A forrás

zsoló képe

A forrás kitárult,
törtető, rút, tarajos lett, habbal.
Elfeledte bizony, tiszta ízét.
A tavirózsás angyal
már nem fodroz áttetsző vízen,
fa odvba bújva pisztrángnak izen,
hogy az, deltás messze délről
vissza-visszaússzon, gáton,
zuhatagos mélyből nyílként
pattanva szálljon
a forrás tiszta ízét megízlelni,
aztán elhulljon csöndben, boldogan,
mert a cél, hogy visszatérjen
hajtva vágytól, és mindegy, hogy hogyan.

Kürtszót hallottam, szerelmeset,
pedig már tenger volt előttem,
szabad szívem nyilát abba belelőttem,
hogy végtelen kékség legyen hazám,
de a hang azt mondta, jöjjek
vissza-vissza sodorral szembe,
s kíváncsi kishalak mellém szegődtek.
A forráshoz visszatérek,
mert tudnom kell, hol, s hogyan
születnek miértek,
s az indulat előre mi végre tör?
Moszattal nőtt rög-kövek között
hogy elússzam folyvást veszély elől,
csillanó pikkelyemet féltem.

S úszom vidáman, repesve,
testem fickándoz, ide-oda csapkod,
nem számít, hogy hol ér, sötét-e az este,
úgy vonz az érzés, menni kell !
Mégis, temetőt álmodtam éjjel,
s egy medvecsordát, amint halat fog;
nem értem, mi volt e kép-jel,
de nem, nem számít, hegyre is fölmegyek
e csodás hívó szóért!
Ám a köveken forgolódva, ím ütés ért:
nem súlyos, egy pikkely bánta seb,
meggyógyul hamar, elrejt a hínáros.
Indulnom kell hamar, nem lehetek beteg !

Aztán felértem zúgók során,
ismerős ízű volt a tó, akár a város,
melynek utcáit ott lakó ember járja:
sem túl hűvös, vagy napvilágos,
pihenni, élni éppen jó nekem.
Páromra leltem, hozzám engedem.
Csak a hang hiányzik, úgy elhallgatott,
nem bánom. Az utód-gondozás tan
dolga köt le, az öbölben maradnék örökre.
Míg ő évődne még szerelmes nászban,
erőm elhagy, gyönge, fáradt vagyok,
elvisz az áramlat e lassuló világban.
Holnap csak fekszem majd a lapos végen,
álmodom, s iszapba eltemetkezem,
s az éhes medvekölykök eljönnek értem,
akkor mindenről csendben megfeledkezem…

2008.05.21.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Még visszatérek...  Néha nem értem én sem, vajon  "az indulat előre mi végre tör"? Örülök, hogy újra köztünk vagy Zsoló Mosoly

 

Megfogott:

"Kürtszót hallottam, szerelmeset,

pedig már tenger volt előttem,
szabad szívem nyilát abba belelőttem,
hogy végtelen kékség legyen hazám,
de a hang azt mondta, jöjjek
vissza-vissza sodorral szembe,
s kíváncsi kishalak mellém szegődtek.
A forráshoz visszatérek,
mert tudnom kell, hol, s hogyan
születnek miértek,
s az indulat előre mi végre tör?
Moszattal nőtt rög-kövek között
hogy elússzam folyvást veszély elől,
csillanó pikkelyemet féltem."

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

zsoló képe
zsoló
Offline
Csatlakozott: 2008/09/29

Kedves Judit!

Valójában ez a vers kulcsa: megérteni, vagy megérteni vágyni mozgatórugóink mibenlétét. Egy már késznek, véglegesnek hitt helyzetből felkínált újrakezdés, vagy épp sorsunk beteljesedése, a hívó szó meghallása, és annak engedelmeskedés. A választás az, amitől fontossá válik minden, hogy nem elsodródunk és nem kijárt utakat járunk ki ismét. A pisztráng = önként vállalt szabadság.

Köszönöm, hogy olvastál!

üdv:

Zs.

Örökségünk és jövőnk záloga: ápolni és megőrizni édes anyanyelvünk.

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Tetszett! Sok van ebben a versben, mélyről fakad, jó gondolatok, jól megírva.

Oda kell figyelni rá, és érdemes ráfigyelni.

Antal Adrienn

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Érdemes időnként visszatérni a forráshoz, de minden kérdésre ott sincs válasz. Gratulálok versedhez: Andi

Szeretettel: Andi

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Igen... ezért is szeretek betérni verseidhez, mert mindig elgondolkodtató sorokkal találkozom, melyek megérintenek Mosoly

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Nem is tudom már, hányszor olvastam el versedet, de még visszajövök...
Igazi élmény számomra ez a vers! Mosoly Köszönöm.

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hogyan is fejezzem ki? Lyza 4 2008/07/20 - 08:36 2008/07/20 - 20:19
Irodalom Aratás előtt erda 6 2008/07/19 - 23:02 2008/07/20 - 23:33
Irodalom Vágyköntös blue 8 2008/07/20 - 19:41 2008/07/21 - 09:54
Irodalom Mennyit érsz nekem? Lyza 6 2008/07/20 - 06:17 2008/07/21 - 21:38
Irodalom Életem Lyza 4 2008/07/20 - 06:15 2008/07/21 - 21:41
Irodalom Mint megbúvó Lyza 2 2008/07/21 - 21:35 2008/07/21 - 21:49
Irodalom Van kiért... blue 8 2008/07/21 - 10:20 2008/07/22 - 06:52
Irodalom Valamit kellene... blue 6 2008/07/22 - 12:51 2008/07/22 - 13:38
Irodalom Erdő mélyén ki talál? Kerekesné Varga... 7 2008/07/21 - 06:58 2008/07/22 - 13:43
Irodalom Ha újra kezdeném blue 10 2008/07/23 - 06:40 2008/07/23 - 12:56
Irodalom Igazságtétel Sztolár Miklós 4 2008/07/22 - 23:46 2008/07/23 - 15:05
Irodalom Nyárfavirágok András 6 2008/07/22 - 13:05 2008/07/23 - 15:46
Irodalom Alisca Kerekesné Varga... 6 2008/07/23 - 07:47 2008/07/23 - 18:13
Irodalom Hiánytalanul Mülléder Mária 8 2008/07/22 - 13:08 2008/07/23 - 22:27
Irodalom Varázslat agnes 4 2008/07/24 - 10:44 2008/07/24 - 14:30

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2008. vázlat (javítható november 15-e 24 óráig) prayer 39 2008/11/10 - 19:43 2008/11/16 - 00:55
Fórumtéma gubanc versei (kommentek nélkül) prayer 82 2009/02/12 - 11:01 2009/02/23 - 15:18
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47