Szillogizmus

prayer képe

Hát itt vagy újra?!

Halk rituáléknak szentelem énem, csak hogy magamhoz imádkozzalak.
Kövek körében esőt szít a természet, s én forgok tengelye körül. Nem is eső, nem is vihar, csak harmatköd üli szívem ilyenkor, amikor nálad időzöm.
Mert szürkeségem csorgásában a legszebb fényesség vagy. Hangoddal hallom a dalokat, s a szelek kántálása felerősíti a tenger zúgását. Valami távoli sziget, valami földfoszlány indult épp homokot mosni a vízhez, hogy ünneplő-fehérben láthasd a bennem lévő partokat. Néha gályák eveznek a világnak, de nem tér vissza egy se. Elnyeli az ár szorgos kezüket. Ágyúit nem sütötte el senki, s a hullámsírban domborodó hajófenékről lassan elhalnak a segélykérő jelek...

Magam vagyok...

Nincs oltalom, nincs menedék ezen a tengeren. Nem világlanak tornyai. Azok besüppednek, s csak mélyemben adhat glóriafényt az árvaság...

Emlékszel? Rós hasána volt, s e két napban lángokat láttunk a szikláról. Vétkeink is velük égtek s mégis, bűnbe kívánkoztunk minden percében ennek az ősznek. Mély harangok öble visszhangzott, kis felhők ütköztek, csak mert féltek s permetként ért földet a sok színű avar. Akkor még nem tudtuk, hogy a természet eme rekviemje értük, miattunk sírja bánatát.

Mint John Constable: Dedham völgyén, úgy kanyargott köztünk a folyó. És szemem ecsetje a tiltott partra, Maria Bicknell képében festette hiány-alakod. Mert szétszedett minket is az ősz. Csőszén elrebbent a vajúdó varázslat, s most üres kezekkel lógatom a naptár hulló lapjait.

Így, várakozásomban, egyedül, neved sebzi számat, s bölcs premisszákból rakom össze hús-vér halhatatlanságod...

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Igen, emlékszem erre az írásodra! Szokatlan ez tőled, Zoli, de mindig szívesen olvastam. Most is!

- hori -

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Kedves Géza! Talán a levél miatt szokatlan. Köszönöm, hogy figyelsz rám!

prayer

csabaiandy képe
csabaiandy
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

én még nem olvastam - idáig Mosoly) tetszetős írás. grat.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Köszönöm, kedves Andy!

prayer

femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Szinte hallani vélem hangod, ahogyan hallatszik a hajnali csendben. Lírai.

Femis

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Lírai, mert ebben látom jól a világot. Köszönöm, kedves femis!

prayer

Emeraude
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Méltán a kedvencem Tőled! Valódi igazgyöngy! Sokadszori olvasásra is. Igen különleges hangulata van, nagyon jó belemerülni. Gratulálok!

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Szia Nita! Jól esik hallani, hogy tetszik, hiszen csak egy a "naplomból", köszönöm!

prayer

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Nah, most nehéz írni a gémberedett ujjaimmal,

mert szeretném még azt a világot, hol az előbb jártam,

adjad már, - könyörgöm...adja vissza valaki...

Aylon

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Kedves Ila! Az a világ a legbensőbb énem.
Köszönöm, hogy olvastál!

prayer

Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Beletetted a lelked, abba amit alkodtál.Mosoly)

Aylon

se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18

Az a szép lírai éned,itt is nagyon megmutatkozik! Örülök,hogy most is kicsit bele láttam!

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Én vagyok hálás, amiért nálam időzöl, köszönöm!

prayer

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Szép sorok...nagyon...

Katona Béla György képe
Katona Béla György
Offline
Csatlakozott: 2009/12/12

Igazuk van! Ez nagyon jó...

Csak a szél rezgette meg a függönyt

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A Természethez barnabyy 1 2015/07/04 - 16:17 2015/08/16 - 19:34
Irodalom FURCSA VOLT Tiszai P. Imre 1 2015/07/19 - 12:03 2015/08/16 - 19:31
Irodalom Bánatos... barnabyy 3 2015/07/05 - 07:17 2015/08/16 - 18:54
Irodalom Ú t k ö z b e n Tiszai P. Imre 1 2015/07/06 - 22:19 2015/08/16 - 18:52
Irodalom Egyetlen szentség Tiszai P. Imre 7 2015/07/09 - 07:28 2015/08/16 - 18:50
Irodalom Feketül Dyona 6 2015/07/14 - 09:36 2015/08/16 - 18:48
Irodalom eszmélés dreaming58 3 2015/07/13 - 15:49 2015/08/16 - 18:47
Irodalom Az utolsó csendes dallam barnabyy 2 2015/07/10 - 16:12 2015/08/16 - 18:33
Irodalom Heinrich Heine: Daß du mich liebst / Tudtam, hogy engem szeretsz toni 4 2015/07/28 - 07:24 2015/08/09 - 09:27
Irodalom Halálos ágy zsoló 4 2015/07/28 - 00:04 2015/08/08 - 20:12
Irodalom Mért olyan okos a magyar toni 2 2015/08/03 - 14:56 2015/08/08 - 17:39
Irodalom Hőség... barnabyy 1 2015/07/20 - 15:03 2015/08/07 - 23:20
Irodalom Gyászdúdoló dreaming58 14 2015/07/11 - 15:36 2015/08/07 - 23:18
Irodalom A tó felett Góth László 4 2015/07/30 - 00:52 2015/08/07 - 23:03
Irodalom Szárazdokk Dyona 3 2015/07/30 - 12:49 2015/08/07 - 23:02

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Holdvilágkoszorú prayer 7 2008/09/16 - 16:17 2008/10/04 - 13:11
Audió Andai Katalin színművész - Égi jel Könyves Tóth Enikő 4 2008/09/30 - 10:16 2008/09/30 - 22:04
Audió skorpio - Egy vallomás skorpio 1 2008/09/21 - 15:06 2008/09/28 - 00:35
Audió skorpio - Egyedül skorpio 3 2008/09/22 - 18:58 2008/09/28 - 00:28
Audió skorpio - Elõszó skorpio 2 2008/09/19 - 09:30 2008/09/19 - 10:37

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40