Mosolyra húztam szád,
s vállaid leejtettem a földre,
elhagyott kezed a munkát
letette örökre.

Rángó húrokon táncoltattalak,
sovány test, nagy fej, csontos donga,
kevés csukló,  elráncolt alak,
mint a haláltáborok foglya.

S akartam, hogy még egyszer
boldog légy, apa,
ahogy itt fekszel
álmodjál , apa !

S betakartalak,
 mint egy sebet,
szemgödrömbe írtalak,
torkomba rejtettelek.

Semmi haj, elvékonyodott láb,
s kar -
nagy kézfejek.
Senki nem hasonlított rád,
és semmi, mit értenek...

Olyan voltál, mint a halálos angyalok,
pergamen szárnyuknak feszén.
nemtelen , s megfagyott
 bábú , apám helyén.
 

Mint akit gázkamrába visznek,
s megkapta a szappant.
Ki tudja mit fecskendeztek beléd a mentőtisztek,
valami szemmel láthatatlant.

Azt mondták, nem jó,
ha most erős a szíved,
s mint egy rohanó metró
eltűnt a reflektor és sötét lett.