Kapitány


Szélcsönd van, a háromárbocos vitorlás az óceán közepén vesztegel. A kapitány meg a legénység, tanácstalanul várják a jó szelet. Ropog a fapadló, ”Tiszt a fedélzeten.” Kiabál a tizedes. Hát mit mondhatnék én, mint mesélő. Meglátszik a kapitányon az élet szelének marása, vesztesen is mindig a jó akarása. Zilált az arca, feláll a haja, borotvát nem látott fehérnép óta. A rum sincs. Tiszta a fedélzet is, bár koszos lenne. Ne lenne ideje reggeltől estig takarítani a legénységnek, e szélcsendben. A legénységre is rá kell csak nézni, a sok megrogyott régi nagy reményteli gondolat. Néznek a kapitányra e multi ultra skizofrénre, még hullám nincs nemhogy szél, mint reménységre. El kellene menni, dolgozni: motyogja egy kadét. Melyik volt az, őrjöng a kapitány, lépjen ki. Már örül a dobos és kivégzésre fogja a dobpergőket. Mért? Kérdi a kapitány homlokán kidülledt erekkel, hát nem voltunk dolgozni, hogy majd kapunk egy kis szelet, és mi lett belőle. Hitelt vettünk fel a vitorlákra. Nem hogy kiástuk volna magunk a bajból, hanem beástuk. Most pedig úgy áll itt, ez a három árboc, mint Krisztus urunk és a két lator keresztje a megbotránkozás hegyén. Tengerbe vele hangzik el a parancs, lesz, ami lesz, és tombol a dobra a legénység meg a kapitány. Rumot ide! Nincs csak kávé, szól a tizedes. Nem baj, jó lesz az is csak érezzek valamit, a legénységnek nem kell, azoknak elég, ha csak a kapitány iszik különben is. Hallatszik a csobbanás. Leül antik tekintélyes foteljébe, a háromárbocos hatalmas nagy fa hadihajó középső felső tengelyébe, úgy állnak ott hét milliárdos legénységgel, mint térképbe szúrt gombostű az óceán közepébe.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Köszöntelek körünkben Ferenc Mosoly Még néhányszor elolvasnám helyedben...

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Szia én is örülök hogy ítt lehetek.Láttam én is benne pár hibát de nem akarom ki javítani, mert szerintemjó így .

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Alakos forró vas kovácsot.
Hetedik szobára nyíló álmot.
Leölt medvét ki szivárványon lemászott.
Azt hitték vad mert felnőtt és ölt,
Pedig csak játszott.

Én pedig ara nyakát néztem.
A bekontyolt haját.
A szám már gondoltban rajta volt a nyakán, a nyakán.
De vissza tartottak hozott félelmeim.
Színt vallt a színész dzsentri a báró!

Az én feleségem az új út a közös eszme,
Lehet téveszme lehet baromság,
Kínos mint ingyen mulatság,
Nincs igazság napi ötezer forintos,
Kemény fizikai munkás.

Olyan egyedül vagyok, édes hazámban,
Olyan magányos, én szegény álmos.
Olyannak amik élni hagynak,
Mert akarnak, nagyon akarnak.
Mi más dolga különben, egy Magyarnak!

 

mickey48 képe
mickey48
Offline
Csatlakozott: 2009/01/30

Feri - ezt hogy érted?

Találtál néhány hibát, de nem javítod ki, mert jó úgy.

 

Üdvözlettel - Miki 

Szívemben a nyár sosem ér véget.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Lehetne jó, de csak  ha javítanád...

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Nem tudom úgy ki javítani hogy ne legyen benne hiba.

 

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Üdvözöllek Ferenc!

Pedig hidd el, hogy jó lenne, ha "ki javítanád" a hibákat, mert így élvezhetetlen az írásod! Nem csak a helyesírási hibák végett, hanem összességében. Tudod, elolvastam a prózádat legalább tizenötször, hogy hátha...hátha megértem, hogy mi is a mondanivalód. Nem sikerült. Ha megkérhetlek, légy szíves homályosíts fel, hogy mi is a mondanivalód?!

Én szeretem a szép verseket, a prózákat olvasni is, és írni is. De beleolvastam néhány kommentedbe - amit az itt régebben publikáló kedves klubtársaim írásaiban tettél hiteltelenül, (hiszen, még nem bizonyítottál semmit) és Neked is csak azt tudom ajánlani, hogy először bizonyíts! Bizonyítsd be légy szíves, hogy hogyan kell verset, prózát, novellát írni, és ha azt elfogadják az itt jól publikáló klubtársaid, akkor emelem a nemlétező kalapomat.

Üdvözlettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Már hogy ne tudnád????

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Csillagvirág képe
Csillagvirág
Offline
Csatlakozott: 2012/09/13

Kedves Ferenc!

Szívesen segítek magyar tanárt szerezni, mert erre még a kisfiam tanárnője is egyest adna.

Talán előbb a saját háza táján nézzen körül és utána lehet kritizálni az évek óta itt és máshol publikáló társaimat.

Jobb alkotásokat kívánok Önnek Ferenc és kevesebb kötözködést.

Szép napokat kívánok: Margit

 

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Én nem akarom hogy emlelje nekem bárki is a kalapját ,Kisfia tanárja is egyest adna , az meg azért ven mert a pedagógia feladata a fény gyermekeinek a kiszűrése és elnyomása , és fordítva így nem érdekelnek a magyar tanmárok sem .De engem nem kell oktatni magyarságból , viszont a helyesen megírt szenimentális maszlagnál én jpobban szeretem a pontatlanúl megirt mégis valamilyen értéket hordozó műveket .Ja ha és tízszer elolvasta és nem érti akkor sajnálom .

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Kedves Ferenc!

A helyesírási hibáidat kijavítottam, de stilisztikailag nem raktam rendbe az írásodat. Bár tagadod a nyelv helyességét, annak pontos tolmácsolásának használatát, mégis arra kérlek, ügyelj ezekre is, hogy érdemesnek találjuk olvasásra és pozitív véleményezésre a műveidet.

Ha jól értelmezem a gondolatmeneted, a mai politikai Magyarországot szőtted virágnyelvbe a kritikai írásodban.

prayer

Dóra képe
Dóra
Offline
Csatlakozott: 2012/08/21

Ferenc, nekem örök rejtély maradsz. Gyanítom, hogy a hosszantartó karbantartási munkálatok hoztak ide, de én kedvellek. Annyira öntelt vagyok, hogy úgy gondolom, megértettem miről írtál. Sokunknak van hitelünk, a vitorlákat úgy fújja a szél, ahogy a felsőbb körökben elismert légáramlat akarja.

"Kirohanok a létből anélkül, hogy a fő-fő célt pedzeném...hej, ha elölről kezdhetnék mindent, mindjárt a közepén kezdeném!"

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Örülök neki hogy, megértő a Kapitány:-)

A helyesírásba igen joggal lehet bele kötni, viszont a stilisztika filozófiai kérdés többnyire az írónak joga van a szabadsághoz

Pl ha szt írom példáúl én :Ki mész a konybába hejett: mész te ki konyhába akkor lehet utlni akarok a szereplő akcentusára kedvéra stb

Így az írónak minden joga megvan a változtatásra mit pl:Székelykenek az autonómiára.

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Aki tudja értese meg!

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Én nem akarok úgy élni hogy ne vegyék észre ott ahol vagyok , és na hiányozak onnan ahonnan elmegyek , nagyon nem én pont a fordítottját akarom ,ki ez a Hugó Szomoru

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47