Hallgatnak a fák, az ágak között
bújik meg a szél, már nem mesél,
egy árnyék mozdul a lépcső fölött,
de csak vélem látni, ahogy felém léptél,
rám nézel,
egy könnycsepp csillan,
de a kép szétfoszlik,
a lélek már halott,
nem álmodik.

Más parkban, más fák között, mással sétálsz,
más vállára hajtod az éji csendben fejed,
lopott időd más miatt hazudod, másra vársz,
féltőn, óvón már mást simít kezed,
rám nézel,
egy könnycsepp csillan,
de a kép szétfoszlik,
a lélek már halott,
nem álmodik.

A lenyugvó alkonyatban már máshoz futsz,
mást ölelsz magadhoz, másnak ígérsz "örökkönt",
másnak köszönsz jó-éjt, álmodni máshoz bújsz
és virradó reggelen más mosolya köszönt,
rám nézel,
egy könnycsepp csillan,
de a kép szétfoszlik,
a lélek már halott,
nem álmodik.

Csókod épp oly édes, de már másé az íze,
ölelésed épp oly forró, de lángja már mást éget,
szemedben ott az ígéret, de másnak szép a kékje,
szavad halk, de már másnak ígér örök szerelmet,
rám nézel,
egy könnycsepp csillan,
de a kép szétfoszlik,
a lélek már halott,
nem álmodik.

2013, 05. 12.