Hamus az ég alja, a hegyek feketék ,
most sűrű szürkeségbe öltözött  a kék,
vastag pelerinjét magára takarta,
Újpestnél a napfény, nem kacsint át rajta.

Semmi zöld, semmi részegedett sárgák,
távolban az erdőt szemeim nem látják,
egy nyárutói festmény ecsetvonása,
ennyi csak a Gugger, és a többi társa.

Kifeszített vásznon elkeresztelt emlék,
itt ülök és nézem, ahelyett, hogy mennék,
de a tizediknek ez egy nagy  varázsa,
szobámból tekintek minden alkotásra.

Még a borongósak, sötétek látszanak,
de tudom, a fények egymással játszanak,
és jön majd a nyugvó Nap édes ragyogása,
hogy kiéleződjön a hegyek vonása.

Ma, vagy majd holnap, a mester dönt felettünk,
mind azt nézhetjük, amit kiérdemeltünk,
de ahhoz, hogy az ember a szépet lássa,
béke kell a szívnek, s lelkek javulása.

2014. 08. 21.