Beretva éles, villan a fényben,
szerelem-szőttes ketté hasad.
Csurran a vércsepp, remeg a lélek,
rosszakaró ma az alkonyat...
Te meg csak táncolsz, nevetsz, és szállongsz,
lebegteti szél a szalma hajad.
Elhervadt élet virágja szárad,
fekete gyászban mellé feküdt.
egy árnyék dülöng ,csak egymagában
remegnek, félnek, mert mindenütt,
csak kések várnak ölésre készen,
szemét a holdnak ketté szelik.
Elfolynak könnyek, mielőtt jönne
feloldozásban remény nekik.
Koporsó zárva szerelem-szőttes
szemtakarónak fehér lepel.
Sírnak az árvák, mert sosem látják
anyjukat többé. Már nem énekel.
Egymáshoz bújnak szomorúságban,
összefog mégis a szeretet.
Bűnhődnek rosszak, értük imára
a két kis árva letérdepel.
Nem az a gyáva aki fél százszor,
s a nagy világban keseredik,
csak az a bátor ki e világon
szeretni mer,úgy cseperedik...
 
Az élet néha nagyon fáj,
akkor is kell,ha gond bánt,
úgy hiszed, hogy megunt már,
a szerelem egy sötét sánc...