Józsi tata meséi VIII.

Füles képe



Józsi tata az ablaknál állt már egy jó ideje, és a függönyön át a puhán aláhulló hópelyheket figyelte. Párja elvesztése óta ez volt az első karácsonya, amelyet magányosan töltött el. Eszébe jutottak a meghitt ünnepek, amelyeket kettesben töltöttek, nyugalomban, békességben és szeretetben. De ma nem akart szomorúságot, hiszen jönnek Somáék, és együtt töltik az ünnepet. Próbálta felvidítani a gondolatait, és az elmúlt napi szerencsétlenkedéseire emlékezett. Most döbbent rá, hogy mennyire nem ért az ajándékvásárláshoz. A Mamának nagyszerű érzéke volt a megfelelő „örömszerző” kiválasztásához, mindig telibe találtak a megérzései. Még Soma karácsonyi meglepetését csak-csak ki tudta választani, mert ügyesen kipuhatolta, hogy Soma most lépett be a „dinókorszakba”, így természetes egy őslényparkra esett a választása. De ott volt még a lánya, akivel kapcsolatban teljesen határozatlan volt. Nekilendült hát az ajándékötlet túrának. A háztartási gép részlegnél kileste mi a legkelendőbb, de ezt elvetette, mivel nem nagyon volt járatos a lánya konyhájában, nem tudta mi lehetne kellemes meglepetés. Reménytelenül őgyelgett a karácsonyi vásár sátrai között és megállapította magában, hogy mennyi mindenre nincs szükségük az embereknek, mégis megveszik. Már kezdte feladni a reményt, amikor az egyik kirakatban meglátott egy szépen becsomagolt kozmetikai mindenfélét tartalmazó díszdobozt. Ezzel nagyot nem tévedhetek, hiszen a nők minden vackot magukra kennek-gondolta-, és bement az üzletbe.  Úgy határozott, hogy megcsillogtatja főzéstudományát is, és nagyszerű szentestei lakomát készített. Még sütit is sütött, a Horváth Rozi szakácsklasszikusból. Már minden készen állt: az ajándékok rejtekhelyre eldugva, szépen megterítve, csak az ünneplők hiányoztak.

Ekkor ismerős autómotor duruzsolása törte meg a kis utca csendjét. Józsi tata a kalapját fejébe csapva, kisietett. Amikor a kocsi megállt már nyitotta is a kiskaput. Soma kiugrott és máris a papi nyakában lógott.

─De jó végre újra, itt nálatok! – kiáltotta örömittasan.

─Én is nagyon örülök kicsim.

─Na, hagyj egy kis helyet nekem a papin, én is szeretném üdvözölni. – szólt közbe az anyja.     

Jó, hogy kijöttél, mert a Te ajándékod nehéz lenne eldugni, íme a család új tagja! – és felnyitotta a csomagtartót. Józsi tata, ahogy közelebb ment egy nagy dobozban, valami vidám mocorgást hallott. Ahogy belenézett, egy kicsi kutya vakkantott rá. Felemelte az apró jószágot, aki viszonzásul azonnal lepisilte.

─Na meg volt a keresztelő! – nevettek mindannyian.

Amíg befelé haladtak a csomagokkal, a lánya elmesélte az ajándék történetét. Amikor a múltkori látogatásunk után hazafelé tartottunk, Soma kibetűzött egy táblát: „KISKUTYÁK INGYEN ELVIHETŐK”. Vissza kellett fordulnom, addig nem hagyott békén. Attól tartottam, hogy vége az otthoni nyugalomnak, amikor tájékoztatott, hogy a kiskutya a papié lesz, hogy ne legyen egyedül. Vigyázz vele, mert az eddigi bűnlajstromán a következők találhatók: két pár cipő, egy lábtörlő, Soma Nyúl úrfija és a fotel egyik sarka.

Ahogy beértek a lánya megjegyezte:

─Még nincs fenyőfád, mindig itt szokott lenni az előszobában?

─De van, csak úgy gondoltam, hogy majd együtt díszítünk.

Ahogy lepakoltak, már izgatottan tolongtak is a kicsiny helységben. Előkerültek a gömbök, a csillagszórók, a gyertyák, és a mézeskalács figurák. Már csak a fenyőfa hiányzott. Ekkor Józsi tata behozott egy dobozt, és kivett belőle egy ezüst műfenyőt. Egy ideig csendben aggatták fel a rávalókat, majd a lánya csak nem bírta tovább és kibökte:

─Apuka, te soha nem szeretted a mű dolgokat, miért döntöttél most mégis úgy, hogy ilyen fenyőt választasz?

─Tudod, az ember változik, néha a praktikusság előre lép.

 

A szenteste meghittre sikeredett. Az ajándékok bejöttek, a kis ördögfióka szőrgombóc, miután mindent felfedezett új otthonában, a cserépkályha mellé kuporodott és összegömbölyödve elszunyókált. Eljött a lefekvés ideje. A szokásos menetrend szerint, Józsi tata és Soma elindultak a hálószoba felé. Természetesen most az új szerzemények, a dinók is ott akartak aludni, meghallgatva Józsi tata esti meséjét.

 

Csoda az erdőben:

Az öreg fenyőfa már sok évet megélt az erdőben. A hosszú idő során sok mindent látott és megtapasztalt. Látta, ahogy télen jöttek az emberek, élesfogúikkal derékba törtek fiatal fenyőéleteket. Látta, ahogy vadászkopók védtelen nyulakat és őzeket üldöznek, a vadászok pedig villámló botjaikkal életeket oltanak ki. Majd csend és hó borul a tájra és az erdő fellélegezhet a következő fagyos időkig. Némán tűrt, egészen eddig a pillanatig. Most hírét hozták a fagyos szelek, hogy a hű társáért jönnek a favágók, mert az a „megtiszteltetés” érte, hogy ő lehet a város főterén mindenki karácsonyfája. Évtizedek óta álltak egymás mellett, dacolva a hóval, faggyal, bújtattak vaddisznócsaládot, nyáron, árnyékot adtak az arra tévedő kirándulóknak. És most legyen mindennek vége!?

Amikor megérkeztek a favágók és a nagy autó, amivel majd elszállítják, különös dolog történt. Ahogy el akarta indítani a fűrészt az ítéletvégrehajtó, az öreg fenyő megrázta magát, majd magas, éles hangot adott ki. Olyan erős volt ez a hang, hogy az embereknek be kellett fogniuk a fülüket. Amikor a sivítás elhalkult és az emberek levették a kezüket, s miután kidugult a fülük, hangokat hallottak. Megértették a fák beszédét, és a közelben megbúvó állatok hangjait. Döbbenten álltak és nem tudták, hogy mit tegyenek. Ekkor, az öreg fenyő széttárta ágait és növekedni kezdett, ugyanakkor valami csodálatos fényt kezdett sugározni. Egyre csak növekedett, és növekedett. Eközben a városban egyszerre kihunytak a világosság adók, teljes sötétség borult a tájra. Az erdő felöl, azonban egy hívogató fény és valami meleg érzés vonzotta az embereket. Megbabonázva indultak a fény irányába. Egyre nagyobb körben állták körül az óriási fát, emberek, állatok, madarak, bogarak, és elbűvölve nézték a csodát. A nagyszívűek, meleg teát kínáltak, eleséget hoztak az állatoknak. Ismeretlen emberek szólítottak meg idegeneket, a vadászok elbeszélgettek az állatokkal, a favágók a fák emlékeit hallgatták. A gyerekek a nagy fa körül fogócskáztak, a félénkebbek az anyjuk szoknyáját szorítva, tátott szájjal bámulták a soha nem látottat. Békesség szállt a szívekre, soha nem volt érzések törtek a felszínre. Elillantak a mindennapi gondok, mindenki szépnek látta a körülötte lévőt.

Először a gyerekek pilledtek el. Apuka nyakában bóbiskolva, vagy anya kezében édesen szundikálva, az otthonuk felé vették az útjukat. Majd szép lassan mindenki hazatért. Legtovább az állatok maradtak, de nemsokára, a közelben vackot keresve, ők is álomba szenderültek. Lassan hajnalodott, véget ért a legcsodálatosabb éjszaka. Amikor az utolsó szempár is lecsukódott, az öreg fenyő körülnézett, még egyszer, utoljára. 

Másnap frissen ébredtek az emberek, az állatok és a fák. Volt, aki azon gondolkodott, hogy vajon tényleg jól emlékszik-e, ez valóság volt, vagy csak egy álom. Sokan visszatértek a csoda helyére, de az öreg fenyőt már nem találták ott.

 

─Ez volt a karácsony esti mesém kicsim, álmodj szépeket.

─Te is papi, jó éjt.

A karácsony gyorsan elmúlt és újra eljött a búcsú pillanata. Józsi tata ott állt az utcán és a távolodó kocsi után integetett. Ahogy bement, az ajándék azonnal felé rohant és megcibálta a papucsát. A „minden lében kanál” állandóan ott kotnyeleskedett körülötte.

Eltelt néhány nap, amikor megszólalt a telefon, a lánya volt:

─Soma nem hagyott békén, úgyhogy fel kellett, hogy hívjalak. Kérdezteti, hogy van a kutya és, hogy adtál-e már neki nevet?

─A nagyságos úr jól van, és hosszas vajúdás után olyan nevet adtam neki, hogyha kiállnék a kapuba és elkiáltanám magam, hogy jöjjön haza, harminc kutya biztos odarohanna, azt gondolva, hogy őt hívom. Buksi lett!

 

 

Füles képe
Füles
Offline
Csatlakozott: 2012/09/24

Kedves Judit!

Köszönöm, hogy hűségesen olvasol, ugye milyen jó egy kicsit újra gyereknek lenni. Esetemben /egyesek szerint/ ez még az elhúzodó első gyermekkorom, másoknál ez a második. Benjikét ismeretlenül is üdvözlöm a dínószeretők táborában. Azt hiszem minden gyerek átesik ezen a korszakon, de van aki úgy marad. Mindig is csodálkoztam, hogy mit lehet szeretni azon a böhöm nagy, ijesztő állatokon, de a gyermeki lélek mindent másképp lát.

Üdvözlettel: Joci

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szívesen vagyok kisgyermek, arra a kis időre, míg olvaslak, kedves Jocó Mosoly Képzeld, nemcsak Somának, Benjikémnek is a dinók a kedvencei Mosoly)

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Olasz Irén képe
Olasz Irén
Offline
Csatlakozott: 2013/08/14

Kedves Jocó!

Maradjon meg lelked gyermeki tisztasága örökre! Mindig szívesen hallgatom életből szőtt meséidet, történeteidet. Most nem csak az új jövevény Buksi, hanem én is a cserépkályhád mellé kuporodtam mesét hallgatni. Boldog lehet az unokád, nagyon klassz Papija van Mosoly

Szeretettel: Irén

 

 

Buktató köveimből építek Égig érő lépcsőt.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Bizony nagyon jó, kedves Jocó Mosoly Az üdvözleted köszönöm, személyesen sajnos csak a nyáron fogom tudni átadni Szomoru( A dinókat én is megszerettem egy meséből és egy filmből. Most a Te írásod még közelebb vitt hozzájuk is... Köszönöm soraid Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Józsi....tetszett a novella-mese ötvözet.....mindkettő a műfajára jellemző keretek között mégis egységben egymással...."simogató" történetek......egy kérdés azért nyitva maradt bennem: - mi történt az öreg fenyővel, hová lett?.....vagy a képzeletünkre bízod?...

gratulálok...jó olvasni téged...Mosoly



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Elalvás előti mese után, jöhet egy jóéjt puszi? Mosoly

 

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Július tizenkettedike tokio170 13 2008/07/30 - 06:06 2008/08/06 - 03:01
Irodalom Utolsó előtti tánc Kerekesné Varga... 6 2008/07/30 - 07:53 2008/07/31 - 16:26
Irodalom Chaomunt Könyves Tóth Enikő 2 2008/07/30 - 09:10 2008/08/09 - 09:27
Irodalom Fényzuhogás Könyves Tóth Enikő 5 2008/07/30 - 09:17 2008/08/09 - 09:30
Irodalom Szivárványon agnes 3 2008/07/30 - 10:14 2008/07/30 - 23:21
Irodalom Álomtörés Anonymous 2 2008/07/31 - 07:55 2008/08/01 - 06:22
Irodalom Örökül hagyom,.. agnes 3 2008/07/31 - 10:49 2008/08/01 - 06:37
Irodalom Minden hiába agnes 4 2008/07/31 - 11:40 2008/08/01 - 06:39
Irodalom Védett kis virág Kerekesné Varga... 3 2008/07/31 - 19:29 2014/02/03 - 23:34
Irodalom A csiga és a tücsök Anonymous 1 2008/07/31 - 22:32 2008/08/01 - 06:56
Irodalom Metamorfózis gabiga 10 2008/08/01 - 00:19 2008/08/06 - 15:13
Irodalom Ébressz fel András 8 2008/08/01 - 09:10 2008/08/04 - 16:26
Irodalom Varázslat agnes 13 2008/08/01 - 09:41 2008/08/01 - 23:43
Irodalom Tovább, tovább… erda 4 2008/08/01 - 13:53 2008/08/03 - 15:52
Irodalom Titkos üzenet erda 8 2008/08/01 - 14:01 2008/08/03 - 15:50

Legújabb hangzóanyagok

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Elhalkulnak tamiska 11 2010/10/13 - 10:21 2010/10/19 - 08:18
Audió Andai Katalin színművész - Könyves Tóth Enikő: Epizód Könyves Tóth Enikő 9 2008/09/24 - 11:32 2010/04/04 - 23:37
Audió Andai Katalin színművész - Égi jel Könyves Tóth Enikő 4 2008/09/30 - 10:16 2008/09/30 - 22:04
Audió skorpio - Meditáció 10 (ön-gyilkos) skorpio 5 2008/10/01 - 18:20 2013/01/04 - 01:04
Audió skorpio - tokio170 Úgy alszol el skorpio 2 2008/10/02 - 17:07 2008/10/13 - 23:07

Legújabb fórumtémák

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Tárnok Mihály - Magamnak meséllek Taygeta 10 2010/11/15 - 00:21 2010/11/20 - 12:26
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Édes emlék Taygeta 15 2010/11/22 - 14:54 2010/12/14 - 00:52
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2010/12/19 - 13:48 2010/12/22 - 01:51
Fórumtéma Remény... Taygeta 4 2011/01/08 - 17:38 2011/01/21 - 20:15
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Sóhaj Taygeta 8 2011/01/21 - 20:27 2011/02/04 - 15:20
Fórumtéma Pannon Filharmonikusok 2011. évad Pécs Lénárd József 1 2011/01/22 - 15:53 2011/01/23 - 15:06

Legújabb rendezvények

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Emlékeztető prayer 2009/02/10 - 07:57 2009/02/10 - 07:57
Rendezvény Időpont változás prayer 2009/02/12 - 12:14 2009/02/12 - 12:14
Rendezvény Farkas Adrienn festőnő kiállításának megnyitója prayer 2009/02/25 - 20:07 2009/02/25 - 20:07
Rendezvény Rézgrafika, és szobor kiállítás prayer 2009/02/28 - 12:21 2009/02/28 - 12:21
Rendezvény SZÉKELY IMRE - Petz Teri filmje prayer 2009/03/16 - 08:53 2009/03/16 - 08:53