FELHÍVÁS!


 

Kedves CINKE tagok, irodalmárok, képzőművészek és mindenki!

Bizonyára tapasztaltátok, hogy a CINKE honlapon negatív változások mentek végbe az évek alatt. Portálszabályzatunkat szeretnénk betartatni, hogy azok, akik elpártoltak tőlünk visszataláljanak, és minőségibb alkotásokkal ajándékozzuk meg egymást és az olvasókat.
Dr. Petre András kezdeményezésére, és az Origó-Házas programokat látogató versbarátok tiszteletére és egyben tartására havonta rendszeresen megjelenő füzeteket jelentetünk meg, melyeket évente egybefűzve kiadjuk a soron következő Antológiáinkat.
A mostani téma: „ELSŐ EMLÉKEM ANYÁMRÓL”
Lehet vers, próza, festmény, fotó, szobor, de csakis saját kútfő. Sőt, még zenemű is lehet, amit CD mellékletként adunk a füzetekhez, könyvekhez.
Címünk, ahová a műveket várjuk: 
ORIGÓ-HÁZ 7629 PÉCS, KOMLÓI ÚT 94-98.
Vagy E-mailben:
origo@origo-haz.hu
Határidő: 2018. május 31.
A megjelentetéshez mindenki csatolja hozzá a szerzői jogdíjról való lemondását, máskülönben nem tudjuk befogadni azt.
Az alkotásokat zsűriztetjük, hogy valóban az érdemesekkel teljenek meg a füzetek, könyvek.
Levélben értesítünk mindenkit a művének az elbírálásáról.

Jó alkotókedvet kívánok!

Bartalovics Zoltán
művészeti vezető

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Bánat születése agnes 3 2008/08/05 - 14:57 2008/08/05 - 17:14
Irodalom Felhőjáték András 10 2008/08/05 - 09:34 2008/08/05 - 14:12
Irodalom Szárnyak Anonymous 2 2008/08/05 - 05:14 2008/08/05 - 08:26
Irodalom Számvetés a mindennapokkal erda 2 2008/08/04 - 18:41 2008/08/04 - 22:48
Irodalom Kérdőjelek erda 12 2008/08/03 - 16:17 2008/08/04 - 18:49
Irodalom Ébressz fel András 8 2008/08/01 - 09:10 2008/08/04 - 16:26
Irodalom Éj ringatta csönd agnes 3 2008/08/03 - 22:54 2008/08/04 - 13:55
Irodalom Parázs Anonymous 3 2008/08/04 - 07:04 2008/08/04 - 09:20
Irodalom Hajnali borzongás nora 6 2008/08/03 - 12:09 2008/08/04 - 06:18
Irodalom A kék erdő meséje Anonymous 2 2008/08/03 - 10:42 2008/08/03 - 17:54
Irodalom Megigézve (Szerelem) erda 8 2008/08/03 - 16:13 2008/08/03 - 17:05
Irodalom Tovább, tovább… erda 4 2008/08/01 - 13:53 2008/08/03 - 15:52
Irodalom Titkos üzenet erda 8 2008/08/01 - 14:01 2008/08/03 - 15:50
Irodalom Te és Én nora 11 2008/07/28 - 07:20 2008/08/03 - 12:06
Irodalom Varázslat agnes 13 2008/08/01 - 09:41 2008/08/01 - 23:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38
Audió Andy Baron: A szék, akit Lajosnak hívtak ambrusa 1 2018/04/03 - 18:19 2018/04/24 - 09:12
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 9 2014/12/28 - 19:04 2018/03/23 - 17:07
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45
Rendezvény Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán capek 2018/02/12 - 15:00 2018/02/12 - 10:17