(De szabadíts meg minket a gonosztól)

Gara Kis Gellért képe

Munkám miatt látom a vidéket
Az elmúlt húsz év megölte a szépet

Nem tudhatom a falu meddig él
Az elmúlás itt van és nem kímél
    Már csak régi emlékek élnek
Azok is összefüggnek a véggel
Kegyetlen világ, kik itt vannak sírnak
Fásultak, már élni sem bírnak.

Kiégés, mi a létet átszövi, fonja
Nem érdekel senkit kinek mi a gondja

Néha szemükből kicsordul a könny
A véget várják, ami nemsokára jön
    Némán állok ott, ahol csak páran maradtak
Fájó nézni, ahogy  mindenki feladta
Már tett sincs, és van hiánya szónak
Az imának, melyben mindent lerónak.

A lélek halott, semmit ér az élet
Fásultak, csak ülnek és néznek

Felejtik azt a sok ezer dolgot
Amit eddig tettek, és a sors lerombolt
    Vége, már semminek nincs szíve
Elporlott Radnóti szerencse-köve
Tudják hogy nincs aki innen kivezet
Csak én törölgetem néha a könnyeket.

Nem hitték, hogy ezt megérik valaha
De érzik a köréjük húzott falakat
Falakat, melyek ma már oly nagyok
Hogy nem látják, ha túl valami ragyog
    Ők soha nem járhattak arra,
Csak a reményt a fantázia ébren tartja
Kiszikkadva maradtak még páran,
Akik mindig mindenkit kiszolgáltak.

És tehettek bármit, semmi sem számított
Mert a politika, mindig csak kábított
,
És marad  az álom, melyből végül
Felébrednek, de arra minden elévül
    Domine  audi orationem meam
Et clamor meus ad te veniat
Sed libera nos a malo
Uram, a gonoszt űzd el Magyarországról!

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szívesen Gellért Mosoly

 

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Gara Kis Gellért képe
Gara Kis Gellért
Offline
Csatlakozott: 2013/01/03

Kösz a gratulációt és az egyetértést.
Üdv: Gellért

Gara Kis Gellért képe
Gara Kis Gellért
Offline
Csatlakozott: 2013/01/03

Igen Judit, ez a lényege. Kösz hogy segítettél.
Üdv: gellért

Gara Kis Gellért képe
Gara Kis Gellért
Offline
Csatlakozott: 2013/01/03

Örülök, hogy együtt gondolkodunk.

Üdv: gellért

Csillagvirág képe
Csillagvirág
Offline
Csatlakozott: 2012/09/13

Gellért, ezt nagyon a szívemből írtad.

Nagyszüleim Somogyban élnek, fáj amit ott látok. Dolgoznak reggeltől estig, a termés nem kell senkinek, mert inkább az import fényes gyümölcs a nyerő.

Pedig annyira jó a fáról enni a cseresznyét, a földről az epret....kit érdekel, hogy nincs megmosva...

A politikát itt nem szabad emlegetni, de lenne pár szavam a mindenkori mezőgazdasági miniszterhez.

Szívből gratulálok versedhez, ami fáj ugyan, de ez a valóság.

szeretettel ölellek

 

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Bánfi Ferenc (nem ellenőrzött)

Nagyon jó a vers, már ott ültem az autóban, meletted a munkánkból kifolyólag:-)))Nekem különben a latin a végén kidobott a kocsíból és akkor azon gondolkodtam hogy most mi van meg hogy mit jelenthet.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hallgasd meg imámat, Uram, és ne vígy minket a kísértésbe (ne haggy sírni bennünket), de szabadíts meg a gonosztól...valami ilyesmit jelent...  Ámen!!!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

genálpiroska képe
genálpiroska
Offline
Csatlakozott: 2010/06/20

Gellért!

Nagyon mélyenható, őszinte, igaz versedhez szeretettel gratulálok és egyetértek minden szavaddal!

Üdv: Piroska

Dombyné Szántó Melánia képe
Dombyné Szántó ...
Offline
Csatlakozott: 2012/01/19

Kedves Gellért!

 

Szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez!!!!!!!!!!!!! Örülök, hogy vagyunk egy páran, akik úgy érzik ez is feladata a költészetnek, hogy felnyissa mások szemét!!!!!!!!!!!!

Szeretettel: Melánia Mosoly

 

Meláni

"Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret" (József Attila)

Gara Kis Gellért képe
Gara Kis Gellért
Offline
Csatlakozott: 2013/01/03

Teljesen igazat adok Neked, hasonló az én véleményem is.
Kösz, hogy elolvastad.
Üdv: Gellért

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Egyetértek veled, de fogadj meg egy tanácsot! Akár panasz, akár perbeszéd, akár könyörgés Uradhoz: ütős, tömör legyen, úgy mozgósít igazán. (A profi politikusok tudják, hogy egy jól megválasztott jelszó többet ér a szakszerű pártprogramoknál.) 

Góth László

Gara Kis Gellért képe
Gara Kis Gellért
Offline
Csatlakozott: 2013/01/03

Kösz László, valóban van úgy, hogy a kevesebb több. Ebben az esetben amit gondolok, az azért sokkal több ennél... Továbbá alapból "teszek" a politikusokra.

Kösz, hogy elolvastad.

Üdv: Gellért

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47