Esély az életre

agnes képe

Jöttem volna én hamarabb is, de nem tehettem. 

Nem bizony, hisz az Intenzíven heverésztem arra várva, hogy megjöjjön a tudatom. Csak arra emlékszem, hogy áthívtam a kolléganőmet, mert nem tudtam egyedül felöltözni. Már délelőtt éreztem, valami nagy baj lesz. Lefeküdtem, hátha az segít. Tévedtem. Expressz gyorsasággal romlott az állapotom. Az még megvan, 
kiválasztottam, mit is adjanak rám. Másra nem is emlékszem. 

Mikor majd 2 hét után megjött az eszem /dicsekszem/, csak lestem, a csudában vagyok? 

Nem mertem megmozdulni, fájt mindenem. A torkom átvágva, benne a kanül, valami bazi nagy és nehéz szerkezettel. Gépen voltam, gépen éltem. Az ágy az valami elmondhatatlan szerkezet volt. Szuper műszaki 
megoldással, és baromi keményen. Azt hittem, tyúkszem fog nőni, még a fenekemre is. Csak altatóval tudtam benne aludni. 
Ettől csak az volt rosszabb, hogy nem volt hangom. A doktor hozott papírt ceruzát, és kérte, írjam le, amit mondani akarok. Írtam volna én, de a kezem is alig tudtam megemelni. Az írásom úgy nézett ki, mint egy 3 évesé. 

- Ágnes! Nagybetűvel menni fog. 

Igaz, alig olvashatón, de sikerült.És megint az ágy. Meg sem kellett mozdulnom, és kiültetett. Az ápolók csak nyomták a gombokat, és lesüllyedt, szétcsúszott. A végén csak ki kellett húzni a lábam alatti részt. 
A háttámláját addig emelni, míg nekem is kényelmes lett. Azaz 10 percig. Na hoztak alám párnát, a hátam mögé puha takarót összehajtogatva. Több-kevesebb sikerrel. A gyógytornász naponta foglakozott velem. 
A gyerekeim is mindennap ott voltak. Nem hittek a szemüknek, mikor látták, hogy ülök, bár körbetámogatva.
A lányom is ápolónő, 
és vissza kellett mennie. A fiam és az unokám velem lakik. Mindig kérdezte, mit hozzon. Mondtam, semmi nem kell. Végül paprikás krumplit kértem. És nagyon finomra sikerült, bár rengeteg 
hússal készült. Ez inkább pörkölt volt, sok krumpli főzve a bele. De főzött olyan tojáslevest, amiben egyben voltak a tojások, nem kevés füstölt kolbásszal, szuper fűszerezéssel. 

Na de, nem ilyen egyszerű az élet, mert ezután kezdődött, hogy le a gépről, vissza a gépre... 

Azt már elmondtam, milyen volt, amikor felébredtem. Az ágyam adottságai miatt pillanatok alatt kiültettek, és én nem is lefeküdni. Persze mikor belépett a tyúkszem effektus, le kellett de ülni is kemény egy "jószág" volt. 
A gyógytornász munkáját csak erőlködésnek tartottam, mert én aztán nem tudtam mozogni, illetve apró mozgásokat. De Ő annyira örült ennek,belém ültette a reményt, sikeres lesz erőlködni velem. 

Az evés az csoda mókás volt. A beteghordó fiúk, a Tolológusok vertikális logisztikai szakemberek etettek. Imádtam őket, mert kedvesek és türelmesek voltak, és szörnyen aggódtak a súlyom miatt. Amikor eljöttem, csak 10 kg-val voltam kevesebb, Lehetett volna a duplája is, de belém imádkozták a kaját. A reggelit falatozták, és minden falat után szívószálon keresztül egy korty teát itattak. 

Ám gyakran kerültem zavarba. Nem is tudom, hogy elmondhatom? Legyen. Átéltem ezt is. Volt, mikor kevés volt az ápoló, annyira súlyos betegeket hoztak - ilyenkor az egyéb feladatokat ők látták el. Azaz ágytál, tisztába tételek, esti fürdetés, stb. 
Szóval ezt én mind megtapasztaltam. Amikor kómás voltam még, vagy már ébredeztem, sok mindent érzékeltem. Azt is, hogy kell, de szólni nem tudtam. A sok hashajtó hatására úgy jött, mint a 6.20-as expressz. De egy rossz szó, cikis megjegyzés sem hangzott el. 
Amikor már tudatomnál voltam, hozták az ágytálat. Ez még csak zavarba ejtett, ám amikor tisztázott, égtem mint Zsana. 
Férfi szakképzett ápolók is voltak. Végtelenül aranyosak, és kedvesek. 
Az első fürdetés előtt, tudjátok, mi jutott az eszembe: legalább 30 évvel fiatalabbnak kellene lennem. Szóval az egyik ezért, másik azért, na olyan ötletadók voltak. Bár amikor premier plánban a genitális terület volt lemosáson, minden ötletem felejtettem. 
Lassan eljött az idő, és a fiúk rávettek az evőeszközök használatára. A kezembe adták, és egyedül kellett próbálkoznom. Elejében vicces dolgok történtek... Még mindig nehéznek éreztem a kanalat, de önállóan ettem. Továbbra is falatokat készítettek, csak nekem kellett elvennem a tálcáról. 
A segítségükkel talpra is állítottak, igaz, úgy kellett tartaniuk, de álltam. És ezután jött a nagy lehetőség. Addig csak lopogatta a Dr. az oxigént, és a végén alig kellett. Egy délután megkérdezte: 

- Levegyem a gépről? Én nagyon akarom, és Ágnes? 
- Ágnes is nagyon akarja! - mondtam vigyorogva. 

Mire észbe kaptam, már aludtam is. Amikor elért az ébrenlét, a fejem olyan könnyűnek éreztem, mintha üres lenne. Lehet hogy az, de nem voltam a géphez kapcsolva. Hagyott egy vékony kanült, és milyen jól tette. Amikor befogtam, lett hangom. Fenomenális érzés volt. Na be nem állt a szám egész délután. 
Késő délután jött be a fiam hozzám. Csak azt láttam, nagyon csillog a szeme, mikor megszólaltam: 

- Szia, Kincsem! De jó hogy itt vagy! 
- Anyu, olyan jó hallani téged... - 

De már kapta is elő a telefont, felhívta a nővérét, és azt mondta, adok valakit. 

- Szia, Tündérem! - A vonal másik végén egy pillanatnyi csend, majd egy zokogó hangot hallottam. 

- Anyu levettek a gépről? Olyan boldog vagyok. 

És ezek után jött az éjjel. Hajnalban elkezdtem fulladni, a lányok mindent megtettek, de én megint elmerültem a tudatom alatt... Mikor felébredtem, reggel volt, és újra a gépen voltam. Egy hét múlva újra levettek. Ez már sikeres volt, de maradt a vastag kanül, és egy cső, ha mégis valami baj lenne, de nem lett eddig. 

Majd folytatom legközelebb, mert van még. 

A még mindig lévő kicsi gége kanül, a heti mentőzéssel. Jun. elejétől a 2 hónap Intenzív, utána szinte azonnal 3 hét kórház, - van mit mesélni 
                                                                                                         
                                                                                                              *


Szóval ott tartottam, hogy levettek a gépről, már másodszor,és kaptam levegőt. Igaz sok minden maradt, de szinte súlytalan.Ezzel a mindennel vittek az I. Bel.  Osztályra A lányom Dolgozott ott,míg férjhez nem ment. Most Pesten dolgozik OSB -én.
Az osztályon megismertek, a nővérek és az orvosok is. Ennek örültem, de szörnyen kellemetlen volt, hogy mindenhez segítséget kellett kérni. Amit lehetett ki is hagytam. Így az első nap azzal próbálkoztam, hogy egyedül átüljek arra bizonyos szoba WC -re. Egy hajszál tartott mindig az eleséstől,de az ágy végéhez araszolva, és megkapaszkodva benne, és a lefékezett székbe sikerült.Ez naponta elég sokszor meg kellett tennem, bele is jöttem, 2 nap alatt.

Járókerettel tanítottak a lépés tudományára. Rogyadozó térdekkel, napokig mögöttem egy beteghordóval - biztos ami biztos. Remegve de elmentem a másik  ágyig. Amit nem vállaltam, hogy saját magam használom a leszívót  Ezt a lányoknak kellett. Sokszor annyira szörcsögtem, hogy már ők is
hallották, de arra vártam, hogy befejezhessék ami fontos volt. Jöttek ők akkor is, bár mindig kérték, csak szóljak nyugodtan, de én voltan a legtürelmesebb beteg – szerintük.

Még a hét elején átvittek a gégészetre. Itt az ambulancián megszabadítottak a nagy csövektől, és kaptam
egy gége kanült, azzal a kitétellel, hetente kell cserélni.Minden héten jön a mentő visz – cserélik – hoz.

Egyszerűnek hangzik de nem az. A harmadik csere már célirányos volt, mert fulladtam – mentő - ambulancia – és egy doki akit addig nem láttam cserélt.

Szerinte hosszított kell nekem, és betette. Mire haza vittek kezdett nyomni, törni, fájt és egyre jobban. Két napig tűrtem is. De mikor fájt a nyelés, nem tudtam  mozdítani a fejem, és ülve bóbiskolni tudtam csak, elég lett..

Megint mentő...csere, és ismételten hosszítottra cserélt. Másnap mentő OSB Ambulancia, és vittek A – felső légúti betegek kórházába . DESZK-re nekem estek a szó jó értelmében. A kanülre panaszkodtam, és tele 
voltam váladékkal is. Másnap ők küldtek az ambulanciára, vissza is kaptam az általam kifizettetett kanült. Ezt
a betegnek kell kitisztítani. Nekemnaponta elég gyakran kellett. A csere előtt vettek bact. -ot, amit vittem a kórházba. 
Bő 3 hétig gyógyítottak. Bacit találtak a kenetbe, tüdőgyuszi is kialakult

Kaptam a gyógyszereket szájon át, infúzióba, napi 4x használnom kellett az inhalátort, és jött a gyógytornász légzés könnyítő munkájával. Kézzel és géppel egyaránt. Jaj és a napi szuri, a hasamtól s karomon át...
az elejétől fogva, szsz kék és zöld lettem.

Végre otthon vagyok. Járókeretet is kaptam,...bizony akkor jár ha megyek vele. Különben állókeret mostanában, mert inkább megtámaszkodom, de járok, kelek, az egész lakásban. A kádba nem merek még mindig beállni, így kicsit furcsán néz ki e béli tevékenységem, de a végeredmény ugyan az.

Eddig a fiam főzött, mosott meg fog is magukra. Mosogatott, már kevésbé, mert besegítek, sőt a főzésbe is, mert szeretek főzni. Dolgozik, gyereket nevel. Nem elírás, ő neveli.

És még valami. A Kanüllel beszélni csak úgy lehet, hogy addig befogom rajta a lyukat, levegő megy az
orromon is. A szobámból szóltam neki valamit, de 
rossz volt a lyukérzékem és nem értette, - na mit mondott

- anya! Fogd már be.  /A kanült-

A pletyis szomszéd asszony épp mosta föl a szintet. Naponta többször szokta, és ezt hallotta. A többit találjátok ki.

Szóval kezdek erősödni,..Most lifttel fogunk lemenni és egy kicsit levegőzni a ház előtti padba kapaszkodva...Mikor lesz a most, remélem nem is soká..

                                                                                    *

2017.január 17. Még mindig heti csere van, még mindig a mentő visz el. De a lakásban biztosan mozgok, ám
a padnál még nem álltam. Nem merekbelépni a kádba, viszont fogytam 15 kg-t. Még ennyit kellene ahhoz, hogy megtegyem. Már kicsit megkésve, de kívánok nektek

Boldog Új Évet


UI:

Szerettem ápolónőnek lenni. Szoktam álmodni róla. Életem egyik gyönyörű időszaka volt, de semmi sem a régi. Bár már lassan megtanulok vele élni, csak azt hiszem, mire teljesen elfogadnám,...már engem készülnek fogadni,... Mosoly))

Tele vagyok tervekkel, unatkozni nem tudok, de elkerül a Múzsa, ám ha megcsókolna újra,akkor jelentkezem, addig is itt van a szeretetem......
agnes
 

A búcsú mosolya

Milyen az emberi lélek,
kitárom, megmutatom néked
lásd, ez vagyok és ilyen maradok.
Számtalanszor jut eszembe,
mennyi érzés jutott nekem.
A végtelen szeretetükből
mennyit kaptam, .
és adtam én is szívesen.

Mikor megszorította kezem,
becsukta szemét könnyek között,
hirtelen reá zuhant a fájdalom,
lelkébe félelem költözött.
A fájdalomcsillapító varázslata
mely rohant a vénákon át,
nem tudta megelőzni, de kiütötte
megbénítva a kínt, egy délelőttön át.

A depresszió ágyba szögezte őket,
de feloldotta a szó hatalma,
néha elég volt ha hallgattam
és ő mesélt csöndesen.
Volt hogy én meséltem, és
közben egy mosoly szült nekem. 
Karját sem bírta emelni, 
de én örömmel lettem a “keze”
s neki fényesen csillogott szeme.

Hősök voltak, gyötörte sokszor
őket, rosszindulatával a kór.
De megértő, jó emberekként
hálásan, szeretettel fogadtak,
ragyogott az öröm arcukon .
Ha mégis néma csöndben voltak
varázsolhatott a szó - Uraim,
hölgyeim kaphatok egy félmosolyt?

Ez a rövid kérdés mindig hatott, 
s mikor visszakaptam, megsiratott.
Alig mosollyal gondjaim miatt, de
lelkiismeretesen tettem dolgomat.
Már az ajtóban álltam, és egy
"nővérke" - úgy ért utol, azt éreztem 
ez most komoly – ekkor megszólalt 
a kórus! Kaphatnánk egy félmosolyt!?

Mikor búcsút intettek a földi létnek,
megtépte lelkem fátylát Mire az idő
beszőtte selymét, emlékké szelídült,
és nem láttam mást, csak mosolyát.
Ma már nem kérhetem őket, bár
a doktor szerint szerencsés vagyok.
Dolgozni már nem szabad nekem,
de van levegőm, és emlék életem.
 

 

Ruder Jana képe
Ruder Jana
Offline
Csatlakozott: 2010/04/18

Hol könnyezve,   hol mosolyogva   olvastam... 

 

Ágnes!  Ölellek! 

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Köszönöm Jana!  Most itt vagyok, és nem változtam semmit, csak......ja úgy igen, de a kedvem, és olyan lökött maradtam.
Szerető öleléssel

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Annyira hiányoztál Ágnes.... Végtelen sok együttérzéssel, könnyekkel, félmosollyal olvastam viszontagságos történeted. Istennek hála újra itt vagy!!!!!!!! A legjobbakat kívánom Neked és azt, hogy mielőbb sikerüljön túltenni magad s sok rosszon, és hogy sikerüljön örülni a jónak, ami ért...

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

  Judítom! 

Értek fájó, bántó dolgok, ...de tudod sokszor olyan embertől kaptam, és kapok kedvességet, aki bár ismerek de nem közeliek.. Örólök a szavaidnak  símogatja a lelkem. Köszönöm.  Szerető öleléssel agnes

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Örülök kedves Ágnes Mosoly Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Juditkám! Köszönöm   szerető öleléssel

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Viszontöleléseim Mosoly

 

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Ágnes!

Szomorúan, mégis aprókat mosolyogva olvastam írásod...

Humorod, élni akarásod átsegít sok-sok válságon. Mosoly A legjobbakat kívánom!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Kedves Zsuska! A doktor is ezt mondta Mosoly  Szeretettel agnes

Olasz Irén képe
Olasz Irén
Offline
Csatlakozott: 2013/08/14
Kedves Ágnes!
 
Az élethez elengedhetetlen a humor érzék, és neked van ilyened. Mosoly
 
El is gondolkodtató az írásod. Hiszen olyan kevés a lét, annyira fontos lenne jobban, szebben, egymásra odafigyelve, és szeretve élni le az életet, mert nem tudhatjuk mennyi lesz, az annyi.
Tavaly halt meg a sógornőm, Ő nem tért magához. Szinte naponta találkoztunk azokkal a helyzetekkel az ágya mellett, amit az írásodban megírsz.
 
Isten hozott újra köztünk!
Köszönöm neki, hogy megismerhettelek.
Jó egészséget kívánok!
 

Ölellek: Ircsi 

Buktató köveimből építek Égig érő lépcsőt.

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Kedves Ircsi! Köszömöm a kedves szavakat, és örülök neked.

De azért azon kesergek, hogy hangos verset nem mondhatok eleget, mert most csak recsegek ...
mint az a bizonyos fazék, de remélem egyszer csak kiveszik a nyakamból a toldalékot egészen.

szerető öleléssel agnes

agnes képe
agnes
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Kedves Ircsi! Köszömöm a kedves szavakat, és örülök neked.

De azért azon kesergek, hogy hangos verset nem mondhatok eleget, mert most csak recsegek ...
mint az a bizonyos fazék, de remélem egyszer csak kiveszik a nyakamból a toldalékot egészen.

szerető öleléssel agnes

Tiszai P. Imre képe
Tiszai P. Imre
Offline
Csatlakozott: 2011/02/24

Ágnes ...fogalmam nincs ki vagy.....de egyet elárulok neked....én elbőgtem magam....(olyan hülye férfi módon....fintorogva magamra....oszt folyt a könny...).....azt hiszem ezerszer feladatam volna a helyedben és keresek más megoldást....hiába no, a nők erősebbek mint mi vagyunk.....az, hogy még létezik az ember a ti dicsőségetek...és nem a szaporodásra értem ezt....nagyon nem...

jó egészséget...és erőt....kitartást...

puszi

Imre



Barátsággal: Imre

Temetni már tudsz, siratni majd

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szász Károly: Kereszt a sziklán / Kreuz auf den Fels toni 1 2019/09/14 - 09:28 2019/09/14 - 09:28
Irodalom Jakab Ödön: Az anya / Die Mutter toni 2019/09/08 - 11:02 2019/09/08 - 11:02
Irodalom Just Béla: Szonett I. / Sonett I. toni 2019/09/01 - 22:14 2019/09/01 - 22:14
Irodalom Mini mesék XI. Füles 2019/08/26 - 06:53 2019/08/26 - 06:53
Irodalom Rudnyánszky Gyula: Őszi séta / Herbstspaziergang toni 2019/08/24 - 09:39 2019/08/24 - 09:39
Irodalom Jozsef Attila: Altató / Schlaflied toni 2019/08/16 - 19:48 2019/08/16 - 19:48
Irodalom Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek... / Wenn ein Kind... toni 2 2019/08/09 - 13:47 2019/08/10 - 16:54
Irodalom Könyves Tóth Kálmán: Önigazolás / Selbstbestätigung toni 2 2019/08/03 - 17:49 2019/08/10 - 16:53
Irodalom Petőfi Sándor: A világ és én / Die Welt und ich toni 2 2019/07/26 - 21:34 2019/08/10 - 16:51
Irodalom Eötvös József: A megfagyott gyermek / Das erfrorene Kind toni 2 2019/07/21 - 21:14 2019/08/10 - 16:50
Irodalom Tehetetlenségben! Elmenni 1 2019/08/08 - 12:20 2019/08/10 - 12:41
Irodalom Hamis tövismadarak Markovics Anita 2019/07/18 - 00:18 2019/07/18 - 00:18
Irodalom Arató dal (archaizáló) karnevál 2019/07/16 - 10:59 2019/07/16 - 10:59
Irodalom A kívánság – Der Wunsch toni 2019/07/13 - 19:13 2019/07/13 - 19:13
Irodalom Szorongva tamiska 1 2019/07/07 - 12:09 2019/07/08 - 22:53

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54
Audió Abody Rita: Biciklis és egyéb angyalok ambrusa 2018/12/31 - 11:18 2018/12/31 - 11:18
Audió Nádas Péter: Hazug, csaló ambrusa 2018/12/30 - 23:42 2018/12/30 - 23:42
Audió Tóth Kriszta: Magyar szusi ambrusa 2018/12/30 - 23:38 2018/12/30 - 23:38

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40