8. vers

 

A Nagy Háború

A lovasság elindult a nagy háborúba
Meg is érkeztek Doberdóba.
Az a sok ember, aki harcolni ment, mert hős akart lenni
Aki nyerni akart nem veszíteni.
Ahogy oda értek már is jött a roham
A roham nagy volt sokan voltak
Rengeteg ember, aki bajonettel harcolt
Bajonett volt a fegyverünk
A nagy fegyverünk.
Többnél több embert öltek meg a nagy háborúba.
Aztán a háború rosszabbra fordult
Ennél is rosszabbra
Az egyik bajtársam lesérült
Nagy fájdalmai voltak és én nem tudtam mit csinálni
A bajtársam bajban volt
Jó nagy bajban
Segítettem neki és majdnem az életemet adtam
Hátulról engem is támadás ért mit nem láthattam
Egy másik katonatársam lövése hallatszott
És az ellenség máris halott.
Egyre elkeseredve harcoltak a bakák
De tudtuk, hogy milyen fontos a hazánk.
Csak úgy győzhetünk, ha szívünk a helyén
És győzelem csillag ragyog hazánk egén.

Nagyon megtisztelő az eredmény, köszönöm és gratulálok Zsuskának és a többi résztvevőnek is ))

Mivel felkérést kaptam a versek elbírálásában, megosztom kritikáimat, melyeket a költőknek tolmácsoltam a versenyen, a felolvasott műveik után.

 

1. vers

 Doberdói hősök

Bajonettel a kezemben,
Harci tűzzel szívemben,
Fülemben harsogó csatazaj,
Eget-földet rengető robaj.

Rohamra indul a lovasság,
Éljen a haza, éljen a szabadság,
Bajtárs ne haljunk hiába,
Vérünket adjuk a csatába.

Történelmet írunk fivérek,
Doberdó földjén erről zenélek,
Olaszok ellen osztrák és magyar,
Előre mind ki győzelmet akar.

 ***

Pusztulás! Halál várt a csatatéren,
Hullott a könny, s hullott a vérem,
Súlyos vereséggel vissza vonultunk,
Hatalmas seregből, darabokra hulltunk.

 

A magyar életmodell, annak lírai lelkülete, mint tükörkép van jelen e versben. Az igazság, és az igazságtalanság örökös mementójaként tisztelegve hívja fel a költő a figyelmünket.
Bár, az igaz, hogy az Osztrák-Magyar monarchia zászlaja alatt harcoltunk, de főként magyar, és szlovén katonákból állt a VI. doberdói alakulat. Ettől eltekintve, amit a ma embere ért, megért még ebből a csatából, az belé lett foglalva.

A verstan kereteit felrúgva, a rímpárokkal orvosolva lett megalkotva a vers.
A központozás hiányossága, a vesszők elhagyásából ered.

A Haza olyan hely, ahol otthon van minden polgára, ezért, annak használatát nagybetűvel javaslom írni e versben.

„ide - oda - össze - vissza – szét” nyelvtani használat az utolsó versszakban nagy jelentőséget kap, mert nem mindegy, hogy vissza vonultunk, vagy visszavonultunk. Úgy vélem, itt figyelmetlen volt a költő.

 

20 / 13 pont
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

2.vers - szerzője gyermek!

A HAZÁÉRT MINDENT!

Doberdóban menetel a lovasság.
A katona oldalán a bajonett,
S azt mondja: a hazát,
Bajtársaim, védjük meg!
Roham!

 

Sajnálom, hogy külön rámutatva lett feltűntetve a gyermekszerző. Mivel korcsoportok közötti kategóriák nem lettek meghirdetve, így elegendő lett volna sorszámmal ellátni ezt a szerzeményt. (Bár ez, nem a költő hibája, hanem a rendezőé.)

A vers tömörségéből a legtöbb lett kihozva. Bár jól érzékelhető, hogy ebben az esetben a megadott, kötelező szavak használatának letudását tűzte ki célul a költő, ami sikerült is. Így, sem szótagszám, sem rímképlet nem zavarja össze az olvasót, mert, mint egy csatakiáltás pontosan elérte célját. 

 

20 / 14 pont
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

3. vers

A  BAJTÁRSAM

Egy seregben szolgáltunk, ő meg én,
az első világháború idején,
a nagy doberdói ütközetben,
még fiatalok voltunk mind a ketten.
Nagy barátság volt a  miénk,
egy nap, a lovasság megindult felénk,
a barátom kezében bajonett,
mint aki nem fél, úgy tett.
Megindult ellenünk a roham,
innen nincs visszaút, éreztük ezt sokan,
a barátom vágtatott a sereg élén,
de egy puskagolyó, sebet ejtett szívén.
S ott nyomban, összerogyott ő,
kilehelte lelkét, már hívta a teremtő,
barát volt ő nekem, és bajtárs,
benne élt a hazaszeretet, a kitartás.
Már a föld alatt nyugszik a teste,
de emléke örökre itt marad a szívembe.

 

A költő jól választotta meg a formát, hiszen, szabad versek közé sorolandó. Így, nem szükségesek a pontos szótagszámok, s talán a szóvégi rímpárok összekacsintását is ellensúlyozza a vers lendülete.

A központozás szépségét megzavarja itt-ott a vesszők helytelen használata.

Picit zavarólag hat, hogy, mint egy nagy, külön erőt tűnteti fel a támadó lovasságot, majd a mieink élén hősként harcoló barátot is lóhátra ülteti a költő. Ez, így, a képzavar határán mozog, ezért többféleképpen értelmezhető, akár a csata kimenetelében is.

 

20 / 14 pont
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

4. vers

Száz éve már  -  a magyar honvédek emlékére -

Gyilkos Nagy háború dúlt négy éven át,
sok millió életet követelve.
Idegen földre lépve emlékezz rá,
honi katonáink hit vezérelte.

A véres paták nyomán Isonzónál,
dédapáink tetemei hevertek.
Rohamra indult Doberdo fennsíkján
a gyalogos dandár, szúrta bajonett.

A Halál völgyére gránátok hulltak,
bajtársak próbálták társuk megóvni,
olasz köveken folyt magyar vérpatak.

Kalapos lovasság jött ölni, s győzni,
értelmetlen háború, buta parancs.
Hőseinket a San Michele őrzi…

 

Szép szonett. Az első versszak tökéletességét, a második versszak rímképlete kissé megzavarja, bár az utolsó hangzók ott is egységesek.
Ugyan ez látható a két, háromsoros versszaknál is, csak ott, a negyedik versszakhoz kellett volna igazítani a harmadik versszak rímképletét, de mint az feljebb, itt is egyezőséget mutat a sorok végződéseivel.

A második versszak utolsó sorában nem tartom indokoltnak a vessző használatát még akkor sem, hogy a költő, a csata hevéből külön kiemelésre hívta fel a figyelmet a gyalogság, és a harci eszköz fontosságának elválasztására.

„olasz köveken folyt magyar vérpatak.” Ebben a sorban rejlik a szonett formációra való erőltetés.

Történelmileg, helytálló kordokumentum.

 

20 / 15 pont
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

5. vers

Dédapánk fényképe

Nagy idő, s oly távol
Mikor dédapánk elment,
Vagy vitték… majd a sátor,
Hol senki se bátor

Csak sebesült bajtárs.
Egy átok roham után,
Kis golyó, mit nem vársz,
S már elbukol, nem szállsz.

Pedig ott az árok,
Hol dicsőség várhat rád…
Vagy csak szitkozó átok,
Hisz ők - nem barátok!

Géppuska vicsorog,
Mi messziről küld halált,
S, ha zubbonyon vér csorog;
Élted filmje forog.

Nincs lovasság, fölös
Hisz hegy bakáknak való…
Fegyverzetük is közös:
Puska a többszörös.

Rajta egy bajonett,
Lassú halál hírmondó…
Jaj, sötét felleg kúszik,
Nézd… Doberdó felett!

 

A 6-7-7-6 szótagszámú versszakok pontosságát megzavarja a második versszak harmadik sora, mely nem követi ezt a képletet. A rímpárok, az első, a harmadik, a negyedik és az ötödik versszakban jók. A második és a hatodik versszakban ez a rend megbomlik.

Az első versszak képzavaros, ezt, a három pont írásjel használatával ellensúlyozza.

A második versszakban az „elbukol” szó magyartalan!

A központozás használatával, a vesszők fontosságát nem értette meg a költő.

A vers utolsó versszaka, annak lényege, fontossága – tanítása a jövő generációjának sokatmondó, kiváló. Kár, hogy nem ebben a szellemben vezette végig az olvasót a költő, és nem ehhez a képlethez igazította a tartalmat, a mondanivalót.

20 / 11 pont
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

6. vers

„A nagy háború”

Háború volt, elmúlt, vége lett,
Megannyi ember elesett,
Ma, százévnyi távolságból,
Egy bajtárs emlékezett.

Doberdó az én lelkem végső nyughelye,
Ami ott velem megesett, szörnyű rettenet.
Megindult a lovasság a gyalogsággal szemben
A roham elment s egy embert elesett.

A háborúban elvesztem, de majd felkelek,
E szörnyű időben a bajonettem élére emlékeztem,
Száz év ide vagy oda, ma is dereng,
Hogy sebesítette meg a lelkem.

A háborúban a lelkem megrepedt,
Egy embertársam odalett, feldolgozni ezt nem lehet,
Az Ő sebe végzetes, nekem a háború gyötrelmes,
Fájó roham, bár elvinne egy szívroham!

 

Szabadelvű, kissé szétszórt gondolatsorokkal, az „E” szóvégződésű rímeléssel operálva, szóismétlésekkel kombinát a vers. A költő nem érzi az írásjelek, legfőképpen a vesszők fontosságát, azok elhelyezkedésének ritmikáit az egységben.
A 7 szótagtól, a 16 szótagszámig terjednek a sorok. A múlt idő vezetését megtörte a csatában való, jövőképének előrevetítésével, ami nem egyenlő a zárógondolat konklúziójával.  

 

20 / 10 pont
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

7. vers

Emlékezni kell!

Nem vidám fotók közt lapozgatok épp,
A Nagy Háborúról sok száz kép mesél.
Gyalogság, lovasság, ágyúk, bajonett,
Bajtársak lakhelye lövészárok lett.

A halál torkában minden ember fél,
szemében könny ül, jót már alig remél.
Haza gondol, házára, asszonyára,
A futkározó huncut kisfiára…

Van e még otthona, ház, asszony, gyerek,
Az ajtajába ki most is integet?
Visszavárják... de dörgő puska ropog,
Vér, a sár fröccsen, mint a szenny rácsorog.

Doberdó te véres arcú, rém eset,
Most itt a békében ráemlékezek.
Roham-hősöket magam előtt látom,
Ez örökös seb, nem gyógyul hazámon.

 

Ha a költő, a versének minden sorát nagybetűvel kezdte, függetlenül az új mondatok elkülönítésétől, akkor a második versszak második sorát miért kezdte kisbetűvel?

A negyedik versszak első szava után hiányzik egy vessző.

Ha a „nagyháborút” a költő külön szedve, nagybetűvel írta, mennyivel szebb lett volna, ha a hazájáról is ilyen formációban vall.

A vers formaisága, ritmikája szépen ívelő, dallamos. A sorvégi rímek, az első és második sortól eltekintve tökéletesek, a zöngék összecsengenek. Szótagszámuk egységes. A lélekre hat, s talán egy kicsit többre.

 

20 / 16 pont
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

8. vers

In memoriam - Doberdo

Behívók érkeznek számolatlan…
Sötétült szobákban a bánat ül.
Asszony a kötényben gondot válogat,
Ha a hon férfiakat rohamba küld.

Szomorú a valóság, velőbe mar,
Zubbonyok zsebében ázott mahorka.
Bajtárs kezében bajonett, puska
Félelem ül ki a sápadt arcokra.

Olvasó lapul, feszület és ima,
Egy kép, melyen a lovasság gázolt tova…
Magukat vonszolják, űzik a sírba.
Elcsattant hátukon az élet ostora.

                          ….. 

Doberdó felett két ágyú vív párbajt,
Egy a színük, csak sávjuk fordított.
S nem hallotta egyik a másikát,
Mert valamelyik mindig ordított.

A katonák haza tértek,
- Kivéve azok, kik örökbe mentek el -
És az ő kérdő szavukra: Miért?
Már csak az utókor felel.

 

Ez a vers mindenképpen az érzelmekre hat, mert kötöttségében sok a hiba. A szótagszámok, a rímképletek nem, vagy csak részben felelnek meg a szabályoknak. Mégis, olvasásakor ezek a hibák eltörpülnek a cselekménnyel szembesülve. A nemzeti színekkel sem tökéletes minden, már csak a monarchia miatt sem, bár a hazaszeretet „rovására” ráírható.
Mint mondtam, értékelésekor az érzelmekre, a pszichére gyakorolt hatása mozgatta a tollat a kezemben.

 

20 / 15 pont
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

9. vers

A Nagy Háború

A lovasság elindult a nagy háborúba
Meg is érkeztek Doberdóba.
Az a sok ember, aki harcolni ment, mert hős akart lenni
Aki nyerni akart nem veszíteni.
Ahogy oda értek már is jött a roham
A roham nagy volt sokan voltak
Rengeteg ember, aki bajonettel harcolt
Bajonett volt a fegyverünk
A nagy fegyverünk.
Többnél több embert öltek meg a nagy háborúba.
Aztán a háború rosszabbra fordult
Ennél is rosszabbra
Az egyik bajtársam lesérült
Nagy fájdalmai voltak és én nem tudtam mit csinálni
A bajtársam bajban volt
Jó nagy bajban
Segítettem neki és majdnem az életemet adtam
Hátulról engem is támadás ért mit nem láthattam
Egy másik katonatársam lövése hallatszott
És az ellenség máris halott.
Egyre elkeseredve harcoltak a bakák
De tudtuk, hogy milyen fontos a hazánk.
Csak úgy győzhetünk, ha szívünk a helyén
És győzelem csillag ragyog hazánk egén.

 

Inkább prózavers, stilisztikájában kissé hibás.
Történelmi vonatkozásában nem állja meg a helyét.
Mert, bár visszavonulásra kényszerült az Osztrák-Magyar Monrchia serege, és ezt az ütközetet elveszítettük még akkor is, ha harcállásainkat közelebb hoztuk az óhazához és ott stabilizálódtak seregeink, győzelemnek semmiképp sem nevezhetjük a vereségünket. Már pedig, a vers végkifejlete ez.
Az egyes szám és többes szám keveredése, azok első és harmadik személyre vonatkozólag is hibás a vers.
A központozást vagy alkalmazzuk, vagy elhagyjuk, de részlegesen sose jó használni.
Inkább hasonlítanám forgatókönyvhöz, mint vershez még akkor is, ha a zárómondat pozitív kicsengése lelkünkig hat.

 

20 / 8 pont
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

10. vers

Doberdó felé

Utunk Doberdó felé szalad,
igen, amerre a lovasság is halad.
(Nem jönnek szembe bájos baronesse-k)
„Fiaim, élesítsétek a bajonettet!” -
kiált a kapitány úr, s rohan,
fejében már a holnapi roham.
Az utat szegélyezi pár sor szelíd hárs,
alattuk pihen majd örökre sok bajtárs.

 

Nem pusztán szabad vers, hanem szabados vers.
Történelmi visszatekintésben kevés.
Szótagszámban eltérő, bár rímképletében, az utolsó zárószótól eltekintve jó.
A vers értéke leginkább a központozás betartása, annak helyes használatában mutatkozik meg.

 

20 / 10 pont
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

11. vers

Doberdónál

Vörös porban a doberdói ütközet,
A kézben puska, bajtársinknál bajonett.
Fegyveres lovasság a síkon vágtatva,
Parancsra rohamoz a katonák hada.

Vércseppes szuronnyal vállán,
tátongó sebbel a lábán,
Néz mogorván a hős baka:
„Merre van a magyar haza?”

 

Az első versszak, 12 szótagú sorokból tevődik össze. A rímképlete AB-CB, DD-DD.
Ezzel nem volna baj, ha a kezdő hangzó összecsengene a „bajonett” szó „O” betűjével, mert azzal a kötött formáció nem lazulna meg.
Az első sor, az egyes szám harmadik személyben jelenedik meg, míg a második sor a többes szám első személyében. Aztán a többes szám harmadikja olvasható a harmadik – negyedik sorban. Nem rossz, nem rossz, de zavaró lehet.
Aztán, egy fordulattal a kötöttség határain belül, a vers átvált 8 szótagúvá, és egyes szám harmadik személyre. Igazán itt csúcsosodik ki a vers, mert itt fogja meg az olvasót a Haza szeretetével, aggódásával, mint félti önmagát és hazáját, szembesülve a borzalmakra.
A második sorát a második versszaknak is nagybetűvel kellett volna szedni, ha már így lett írva a többi sor is, de gondolom, ez csupán figyelmetlenség.

A vers rövidsége mégis elegendőnek mutatkozik a jövő generációjának tanítására, miszerint, a béke a legjobb fegyver!
Gratulálok a költőnek, érzékenységéért!

20 / 15 pont

Megérkezett a hatodik! Olvassátok , véleményezzétek,  ezt is!

Már csak két nap!!! - Aki szeretne bekapcsolódni a versenybe, ne halogassa sokáig!

6. vers

LOVASSÁG – DOBERDÓ – BAJONETT – ROHAM – BAJTÁRS

„A nagy háború”

Háború volt, elmúlt, vége lett,
Megannyi ember elesett,
Ma, százévnyi távolságból,
Egy bajtárs emlékezett.

Doberdó az én lelkem végső nyughelye,
Ami ott velem megesett, szörnyű rettenet.
Megindult a lovasság a gyalogsággal szemben
A roham elment s egy embert elesett.

A háborúban elvesztem, de majd felkelek,
E szörnyű időben a bajonettem élére emlékeztem,
Száz év ide vagy oda, ma is dereng,
Hogy sebesítette meg a lelkem.

A háborúban a lelkem megrepedt,
Egy embertársam odalett, feldolgozni ezt nem lehet,
Az Ő sebe végzetes, nekem a háború gyötrelmes,
Fájó roham, bár elvinne egy szívroham!

 

2. vers

szerzője gyermek

A HAZÁÉRT MINDENT!

Doberdóban menetel a lovasság.
A katona oldalán a bajonett,
S azt mondja: a hazát,
Bajtársaim, védjük meg!
Roham!

Mivel szépen gyülekeznek a versek, idén is megnyitom a fórumot.

Változás az elmúlt évhez képest, hogy az eredményhírdetésig a szerzők neve nem lesz látható.

Kérek mindenkit, véleményezze a beérkezett verseket, mert a közönségdíj odaítélésénél ezt is figyelembe veszi a zsüri.

Előre is köszönöm a figyelmeteket, az aktív segítő hozzászólásaitokat.

 

1. vers

Doberdói hősök

Bajonettel a kezemben,
Harci tűzzel szívemben,
Fülemben harsogó csatazaj,
Eget-földet rengető robaj.

Rohamra indul a lovasság,
Éljen a haza, éljen a szabadság,
Bajtárs ne haljunk hiába,
Vérünket adjuk a csatába.

Történelmet írunk fivérek,
Doberdó földjén erről zenélek,
Olaszok ellen osztrák és magyar,
Előre mind ki győzelmet akar.

***

Pusztulás! Halál várt a csatatéren,
Hullott a könny, s hullott a vérem,
Súlyos vereséggel vissza vonultunk,
Hatalmas seregből, darabokra hulltunk.

3. vers

A  BAJTÁRSAM

Egy seregben szolgáltunk, ő meg én,
az első világháború idején,
a nagy doberdói ütközetben,
még fiatalok voltunk mind a ketten.
Nagy barátság volt a  miénk,
egy nap, a lovasság megindult felénk,
a barátom kezében bajonett,
mint aki nem fél, úgy tett.
Megindult ellenünk a roham,
innen nincs visszaút, éreztük ezt sokan,
a barátom vágtatott a sereg élén,
de egy puskagolyó, sebet ejtett szívén.
S ott nyomban, összerogyott ő,
kilehelte lelkét, már hívta a teremtő,
barát volt ő nekem, és bajtárs,
benne élt a hazaszeretet, a kitartás.
Már a föld alatt nyugszik a teste,
de emléke örökre itt marad a szívembe.

4. vers

Száz éve már  -  a magyar honvédek emlékére -

Gyilkos Nagy háború dúlt négy éven át,
sok millió életet követelve.
Idegen földre lépve emlékezz rá,
honi katonáink hit vezérelte.

A véres paták nyomán Isonzónál,
dédapáink tetemei hevertek.
Rohamra indult Doberdo fennsíkján
a gyalogos dandár, szúrta bajonett.

A Halál völgyére gránátok hulltak,
bajtársak próbálták társuk megóvni,
olasz köveken folyt magyar vérpatak.

Kalapos lovasság jött ölni, s győzni,
értelmetlen háború, buta parancs.
Hőseinket a San Michele őrzi…

5. vers

Dédapánk fényképe…

Nagy idő, s oly távol
Mikor dédapánk elment,
Vagy vitték… majd a sátor,
Hol senki se bátor

Csak sebesült bajtárs.
Egy átok roham után,
Kis golyó, mit nem vársz,
S már elbukol, nem szállsz.

Pedig ott az árok,
Hol dicsőség várhat rád…
Vagy csak szitkozó átok,
Hisz ők - nem barátok!

Géppuska vicsorog,
Mi messziről küld halált,
S, ha zubbonyon vér csorog;
Élted filmje forog.

Nincs lovasság, fölös
Hisz hegy bakáknak való…
Fegyverzetük is közös:
Puska a többszörös.

Rajta egy bajonett,
Lassú halál hírmondó…
Jaj, sötét felleg kúszik,
Nézd… Doberdó felett!

11. vers - versenyen kívül

Tumpek Anikó

Doberdónál

 

Vörös porban a doberdói ütközet,

A kézben puska, bajtársinknál bajonett.

Fegyveres lovasság a síkon vágtatva,

Parancsra rohamoz a katonák hada.

 

Vércseppes szuronnyal vállán,

tátongó sebbel a lábán,

Néz mogorván a hős baka:

„Merre van a magyar haza?

 

12. vers - versenyen kívül

Doberdo

Monte San Michele csúcsai a síremléked
soha nem ismert nagyapám, véred táplálja
a fennsík gyér virágait, csendben szemléled
ahogy az idő morzsái hullanak egymásra
és Doberdó harangjai emlékeznek fájón,
a déli szél néha még a lovasság vad rohamát
idézi, a paták vágta port, a bajonett nyomát
testeken, bajtársad utolsó sóhaját ki karodban
halt, s követted őt, ott messze, mégis hazádért,
sejtjeid valahol az Isonzó vizében oszlottak,
éjszaka még ott bolyongtok - ti a halottak
és a Monte San Michele szirtjein a felhők könnye
hullik emléketekre.

Még fél óra, és itt a vége

9. vers

 In memoriam - Doberdo

Behívók érkeznek számolatlan…
Sötétült szobákban a bánat ül.
Asszony a kötényben gondot válogat,
Ha a hon férfiakat rohamba küld.

Szomorú a valóság, velőbe mar,
Zubbonyok zsebében ázott mahorka.
Bajtárs kezében bajonett, puska
Félelem ül ki a sápadt arcokra.

Olvasó lapul, feszület és ima,
Egy kép, melyen a lovasság gázolt tova…
Magukat vonszolják, űzik a sírba.
Elcsattant hátukon az élet ostora.

                          ….. 

Doberdó felett két ágyú vív párbajt,
Egy a színük, csak sávjuk fordított.
S nem hallotta egyik a másikát,
Mert valamelyik mindig ordított.

A katonák haza tértek,
- Kivéve azok, kik örökbe mentek el -
És az ő kérdő szavukra: Miért?
Már csak az utókor felel.

TADAMMM! -  Megvan az eredmény! 

A zsűri döntése alapján

III. helyezett a 4. számú vers  Várkonyi Judit: Száz éve már  -  a magyar honvédek emlékére -
II.  helyezett a 9. számú vers  Babosné Nagy zsuzsanna - In memoriam - Doberdo

és a GYŐZTES a 7. számú vers Babosné Nagy Zsuzsanna: Emlékezni kell!

Minden résztvevőnek gratulálok! Szép munka volt, öröm veletek dolgozni!

 

DE!

 Itt még nincs vége!

 

A közönségdíjas versre tovább lehet szavazni. A határidő: 14-én szombaton 18 óra.

Tehát továbbra is kérem, hogy aki talál kedvére valót a versek között, segítse egy különdíjhoz kedvencét. Késve - csak ma reggel érkezett a 11. vers, mely a helyezésekért folytatott versenybe már nem szólhat bele, de a közönségdíjra eséllyel pályázhat.

Tumpek Anikó

Doberdónál

Vörös porban a doberdói ütközet,
A kézben puska, bajtársinknál bajonett.
Fegyveres lovasság a síkon vágtatva,
Parancsra rohamoz a katonák hada.

Vércseppes szuronnyal vállán,
tátongó sebbel a lábán,
Néz mogorván a hős baka:
"Merre van a magyar haza?”

 

 

a 2-re szavaznék

Az én szavazatom:  4. vers

Nekem a 9. tetszett legjobban Marikám! Ha nyomtatsz, légy szíves 16-os betűmérettel, hogy lássam is : ) Köszi!!!

...és megérkezett a következő! Egyik jobb, mint a másik

7. vers

Emlékezni kell!

Nem vidám fotók közt lapozgatok épp,
A Nagy Háborúról sok száz kép mesél.
Gyalogság, lovasság, ágyúk, bajonett,
Bajtársak lakhelye lövészárok lett.

A halál torkában minden ember fél,
szemében könny ül, jót már alig remél.
Haza gondol, házára, asszonyára,
A futkározó huncut kisfiára…

Van-e még otthona, ház, asszony, gyerek,
Az ajtajába ki most is integet?
Visszavárják... de dörgő puska ropog,
Vér, a sár fröccsen, mint a szenny rácsorog.

Doberdó te véres arcú, rém eset,
Most itt a békében ráemlékezek.
Roham-hősöket magam előtt látom,
Ez örökös seb, nem gyógyul hazámon.

Örömmel látom, vannak versek