Anyóka

Donna Ihunte Mária képe

Anyóka

 

Mint gyermekkora óta oly sokszor most is a különleges, természet alkotta trónuson üldögél Anyóka. Idős korára és fájós derekára tekintettel, a magával hozott kispárnával helyettesítette azt a néhány maréknyi avart, ami fiatalabb korában elegendő volt, hogy kényelmessé tegye ülőhelyét. Mielőtt leült volna, szomorú tekintettel simogatta végig barátját, az öreg tölgyet kezdve alacsony, alig több mint fél méteres törzsével, ahonnan ívelten ágazott el háromfelé. A természet a legtökéletesebb mestermunkát végezte, középen tágas teret hagyva a fáradt vándornak, hogy megpihenjen, amit három oldalról az ég felé törekvő vastag ágak kereteztek. A középső biztos támaszt adott, két oldalról pedig védelmet is biztosított. Ezt a remekművet terebélyes lombkoronával borította. Anyóka tekintete a csupasz ágak között a fa csúcsát kutatta, - valahol nagyon magasan, már a bárányfelhőkkel pöttyözött égben - ám szemei elhomályosodtak a gyülekező könnycseppektől... A fa törzsére festett jelet, egy harsány vörös keresztet simogatva tekintete dacosra változott... 

Pontosan tudja, hogy szükség van az új erdei út kialakítására, de mivel ő nem szakember, senkit nem érdekelt a javaslata. Még gyerekkorából emlékszik, hogy alig száz méterrel arrébb jártak szekérrel a falubeliek ... Már pedig a régi öregek nem kockáztatták volna a tengelytörést, és a lovak esetleges sérülését sem! Annak a régi útnak a vonalát kéne követni most is, a munka is kevesebb lenne vele, és a természetnek sem okozna akkora kárt ...  Néhány hónappal ezelőtt felcsillant egy halvány reménysugár. Megérkezett az új erdész, egy falubeli fiatalember, aki meghallgatta, sőt hajlandó volt végigjárni vele a régi szekérút azon részeit, amikre pontosan emlékezett. Kevesen maradtak a környéken azok közül, akik használhatták, ismerhették, lassacskán így is formálódni kezdett a régi útvonal. Az erdész beadta a módosítási javaslatát. Illetékes helyen védelmet kért az öreg tölgynek, a közeli patak gyógyító ásványokkal teli tiszta, friss vizének, és a teljes érintetlen növényvilágnak, amit az útépítés, illetve a későbbi forgalom végérvényesen elpusztítana.

... Isten malmai lassan őrölnek, az útépítés kezdő napja viszont ... Hát igen! Ez az utolsó nap, amikor Anyóka még elbúcsúzhat a kedves tájtól, az öreg tölgytől és lakóitól.

Gyermekkorától második otthona ez az erdő, jól ismeri a lakóit, a fákat, a kora tavasz virágait: a téltemető hatalmas sárga virága napként ragyogja be a környezetét, a hóvirág szerényen megbújik a még hófoltos avarban, vele együtt érkezik az illatos hunyor, aztán a medvehagyma hatalmas zöld szőnyeget terít az erdő fái alá... és sorolja sorban egymás után. Ismeri a madarak hangját, tudja azt is, hogy kik laknak az öreg tölgy odúiban, hány apróság született mókuséknál, és hogyan menekült meg a fészekből kipottyant kis csúszka ... Könyvet írhatna az erdő napi eseményeiből, mennyi élményt, mennyi örömet kapott az erdőtől, ráadásul  etette is a finom gombákkal, fekete szederrel, hecsedlivel és számtalan édes - savanyú erdei bogyóval.

Az öreg tölgy trónusán kuporogva lehunyt szemmel emlékezett, és ezeket az emlékeit most is megosztotta erdei barátaival, egyre halkuló hangon, majd lassacskán elbóbiskolt. 

Már beesteledett, az idő is jócskán lehűlt, de Anyóka nem ébredt fel. A tölgyfa aggódó hangon kérte a szelet, takarná be avarral, nehogy megfázzon. Az öreg fülesbagoly is előbújt  - ő a fa legnagyobb odújának lakója. Jól emlékszik rá, ahogy Anyóka megmentett előle néhány cickányt és egyéb apró állatot, tudja, hogy távolabb kell eleség után néznie, ha ő is itt van, mégis kedvelte. Jelentkezett is azonnal, hogy figyel rá, és ha éjjel felébredne, nem engedi útnak indulni a sötétben.


A Nap már felfelé kúszott a láthatáron, amikor munkagépek zaja hallatszott a távolból, de Anyóka erre sem ébredt fel.

 

 Az utolsó pillanatban lélekszakadva érkezik az erdész, papírokat lobogtatva a kezében, és a munkásokat a régi - új  útvonalra irányítja át. Ekkor veszi észre Anyókát, aki mosolyogva alussza örök álmát a tölgyfa trónus biztonságos ölelésében.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Megkönnyeztem Anyókád kálváriáját és emlékezését Marikám. Lélekérintő történetedhez szívből gratulálok Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Drága Judit, köszönöm a figyelmed, , és hálás vagyok a dicsérő szavaidért.

Szeretettel ölellek Marika

Barátsággal Marika

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szerettem, no... És nem a háláért cserébe Mosoly))

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Marika!

Tetszik a történeted!

Egyre jobbak és jobbak írásaid, bár még mindig hosszúak azok a bizonyos mondatok. Mosoly

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Zsuskám, Te hízelegsz?!  -  Jól esik olvasni, hogy nem hibátlan, mégis élvezted Anyókám történetét.

Máskor is számítok az észrevételeidre, segítő megjegyzéseidre, és igyekszem tanulni a hibáimból.

 

Puszillak szeretettel Marika Puszi

Barátsággal Marika

 

Csillagvirág képe
Csillagvirág
Offline
Csatlakozott: 2012/09/13

Máriám! Ismét szíven találtál... Belegondolok gyermekkorom boldog nyaraira, mikor a nagyszüleimnél Somogyban fedeztük fel a természet minden kincsét...Nagyapám mindent átadott, megmutatott, most eszembe juttattad őket. Hálás vagyok nekik egész életemben azért, amit tőlük "örököltem". Nagyon sok "tölgyet" tudok én is ott, abban a kis faluban.

Köszönöm, hogy megírtad ANYÓKÁT!!!!!

Puszillak és ölellek

 

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Margitka, örülök, hogy sikerült néhány szép emléket felidézned! Nem írtam bele a történetbe, de tremészetesen Anyókám sem őrizte meg magának a tudását és a természet szeretetét.

Köszönöm kedves szavaidat!

Szeretettel ölellek Marika Puszi

Barátsággal Marika

 

Olasz Irén képe
Olasz Irén
Offline
Csatlakozott: 2013/08/14

Marika!

Kedves egyéniséged, Te is elültetted abban az erdőben.

Szép fává nemesedett!

Növekedj!!!

Szeretettel: Irén

Buktató köveimből építek Égig érő lépcsőt.

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Köszönöm kedves látogatásod itt nálam, Irén!  Dícsérő szavaid talán túloznak egy kissé, de nekem örömet szereztél vele :) 

Barátsággal Marika

 

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19

Kedves Marika!

Megható történeted örömmel olvastam és gratulálok lélekemelő írásodhoz,szeretettel: Meláni Mosoly

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Kicsit elkanyarodtam a tőlem megszokott mesevilágtól... Örülök, ha tetszett, kedves Meláni. Mosoly

Köszönöm, hogy meglátogattál! Mindig örömmel látlak. Mosoly

 

Barátsággal Marika

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Gottfried Ketter: Dr Brenner / A Brenner toni 2024/01/28 - 11:36 2024/01/28 - 11:36
Irodalom Rigó Tibor: Kell e még / Brauchst du noch toni 2024/01/27 - 09:36 2024/01/27 - 09:36
Irodalom Gottfried Keller: Bergfrühling / Hegyitavasz toni 2024/01/26 - 09:52 2024/01/26 - 09:52
Irodalom Juhász Gyula: Szeged / Szeged toni 2024/01/25 - 10:05 2024/01/25 - 10:05
Irodalom Ignaz Friedrich Castelli: An einen Freund / Egy barátnak toni 2024/01/24 - 09:34 2024/01/24 - 09:34
Irodalom Rigó Tibor Levél Anyámnak / Brief an meine Mutter toni 2024/01/23 - 10:15 2024/01/23 - 10:15
Irodalom Gottfried Keller: Die Entschwundene / Az eltűnő toni 2024/01/22 - 10:52 2024/01/22 - 10:52
Irodalom Gélvanov Iczig mennybemenetele (Az elnökválasztás) Károly 2024/01/21 - 15:26 2024/01/21 - 15:26
Irodalom Rigó Tibor Nem nekem való már / Es ist nicht mehr für mich toni 2024/01/21 - 11:02 2024/01/21 - 11:02
Irodalom Autor unbekannt: Eselsgedanke / Szamárgondolat toni 2024/01/20 - 08:45 2024/01/20 - 08:45
Irodalom Mucsi Antal-Tóni Egy ember élete / Das Leben eines Menschen toni 2024/01/19 - 08:36 2024/01/19 - 08:36
Irodalom Eschmann Ernst Liedli vu häime / Liedchen von daheim / A dal otthonról toni 2024/01/18 - 07:46 2024/01/18 - 07:46
Irodalom Albert Traeger: Anna / Anna toni 2024/01/17 - 09:24 2024/01/17 - 09:24
Irodalom Rainer Maria Rilke: Die Rose / A rózsa toni 2024/01/16 - 09:07 2024/01/16 - 09:07
Irodalom Rigó Tibor Apám / Mein Vater toni 2024/01/15 - 09:43 2024/01/15 - 09:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Védőbeszéd a science fiction mellett ambrusa 1 2018/10/11 - 17:16 2018/10/22 - 20:33
Audió Asimov, Isaac: Fiam, a fizikus ambrusa 2018/10/15 - 22:53 2018/10/15 - 22:53
Audió Asimov, Isaac: A varázsige ambrusa 1 2018/09/17 - 21:28 2018/09/25 - 23:04
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Asimov, Isaac: Kedves keselyűk ambrusa 2018/09/23 - 22:18 2018/09/23 - 22:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Lelkem virágai" Törő Zsóka bemutatkozása capek 2017/11/24 - 17:00 2017/11/23 - 21:45
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35