A csend megnyugtat, magához ölel és elringat, elaltat,
megfáradt lelked ájul a némaságba, agyad elkábul
és már nem érdekel, hogy létezel, az idő lassan baktat,
te megadtad magad, nincs erőd, az akarat benned lustul.

Majd furcsa lesz minden, hiányzik a szó, akár rossz, akár jó,
üres tekintetek merednek rád, vaksin átnéznek rajtad,
utánuk kapsz, de már csak a semmit markolod, az egy káosz
amit érzel, és azt is magadban, de vajon ezt akartad?

Temet a csönd, egyedül maradtál, halottként egy pokolban,
Félsz és kérsz, koldulsz, ma még létezni akarsz, még valaki vagy,
hiszed és rádöbbensz - tévedsz, mert Isten ebben az akolban
birkát terelget csak. nem embert, végül úgyis magadra hagy.

Törd szét "koporsód", a csendet, suttogj vagy üvölts, legyen hangod,
ha hallgatsz - meghalsz és bár néma bábként talán még létezel,
de csak egy szám vagy árnyék leszel és már hiába akarod,
hogy felejtsd múltad, a jövőbe juss- soha meg nem érkezel.