Kedves olvasó! Szeretnélek megkérni, hogy mielőtt elkezded a "leselkedést", csukd be a szemed egy pillanatra. Gondolj arra, hogy mire kinyitod, láthatatlanná válsz, könnyű pilleszárnyakon suhansz, s beláthatsz minden ablakon. Mert, ha bevalljuk, ha nem szeretünk néha leskelődni. Nem ígérem, hogy csak szépet, kedveset mutatok Neked, de erről nem én tehetek.

Kicsi ablak, takaros házon. Egy család ül az asztal körül vacsoráznak éppen.
- Anya, kérek még! - szól a kislány.
-Tessék Zsuzska! De jó étvágyad van!
- Igen. Egy egész hegyet meg tudnék enni. Sétálni voltunk délután. Ugye Papó?
- Így igaz kicsi Zsuzska.
- Merre jártak? - kérdi apa.
- Hát csak fenn a szőlőhegyen. Körülnéztünk mi újság. Úgy látom a kerítést helyre kell hozni. Nagy kárt nem tudott tenni a fagy, jó hogy felénk minden későbben kezd virágozni, rügyezni. Zsuzska végig gyalog jött ám, csak kicsikét pihentünk útközben. Biztos szépet fog álmodni. - kacsint kedves unokájára Papó.
- Képzeld apa, még gyíkocskát is láttunk! Olyan, de olyan fürge volt, nem tudtam megfogni!
- Na csak egyél kislányom, ügyesen, a husit is. - anyuka megsimogatja gyermeke fejecskéjét.
- Még nem mondtam apám - kezdi hallkan apa- de azt tervezzük, eladjuk a szőlőt. Nekünk nincs időnk rá, a bort úgyse isszuk, magának is csak a baj van vele. Most lenne egy vevő, szép pénzt adna. Mit szól hozzá?
- Eladni?? Hát a sok gyümölcs, meg a főznivaló?
- Ugyan! Hisz nagyon jól tudja, jóformán csak kárunk van.Vesszük a sok magot, pernetszert, ott a sok  munka, kapálás, aztán ha nem fagy el, akkor jön a jég, ami meg megmarad azt megeszik a vadak, a fákról meg a madarak szüretelnek. Veteményes van itthon is az elég nekünk.
- Szóval döntöttél?
- Apuka vegyen még egy kicsit - kínálgat anya.
- Hagyjad lányom! Nincs étvágyam!

Fehérre meszelt ház, csipkefüggöny az ablakon. Altatódal szól hallkan.
"Tente kicsim tente
  itt van már ez este
  aludj kicsi lányom
 gyönge virágszálom!
  Csicsijja babájja,
  alszik már az anyája!"
 Nem sokára  a kiságy felől édes szuszogás hallatszik.
- Na végre elaludt.
- Nézd milyen édes! gyönyörű, olyan, mint te!
- Mosolyog. Látod? Azt mondják ilyenkor angyalokkal álmodik.
Apa és anya suttogva beszélgetnek, miközben csodálattal figyelik kicsi babájukat.
- Gyere kedves, pihenj le te is!
- Ugyan! Hol van az még? Rendet rakok még a konyhában, meg elmosogatok, és van még vasalni való is pár darab.
- Hagyd csak, majd megcsinálom! Gyere, most én éneklek neked altatót.
Persze, erre nincs igazán szükség, anya pillái hamarosan lecsukódnak. Apa csendben teszi a dolgát a konyhában, közben be-bepillant kincseihez, gyönyörködik bennük.

Kutya őrzi a házat. Még jó, hogy nem kell félni tőle, békésen szudikál az ajtó előtt, nem megy be a kutyaházba.
Gyertyafény szűrődik a függönyön kersztül.
- Akkor most koccintsunk rád, édes!
- Inkább kettőnkre! Gondoltad volna? Tizenöt év, azért hosszú idő!
- Megbántad, hogy hozzám jöttél?
- Dehogy! Mit gondolsz?!
- Akkor jó. Gyönyörű vagy, itt a gyertyafényben! Szeretlek nagyon! Hülyén hangozhat, de én nagyon boldog vagyok, hogy még mindig kitartasz mellettem, velem vagy!
- Ó, hát nem is tudom mit mondjak. Te is velem vagy, így vagyunk egy egész. Látod a két gyerek is bizonyítja, hogy mi összetartozunk.
- Gyere, táncoljunk, régen táncoltunk.
Andalító zene szó a lejátszóból,  az összesimuló testek körül izzik a levegő. 
Azt gondolom, itt már nem illik a további leskelődés.

Lassan hajnalodik. Már kezdi is az első kakas az ébresztést. Nem hiába. Annus néni és Józsi bácsi ébresztőórája már régóta a nagyhangú tarajos.
- Jó reggelt.
- Neked is.
Szépen elköltik a reggelit, majd beveszik a szokásos adag gyógyszereket. Kezdődhet ez a nap is.
- A tikokat megetetem és kiengedem, te agy a disznónak.
Megegyeznek a munka megosztáson is. Hamar végeznek, ketten könnyebb.
- Én úgy gondoltam gyúrok egy kis tésztát. Mit szólsz hozzá? Lenne mákostészta ma az ebéd.
- Jó lesz az, hozom a gyúródeszkát, meg a lisztet. Hány tojást tojtak tegnap?
- Ötöt. Azt hiszem van egy, ami meg akar ülni. Tudod, az amelyik tavaly is kiköltöt nyolc csibét.
- Az a cifra tollú?
- Az, az. Jaj, de fáj a lábam! Eső lesz talán?
- Hát ülj le kicsit, nem kell sietni, ráérsz.
- Hallod te is? Egy áutó állt meg. Csak nem idejön valaki?
- Ki jönne?
Ebben a pillanatban már szalad is befelé egy kócos kisfiú, az unoka.

Kissé rozzant ház, az ablak félig betörve. Az asztalon poharak, és egy üres üveg.
- Jaaaancsi!!!! Merre van ez a gyerek? Jancsiiiiiiii!
- Igen édesanya.
- Merre kujtorogsz te állandóan?!! Soha nem vagy itt, amikor kell. Nnna. Fogd az üveget, nesze itt a pénz, menj el a Mari nénihez, hozzál bort! A visszajárón vehetsz egy csokit magadnak a boltban.
Csenevész, maszatos képű fiúcska elindul. Nincs mit tennie. De legalább csokit vehet! Ha felnő itt hagyja ezt az egészet, elmegy messzire, vissza se néz. Sokszor megfogadta magában.

Ebédhez szól a harang. Szomorú ház a következő. Hatalmas ágy fehér huzatú ágynemű.
- Egyen pár falatot anyuka! Finom húsleves, kóstolja legalább meg!
- Jaj, jaj! Nem kívánom! Nem bírok enni.
- Meg kell erősödnie! Másképp hogy akar meggyógyulni?
- Én már sehogy. Érzem én azt. Mindenem fáj, hiába ez a sok gyógyszer. Minek kell ennyit szenvedni?
- Akkor legalább a levét igya meg.
Nagy nehezen iszik pár korty levest, amit egy köhögésroham követ. Nagyon elfárad, nehezen kap levegőt. Próbál szépre gondolni, de érzi egyre kevesebb az erő, ami itt tartja. Tudja, hogy szeretik, ő is szereti a lányát, vejét, unokáit. Éppen ezért nehéz, éppen ezért tartott ki eddig. Eddig. De még meddig? Már nem bír tovább küzdeni.

Egy kicsi udvarra értünk. Két kisfiú játszadozik.
- Építsünk várat!
- Jó! Hatalmasat! Hozom a lapátokat, vödröket.
- Hány bástya legyen?
- Szerintem négy, és még kettő, ami sokkal nagyobb, mint a többi.
- Azokat nagy vödörrel csináljuk majd.
Nem előszőr készül vár ebből a homokból. Szakavatott kezek, pontosan végzik a munkát, egy kettőre kész is az építkezés.
- Klasz lett. Melyikünk lesz a kapitány?
- Legyél te, én leszek a török, nézd hoztam zászlókat is.
- És az ágyúk? Azokat bent hagytad? Megyek érte.

Késő délután van. Margit néni most ért haza a sétából, elfáradt. Hatalmas házában egyedül él. Becsapta a lány. Azt ígérte ideköltözik vele, ezért vették meg. Aztán meg a költözéskor kiment Olaszba, ott is maradt, férjhez is megy. Ha ezt tudta volna, nem megy bele, elmegy inkább az öregek otthonába, ott legalább nem lenne egyedül. Igaz nem az ő lánya, neki nem lett gyereke. Pedig volt ura, de későn házasodtak. Akárkihez nem akart hozzámenni, mert nagyon szép lány volt. Hol van már a szépség? A tükörbe nézegeti magát, barna foltok a karján, csúnyának találja. Két ével ezelőtt a mellét operálták, de nem engedte volna, hogy levegyék. Akkor volt kilencven éves. Odaül a szokásos fotelba, és hallgatja a csendet. Látni már nem nagyon lát, azzal sem csinálnak semmit, pedig megy orvoshoz. Mindig azt mondják, hogy a kor, eljárt felette az idő. Télleg így lenne?
Sokat gondolkodik, kilencvenkét évét elcserélné húszra, ha lehetne.

Elbúcsúzik a napocska, ígéri holnap újra meglátogat bennünket. Hold apó szelíden köszön, a csillagok huncútúl kacsintgatnak. Vannak még házak, vannak még ablakok, de a varázslat, ami láthatatlanná tett bennünket elillant. De nem kell, hogy szomorú légy kedves olvasó! Bármikor megtehetem, hogy újra leskelődésre hívjalak.