-ig minden időpontot. Oda havonta csak egy látogató mehet be.

Jó, majd beszélek Péterrel, a kulcs az Ő nyakában lóg, viszek neki eperlikőrt, amikor elszunnyad akkor
k'ölcsönveszem' a kulcsot, mire felébred akkor már újra ott fog lógni a nyakában, ott űcsörög a felhőn.

A többit E-Mailben.

Pussz.
 

 

' Akiknek az antennáit leerodálta már az idő, ők most itt miért nyerők ?

Üdv.

János

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Péterrel nem mész semmire, mert már Anti (lett) leszokott, úgy hogy más megoldást kell keresnünk. Különben is, mi a fenének akarunk mi oda menni? Messze is van, havonta egy látogató, de hát akkor ketten nem is mehetünk, nem jó ötlet, mást fogunk kitalálni. Úgy hogy ez storno.:?

Pusssz!

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Hát nektek ma már nem kéne többet innotok.

Góth László

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Lacikám kedves, de hát nem is ittunk, ha iszunk, nem ennyit írunk!:$

PLI:Évi Szeretettel.

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Szóljál neki Jánosom, kívánom, hogy meg is hallja! ;;)

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Igen............aki igazán szeret, az csak a szerelme boldogságát tartja szem előtt Évikém...

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Én is így gondolom kedves Juditkám, szeretni tiszta szívből igazán, csak önzetlenül lehet...

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál.

Szeretettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Imádott lányok, Ti nem a szerelemről beszéltek. A szerelem a kizárólagosságot követeli. a szétszakított két fél emberpárrá újraegyesítését. A páros életet összetartó egyik fontos elem a szeretet, ami a szerelem utóhatása ugyan, de egészen mást jelent, egyszerűen azt, jót akarni a másiknak. Ha a másiknak a szabadság lenne jó, elengedheted, de ez a szereteted megnyilvánulása. Amikor magadban zokogsz utána, az ismét a szerelem.

Évinek egyszer kifejtettem amorológiai alapvetésemet. Azt hiszem, itt az ideje önálló tudományággá emelkedésének.

Góth László

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Kedves Laci!

Úgy vélem, hogy itt az ideje, hogy "önálló tudományággá" emelkedhessen ez a két fogalom - érzés -, mert ezt tényleg tanítani kellene, mert az egyik nem létezik a másik nélkül egy kapcsolatban. Szóval azt mondod, hogy a "szerelem a kizárólagosságot követeli", vagyis nem lehet egyszerre kettőbe is szerelmes valaki, ahhoz az egyikből ki kell szeretni, hogy a másik felé megnyíljon az út? És hogyha valaki annyira szerelmes tipus - vagy ilyen nincs, nem lehet? -, hogy szerelembe tud esni egyszerre több emberrel is "kizárólagosan"? No persze az már nem kizárólagosság.

László! Feltétlenül létre kell hozni és bevezetni ezt a "tantárgyat", mert azt hiszem, hogy nagyon hiányosak az ismereteink.

Köszönöm szépen értékes hozzászólásodat.

Szeretettel: Évi:)

Ui.: Most azon töröm a fejemet, hogy tulajdonképpen miért is múlik el egy szerelem? Megint hülyeséget kérdezek? Szólj rám légy szíves! Most bele vetem magam az összes fellelhető irodalom tanulmányozásába ezzel kapcsolatosan szeptemberig, mert gondolom akkor kezdődik az első szemeszter.

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Dága Atyám! Változatlanul tartom magam a saját álláspontomhoz. Az igazi szerelem az, ami soha nem múlik el. Amennyiben átalakul (legyen az bármily egyéb pozitív érzés) nem volt valódi, csak annak vélt. 

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Barátném kedves!

Most lehet, hogy magamra haragítom Atyádat, de én Veled - nézőpontoddal- egyetértek, de egyetértek Vele is. Mert én olyan egyetértő tipus vagyok!:O

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Drága leányom, szó sincs átalakulásról, csak divatos duma, hogy a szerelem szeretetté alakul. Az előbbi el szokott múlni, mert a lényege a vágy a teljes életre, és ábrándozás a célszemélyről. A  szeretet következmény, és nem szükséges hozzá a kizárólagosság. (Csak az önimádat kizárólagos, na persze.) Az örök szerelem feltétele, hogy soha ne teljesedjék be. Még vitatkozhatunk kicsit, de mutass nekem egyetlen gyakorlati ellenpéldát!

Góth László

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Friedrich Theodor Vischer: Kritiker / Kritikus toni 2023/11/27 - 08:03 2023/11/27 - 08:03
Irodalom Gustav Falke: Bitte / Fohász toni 2023/11/26 - 10:12 2023/11/26 - 10:12
Irodalom Tóth Árpád: Nézz ránk Ady Endre / Schau an uns Endre Ady toni 2023/11/25 - 08:35 2023/11/25 - 08:35
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Akiknek Trianon / Für denen das Trianon toni 2023/11/24 - 11:31 2023/11/24 - 11:31
Irodalom József Attila: Thomas Mann üdvözlése / Grüsse an Thomas Mann toni 2023/11/23 - 07:04 2023/11/23 - 07:04
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy idegen otthona / Das Zuhause eines Fremden toni 2023/11/22 - 07:35 2023/11/22 - 07:35
Irodalom Wilhelm Busch: Der volle Sack / A tömött zsák toni 2023/11/21 - 09:37 2023/11/21 - 09:37
Irodalom A.Túri Zsuzsa: (nem) halál (?) / (nicht) Tod (?) toni 2023/11/20 - 10:28 2023/11/20 - 10:28
Irodalom Amikor Erzsébet névnapjáról lekéstem toni 2023/11/19 - 10:39 2023/11/19 - 10:39
Irodalom Vitnyédi Németh István: Istenes ének / Göttliches Lied toni 2023/11/17 - 10:09 2023/11/17 - 10:09
Irodalom Szép Ernő: Tiszapart / Theiss Ufer toni 2023/11/16 - 09:13 2023/11/16 - 09:13
Irodalom Karinthy Frigyes: Ősz / Herbst toni 2023/11/15 - 09:13 2023/11/15 - 09:13
Irodalom Falu Tamás: Névtelen katona / Névtelen katona toni 2023/11/14 - 09:39 2023/11/14 - 09:39
Irodalom Reichard Piroska: A jövő felé / Hin zu der Zukunft toni 2023/11/13 - 07:53 2023/11/13 - 07:53
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz / Zu den glücklichen Schlummernden toni 2023/11/12 - 09:26 2023/11/12 - 09:26

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00
Audió B. Faragó Aranka: Hadi árvák ambrusa 2018/02/13 - 23:58 2018/02/13 - 23:58
Audió B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája ambrusa 2018/02/13 - 21:59 2018/02/13 - 21:59
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Lackfi János: Alkohol haladóknak ambrusa 2018/01/25 - 19:18 2018/01/25 - 19:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma PELLENGÉR prayer 28 2012/12/11 - 09:33 2012/12/14 - 23:22
Fórumtéma Köpködő prayer 30 2012/11/22 - 10:30 2012/12/14 - 00:26
Fórumtéma Advent...- György Viktória Klára Taygeta 4 2012/12/13 - 00:10 2012/12/13 - 20:22
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.03 - 12.09 Tiszai P. Imre 43 2012/12/02 - 21:49 2012/12/10 - 08:17
Fórumtéma Főzzünk valami jót ! Desert_Rose 250 2009/05/05 - 20:06 2012/12/09 - 18:27
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Disszonancia skorpio 2012/12/03 - 21:08 2012/12/03 - 21:08
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.26 - 2012.12.02 Tiszai P. Imre 151 2012/11/25 - 22:51 2012/12/02 - 20:30

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszi CINKE Kávéház capek 2016/10/14 - 17:00 2016/10/06 - 14:11
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program capek 2016/09/30 - 16:00 2016/09/27 - 10:50
Rendezvény Mester és Tanítványa capek 2016/09/16 - 17:00 2016/09/16 - 12:41
Rendezvény "Tiszta lappal indulok" capek 2016/08/05 - 17:00 2016/08/01 - 11:59
Rendezvény CINKE VI. Antológia átadó capek 2016/07/30 - 10:00 2016/08/01 - 11:57