(Játssz a hangoddal, érezd amit kimondsz,
aki hallgat még azt is tudja mit gondolsz,
először szólaljon meg a dühös hang,
ne simogasd a szót, zúgjon mint vészharang!)

újra padlón, de most törött gerinccel,
ne nyújts kezet, nincs semmi értelme,
ne adj tanácsot, nézz rám megvetéssel,
ne kérd a lelkem (mint rég) eléd térdelve,
most már elég volt, találj máshol játékot,
játszom én is, de saját szabályokkal,
nem vagyok játékod, ne adj ajándékot,
elindulok, ne nézz, lépek, törött csontokkal

(Látom szemeden, hogy ezt nem szereted,
sőt, ezt a fajta embert még meg is veted,
akkor válts, most mosolyogj, simogass,
legyen szavad mézízű, hívj, csalogass!)

falakat döntöttem, körötted, köröttem,
lámpalázzal debütáltam, fejem lehajtva,
te voltál, ki végül megfogta a kezem,
s vezetett, rosszkedvem messze hajítva,
te adtál rám ruhát, bőrömre fércelve,
átszabtál, s jól tetted, ember lettem,
meghallgattál mikor könyörögtem térdelve,
s adtál sok éjszakát, szabad-szemérmetlen

(Ez sem jó, hisz ezt csak álmodom, rossz,
az Isten csak malaszt, az ördög gonosz,
legyek hát köztes, legyek egy féreg,
vedd elő a gúnyt, jöhetnek a tények!)

vajon kihez, mihez tartozok én,
vagy csak mint feslő függönyrojt ablakon
lógok valahol a végtelen peremén,
és a lusta Istenek (én így gondolom)
selejteznek, te is rám-legyintesz,
- ezért tegyek én valamit? miért?
hisz csak egy senki! - valóban szeretsz?
és nevetsz, nevetsz, nem szólsz, nincs kiért